Van-e titkolnivalója a mentelmi bizottságnak?




„Nem nyilvános ülésen foglalkozik majd az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottsága Gyurcsány Ferenc mentelmi ügyével” – közölte a házbizottsági döntést az MTI.

Minden napra jut arra szolgáló hír, hogy az átlagos hírfogyasztók fejében Gyurcsány Ferenc nevét elválaszthatatlanul összekapcsolja a „valami büntető ügye van” üzenettel. A kormányzást gyakran látványpolitizálással helyettesítő Fidesz hatalmi gépezete az egész „bűnügyet” nagy valószínűséggel elsősorban kommunikációs termékként kívánja hasznosítani, a már bevált karaktergyilkos eszköztár részeként. (Ennek érdekében úgy tűnik, készek elmenni akár odáig is, hogy a politikai ellenfelet a szabadságától is megfosszák.) A folyamatok tendenciózus alakításának célja, hogy Gyurcsány neve folyamatosan olyan fogalmakkal forogjon együtt, mint a feljelentés, az alapos gyanú, a mentelmi jog felfüggesztése. Homályos utalásokkal egészen az abszurditásig lehet fokozni a sejtetést. Lázár János például egymilliárdos bűncselekményt emlegetett, mint ami miatt nagyon alaposan megfontolandó a döntés a mentelmi jog ügyében. A hírfogyasztók emlékezetében pedig lassan, de biztosan lerakódnak az aprólékos gondossággal előállított üzenetfoszlányok leheletfinom rétegei, hogy végül együtt „kőkemény” evidenciaként, hivatkozási alapként működjön a dolog, anélkül, hogy bárki bármit valaha is hitelt érdemlően bizonyított volna.

Ismeretes, hogy Gyurcsány Ferenc ellen Schiffer András tett feljelentést az un. Sukoró-ügyben, hivatali visszaélés gyanúja miatt, mint hangsúlyozni szokta, az LMP nevében.

Majd úgy esett, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség megalapozottnak vélte a gyanút az e feljelentés alapján indult eljárása során, így a legfőbb ügyész kérte Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlés elnökénél, hogy gyanúsítottként kihallgathassák.

Ezen a ponton érdemes felidézni, hogy miről is szólt pontosan Schiffer András feljelentése. A feljelentés arra hivatkozott, hogy a sukorói megaberuházást kiemelt jelentőségűvé nyilvánító jogszabály előkészítése során megszegtek bizonyos, a nyilvánosságra és az állampolgárok bevonására vonatkozó törvényi rendelkezéseket.

Az elmúlt év jogalkotási gyakorlata – valljuk be – sajátos bájt kölcsönöz ennek a feljelentésnek. Ezért is érdemes még konkrétabban szemügyre venni, mit is kifogásolt Schiffer.

A jogalkotásról szóló törvény azon rendelkezésének megsértését, amelyek a jogszabály megalkotása előtti hatáselemzést, illetve általánosságban az állampolgári részvételt írják elő a jogalkotásban, továbbá azt, amely megkívánja, hogy a Kormány elé terjesztendő jogszabálytervezetről az érdekelt társadalmi szervezetek és érdekképviseleti szervek véleményt nyilvánítsanak. A másik kifogás az elektronikus információszabadságról szóló törvény megsértésével kapcsolatos. Az érintett rendelkezés értelmében az előkészítő minisztérium honlapján közzé kell tenni a jogalkotási törvény által előírtan véleményezésre bocsátott jogszabálytervezeteket.

Mivel a hírfogyasztók általában nincsenek abban a helyzetben, hogy világos képet rakjanak össze maguknak a részletek alapján, tegyük a feljelentés mellé a Büntetőtörvénykönyv 225. §-át, amely a hivatali visszaélés tényállását meghatározza.

Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Namármost, adott egy miniszterelnök és adott egy kormányrendelet, amely az állítások szerint nem felel meg a jogalkotási törvény és az információszabadságról szóló törvény némely rendelkezéseinek. És adott egy feljelentés, amely szerint a miniszterelnök lenne mindezért személyesen és közvetlenül felelős, olyannyira, hogy hivatali visszaéléssel gyanúsítható meg. Még laikusokban is felmerülhet némi értetlenség, ha e törvényhelyet és a feljelentés tartalmát egybeveti, jogászokban pedig biztosan a kétely is.


Box of denunciation (Venice, Palazzo Ducale) – flickr/unwritten

Nem meglepő tehát, hogy Gyurcsány szakmailag elfogadhatatlannak, politikailag elfogultnak tartja az ügyészség gyanúját. „Hangsúlyozta: együttműködik az ügyészséggel, de nem titkolja, hogy Orbán Viktor meghosszabbított karjaként tekint az ügyben eljáró ügyészekre.” Gyurcsány azt is közölte, nem tart igényt arra, hogy a Parlament ne adja ki, de jelezte hogy az ügy minden, számára elérhető dokumentumát nyilvánosságra fogja hozni, és kezdeményezte, hogy ügyében a mentelmi bizottság – a főszabálytól eltérően – nyilvános ülést tartson. Ezzel azt üzente, takargatni valója neki nincs.

Ebben az ügyben döntött tehát csütörtökön a Házbizottság, amelynek tagjai: az országgyűlés elnöke, négy alelnöke és a frakcióvezetők. Vagyis van négy tagja Fideszből, 2-2 a KDNP-ből, az MSZP-ből és a Jobbikból, valamint egy, nevezetesen Schiffer András az LMP-ből.) Az Országgyűlés sajtófőnökének tájékoztatása szerint a kormánypárti frakciók és az LMP (vagyis a négy fidszes, a két KDNP-s és Schiffer András) nem támogatták a volt miniszterelnök nyilvános bizottsági ülésre vonatkozó kérését. Ők azzal érveltek, hogy nem kívánnak precedenst teremtve egy húszéves gyakorlaton változtatni. Amúgy pedig azon a plenáris ülésen, amelyen terítékre kerül a mentelmi ügy, felszólalhat majd az érintett is.

Ezek lennének az érvek. A „húszéves gyakorlat”, meg a „ne legyen precedens”. De mire ne legyen precedens? Arra, hogy az érintett azt kérhesse: nyilvánosan tárgyalja meg a bizottság az ügyét? Ez rossz precedenst teremtene? Ha meg nem rossz precedens, akkor mi a baj azzal, ha megteremtődik? Normális észjárással az ember azt feltételezi, hogy a zárt ülés annak a védelmét szolgálja, akinek a mentelmi jogát tárgyalják. Reá nézve lehet kellemetlen egy ilyen procedúra. De kire nézve kellemetlen most? Valaki másnak van takargatnivalója?

A „precedens” szó említését a hivatkozásban egyébként akár freudi elszólásnak is tekinthetnénk, mert ami most történik, az bizony precedens nélküli. A rendszerváltás utáni 20 évben, sőt, ahogy Debreczeni József Az autokráciából a diktatúrába című írásában fontos momentumként rámutat, az ötvenes évekig visszamenőleg „a Gyurcsány előtti utolsó magyar miniszterelnök, aki ellen büntetőeljárás indult, Nagy Imre volt”. És történelmünk sajátos vargabetűire hívja fel a figyelmünket a folytatásban: „… e ponton egy ifjú politikusra kell utalnunk, akinek épp az ő újratemetése biztosított kiváló startot a pályán való elinduláshoz. Aki 1989-ben arra emlékeztette a magyarokat, hogy Rajk újratemetésének napján hiába hirdette öles betűkkel a Szabad Nép: ’Soha többé!’ – ’két év sem telt el, és az MSZMP a Rajkéhoz hasonló koncepciós perekben ítéltette halálra ártatlanok százait’.”

Debreczeni szerint még nem tartunk itt, „de ott már igen, hogy a politikus, aki egykor a koncepciós perek megismétlődésétől óvta a magyarokat, s elkerülésük biztosítékaként a demokráciát jelölte meg, két évtized múltán fölszámolta a demokráciát, s immár politikai ellenfeleivel szemben is megindította az első koncepciós pereket.”

A „húszéves gyakorlat” sem lehet tehát értékelhető ellenérv, amikor egy miniszterelnök mentelmi jogának megtárgyalásáról van szó, ha eddig precedens nélküli módon a legfőbb ügyész egy miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezi. És különös tekintettel a fent említett kommunikációs „háborúra”, érthető, hogy ő meg – igaz, eddig precedens nélküli módon, viszont teljesen logikusan – a nyilvánosság beengedését kéri az ülésre.

Külön pikantériát ad a történetnek az LMP frakcióvezetőjének szerepe a házbizottsági döntésben, mert ő történetesen a feljelentő is az ügyben. Az ő döntése a nyilvánosság kizárásáról külön magyarázatot igényelne. Mert mintha a feljelentése éppen az információszabadság megsértésével lett volna kapcsolatos. Mert mintha a feljelentésében éppen az állampolgári részvétel elmaradását sérelmezte volna. Igaz, ott a jogalkotásban, de az állampolgárok tájékoztatása, a nyilvánosság mint érték tisztelete egy másfajta – általa is gyakran emlegetett – közpolitika része. Mintha a „lehet más a politika” filozófiája valami ilyesmiről is szólna. S mintha az ő nyilvánosságot kizáró szavazata azt üzenné, hogy nem közügy egy precedens nélküli büntetőügy egy volt miniszterelnökkel szemben. Mintha mindez a Fideszt segítené fent említett kommunikációs céljai megvalósításában. Mintha mindez azt igazolná, hogy a politika mégsem lehet más.

Holott még ez sem igaz így, mert más ez, csak másképpen. Nem a jövőbe mutat, inkább a múltat idézi fel.



Lánczos Vera                   


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!