rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. május 27.

Papcsák Ferenc, Zugló fideszes polgármestere

Bolgár György: Nem tudom, hallgatta-e a Klubrádiót az elmúlt percekben, de ha igen, akkor hájjal kenegethették. Nem hallotta?

Papcsák Ferenc: Nem hallottam, mert nemrég ért véget a testületi ülésünk, elnézést kérek, reggel óta dolgozom a képviselőtestületben.

– Megkapja tőlem a felmentést, nem kell elnézést kérnie. Tegnap is, de most a műsor első részében is egy hallgatónk betelefonált; a tegnapi hallgatót ismeri, Várnai László LMP-s önkormányzati képviselő. Most egy szocialista párti helyi elnökségi tag beszélt arról, hogy milyen együttműködési kísérletek voltak a két ellenzéki párt között, és miért nem volt ez sikeres, illetve hogy a szocialisták között milyen nézeteltérések voltak. Erre mondtam Önnek azt, hogy Önt hájjal kenegethették volna, hogy lám, itt a szocialisták esetleg még civakodnak, is – vagy vannak, akik civakodnak – a vezetéssel, meg az LMP-vel se jutnak egyről a kettőre. Hát más se kell Önöknek, mint ilyen ellenzék, nem?

– Nézze, én azt gondolom, hogy nekünk inkább a feladatokat kell megoldani. Lehet, hogy közhelyszerűnek tűnik Bolgár úr, illetőleg a hallgatók számára is, de azt gondolom, hogy Zugló az a város, az a kerület, ahol nagyon-nagyon sok feladat van, tehát az elmúlt húsz évben nagyon sok mulasztást követtek el – hogy így fogalmazzak –, nagyon sok mindenben vagyunk lemaradva más kerületekhez viszonyítva. Hogyha megnézi a konkurens kerületeket, jelesül akár az V. kerületet, vagy akár csak itt a környékben a XVI., XVII. kerületet, akkor azt lehet látni, hogy rengeteg fejlesztés valósult meg. Például volt egy városrehabilitációs pályázat, uniós pályázat az előző kormányzati ciklus alatt, amiből több milliárdot tudtak szerezni a városok. Akár a Budapest Szíve Programra gondolok, akár arra, hogy a XVII. kerület egy új főteret tudott építeni. A zuglói önkormányzat akkori vezetése, politikusai inkább egymással vitatkoztak, mintsem pályáztak volna. Ha nem így lett volna, akkor kicsit beljebb lennének. Azt gondolom, hogy nekem polgármesterként nem ezzel kell foglalkoznom, hogy a Lehet Más a Politika vagy a szocialisták egymás közt visszalépnek vagy sem, szerintem az emberekkel kell foglalkoznom meg a várossal.

– De nem ezért szerettem volna, ha nyilatkozik nekünk, hanem mert olvastam az Indexben egy meglehetősen epés beszámolót arról, hogy milyen konferenciát rendeztek Trianonról, méghozzá a cikk szerint Zugló önkormányzata tette ezt. Valóban a zuglói önkormányzat rendezett Trianon-konferenciát többek közt az Ön részvételével, és az önkormányzat állta ennek költségeit?

– Pontosan. Ugye amíg a választási ciklust követően én nem rejtettem véka alá, hogy egy ekkora, 120-150 ezer lélekszámot maga mögött tudó város, Zugló városa igenis felelős a nemzetért, felelős Budapestért, és ha tehetünk valamit az országért, akkor tegyünk! Budapesten, főleg a pesti oldalon Zuglónak nagyon erős a kisugárzása. Önmagába véve már az is bizonyítja ezt, hogy a Bolgár úr is foglalkozik ezzel a kérdéssel a műsorában, tehát hogy Zugló mit tesz!

– Nekem tetszett Tóta W. Árpád tudósítása, és gondoltam, megkérdezem az egyik szereplőjét, Önt!

– Bátorkodom jelezni, hogy csak a testületi ülés után tájékoztattak – hogyan fogalmazzak – ilyen hevenyészett módon, néhány szóban, hogy van egy ilyen epés megjegyzés. De én inkább azt mondanám, hogy azt az érdeklődést, amit ez a konferencia kiváltott, érdemes megvizsgálni, illetőleg azt a missziót, amit egy-egy ilyen település be tud tölteni, és…

– Na de pont ez a dolog lényege, hogy miért gondolja, hogy Zuglónak kell missziót betöltenie, miért tarthatja Ön fontosnak Trianont vagy a trianoni események következményeinek taglalását, történelmi-történeti feldolgozását vagy akármilyen megközelítést? De miért egy önkormányzat, egy kerületi önkormányzat vállalja ezt, miért nem a Történettudományi Intézet, miért nem egy olyan tudós társaság, amelyiknek ez a dolga. Miért Zugló?

– Én azt gondolom, hogy közelítsük meg onnan, hogy Zugló kulturális és sportfellegvár, tehát a pesti oldal talán legmeghatározóbb eleme. Gondoljon itt akár az országos, akár a budapesti, vagy akár a helyi értékű intézményekre: Szépművészeti Múzeum, Műcsarnok, Műjégpálya, a Városliget intézményei, Közlekedési Múzeum stb. Tehát ezek az intézmények, vagy akár a tudományos életnek az intézménye itt Zuglóban van. Az én feladatom az volt azon túl, hogy van egy kötelezően felvállalt feladat, amelyet intézmények fenntartása tekintetében kell ellátnunk… de én mindig azt gondoltam, kezdő polgármester vagyok, és ez a meggyőződésem – még ebben a hitemben senki nem ingatott meg –, hogy nekünk nem csupán a kötelezően ellátandó feladatokat kell magunkra vállalni, hanem azokat az értékeket, amelyek egy városban megmutatkoznak, hogy egy kicsit többek legyünk, mint egy egyszerű gamesz – hogy így fogalmazzak –, egy ilyen ellátószervezet, mert akkor nem kell önkormányzatot játszanunk, akkor a demokrácia szerintem nem sok mindenre való, hogy így fogalmazzak, elnézést a kifejezésért. Én úgy ítélem meg, hogy egy városnak van önként vállalt feladata is – hogy pontosan fogalmazzak –, és az önként vállalt fogalmak között az, hogy a sportot támogatjuk, kulturális eseményeket, rendezvényeket, kiállításokat. Egyet hadd mondjak, és ezzel megragadhatom esetleg az alkalmat, hogy elmondjam, hogy a kerületben született fotográfus, a nagy hírű Kinszki fotóművész kiállítását is például meg fogjuk most rendezni.

– Hát ez abszolút mértékben hozzátartozik a zuglói önkormányzat feladataihoz, de Trianon speciel nem Zuglóban van, meg a trianoni egyezmény által érintett területek se, ahogy Tóta W. Árpád fogalmazott: Zuglóból nem csatoltak el semmit!

– Hát nem, nagyon örülök, hogy nem csatoltak el egyébként Zuglóból, akkor nagyon nagy bajban lenne ez az ország. Azt gondolom, hogy nem találunk egyetlen városlakót sem, egyetlenegy magyar polgárt sem, aki ne kötődne ehhez a rettenetesen tragikus dátumhoz. Én fontosnak tartottam azt, és leginkább az ifjúság irányába – egyébként nagy érdeklődésre tartott számot ez a konferencia –, hogy az ifjúság megismerje, és levonjuk a tanulságokat, és megerősítsük magunkat abban a hitben, hogy igenis föl tudunk állni és talpra tudunk állni. Az a helyzet, hogy mi egy konferenciasorozatot tartunk. Megemlékezni nagyon fontos a városokban, mindenhol, és mi városnak tekintjük magunkat, tehát nagyon fontos megemlékeznünk a sorsfordulóinkról! A konferenciánkon beszéltünk Márton Áron püspökről, beszéltük a kommunizmus gyermekáldozatairól, terveink szerint a holokauszt áldozatairól is meg fogunk emlékezni egy konferencia keretében, tehát nagyon sok eseményt, kulturális eseményt, szimpóziumot, koncertet és egyéb eseményeket, kulturális eseményeket tartunk, amivel színesebbé tesszük a zuglóiak életét. Ez sem volt sajnos mindig így ebben a kerületben, ebben a városban. Tehát én ezt fontosnak tartom, ez egy állomás, fontos és szép esemény volt, sokan jöttek el, nem csupán zuglói polgárok és fiatalok, hanem akadémikusok, történészek…

– Azt mondja Tóta W. Árpád, és nem tudom őt cáfolni, mert ő ott volt, én meg nem, hogy bár tele volt a terem, magasabb volt az átlagéletkor, mint egy hajdúszoboszlói termékbemutatón vagy egy Munkáspárt-gyűlésen. Hol voltak a fiatalok?

– Nem tudom, hogy az érintett úr hol tartózkodott, én láttam fiatalokat, tehát nyilván vegyes volt a közönség, mert hiszen sokakat érdekelt!

– Hány órakor tartották a konferenciát?

– Délután tartottuk, egyébként 14.30-kor kezdődött, de szerintem sokkal fontosabb arról beszélni, hogy…

– A fiatalok akkor még nem nagyon hadra foghatók, nem?

– Igen, de nekünk fontos konferenciasorozat ez, az önkormányzat támogatja, fontosnak tartja ezt a kérdést és más fontos témákat, tehát ha gondolja, akkor nagyon szívesen beszélek erről is. Tehát nem csupán egy gamesz az önkormányzat az én fogalmaim szerint, hanem egy oktatáspolitikai…

– …szellemi műhely is, ebből azt a következtetést vonom le. De ha mondjuk szellemi műhely akarnak lenni, tegyük föl, hogy van ebben valami, akkor miért nem hívnak meg egy ilyen tudományosnak szánt konferenciára nemcsak erőteljesen jobboldali elkötelezettségű történészt, hanem mondjuk olyant is, aki más szempontból nézi a világot és Trianont?

– Mi alapján soroljuk be? Ez egy nagyon fontos dolog, én nem…

– Ön is tud mondani olyan történészt, aki nem Raffay Ernő véleményén van, hanem azzal szögesen ellenkező véleményen!

– Ígéretet teszek arra, hogy a legközelebbi konferenciánkon szívesen veszek mindenféle ajánlást. A névsort nem én állítottam össze, hanem vannak szakemberek, szervezők, én a köszöntőbeszédet mondtam. Azt gondolom, hogy tiszta és korrekt volt egyébként a vonalvezetése, abszolút reálisan értékeltük a helyzetet, és leginkább a mára kiható, tehát a mai napra…

– Mi a mai, mára kiható következtetés vagy hatás?

– Nézze, én azt gondolom, hogy az egyik és legfontosabb elem, hogy ezt a traumát, amit elszenvedett akkor az ország, minden társadalmi réteget, minden társadalmi csoportot nemre, fajra, cselekedetre tekintet nélkül érintett, tehát egy rettenetes veszteséget szenvedett el az ország – erről a dologról beszélnünk kell, fel kell dolgoznunk, a 21. századi gondolkodásnak megfelelően meg kell hogy adjuk rá a választ annak függvényében, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk! A másik oldalról pedig nagyon fontosnak tartom azt az üzenetet, hogy az azt követő kormány, bár nem minden intézkedése – hogyan fogalmazzak – volt talán sikeres, de összességében sikerült a magyarságot egy olyan társadalmi helyzetbe hozni az 1930-as évek végére, amikor már azt mondhatjuk, hogy stabilizálta az állami berendezkedést, és az emberek bizakodhattak a jövőben. Sajnos a világégés, a második világháború véget vetett ennek a polgári fejlődésnek ebben az országban. A siker mértéke vagy a siker mutatójaképpen azt tudtam közölni a jelenlévőkkel, hogy ekkor értük el, talán tizenhat évvel később, az egyik legnagyobb eredményünket az olimpiákon, ugye harmadik helyet értünk el az összérmek tekintetében, vagy rá két évre a magyar labdarúgóválogatott világbajnoki döntőt játszott, tehát talpra állt a nemzet, és ennek az üzenete az, hogy ott is romba…

– …ebből a szempontból a Rákosi-éra összehasonlítható éra, ugye helsinki olimpia meg a…

– Nagyon jó, amit mond!

– …a svájci labdarúgó-vb!

– Nagyon fontos, amit mondott, drága Bolgár úr, mert a következőt tudom ezzel kapcsolatban mondani: az a kulturális, oktatási reform és az a kulturális sokszínűség, amely a húszas évektől kezdődően megnyilvánult, tehát az 1940, 39–40-es évekig, annak a kihatása az ötvenes évekre mind a sportban, mind a kultúrában jelentősen áthúzódott, az a sport, az a kulturális, oktatási és képzési rendszer, annak a következménye mind…

– Szóval azt akarja mondani, hogy a Rákosi-korszak néhány sikerét a Horthy-korszak alapozta meg?

– Alapozta meg, így van, pontosan. Példákat is mondtam, akár a családi pótlék, akár a társadalombiztosítás rendszerének felállítására, vagy akár az úgynevezett nyugdíjas állások, az állami állások tekintetében, vagy a közmunkaprogramokat tudtam példaként hozni.

– Annyit mondjon meg még: mibe kerül egy ilyen konferenciának a megszervezése, megrendezése?

– Ez lényegében nekünk nem került sokba, annak a két munkatársnak a megbízási díjába került, akik ezt a konferenciát megszervezték, tehát lényegében ez egy ilyen…

– Még terembérletet se kellett fizetniük?

– Nem, úgy tudom, hogy nem kellett.

– Értem, szóval olcsó konferencia volt.

– Olcsó konferencia volt…

– …megérte a pénzét!

– …nagy, nagy jelentőséggel, mert péntek délután ebben az egyébként sokak által hallgatott műsorban is erről beszélgetünk, tehát örömmel tölt el, hogy ez…

– És igaz az, amit Tóta W. idézett Öntől, hogy Ön mindennap beszél Trianonról a gyerekeinek?

– Nézze, én azt gondolom, hogy minden szülőnek beszélnie kell a gyerekeivel ezekről a kérdésekről, és ez, amit például…

– Hát ha a gyerek kérdezi például, akkor igen, de mindennap szóba hozza?

– Nézze szerkesztő úr, most nyilván ez egy erős túlzás lehet a szerkesztő részéről, de én azt tudom Önnek mondani, hogy minden családban beszélni kell erről. Az én családom ugyanúgy, mint szerintem Bolgár úr családja vagy bármely család itt a környezetemben akár Zuglóban, akár bárhol az országban, igen erősen érintett, mert például a mi családunk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származik, én szabolcsi vagyok, és a családunk egy része Kárpátaljára rekedt vagy a bátyám Alsórákosról, Székelyföldről nősült, és így tovább, tehát mindannyiunkat érint ez a kérdés. És a gyermekeink sajnos nincsenek azzal a tudással felvértezve, hogy egyáltalán pontosan tudják, hogyan lehet az, hogy ha elhagyják a magyar határt 3-400 kilométerre, magyar kultúrát találnak ott. Sajnos még a felnőttek sem, tehát felnőtt egy generáció!

– De ez nemcsak rossz érzést kelthet bennük, hanem jót is, nem?

– Hát hogyne, ez egy fantasztikus dolog egyébként, mind a két gyermekem, amikor először voltam, és én mindenkinek mondom pártállásra való tekintet nélkül – és ez nem magyarkodás meg nem tudom, milyen, akármilyen érzületeket keltő dolog –, hogy menjen és barátkozzon, és kössön szövetségeket a határokon túl élőkkel. Szerintem ennek az alapjait tudtuk mi lerakni a tavalyi évben a jogszabály elfogadásával, amely a Nemzeti Összetartozás Napjának minősítette a békeszerződés aláírásának szomorú dátumát, mert ami 2004. december 5-én történt, az olyan szintű gyalázat volt, amikor az akkori regnáló miniszterelnök megtagadtatta a magyart a magyarral, ami egyébként egyetlen országban sem volt divat előtte!

– Nem, nem tagadtatta meg, hiszen mindenki szabadon vett részt vagy nem vett részt a népszavazáson, szabadon mondott igent vagy nemet!

– Ebben nem értünk egyet!

– Hát nem volt szabad a népszavazás?

– A miniszterelnök kiállt, és elmondta, hogy ő nemmel fog szavazni. Hogyan szavazhat egy magyar miniszterelnök nemmel?

– De Orbán Viktor viszont az ellenkezőjét mondta, és mind a kettő beszélhetett!

– Nézze, én azt gondolom, hogy nem lehet nagyobb szégyen, mint az akkori szabolcsi közgyűlési elnök, aki egyébként szocialista párti tag volt, aki Kassa mellől származott, és a saját nagyszüleire és unokatestvéreire mondott nemet! Tehát ez, ennél nagyobb borzalom nem is lehetséges egyébként egy nemzet életében, ezt a traumát is föl kell dolgozzuk a Trianon után! Ez a törvény egyébként, amelyet tavaly hoztunk, és erre büszke leszek valóban, tényleg egész életemben, hogy igennel szavazhattam. Hogyan lehetséges az, hogy a szocialisták ugyancsak ötvenöt nem szavazattal illették ezt az egyébként politikamentes törvényt? Mert ebben semmiféle politika nincs, hogy a magyar a magyart nem tagadhatja meg, tehát ez egy nagy elúszott lehetőség…

– Hát szerintem politika mindenben van, ebben is.

– Ebben nem lehet…

– …de ez majd egy következő beszélgetésünk tárgya lesz, talán a következő konferencia után!


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!