Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. május 31.


Bolgár György kérdései a 2010. május 31-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy Orbán Viktor szerint Magyarország háborúban áll a munkanélküliséggel és az államadóssággal. A miniszterelnök egy gazdasági konferencián beszélt, illetve beszél még most is. És folyton háborúzik? Kivel?

Aztán beszéljük meg, hogy ugyancsak ő, vagyis Orbán Viktor több mint 9500 parlamenti szavazásról hiányzott 2002 és 2006 között. Mégsem vonták meg a fizetését, nem úgy, mint ahogy most Kövér László házelnök tette az MSZP-s és az LMP-s képviselőkkel. Akik tiltakozásul maradtak távol az alkotmányozó ülésszaktól. Amit szabad Orbánnak, nem szabad a mai ellenzéknek?

Következő témánk, hogy vajon miért nem vett részt Schmitt Pál az amerikai elnök és a közép-kelet-európai államfők múlt hét végi varsói csúcstalálkozóján. Azért, mert a Vatikában Liszt-koncertet tartottak a pápa részvételével? Mi a fontosabb Magyarországnak?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy az Igazságügyi Minisztérium államtitkára nem hajlandó elismeri azt a szolgálati időt, amit nem jogállami körülmények között a Kádár-korszakban töltöttek el az erőszakszervezetek alkalmazottai. Ezt a múlt héten Répássy Róbert mondta a parlamentben. Ne tekintsük egyformának a 90 előtti és utáni szolgálati időt, jelentette ki. Vajon ez lesz a kormány álláspontja a csütörtöki tárgyalásokon is a rendvédelmi szakszervezetek képviselőivel? Jogállami alapon?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy a devizahitelesek megmentésére kidolgozott megállapodással meg vannak-e mentve a devizahitelesek?

És végül beszéljük meg, hogy az eredetileg tervezettnél némileg több pénztől, 12 milliárd forint plusz áfából épülhet meg az új debreceni futballstadion. Megéri?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Balázs László, a Magyarországi Volksbank Zrt. vezérigazgatója, a Bankszövetség elnökségi tagja


Bolgár György: Természetesen erről a bizonyos devizahitel-megállapodásról szeretnék Önnel beszélni. De felütésként az előző hallgatónk felvetett egy olyan személyes ügyet, amit én őszintén szólva nem értek. Hátha Ön meg tudja magyarázni. Azt mondja, hogy az ő lakáshitelét, jelzáloghitelét nem tudja törleszteni, mert az eredeti árfolyam, amin felvette a svájcifrank-hitelt, az 138 forint volt, őszintén szólva én nem is emlékszem, hogy ilyen alacsony is volt, 140 valamennyire még igen. De ez még mind semmi, lényegében a háromszorosára emelkedett a törlesztőrészlet, miközben a futamidő nem csökkent vagy a bank nem csökkentette. Lehetséges ez? Én nem kételkedem a hallgató szavában, ezért a kérdésem az: hogyan lehetséges ez?

Balázs László: Hát valószínűleg úgy, hogy 138-on vette fel, és most 220 a svájci frank árfolyama, tehát egyszerűen az árfolyamváltozás miatt nőtt meg a törlesztőrészlet.

– De ez még nem a duplája. Mennyivel nőttek a kamatok? Mondjuk a korábbihoz képest. Miért kénytelenek a bankok magasabb kamatokat alkalmazni, miközben tudjuk, hogy a svájci központi bank nagyon alacsonyan tartja a svájci frank kamatlábát? Szóval miért kerül sokba a hitelfelvétel a magyar bankok számára?

– Nem tudom, mikor vette fel a kedves hallgató a hitelt, de hát azért közben volt egy gazdasági pénzügyi világválság, aminek hatására emelkedtek a bankok számára nyújtott refinanszírozási forrásköltségek, és valószínűleg ez emelhette meg a finanszírozó bankjánál is a kamatokat, erre tevődött még rá ez a szerencsétlen helyzet, hogy az árfolyam is ilyen szinten elmozdult.

– Tehát azt mondja, elvileg elképzelhető még akár egy háromszoros törlesztési kötelezettség is.

– Attól függ. Itt nagyon erős árfolyamon, forintárfolyamon vette fel, ez a 142 vagy 138, ez tényleg valami nagyon extrém erős forintot jelez, és ahhoz képest majdnem 100 forinttal változott az árfolyam. Tehát ez képes ilyen elmozdulást generálni. De pontosan az ilyen élethelyzetekre hozta létre, dolgozta ki a Bankszövetség a kormánnyal együtt azt a fajta otthonvédelmi programot vagy akciótervet, ami az ilyen fizetési nehézségekkel küzdők számára ad egyfajta megoldást egy árfolyamgát segítségével. Hát akkor vissza vagy rá is térnék arra az ügyre, amiben hívott. Egy árfolyamgát segítségével rögzíti majd a jogszabály 180 forinton a svájci frank árfolyamát.

– Ami persze sose lesz már, illetve azt nem tudjuk, hogy lesz-e, de a mostani megállapodás szerint nem lehet 138 meg 158 sem, hanem 180.

– Tehát önkéntes alapon lehet ebben a fajta árfolyamvédelmi rendszerben részt venni. Ez nem kötelező természetesen. És hát igen, most 220. Három évre szól ez a program, nehéz megjósolni, merre fog menni, valami nagyon nagy pozitív változás esetén még akár errefelé is erősödhet. De ezt most nehéz megmondani. Tehát összességében úgy néz ki ez a rendszer, hogy aki ezt választja, és én csak olyan lakáshiteleseknek ajánlom ezt, akik valamilyenfajta élethelyzetükből fakadóan fizetési nehézségekkel küzdenek…

– …viszont van reményük arra, hogy három év múlva ezekből a nehézségekből többé-kevésbé kikászálódnak.

– Pontosan. Tehát ez egyfajta lehetőséget, időt ad számukra, hogy ez alatt a három év alatt azt az élethelyzetüket, amiben éppen vannak, rendezzék. Ha átmenetileg vesztették el a munkahelyüket, ezalatt lehetőséget kaphatnak, hogy találjanak. Vagy éppen átmenetileg egy családban két kereső helyett csak egy van, majd az várható, hogy újra két kereső lesz. Itt egyszerűen olyan családokra gondolok, ahol az édesanya a gyermekkel van otthon. Eredetileg ketten tudták fizetni a törlesztőrészletet, most csak a családfő tudja ezt megtenni, miközben az árfolyam elmozdult. Nagyon jelentősen elmozdult. Tehát vannak olyan élethelyzetek, ahol van remény arra, hogy három éven belül ez rendeződik, és akkor három év múlva, ha esetleg újra növekedik a törlesztőrészlet, akkor több esélyük lesz arra, hogy fizessék a hiteleiket.

– De ez azokra nem vonatkozik, akik már abbahagyták a törlesztést. Csak azokra, akik eddig többé-kevésbé sikerrel vették az akadályokat.

– Igen. Akiknek már felmondta a bank a hitelét, azoknak jön létre a Nemzeti Eszközkezelő Alap, amely segítséget nyújt azoknak, akik szociálisan rászorulók. Tehát ez egy bizonyos kör, akik segélyekből élnek, hosszabb munkanélküliség vagy egyéb okok miatt szociálisan rászorultak. Ezektől vásárolja meg ez az alap a banktól az ingatlant, és egyfajta bérleti konstrukcióban tarthatják meg ezek a családok az otthonaikat.

– És ez milyen rendszerben történik majd? Szóval a bank nem elárverezi például azt az ingatlant, hanem valamilyen megtárgyalandó áron átadja az eszközkezelő társaságnak?

– Igen, maga a hitelfelvevő és a bank közösen fordul a Nemzeti Eszközkezelőhöz, és van egy olyan diszkont ár, amin átveszi a Nemzeti Eszközkezelő ezeket az ingatlanokat. Ez a hitelfelvételkori aktuális piacérték ötven százaléka a városokban.

– Ki viseli ennek a megállapodásnak a terheit, költségeit? Mert ezek szerint ha ötven százalékon veszi át az Eszközkezelő, akkor az állam ugyan költségekbe veri magát, és nyilván nem olyan könnyű a mai költségvetési viszonyok között néhány tízmilliárdot kiizzadni ilyen célokra, de mégiscsak az aktuális piaci ár ötven százalékát a bankok is elvesztik azzal, hogy kénytelenek átadni az ingatlant ennek a társaságnak. Szóval megtárgyalták, hogy itt kire hány tízmilliárd jut?

– Itt valóban a bank lemond csaknem a hitel feléről, tehát a bank ezzel komoly veszteséget szenved el. És az állam is áldoz erre. Ez az ára annak, hogy ezeknek a szociálisan nehéz helyzetben lévő családoknak az otthonát meg lehessen legalább ilyen formában menteni, hogy már nem tulajdonosként, de bérlőként az otthonukban maradhatnak.

– És nagyjából kiszámolták vagy felbecsülték, hogy ez hány milliárdos plusz kiadás a bankok számára?

– Ezt most egyelőre nehéz megmondani, itt néhány ezer családról beszélünk, akik szociálisan, tehát a jogszabályok alapján szociálisan rászorultnak tekinthetők. Egyébként van egy olyan lehetőség is, és a programnak az is a része, hogy szociális családiház-építési program kezdődik, amelynek keretében szintén lehetőség lesz ilyen bérlakáshoz jutni. Tehát ez gyakorlatilag az ingatlanpiacról eddig hiányzó bérlakásprogramot vagy bérlakások építésének a programját indíthatja el.

– Én értem, hogy a szükségből erényt is lehet kovácsolni, de azért ennek a komoly költségeit valakinek viselnie kell. És ha néhány ezer családról van szó, mondjuk ötezerről, és csak lakásonként mondjuk nyolcmilliót veszít a bank azzal, hogy féláron adja át az eszközkezelőnek, az is negyvenmilliárd. Szóval ha én kiszámolom itt most fejben, Önök papíron, és különböző programok révén megpróbálták valamennyire előre jelezni saját maguknak, hogy mit vesztenek ezen a bankok?

– Hát ezt ugye a bankrendszer szintjén kell tekinteni, nem egyetlen banknál jelentkezik ez, hanem a bankrendszer szintjén. Ez az, ami a pénzügyi válság következménye, és kénytelenek elszenvedni a bankok. Milyen más lehetőség van? Nyilván el kell kerülnünk azt a legfenyegetőbb, vagyis mindenki számára legrosszabb megoldást, hogy ezek a nagyon nehéz helyzetben lévő családok fedél nélkül maradjanak. Ezért meg kell hozni ezeket a fájdalmas döntéseket a bankoknak, a kormányzatnak is áldozni kell arra, hogy egy ilyenfajta programban megmentsük az otthonokat.

– Én nem akarok semmiképpen sem a bankok védelmezőjeként feltűnni itt a műsorban, mert ez nem túl népszerű, de azért a pénzből élnek Önök is, sőt azzal foglalkoznak, úgyhogy ez az Önök szakmája. Önök nagyon jól tudják, hogy mi mennyibe kerül, miből lesz haszon és miből lesz veszteség. Például abból, hogy 180 forinton adják majd vagy számolják el a svájci frankot, és majd csak három év után fog ráterhelődni az összegyűlt különbség az aktuális árfolyamhoz képest az adósokra. Ebből milyen konkrét veszteség származik a bankok számára?

– Hát itt mindenki vállal valamit. Tehát nem csak a bankok vállalnak áldozatot, vállal a kormány is azzal, hogy garanciát nyújt egyébként a bankoknak ezekre az összegekre, amik ezeken az úgynevezett technikai hitelszámlákon gyűlnek. Ezt az összeget száz százalékban garantálja az állam, ezért a bankok garanciadíjat fizetnek. Az ügyfelek pedig azt vállalják, hogy visszafizetik ezeket a hiteleket. Tehát itt szó nincs hitelelengedésről, itt pusztán van egy olyan hároméves periódus, ami alatt egy olyan könnyebbséget kapnak a hiteltörlesztő részletek fixálásával, hogy az élethelyzetüket eközben rendezzék.

– Ezt értem, de a könnyebbség nehézség a bankoknak, nem?

– Egy ilyen helyzetben, amikor ilyen gazdasági körülmények között élünk, nincsenek tökéletes megoldások. Mindenkinek vállalni kell valamit azért, hogy ezt a krízist, ami most már több mint három éve itt van… Ha a lejárt devizahiteles lakáshitelesek számát nézzük, azért ez most már százezer fölé emelkedett. Tehát itt lépni kellett. A Bankszövetség nagyon sokat dolgozott a megoldáson, és ez szerintem egy nagy jelentőségű lépés, és eredmény, hogy sikerült a kormányzattal ezt a programot kidolgozni, hogy ezt a helyzetet valahogy megpróbáljuk közösen felszámolni.

– A megállapodás része az is, hogy véget vetnek a kilakoltatási moratóriumnak. Igen ám, csakhogy meglehetősen korlátozottan, tehát csak módjával, kis százalékban engedik elárverezni a lakásokat, és egy másik olyan témakörben, amit szintén a bankok megoldandónak véltek, vagyis a devizahitelezés felújításában a kormány ugyan engedi az euróhitelezést, de gyakorlatilag ezt szinte senki nem veheti majd igénybe. Szóval változatlan a kérdésem: ki milyen terheket és költségeket vállal? Kiszámolták, hogy az állam terhe x tízmilliárd, a bankoké y tízmilliárd?

– Ahogy említettem, néhány ezer szociálisan rászorultról van szó, ami negyvenöt bankra elosztva nem jelent elviselhetetlen terhet a bankok számára. Még elviselhető teher, de nyilván áldozat. Mint ahogy említettem, mind a három félnek, mind az adósnak, mind az államnak, mind a banknak részt kell vállalnia abban, hogy ezt a devizahiteles válságot kezelni tudja. Megállítani a nem fizető adósok számának növekedését. Erre jött létre ez a program. Egyébként éppen a hírekben hallottuk a nemzeti bank véleményét. Abszolút csak csatlakozni tudok ahhoz a meglátáshoz, hogy nem azokra a hitelfelvevőkre dolgoztuk ki ezt a programot, akik gond nélkül tudják fizetni a hiteleiket, hanem azok számára, akik csak nagy nehézségek, nagy áldozatok árán tudják ezt megtenni, és ha ezt a hároméves lehetőséget nem kapják meg, fennáll a veszélye annak, hogy szintén becsúsznak ebbe a kilencvennapos nem teljesítő kategóriába. Ezeknek a hitelfelvevőknek van az úgynevezett árfolyamgát kitalálva, semmiképpen sem azoknak, akik egyébként gond nélkül tudják fizetni a hiteleiket. Visszatérve a kérdésére, valóban vállaltunk egyfajta korlátozást a moratórium feloldása után, de ez, azt kell mondanom, a bankrendszernek is jól felfogott érdeke, hogy ne egyszerre zúdítsa az ingatlanokat vagy a végrehajtandó ingatlanokat az ingatlanpiacra, hiszen ez egy árcsökkenéshez vezethet és a fedezetek értékének csökkenéséhez. Úgyhogy ez a fajta önkorlátozás, amit vállaltunk, logikus ebben a helyzetben. És ez negyedévente és megyénként az első évben két százalék bankonként és ügyletszámonként. Majd ez növekszik három, négy, öt százalékra. 2015-től megszűnik ez a fajta önként vállalt korlátozás.

– De ha a Magyar Nemzeti Bank is kockázatosnak minősíti ezt a csomagot és figyelmezteti az adósokat, hogy kétszer is gondolják meg, igénybe veszik-e, akkor vajon nem oda jutunk-e végeredményben, hogy miközben a bankok is komoly újabb terheket vállalnak, az állam is részt vesz a terhek viselésében, az alapvető célt talán mégsem igazán sikerül elérni, mert a devizahitelesek nincsenek megmentve. Vannak bizonyos könnyítések felajánlva, meg talán valamilyen védelmet lehet teremteni azoknak, akik már szinte mindent elvesztettek, de a devizahitelesek megmentése maximum a helyzet bizonyos könnyítésének fogható fel ennek a megállapodásnak az értelmében.

– Én ezt másképp látom. Azt hiszem, ha egyetlen családot meg tudunk menteni ezzel a programmal attól, hogy elveszítse az otthonát, akkor megérte megcsinálni ezt a programot. Egyébként a nemzeti bank is csak arra figyelmeztetett, hogy senki ne éljen abban az illúzióban, hogy az árfolyamkockázat megszűnt, és ezeket a hiteleket esetleg nem kell visszafizetni. Tehát ez az ügyfélnek és a banknak a közös megbeszélése, és nagyon pontos kockázatfeltárás és döntés kell ahhoz, hogy valaki ebben részt vegyen. Ezt el fogjuk mondani valamennyi ügyfelünknek, aki hozzánk jön, hogy csak az csatlakozzon ehhez az árfolyamgát által nyújtott rendszerhez, akinek fizetési nehézségei vannak és van lehetősége arra, hogy három év alatt rendezze az életkörülményeit. Azt hiszem, hogy ennek a csoportnak ez egy megfelelő megoldás. A Nemzeti Eszközkezelő Alapra meg egyszerűen szükség van, hiszen ez egy szociális problémát jelent az országban, amit kezelni kell, több ezer családot egyszerűen nem lehet az utcára tenni, megoldást kell találni számukra. És a megoldás az lesz, hogy tulajdonos helyett bérlővé válnak, de még mindig megőrizhetik az otthonukat. 

***

– Közben kolléganőm, Bálint Judit megkérdezte Müller Jánost a Bankszövetségtől, hogy hogyan is kell értelmezni és érteni a szavatoló tőke kötelezettségét. Ő elmondta, hogy a szavatoló tőke annyit jelent, hogy a bankoknak annyi pénzüknek kell lennei a szavatoló tőke formájában, hogy ha valami váratlan esemény történik, akkor a betéteseket ki tudják fizetni. Tehát nem arról van szó, hogy a kihelyezett hiteleknek megfelelő összeg ott álljon a széfjeikben, hanem a betéteseket tudják kielégíteni valamilyen váratlan fordulat esetén. Aztán arról is tájékoztatott minket, hogy ha mondjuk valaki húsz évre vesz fel jelzáloghitelt, az nem azt jelenti, hogy az arra vonatkozó összeget a bank is húsz évre veszi fel mondjuk a piacon vagy az anyabankjától, hanem jellemzően egy-két évre. És aztán ahogy változnak a feltételek, ezeket az egy-két éves hiteleket természetesen meg kell hogy újítsák, és mindig az adott piaci helyzetnek megfelelő árfolyamon és kamattal kell ezeket elszámolni. Úgyhogy most jellemzően dupla akkora a kamat, mint a válság előtt volt, és mivel kockázati felár is van, nyolc-kilenc százalékra vesznek fel a magyarországi bankok hiteleket a nemzetközi pénzpiacokon, illetve az anyabankjaiktól. Ezért lett olyan magas a kamat, amit aztán kénytelenek a jelzálogadósok törlesztéseiben is érvényesíteni.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Kovács László, az MSZP alelnöke, volt külügyminiszter és uniós biztos


Bolgár György: - Több dologról is szeretnék Önnel beszélni, de talán a legfrissebb, hogy Orbán Viktor megint tartott egy kormányzati évértékelést. Egy gazdasági konferencián azt mondta, hogy a saját problémáinkat a magunk módján kell megoldanunk, akkor is ha ez másoknak nem tetszik. Meg kell mondanunk, hogy bár külföldről érkeznek majd még kritikák, dühödt támadások és harcias felszólítások is, az új alaptörvény vagy a most készülő sarkalatos törvények vagy éppen a gazdaságpolitika miatt nekünk higgadtan, udvariasan, rezzenéstelen arccal és egyenes tekintettel csak annyit kell mondanunk, ez nem a ti dolgotok. Ez a magyarok dolga. Senkinek nincs több tudása, mint nekünk. Egy külügyminiszter ilyenkor milyen helyzetbe kerül, ha ezt az alaputasítást kapja a kormányfőtől?

Kovács László: - Ha hivatalban lévő külügyminiszter lennék, akkor égne az arcom a szégyentől. Ugyanis ez a teljesen értelmetlen provokálása a nemzetközi partnereinknek csak kedvezőtlen következményekkel járhat. Egyszerűen nem értem a miniszterelnök e kényszerét, hogy állandóan az arcukba vágja a kesztyűt a szövetségeseinknek, a partnereinknek, azoknak, akikkel egy gazdasági integrációban vagy egy szövetségi rendszerben vagyunk. Nem tudom, mit kíván ezzel elérni, de hogy semmi jót nem ér el, azt nagyon határozottan állítom. Az ilyen kijelentések, hogy harcias támadások érnek bennünket…

- Dühödt, dühödt támadások.

- Dühödt támadások. Egyelőre ő az, aki most már több mint egy éve – amióta kormányra került és kormányfőként működik – időről időre támadásokat intéz nemzetközi szervezetek ellen, sértegeti az Európai Uniót, annak tagállamait, intézményeit. Miközben őt legfeljebb a politikája, konkrét lépései miatt bírálják, de nem nevezném ezeket dühödt támadásnak. Kritikának igen.

- Akkor nézzünk egy olyan eseményt, ami a napokban történt, illetve nem történt, és amely szintén érdekes összefüggésben lehet Magyarország külföldi megítélésével. A múlt hét végén Varsóban zajlott egy csúcstalálkozó a közép- és kelet-európai államfők, illetve az odalátogató amerikai elnök között, és bár ez a húsz közép- és kelet-európai kormányfő Obama Varsóba érkezése előtt tartott egy tanácskozást, ezen részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök is, ő azonban délután felkerekedett és elutazott Rómába, hogy részt vegyen a Liszt emlékév koncertjén a Vatikánban, együtt a pápával és együtt Orbán Viktor miniszterelnökkel. Ily módon viszont nem tudott részt venni Obama és a térség államelnökeinek találkozóján. Ez vajon normális dolog a nemzetközi diplomáciában? Sajnos, ha összejött ez a két esemény, akkor annak van elsőbbsége, akivel előbb megbeszéltük a találkozót, feltehetően ez a Liszt-koncert volt, hiszen az Obama-féle látogatást később viszonylag frissen tervezték. Vagy pedig ilyenkor célszerű mégiscsak megfordítani a dolgot vagy másképp értékelni és azt mondani, hogy Obama nem minden héten jön Európába, a Liszt emlékkoncert ugyan fontos és szimbolikus esemény, de számunkra talán fontosabb az amerikai elnökkel való találkozó? Mit tett volna hasonló helyzetben egy Ön által vezetett diplomácia és az a magyar kormány, amelynek esetleg Ön is tagja lenne?

- Mivel Obama látogatása legalább egy hónapja tudott volt, hiszen ott érintette ez Magyarországot, hogy nagyjából abban az időpontban jött Európába és látogatott el Varsóba, amikor eredetileg Budapesten, illetve Gödöllőn került volna sor az Európai Uniós csúcsra, a keleti partnerségi csúcsra. A magyarországi rendezvényt azért kellett elhalasztani és áttenni a lengyel elnökség idejére, mert ez egybeesett volna két fontos nemzetközi rendezvénnyel. A G8, G20 csúcstalálkozóval, illetve az OECD ötvenedik évfordulójával. Aztán kiderült, hogy azért nem lehetetlen ebben az időpontban egy harmadik rendezvényt tartani, hiszen a varsói államfői találkozóra pont ekkor került sor és akkor már szembesültünk azzal, hogy erre jönni fog Obama elnök is. Azt gondolom, hogy a világ legjelentősebb hatalma első emberével találkozni valóban nem mindennapi lehetőség. Schmitt Pál Magyarország nevében bemutatkozhatott volna ezen a munkavacsorán és én nagyon sajnálom, hogy végül máshogy döntött. Nem tudom, hogy a Liszt-koncert ezt megelőzően meg volt-e már szervezve, ennek semmi jelét nem láttuk, lehet, hogy igen. Nem hiszem, hogy ezt a koncertet nem lehetett volna-e egy nappal előbbre vagy egy nappal későbbre hozni. Obama látogatását nyilván nem lehetett mozdítani. Ráadásul semmi nem történt volna, ha ezen a Liszt-koncerten Schmitt Pál nem vesz részt, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök mindenképpen ott lett volna.

- Tehát a pápa ilyenkor nem sértődik meg, ha a magyar köztársasági elnök azt mondja, hogy bocsánat, de egy hónappal ezelőtt közbejött ez a csúcstalálkozó és azon kell Magyarországot képviselnem. Ilyenkor nincs sértődés barátok között?

- Nem hiszem, de azért én nem nevezném Schmitt Pált és a pápát barátoknak.

- Baráti viszonyban vagyunk a Vatikánnal, így akartam kérdezni.

- Nos én nem hiszem, hogy ez bármiféle sértődéshez vezethetett volna, ráadásul egy nappal lehetett volna előbbre vagy későbbre halasztani, megoldható lett volna. Ami engem elgondolkoztatott, az az, hogy Boris Tadic szerb elnök nem ment el erre a rendezvényre, és nem ment el a román elnök, Basescu sem. Mind a kettőnek megvolt a maga oka. Basescunak is és Tadicnak is Koszovó vezetőjének a jelenléte volt az ok: Tadicot mint szerb elnököt sértette, Románia pedig nagyon negatívan viszonyul Koszovó elismeréséhez, hiszen nem szeretné, ha esetleg Koszovó mintájára – noha a két helyzetet nem lehet összehasonlítani – mondjuk Románia valamelyik területe is kinyilvánítaná a függetlenségét. Ezért sem ismerte el Románia Koszovót. Az, hogy Schmitt Pál végül nem vett részt ezen a munkavacsorán, azt sehol a külföldi sajtóban nem láttam. Ha most kicsit rosszindulatú akarok lenni, akkor azt mondom, hogy észre se vették, hogy nincs ott. Nem hiányzott senkinek.

- De azért az amerikaiak ezt észreveszik, nem?

- Nekik észre kellett venni és a lengyelek is észrevették, akik a házigazdái voltak. Ha én házigazdája vagyok egy vacsorának és ott, mielőtt még a vacsora elkezdődik, az egyik vendég tüntetően távozik, akkor az a többi vendégre, a fő vendégre – ez esetben Obama elnökre –, de a házigazdára nézve is sértő. A távozása és ennek a lehetőségnek a kihagyása rendkívül szerencsétlen dolog volt. Hadd kapcsoljam ezt össze néhány előzménnyel. Nem volt sajnos előzménynélküli ez az udvariatlan távozása Schmitt Pál köztársasági elnök úrnak. Ugyanis annak idején a Bush-kormánnyal kezdetben jól alakult viszony azon romlott meg azzal – és aztán nem is tudta ezt az első Orbán-kormány helyrehozni –, hogy 2001. szeptember 11-ét követően, amikor a magyar parlament megvitatott és elfogadott egy nyilatkozatot, amely elítélte a terrortámadást New York és Washington ellen, akkor Csurka István, a MIÉP elnöke felszólalásában olyasmit mondott, hogy az Egyesült Államok azt kapta, amit megérdemel. A miniszterelnök úr ezen a parlamenti ülésen jelen volt és amikor a parlament elnöke, Áder János megkérdezte, hogy kíván-e hozzáfűzni valamit az elhangzottakhoz, kíván-e reagálni, akkor azt mondta, hogy nem kíván. Tehát válasz nélkül hagyta, miközben Kuncze Gábor és én – mint két ellenzéki politikus – nagyon keményen visszautasítottuk Csurka megjegyzését. Ezt a Bush-kormányzat nem bocsátotta meg Orbán Viktornak. Ami Obamát illeti, az elnökválasztás előtt, amikor szemben állt egymással a konzervatív, tehát republikánus és a demokrata párti jelölt, akkor Orbán Viktor azt mondta Obamáról, hogy nincsenek elképzelései Amerika jövőjével kapcsolatban. Nagyon negatívan, lekicsinylően beszélt róla.

- Tehát egyértelműen kiállt McCain mellett és Obamával szemben.

- Igen. Amire nem lett volna szükség, nem volt egy okos dolog. Még azt is megtehette volna, hogy dicséri McCaint. De hogy Obamát lesajnálja, leminősíti? Miért kellett Obamát megsérteni? Nyilatkozhatott volna attól még McCain mellett és nem kellett volna ehhez Obamára ilyen sértő megjegyzéseket tenni. Nem használt a magyar-amerikai viszonynak mindaz, amit az Orbán-kormány a demokrácia, a jogállamiság lerombolása, a sajtószabadság korlátozása terén tett. Ezt amerikai részről nagyon negatív érzésekkel is figyelemmel követték.

- Igen. Az Amerikában élő Charles Gati írta néhány héttel ezelőtt, hogy Orbánnak gyakorlatilag egy barátja maradt, Berlusconi.

- Aki most két súlyos csapást szenvedett el.

- De nem ezért szeretjük.Még egy dologról szeretném kérdezni. Ön levelezésben áll Orbán Viktorral és Martonyi János külügyminiszterrel is, legalábbis küldött nekik levelet, hogy választ kap-e, azt nem tudom. Ebben azt kifogásolja, hogy újabb – Ön szerint – politikai célzatú elbocsátási hullám kezdődött a Külügyminisztériumban. Miből gondolja, hogy politikai alapokon?

- Abból gondolom, hogy most már tulajdonképpen több mint egy éve, amióta az Orbán-kormány hatalomra jutott, több hullámban igen sok diplomatát bocsátottak el a külügyből és vettek fel helyükre gyakorlatilag pályakezdőket. A mostani hullámban közel negyven diplomatát küldtek el és ezek között ott voltak a legutóbbi húsz év magyar külpolitikájának sikercsapatát alkotó diplomaták, helyettes államtitkárok, nagykövetek. Akik fontos szerepet játszottak olyan dolgokban, mint a szomszédokkal, Szlovákiával, Romániával való alapszerződések megkötése, Magyarország csatlakozásában az OECD-hez, a NATO-hoz az Európai Unióhoz. A magyar-amerikai, a magyar-orosz, a magyar-kínai kapcsolat megerősítésében, Magyarország nemzetközi tekintélyének a megerősítésében.

- Akik az Antall-kormány és az első Orbán-kormány alatt is maradtak a Külügyminisztériumban?

- Így van, pontosan. Mivel a diplomata a hazáját szolgálja és nem feltétlenül a hivatalban lévő kormányt, ők nagyon aktív és abszolút pozitív szerepet játszottak az Antall-kormány, aztán a Horn-kormány, az Orbán-kormány, a Medgyessy-kormány, a Gyurcsány-kormány és a Bajnai-kormány idejében.

- Csak legfeljebb Önök jobban szerették őket, mint mondjuk az Orbán-kormányzat? Ebből gondolja, hogy ez politikai alapú kirúgás sorozat lehet?

- Nem. Abból gondolom, hogy semmiféle szakmai oka nem lehet. Semmiféle szakmai oka, hiszen a magyar külpolitika legjobbjait küldték el. Ennek vannak persze személyes szempontjai, hogy huszonöt, harmincéves, sikeres diplomáciai életutakat törtek ketté, arról nem is beszélve, hogy hová megy egy ötven év körüli vagy a feletti volt helyettes államtitkár, volt nagykövet. Ráadásul, akik maradtak a külügyi apparátusban és jöttek újabb pályakezdők, azokat elbizonytalanítja az ilyen váratlan eltávolítás. Szembeállítja az újakat és a régieket, és mindez rontja Magyarország megítélését. Európában én kétszeres külügyminiszterként, európai biztosként sehol ilyen fajta tisztogatásra nem láttam példát. Természetesen távozik a miniszter, távozik a politikai államtitkár. De hogy ilyen mélységig szinte mindenki, méghozzá olyanok, akik nagyon tisztességesen és sikeresen szolgálták Magyarország érdekeit, ilyenek eltávolítására nem láttam egyetlen példát sem. Ez végső soron a külpolitika hatékonyságának árt és Magyarország érdekeit sérti.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Lugosi András, a Janikovszky Éva általános iskola és gimnázium szülői szervezetének elnökségi tagja


Bolgár György: - A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azzal az ötlettel állt elő, hogy a szülők, a szülői közösségek próbálják kezdeményezni iskolák fenntartásának átvételét olyan esetekben, amikor a helyi önkormányzatok azt a bizonyos iskolát meg akarják szüntetni. Ilyen például a Janikovszky Általános Iskola és Gimnázium is, amelyet a VII. kerület bezárásra ítélt. Ez ellen sorozatos és országos figyelmet keltő tiltakozások is voltak, de úgy látszik, hiába. Vajon ez a lehetőség csak elvi vagy látnak benne valamilyen gyakorlati esélyt is?

Lugosi András: - Ez nálunk is felvetődött, de a mi esetünkben ez a harc az önkormányzat határozati javaslatának megszavazása után – május 20-án szavazták meg a VII. kerületben – csak háborúvá szélesedett, és nem ért véget, eloszlatván a kételyeket. Itt a nálunk és a külső Erzsébetvárosban ez olaj volt a tűzre. Mi elmondtuk előtte is, hogy nem ilyen egyszerű a politika, hogy tizenegy-hatra megszavazunk bármit, és akkor az úgy lesz. A szülők, a helyi társadalom nem vonul le a pályáról, hanem továbbra is küzd a jogaiért.

- És hogyan folytatják, az Ön fogalmazása szerint, ezt a háborút?

- Tulajdonképpen egyrészt nagyon durva chatelés, facebookozás és email-váltások mennek a választók és választottjaik között.

- Szóval szóban folytatják.

- Másrészt ma beadtuk a bíróságra a papírokat, és indul a per, és itt is csak azt ígérhetjük, hogy nagyon kemények és hatásosak leszünk.

- Milyen alapon?

- Minden jogi lehetőséget biztosít az önkormányzat nekünk, óriási játékteret biztosított, hiszen kevés előírás van az oktatási törvényben az iskolák bezárásával kapcsolatban. De ezeket, a kevés eljárás mindegyikét megszegték.

- Komolyan? Mondjon egyet csak, hogy értsük, hogy például mit szegtek meg.

- Át kell adni minden információt, nem adtak át minden információt, sőt a sajtóban még nagyképűen nyilatkozták is, hogy ők hatástanulmány alapján hozták meg ezt a döntést. A hatástanulmány létezéséről rajtuk kívül senki nem tudott. Mi rögtön kértük a hatástanulmányt, ezt is megtagadták. Ez nyilvánvalóan törvénysértő. Minden információt, amit a döntéshez felhasznált az önkormányzat, azt törvény szerint át kell adni.

- Értem. Tehát az ügyvéd azzal biztatta Önöket, hogy törvényszegés miatt ez a határozat megtámadható.

- Igazából ez a saját jogértelmezésünk volt, ezt az ügyvédek csak megerősítették és természetesen a beadványainkat ők írták. A Janikovszky esetében ez csak azért elvi dolog, hiszen itt eleve két ok volt arra, hogy az iskolánkat megszüntessék. Ezt nyilvánvalóan már tudja, hogy az utolsó iskolabezárás óta, ami Hunvald György polgármester idején, 2004-ben történt, tehát az azóta eltelt hét évben Erzsébetvárosban az általános iskolás korú nemzedék létszáma huszonkét százalékkal csökkent. Ezalatt a Janikovszky Éva Általános Iskola, tehát csak az általános iskolában a tanulók növekménye viszont éppen huszonhárom százalék volt. Tehát ez egy jól működő és feltöltött iskola volt. Nem beszélve arról, hogy gimnáziumi osztályok is voltak benne. A másik ok pedig, hogy nyilvánvalóan a Rottenbiller utca 43-45. számú ingatlan tetszett meg a polgármesternek és haveri körének. A másik pedig, hogy valami problémájuk volt az igazgatónővel és őt mindenképpen el akarták távolítani. De nem volt erre elég bátorságuk, hogy ezt megtegyék.

- Még mindig vissza kell térnem az eredeti kérdéshez, hogy miért nem látnak arra lehetőséget, hogy alapítványi iskolává változtassák a Janikovszkyt és a szülők vállalják a fenntartást? Nyilvánvalóan nem könnyű, hanem nagyon bonyolult feladattal állnak szemben.

- Azért, mert egy iskolaépület ahol 411 általános iskolás korú gyerekünk lenne a beiratkozási időszak végének adatát tekintve szeptembertől, az egymilliárdos beruházás. Tehát éppen akkor tudnánk alapítványi formában működni, ha megkapnánk ezt az épületet.

- És nem próbálják meg elkérni mondjuk az önkormányzattól? Hogy kérem szépen, mi fenntartjuk, természetesen úgy, hogy megkapjuk a kötelező normatívát?

- Nem, hát nekik ez kell. Nyilvánvalóan Ön is hallotta Nagy Marianna magnófelvételén, ami fent van az interneten, hogy nekik itt céljaik vannak. Azt ugyan nem árulják el, hogy mik a céljaik az épülettel.

- De nem érne meg egy próbát, hogy egy beadványt intézzenek az önkormányzathoz?

- Ez megtörtént, mert ők maguk úgy intézkedtek, hogy a jogutód Baross Gábor Általános Iskola telephelyeként működik tovább a Rottenbiller utca 43-45 alatt, és érdeklődésünkre a művelődési és sport tisztviselő, Hollósi Géza azt mondta, hogy az azt jelenti, hogy korlátozottan forgalomképes, tehát hasznosítani lehet, de eladni nem lehet az ingatlant. És az ellenzék be is nyújtott egy módosító indítványt, hogy ha ez így van, és a jogutód intézmény telephelyeként működik az iskola, akkor minél több szülő válassza a jogutód intézményt és ne vigye máshova a gyerekét, még jobban ellehetetlenítve a VII. kerületi feltöltöttségét, szinte determinálva arra, hogy akkor újabb iskolákat kell bezárni. Mert ha mindig mindenki más kerületbe viszi a gyerekét, és már ötven százalék alá megy a helyi iskola igénybevétel, akkor majd a három iskolából is be kell zárni egyet, és akkor csak kettő lesz és ez a folyamat nem vezet sehova. Éppen ezért javasolta az ellenzék, hogy akkor legalább átmenetileg kimenő rendszerben a volt Janikovszkysok használhassák ezt az épületet és ez valahogy garantálhatná, hogy mind a pedagógusok, mind a diákok nagy számban itt maradnának legalább átmeneti időre, és akkor néhány év alatt megtörténne a két tanuló ifjúság, illetve a két tanári kar egységesülése. De ezt indoklás nélkül a polgármester benyögte a mikrofonba, hogy az előterjesztő nem támogatja a módosító indítványt és vita nélkül, indoklás nélkül leszavazták.

- Szóval itt állnak.

- Ha ők nem bulizni akarnának a maguk céljaira az épülettel, akkor ezt a módosító indítványt már csak azért megszavazták volna, hogy ne menjen szélnek a kerületi tanulói ifjúságnak az a része, azok nagy része, akik a Janikovszkyban vették igénybe az általános iskolai oktatást.

- Értem. Így tehát marad a háború.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!