rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. május 31.

Balázs László, a Magyarországi Volksbank Zrt. vezérigazgatója, a Bankszövetség elnökségi tagja


Bolgár György: Természetesen erről a bizonyos devizahitel-megállapodásról szeretnék Önnel beszélni. De felütésként az előző hallgatónk felvetett egy olyan személyes ügyet, amit én őszintén szólva nem értek. Hátha Ön meg tudja magyarázni. Azt mondja, hogy az ő lakáshitelét, jelzáloghitelét nem tudja törleszteni, mert az eredeti árfolyam, amin felvette a svájcifrank-hitelt, az 138 forint volt, őszintén szólva én nem is emlékszem, hogy ilyen alacsony is volt, 140 valamennyire még igen. De ez még mind semmi, lényegében a háromszorosára emelkedett a törlesztőrészlet, miközben a futamidő nem csökkent vagy a bank nem csökkentette. Lehetséges ez? Én nem kételkedem a hallgató szavában, ezért a kérdésem az: hogyan lehetséges ez?

Balázs László: Hát valószínűleg úgy, hogy 138-on vette fel, és most 220 a svájci frank árfolyama, tehát egyszerűen az árfolyamváltozás miatt nőtt meg a törlesztőrészlet.

– De ez még nem a duplája. Mennyivel nőttek a kamatok? Mondjuk a korábbihoz képest. Miért kénytelenek a bankok magasabb kamatokat alkalmazni, miközben tudjuk, hogy a svájci központi bank nagyon alacsonyan tartja a svájci frank kamatlábát? Szóval miért kerül sokba a hitelfelvétel a magyar bankok számára?

– Nem tudom, mikor vette fel a kedves hallgató a hitelt, de hát azért közben volt egy gazdasági pénzügyi világválság, aminek hatására emelkedtek a bankok számára nyújtott refinanszírozási forrásköltségek, és valószínűleg ez emelhette meg a finanszírozó bankjánál is a kamatokat, erre tevődött még rá ez a szerencsétlen helyzet, hogy az árfolyam is ilyen szinten elmozdult.

– Tehát azt mondja, elvileg elképzelhető még akár egy háromszoros törlesztési kötelezettség is.

– Attól függ. Itt nagyon erős árfolyamon, forintárfolyamon vette fel, ez a 142 vagy 138, ez tényleg valami nagyon extrém erős forintot jelez, és ahhoz képest majdnem 100 forinttal változott az árfolyam. Tehát ez képes ilyen elmozdulást generálni. De pontosan az ilyen élethelyzetekre hozta létre, dolgozta ki a Bankszövetség a kormánnyal együtt azt a fajta otthonvédelmi programot vagy akciótervet, ami az ilyen fizetési nehézségekkel küzdők számára ad egyfajta megoldást egy árfolyamgát segítségével. Hát akkor vissza vagy rá is térnék arra az ügyre, amiben hívott. Egy árfolyamgát segítségével rögzíti majd a jogszabály 180 forinton a svájci frank árfolyamát.

– Ami persze sose lesz már, illetve azt nem tudjuk, hogy lesz-e, de a mostani megállapodás szerint nem lehet 138 meg 158 sem, hanem 180.

– Tehát önkéntes alapon lehet ebben a fajta árfolyamvédelmi rendszerben részt venni. Ez nem kötelező természetesen. És hát igen, most 220. Három évre szól ez a program, nehéz megjósolni, merre fog menni, valami nagyon nagy pozitív változás esetén még akár errefelé is erősödhet. De ezt most nehéz megmondani. Tehát összességében úgy néz ki ez a rendszer, hogy aki ezt választja, és én csak olyan lakáshiteleseknek ajánlom ezt, akik valamilyenfajta élethelyzetükből fakadóan fizetési nehézségekkel küzdenek…

– …viszont van reményük arra, hogy három év múlva ezekből a nehézségekből többé-kevésbé kikászálódnak.

– Pontosan. Tehát ez egyfajta lehetőséget, időt ad számukra, hogy ez alatt a három év alatt azt az élethelyzetüket, amiben éppen vannak, rendezzék. Ha átmenetileg vesztették el a munkahelyüket, ezalatt lehetőséget kaphatnak, hogy találjanak. Vagy éppen átmenetileg egy családban két kereső helyett csak egy van, majd az várható, hogy újra két kereső lesz. Itt egyszerűen olyan családokra gondolok, ahol az édesanya a gyermekkel van otthon. Eredetileg ketten tudták fizetni a törlesztőrészletet, most csak a családfő tudja ezt megtenni, miközben az árfolyam elmozdult. Nagyon jelentősen elmozdult. Tehát vannak olyan élethelyzetek, ahol van remény arra, hogy három éven belül ez rendeződik, és akkor három év múlva, ha esetleg újra növekedik a törlesztőrészlet, akkor több esélyük lesz arra, hogy fizessék a hiteleiket.

– De ez azokra nem vonatkozik, akik már abbahagyták a törlesztést. Csak azokra, akik eddig többé-kevésbé sikerrel vették az akadályokat.

– Igen. Akiknek már felmondta a bank a hitelét, azoknak jön létre a Nemzeti Eszközkezelő Alap, amely segítséget nyújt azoknak, akik szociálisan rászorulók. Tehát ez egy bizonyos kör, akik segélyekből élnek, hosszabb munkanélküliség vagy egyéb okok miatt szociálisan rászorultak. Ezektől vásárolja meg ez az alap a banktól az ingatlant, és egyfajta bérleti konstrukcióban tarthatják meg ezek a családok az otthonaikat.

– És ez milyen rendszerben történik majd? Szóval a bank nem elárverezi például azt az ingatlant, hanem valamilyen megtárgyalandó áron átadja az eszközkezelő társaságnak?

– Igen, maga a hitelfelvevő és a bank közösen fordul a Nemzeti Eszközkezelőhöz, és van egy olyan diszkont ár, amin átveszi a Nemzeti Eszközkezelő ezeket az ingatlanokat. Ez a hitelfelvételkori aktuális piacérték ötven százaléka a városokban.

– Ki viseli ennek a megállapodásnak a terheit, költségeit? Mert ezek szerint ha ötven százalékon veszi át az Eszközkezelő, akkor az állam ugyan költségekbe veri magát, és nyilván nem olyan könnyű a mai költségvetési viszonyok között néhány tízmilliárdot kiizzadni ilyen célokra, de mégiscsak az aktuális piaci ár ötven százalékát a bankok is elvesztik azzal, hogy kénytelenek átadni az ingatlant ennek a társaságnak. Szóval megtárgyalták, hogy itt kire hány tízmilliárd jut?

– Itt valóban a bank lemond csaknem a hitel feléről, tehát a bank ezzel komoly veszteséget szenved el. És az állam is áldoz erre. Ez az ára annak, hogy ezeknek a szociálisan nehéz helyzetben lévő családoknak az otthonát meg lehessen legalább ilyen formában menteni, hogy már nem tulajdonosként, de bérlőként az otthonukban maradhatnak.

– És nagyjából kiszámolták vagy felbecsülték, hogy ez hány milliárdos plusz kiadás a bankok számára?

– Ezt most egyelőre nehéz megmondani, itt néhány ezer családról beszélünk, akik szociálisan, tehát a jogszabályok alapján szociálisan rászorultnak tekinthetők. Egyébként van egy olyan lehetőség is, és a programnak az is a része, hogy szociális családiház-építési program kezdődik, amelynek keretében szintén lehetőség lesz ilyen bérlakáshoz jutni. Tehát ez gyakorlatilag az ingatlanpiacról eddig hiányzó bérlakásprogramot vagy bérlakások építésének a programját indíthatja el.

– Én értem, hogy a szükségből erényt is lehet kovácsolni, de azért ennek a komoly költségeit valakinek viselnie kell. És ha néhány ezer családról van szó, mondjuk ötezerről, és csak lakásonként mondjuk nyolcmilliót veszít a bank azzal, hogy féláron adja át az eszközkezelőnek, az is negyvenmilliárd. Szóval ha én kiszámolom itt most fejben, Önök papíron, és különböző programok révén megpróbálták valamennyire előre jelezni saját maguknak, hogy mit vesztenek ezen a bankok?

– Hát ezt ugye a bankrendszer szintjén kell tekinteni, nem egyetlen banknál jelentkezik ez, hanem a bankrendszer szintjén. Ez az, ami a pénzügyi válság következménye, és kénytelenek elszenvedni a bankok. Milyen más lehetőség van? Nyilván el kell kerülnünk azt a legfenyegetőbb, vagyis mindenki számára legrosszabb megoldást, hogy ezek a nagyon nehéz helyzetben lévő családok fedél nélkül maradjanak. Ezért meg kell hozni ezeket a fájdalmas döntéseket a bankoknak, a kormányzatnak is áldozni kell arra, hogy egy ilyenfajta programban megmentsük az otthonokat.

– Én nem akarok semmiképpen sem a bankok védelmezőjeként feltűnni itt a műsorban, mert ez nem túl népszerű, de azért a pénzből élnek Önök is, sőt azzal foglalkoznak, úgyhogy ez az Önök szakmája. Önök nagyon jól tudják, hogy mi mennyibe kerül, miből lesz haszon és miből lesz veszteség. Például abból, hogy 180 forinton adják majd vagy számolják el a svájci frankot, és majd csak három év után fog ráterhelődni az összegyűlt különbség az aktuális árfolyamhoz képest az adósokra. Ebből milyen konkrét veszteség származik a bankok számára?

– Hát itt mindenki vállal valamit. Tehát nem csak a bankok vállalnak áldozatot, vállal a kormány is azzal, hogy garanciát nyújt egyébként a bankoknak ezekre az összegekre, amik ezeken az úgynevezett technikai hitelszámlákon gyűlnek. Ezt az összeget száz százalékban garantálja az állam, ezért a bankok garanciadíjat fizetnek. Az ügyfelek pedig azt vállalják, hogy visszafizetik ezeket a hiteleket. Tehát itt szó nincs hitelelengedésről, itt pusztán van egy olyan hároméves periódus, ami alatt egy olyan könnyebbséget kapnak a hiteltörlesztő részletek fixálásával, hogy az élethelyzetüket eközben rendezzék.

– Ezt értem, de a könnyebbség nehézség a bankoknak, nem?

– Egy ilyen helyzetben, amikor ilyen gazdasági körülmények között élünk, nincsenek tökéletes megoldások. Mindenkinek vállalni kell valamit azért, hogy ezt a krízist, ami most már több mint három éve itt van… Ha a lejárt devizahiteles lakáshitelesek számát nézzük, azért ez most már százezer fölé emelkedett. Tehát itt lépni kellett. A Bankszövetség nagyon sokat dolgozott a megoldáson, és ez szerintem egy nagy jelentőségű lépés, és eredmény, hogy sikerült a kormányzattal ezt a programot kidolgozni, hogy ezt a helyzetet valahogy megpróbáljuk közösen felszámolni.

– A megállapodás része az is, hogy véget vetnek a kilakoltatási moratóriumnak. Igen ám, csakhogy meglehetősen korlátozottan, tehát csak módjával, kis százalékban engedik elárverezni a lakásokat, és egy másik olyan témakörben, amit szintén a bankok megoldandónak véltek, vagyis a devizahitelezés felújításában a kormány ugyan engedi az euróhitelezést, de gyakorlatilag ezt szinte senki nem veheti majd igénybe. Szóval változatlan a kérdésem: ki milyen terheket és költségeket vállal? Kiszámolták, hogy az állam terhe x tízmilliárd, a bankoké y tízmilliárd?

– Ahogy említettem, néhány ezer szociálisan rászorultról van szó, ami negyvenöt bankra elosztva nem jelent elviselhetetlen terhet a bankok számára. Még elviselhető teher, de nyilván áldozat. Mint ahogy említettem, mind a három félnek, mind az adósnak, mind az államnak, mind a banknak részt kell vállalnia abban, hogy ezt a devizahiteles válságot kezelni tudja. Megállítani a nem fizető adósok számának növekedését. Erre jött létre ez a program. Egyébként éppen a hírekben hallottuk a nemzeti bank véleményét. Abszolút csak csatlakozni tudok ahhoz a meglátáshoz, hogy nem azokra a hitelfelvevőkre dolgoztuk ki ezt a programot, akik gond nélkül tudják fizetni a hiteleiket, hanem azok számára, akik csak nagy nehézségek, nagy áldozatok árán tudják ezt megtenni, és ha ezt a hároméves lehetőséget nem kapják meg, fennáll a veszélye annak, hogy szintén becsúsznak ebbe a kilencvennapos nem teljesítő kategóriába. Ezeknek a hitelfelvevőknek van az úgynevezett árfolyamgát kitalálva, semmiképpen sem azoknak, akik egyébként gond nélkül tudják fizetni a hiteleiket. Visszatérve a kérdésére, valóban vállaltunk egyfajta korlátozást a moratórium feloldása után, de ez, azt kell mondanom, a bankrendszernek is jól felfogott érdeke, hogy ne egyszerre zúdítsa az ingatlanokat vagy a végrehajtandó ingatlanokat az ingatlanpiacra, hiszen ez egy árcsökkenéshez vezethet és a fedezetek értékének csökkenéséhez. Úgyhogy ez a fajta önkorlátozás, amit vállaltunk, logikus ebben a helyzetben. És ez negyedévente és megyénként az első évben két százalék bankonként és ügyletszámonként. Majd ez növekszik három, négy, öt százalékra. 2015-től megszűnik ez a fajta önként vállalt korlátozás.

– De ha a Magyar Nemzeti Bank is kockázatosnak minősíti ezt a csomagot és figyelmezteti az adósokat, hogy kétszer is gondolják meg, igénybe veszik-e, akkor vajon nem oda jutunk-e végeredményben, hogy miközben a bankok is komoly újabb terheket vállalnak, az állam is részt vesz a terhek viselésében, az alapvető célt talán mégsem igazán sikerül elérni, mert a devizahitelesek nincsenek megmentve. Vannak bizonyos könnyítések felajánlva, meg talán valamilyen védelmet lehet teremteni azoknak, akik már szinte mindent elvesztettek, de a devizahitelesek megmentése maximum a helyzet bizonyos könnyítésének fogható fel ennek a megállapodásnak az értelmében.

– Én ezt másképp látom. Azt hiszem, ha egyetlen családot meg tudunk menteni ezzel a programmal attól, hogy elveszítse az otthonát, akkor megérte megcsinálni ezt a programot. Egyébként a nemzeti bank is csak arra figyelmeztetett, hogy senki ne éljen abban az illúzióban, hogy az árfolyamkockázat megszűnt, és ezeket a hiteleket esetleg nem kell visszafizetni. Tehát ez az ügyfélnek és a banknak a közös megbeszélése, és nagyon pontos kockázatfeltárás és döntés kell ahhoz, hogy valaki ebben részt vegyen. Ezt el fogjuk mondani valamennyi ügyfelünknek, aki hozzánk jön, hogy csak az csatlakozzon ehhez az árfolyamgát által nyújtott rendszerhez, akinek fizetési nehézségei vannak és van lehetősége arra, hogy három év alatt rendezze az életkörülményeit. Azt hiszem, hogy ennek a csoportnak ez egy megfelelő megoldás. A Nemzeti Eszközkezelő Alapra meg egyszerűen szükség van, hiszen ez egy szociális problémát jelent az országban, amit kezelni kell, több ezer családot egyszerűen nem lehet az utcára tenni, megoldást kell találni számukra. És a megoldás az lesz, hogy tulajdonos helyett bérlővé válnak, de még mindig megőrizhetik az otthonukat. 

***

– Közben kolléganőm, Bálint Judit megkérdezte Müller Jánost a Bankszövetségtől, hogy hogyan is kell értelmezni és érteni a szavatoló tőke kötelezettségét. Ő elmondta, hogy a szavatoló tőke annyit jelent, hogy a bankoknak annyi pénzüknek kell lennei a szavatoló tőke formájában, hogy ha valami váratlan esemény történik, akkor a betéteseket ki tudják fizetni. Tehát nem arról van szó, hogy a kihelyezett hiteleknek megfelelő összeg ott álljon a széfjeikben, hanem a betéteseket tudják kielégíteni valamilyen váratlan fordulat esetén. Aztán arról is tájékoztatott minket, hogy ha mondjuk valaki húsz évre vesz fel jelzáloghitelt, az nem azt jelenti, hogy az arra vonatkozó összeget a bank is húsz évre veszi fel mondjuk a piacon vagy az anyabankjától, hanem jellemzően egy-két évre. És aztán ahogy változnak a feltételek, ezeket az egy-két éves hiteleket természetesen meg kell hogy újítsák, és mindig az adott piaci helyzetnek megfelelő árfolyamon és kamattal kell ezeket elszámolni. Úgyhogy most jellemzően dupla akkora a kamat, mint a válság előtt volt, és mivel kockázati felár is van, nyolc-kilenc százalékra vesznek fel a magyarországi bankok hiteleket a nemzetközi pénzpiacokon, illetve az anyabankjaiktól. Ezért lett olyan magas a kamat, amit aztán kénytelenek a jelzálogadósok törlesztéseiben is érvényesíteni.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!