A DSK-ügy: látványbíróság vagy a nyilvánosság demokratikus kontrollja?

Hírek


A rendőrség nem erősítette meg a DNS-bizonyítékot

A Le Monde és a francia hírügynökség hétfői beszámolója szerint Dominique Strauss-Kahn DNS-ét állítólag megtalálták a szobalány ruháján. A hír forrása, a France 2 köztelevízió, illetve az NBC amerikai televíziós csatorna azt írta: „Rendőrségi források szerint valóban volt szexuális aktus DSK és a szobalány közt.”
A New York-i rendőrség szóvivője szerint „sem információ, sem eredmény” nem áll rendelkezésre a DSK-tól vett DNS-minták elemzéséről. A bíróság nem volt hajlandó semmiféle kommentárt fűzni az ügyhöz. A bíróság szóvivője szerint semmit nem hoznak nyilvánosságra a per megindulása előtt.
Szakértők szerint a pozitív DNS-minta megerősítené a nemi aktus tényét, ám az erőszakot még így is bizonyítani kell, ami sokkal nehezebb.

A Fox News szerint DSK a kétségbeesetten ellenálló Nafissatou Diallónak azt mondta volna: „Nem tudja, ki vagyok?” A Fox News forrásai szerint a szobalány valóban nem tudta, ki lakik a 2806-os szobában.


Vélemények

A „látványbíróság” elfogadhatatlan

Michel Fize szociológus szerint az amerikai „látványbíróság” rettenetes, és egy hollywoodi szuperprodukcióra emlékeztet. „Azok a képek, amelyek a harlemi rendőrkapitányságról a vakuk fényében kilépő DSK-t ábrázolják, hátrabilincselt kézzel, rosszarcú rendőröktől körülvéve, tűrhetetlenek, és főként méltatlanok egy olyan nemzethez, amely nagy demokráciának tartja magát. Az ember már-már elkezdi szeretni a francia igazságszolgáltatási rendszert, amely legalábbis 2000 óta nem engedélyezi ilyen képek közszemlére tételét.”
„Az ilyen képek, mondják az Óceán túlpartján, azért vannak, hogy megalázzák az elkövetőt (miközben állítólag tiszteletben tartják az ártatlanság vélelmét!) és meggyőzzék a potenciális elkövetőket, hogy nem érdemes ellenszegülni a törvénynek. Az utóbbi állításra ismét csak azt mondhatjuk, hogy semmiféle büntetés vagy színielőadás soha senkit nem tántorított el attól, hogy megsértse a törvényt, minthogy a törvényellenes magatartásnak mindenkinél szociális vagy személyiségbeli indítékai vannak.
Ami a megalázást illeti: a célt valóban elérték (és ezekhez a képekhez még hozzátehetjük azokat a nem kevésbé lealacsonyító képeket, amelyek a magába roskadt DSK-t mutatják a bírósági emelvény előtt, amint nagy kínnal próbál meg állva maradni egy olyan bírónő előtt, aki a meghallgatás végén még egy mosolyt is megengedett magának.”
„Akár bűnös, akár ártatlan DSK, elfogadhatatlan, hogy egy emberrel így bánjanak, először is, mert emberi lény, másodszor is, mert ott és akkor mégiscsak az IMF igazgatójáról volt szó. Értsük meg jól: mint mindenki, én is hiszek abban az elvben – így ragaszkodom is hozzá –, hogy a törvény előtt minden polgár egyenlő. Mégis úgy gondolom, hogy vannak emberek, akiknek rendkívüli felelősségüknél vagy annál a rendkívüli szolgálatuknál fogva, amelyet országuknak vagy a világnak tesznek – és DSK-nál ez a helyzet – joguk van legalább bizonyos szempontokból bizonyos méltányosságra, ami nem jelenti sem a büntetlenségüket, sem a rájuk váró szankciók enyhítését. Márpedig ebben az ügyben Strauss-Kahn úr nem volt és ma sincs a kellő tisztelettel kezelve, sőt, rosszabbul van kezelve, mint egy átlagos bűnöző. És ez szerintem elfogadhatatlan.”


A média a közvélemény ellenőrző szerepének eszköze

Patrick Devedjian, Nicolas Sarkozy korábbi tanácsadója, majd minisztere, foglalkozására nézve ügyvéd, blogján azt írta: „Egész Franciaországot sokkolta, hogy DSK-t megbilincselve, rendőröktől övezve mutogatják. Persze, nekünk itt van a 2000. június 15-ei Guigou-törvény, amely megtiltja, hogy egy még el nem ítélt személyt bilincsben mutassanak. Megírni lehet, mutatni nem. […] Ami a média túlkapásait illeti: ez az ügybe keveredett személyiség kivételességének és a közvélemény féktelen étvágyának tudható be. A múltban sem a diszkréció és a tapintat volt a szabály, amikor egy ismert személy, különösen politikus, összeütközésbe került a törvénnyel. A mai túlhajtott szeméremnek hiányzik az emlékezete!”
„Az igazságszolgáltatás szempontjából az vetik az amerikai bíróság szemére, hogy beengedte a kamerákat a tárgyalóterembe, ami nálunk tilos. Úgy gondolom, mi vagyunk késésben. Az igazságot a francia nép nevében szolgáltatják, ám a tárgyalóterembe beférő hallgatóság száma igen szűkre szabott. Márpedig a viták nyilvánossága a legjobb garancia. A közvélemény tekintete, amellyel a pereket kíséri, igen erős ösztönzést ad arra, hogy mindenki kellő szigorúsággal és méltósággal viselkedjen. Az egyes ember szabadsága annyira fontos dolog, hogy elvételét mindannyiunk vizsgálódó pillantása kell hogy kísérje. A per médiatizálásának mindenki számára pedagógiai értéke van. Az elítéltet is szolgálhatja, ha a védelemnek sikerül megfordítani a helyzetet.
Az amerikai igazságszolgáltatás mediatizációja ellensúlyozhatja azt a tényt is, hogy a bírókat választják. Magatartásukat éles figyelemmel kíséri a közvélemény.
És itt van még egy nagy különbség a két rendszer közt. Az Egyesült Államokban a vádlottak 10 százaléka vallja magát „nem bűnös”-nek. Aki bűnösnek vallja magát, elkerülheti a média túlhajtott érdeklődését, mert a médiának ebben az esetben nincs kontrollszerepe, hiszen akkor minden a felek megegyezésén múlik. Ám annak, aki nem vallja magát bűnösnek, óriási anyagi eszközökre van szüksége ahhoz, hogy biztosítsa a saját védelmét és fedezze azokat a szükséges nyomozati eljárásokat, amelyeket a vád közpénzből és a sértett érdekében végez el. DSK szerencséjére ez neki nem okoz nehézséget.”

_________________

Lásd még Hanák András írását: Gauche caviar – a DSK-ügyről


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!