rss      tw      fb
Keres

Kikergetik, találgatja, bepanaszolja

(Hetyei képviselő esete a pappal)


Az már igaz, hogy a feltételezések, találgatások jelentős szerepet játszanak az életünkben, hiszen alapvető dolgokba nem látunk bele. Így például nem tudhatjuk biztosan, hogy létezik-e a világegyetem fölött egy magasabb rendű valami, amit nevezhetünk akár Istennek is, és ha igen, akkor az konkrétan miféle is – ezt is csak találgathatjuk. Mindenesetre azért léteznek a különféle vallások, és azokon belül a felekezetek, hogy bizonyos kérdések körét kivonják a találgatások alól, és a maguk számára eldöntsék: amit ők Istennek mondanak, az ilyen és ilyen. Majd ehhez képest építsenek templomokat, és dolgozzanak ki liturgikus rendet, kánonjogot. Továbbá templomlátogatási szabályokat. Ettől kezdve aki hozzájuk csatlakozik, és például azt mondja: „keresztény vagyok”, az a keresztény egyház gyakorlatára vonatkozó, mindenfajta találgatási kényszer alól fel van mentve.

A keresztény egyház gyakorlatában pedig nem a találgatandó, hanem a biztos dolgok közé tartozik, hogy a pap a gyülekezetet szolgálja, és nem fordítva – ez az, ami minden kétséget kizáróan el van döntve. Pap csak akkor utasíthat ki templomból keresztény hívőt, ha az látványosan és egyértelműen megszegi a templomi szabályokat, vagy megzavarja a misék rendjét. Az ostyát akkor tagadhatja meg, ha valakiről tudja, hogy súlyos bűnt követett el, de nem gyónta meg. Egyébként pedig minden betérő hívőnek köteles kiszolgáltatni a szentségeket, mert a hívő szándéka számít, és nem az övé. Ezért van az, hogy a kivégzés előtt álló elítélteknek is joguk van ezekhez a szentségekhez. Pap nem válogathat.

Hetyei László szocialista képviselő mégis azt meséli – például Bolgár Györgynek is, a Klubrádióban – , hogy őt egy pap egyszer csak kiutasította a templomból, ahová rendszeresen eljár. Azt mondta neki, hogy ő ott nemkívánatos személy, és nem szolgáltatta ki számára az áldozáshoz az ostyát.

Az igaz, hogy a pap és a hívő közti viszony is bizalmi viszony, tehát ha már idáig jutott, akkor valószínűleg nagyon nehéz visszazökkenteni az eredeti, bizalmi állapotába. Ugyanakkor annak, aki hívő, kötelessége ezt megpróbálni. Az ember ugyanis egyebek közt azért jár templomba, mert célja az eredendő bizalmi viszonyok fenntartása, és minden erejével annak létrehozására akar törekedni. A hit lényege az univerzális bizalom és megértés, amit papnak és hívőnek minden teremtett, véges életű emberre ki kell terjesztenie, és bíznia is kell abban, hogy ez valóban kiterjeszthető. Ha nem ezt teszi, fogalma sincs a sem a ”kegyelem” (charisz), sem a „testvériség” szavak jelentéséről. Ezért Hetyei Lászlónak jámbor módon meg kellett volna kérdeznie a paptól, hogy milyen alapon mondja, amit mond, és teszi, amit tesz, mert ha ő a templomban nem szentségtelenítette meg a helyet, akkor senkinek sincs joga onnan őt kitiltani. Valamint hivatkoznia kellett volna a kettejük közt hitbéli alapon fennálló, bizalmi viszonyra is. Melynek nem a szétrombolása, hanem a felépítése a kívánatos, ha már templomban vagyunk. Ám ha goromba, paphoz nem méltó választ kap erre, akkor valószínűleg le kell tennie arról, hogy ez az ember lehet az ő bizalmi alapon dolgozó közvetítője, a Mindenható és közte. Egyúttal célszerű is nyilvánosságra hoznia az ügyet, mint manapság jellemző eseményt. De előbb meg kell tudnia, hogy ez-e a helyzet.

Hetyeinek azonban mindez eszébe sem jutott, s a helyzet tisztázása helyett azonnal a nyilvánossághoz futott, majd egy rádióműsorban találgatta, a riporterrel együtt több percen át, hogy vajon mi lehetett a pap szavai mögött. Bolgárnak persze voltak konstruktív javaslatai, miszerint el kellett volna menni a helyi püspökhöz is, de hát előbb ahhoz is meg kellett volna tudni a pap indokait. Mivel azonban ez nem történt meg, a püspök előtt nincs mit előadni a konfliktus lényegéről, csupán kikergetett kisfiúként lehet árulkodni. Ezt ők is érezhették, ezért nem mentek tovább ezen a nyomvonalon.

A továbbiakban viszont mindketten azt találgatták: vajon nem a választások közeledése volt-e a helyzet oka.

Megegyeztek, hogy biztosan az volt, hiszen Hetyei mögött ott állt a templomban „fideszes versenytársa”. Ő bezzeg gyónhatott, áldozhatott.

– A templomi választáson a fideszes győzött – zárta le Bolgár kétségkívül szellemesen az interjút, egyúttal azt is érzékeltetve, hogy bizonyos templomok ma gyakorlatilag pártpolitikai színterekké váltak. Ahol a papok kiutasíthatják a vesztes párti híveket, és kegyeltjeikként kezelhetik a győzteseket.

Lehet, hogy a történetnek ez a lényege (az általános tapasztalatok ezt erősítik), de lehet, hogy nem. Egy biztos: itt is érvényesíteni kellett volna a „hallgattassék meg a másik fél is”, valamint az ártatlanság vélelmének elvét. Ezt már elmulasztották érvényesíteni, ezért ennek az adónak a hallgatóságát már nem fogja sem érdekelni, sem befolyásolni, ha a papot utólag megkérdezik. Mert addigra már egy műsorában eldöntöttek valamit, amihez csupán találgatás útján jutottak hozzá: az a pap, abban a templomban is, konkrétan pártpolitikát érvényesített. A közvélemény pedig úgy működik, hogy az ilyen konklúziók kritika nélkül beleépülnek, s ha a pap utólag merőben mást mond ez ügyben, az csak olyan kivételnek fog minősülni, ami erősíti a szabályt. Mindig az első konklúzió a legerősebb. A műsorban hallható eljárás neve pedig: előítéletesség.

Mindazonáltal a hallottak alapján egy találgatnivalóm biztosan nincsen, és ez az, hogy Hetyei képviselőnek mennyi köze van a keresztényi gondolkodásmódhoz. Számomra eléggé egyértelmű, hogy nagyjából annyi, mint futóbabnak a lóversenyhez: mindkettőnél van valami, ami fut valahová. De hogy ő miért épp egy templomba, azt valóban csak találgatni tudom.

(Lévai Júlia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!