Egyirányú

Nyíri András


289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelet, 8. §:

(6) Az R. 17. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:(3) Ha az „Egyirányú forgalmú út” jelző táblák (104. és 105. ábra) alatt elhelyezett kiegészítő táblán (105/a. ábra) autóbuszt és/vagy kerékpárt mutató ábra jelenik meg:
a) az úttesten kijelölt kerékpársávon, ennek hiányában az úttest jobb széléhez húzódva a kerékpáros,
b) az autóbusz forgalmi sávon a menetrend szerint közlekedő autóbusz,
c) a kerékpáros által is igénybe vehető autóbusz forgalmi sávon – az autóbusz részére kijelölt közlekedési iránnyal megegyezően – a kerékpáros is a jelzőtáblán megjelölt iránnyal szemben közlekedhet.

A szabály értelmében tehát a kerékpáros csak akkor hajthat be ellentétes irányból az egyirányú utcába, ha tábla jelzi a lehetőséget. Úgy tudom, hogy a táblák kihelyezése mindig a helyi önkormányzatok feladata.

Gyakran járom a várost biciklivel. Nézem, hogy behajthatok-e valamelyik egyirányú utcába. Eddig újonnan kihelyezett táblával nem találkoztam. Egyetlen helyet ismerek, ahol engedély van egy rövid szakaszon a behajtásra, az Kispesten, a Zalaegerszeg utcában van.


criticalmass.hu

Természetesen, ha valaki tud még és látott is ilyet, az biztató a jövőre nézve. Nem hiszem viszont, hogy a táblák kihelyezése „oldalfüggő” lenne, hiszen sok önkormányzatban van ma még ellenzéki vezetés.

Csak egyet nem értek. A jelentős kerékpáros szervezetek miért nem kezdtek el táblákat gyártani-gyártatni? Ismerve a hazai viszonyokat, észrevétlenül ki lehetne táblázni az egyirányú utcák egy részét, és talán meg lenne a lehetőség arra, hogy végre valóban érvénybe lépjen a KRESZ ez irányú változása.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!