Hodosán Róza
- Részletek
- 2011. máj. 09. hétfő, 04:23
- Hodosán Róza
Darvasi fiú
A ház a falu második hosszú utcájában áll. Kívülről teljesen elhagyatottnak látszik. A málladozó, fakó, rozsdaszínű vakolat alól előbukkan a vályog, itt-ott már az is porladozik. A kocka alakú ház két ablaka az utcára nézne. Néhány ablakkeretben üveg, de mindkét ablak belülről különböző rongyokkal teljesen el van takarva. A kerítés cölöpjei („culápjai”) között még fellelhető a drótkerítés maradványa. Az utcáról nyíló, rozoga deszkákból álló kaputól a bejárati ajtóig egy nagyon keskeny letaposott út vezet. Az ajtó egy üvegezett verandára nyílna, bár sem az ajtón, sem a veranda ablakaiban nincsenek üvegek, s néhány helyen már a keretek is hiányoznak. Az udvar és a kert nincs elválasztva, mindent benőtt a gaz. A ház mögött néhány málladozó vályoghalom, ami valószínű az összeomlott ólak, istállók maradványa. A halmok között mindenféle tönkrement használati tárgy, tűzhely, edények, mezőgazdasági eszközök, kisebb farakás, összerakott gallyak.
A valamikori verandáról egy konyhaszerű helyiségbe érünk, s amint a szem megszokja a majdnem teljes sötétséget, láthatóvá válik néhány bútordarab, így asztal, néhány rozoga tonett szék, egy zománcozott, ütött-kopott tűzhely, szanaszét heverő edények, egy stelázsiszerű polc mindenfélével megrakva. Ebből a helyiségből nyílna még két másik ajtó, de láthatólag a házigazda, István nem örülne, ha beljebb kerülnék. Idáig is nehéz volt eljutni, a ház lakója nem szívesen ad interjút – bár ez a szó fel sem merült –, magnót nem is lehet használni. Negyvenöt éves, vékony, középmagas, szőke hajú, beesett arcú, sokkal idősebbnek kinéző férfi. Szótlan, nagyon bizalmatlan, szinte csak a legfontosabb adatokat lehet megtudni tőle. Életkorát, családi állapotát, iskoláját, volt munkahelyét. Láthatóan nehezére esik a kérdésekre válaszolni. Zavarban van, minden mozdulata elárulja, hogy leplezni akarja szegénységét, helyzetét. Nem tudom sokáig zaklatni, hiszen minden újabb feltett kérdésre gyötrelmes tekintettel néz rám. Bocsánatot kérek a zavarásért, s eljövök.
Élettörténetét leginkább a szomszédaitól és gyerekkori emlékeimből tudom előhívni.
István itt, Darvason született egy háromgyermekes család legkisebb tagjaként. Mindkét szülőjét elvesztette már, két testvére közül az idősebb 55 éves lehet, Budapesten dolgozik a kereskedelemben, vezető beosztásban. Nővére néhány faluval arrébb, háztartásbeli, gyermekeit neveli. Nem nagyon szokták meglátogatni a testvérüket.
Édesapja asztalosmester volt, ami egy ilyen kicsi faluban nagyon keresett mesterség. Dicsérték is keze munkáját, mert ha dolgozott, nagyon szép munkát tudott végezni. Jó ember is volt, de sajnos az ital maga alá gyűrte. A faluban már csak úgy emlékeznek rá, hogy késő esténként, részegen, danolászva végigtántorgott a falun, időnként beesett az árokba, ahonnan vagy kijött, vagy egy jóakaratú ember kisegítette (de ők az évek során egyre fogyatkoztak), vagy ott töltötte az éjszakát. Aztán napokig betegen feküdt, nem tudott dolgozni, majd kezdődött minden elölről. Munka, majd annak árából az utca végében lévő kocsmában addig inni, amíg egyetlen forint sem marad belőle. Az asszony ugyan többször utána eredt, hogy a még meglévő kis keresetet megmentse, volt, hogy ott várakozott rá órákig, de nem sok eredménnyel. A falubeliek szerint az asszony elég lustán élt. Nevelt ugyan néhány csirkét, tyúkot, de a kertjében szinte semmi nem termett meg. Valamit dolgozott benne, de rendre nem kelt ki a veteménye, krumplija, levelét leette a bogár, a gaz szinte mindig ellepett mindent. Az udvara rendetlen, gondozatlan maradt minden évszakban. Az asszony rendszeresen kereste fel a községi tanácsot különböző segélyekért, a szomszédokat kölcsönért. A tanácstól a három gyerekre tekintettel valamilyen segélyt mindig kapott, de ez ellenszenvet szült. A falubeliek szidták a lusta asszonyt, a részeges urát. Nem szívesen adtak kölcsön, de nagyon tudott sírni a gondokon, így valakinek mindig megesett a szíve rajta. Lustaságát betegségével indokolta, amiről persze semmit sem lehetett tudni, hiszen orvosnál sohasem volt. Testes, lassú járású, örökké síró asszony volt. A nyolcvanas évek végén meg is halt, szélütésben.
A három gyerek a falubeliek szokásos útját járta be. Elemi iskola, majd miután nem voltak nagyon jó tanulók, ipari iskolába kerültek, onnan valamelyik környező városba dolgozni. A lány jelenlegi lakhelyén varrodában kezdett dolgozni, majd onnan ment férjhez, jelenleg is ott él. A varroda rég tönkrement és bezárt.
István is elvégezte a mezőgazdasági gépszerelő szakot, előbb a tsz-be, majd egy Budapest melletti településre került, és ott dolgozott. A kilencvenes évek elején megszűnt munkahelye, akkor hazaköltözött. Azután már nem került állásba. Munkanélküli segély járt neki, majd a balesete után leszázalékolták. Eltört a lába, de nem forrt jól össze, azóta is sántít egy kicsit arra a lábára, így rokkant nyugdíjas lett. Miután évente kellett volna megjelennie felülvizsgálaton, s ezt elmulasztotta, a segélye megszűnt. Édesapja még élt, néhány évig kettesben laktak. Felváltva édesanyját, sokszor ő támogatta haza a kocsmából. Ő sohasem ivott. Leginkább mellette dolgozott, ha akadt valami munka. Az apja halála után egyedül maradt, azóta alkalmi munkákból él. Egy családi gazdaságban végzi az éppen aktuális mezőgazdasági munkákat (így nyáron a keresete 50-60 ezer forint is lehet havonta). Máskor idős embereknek segít fát vágni, cipekedni, a ház körüli munkákban. Ezekért hol elhunyt hozzátartozók ruháit, hol használati eszközöket, ágyneműt, élelmet kap.
Segélyt sohasem kér az önkormányzattól. Évente tüzelőutalványt, valamint karácsony előtt élelmiszercsomagot kapott az egyik polgármester idejében, mint minden nyugdíjas vagy segélyre szoruló. Most sok minden változott, még senki sem tudja, hogyan érinti őket. Szerintük minden évben egyre rosszabb. A szomszédai és a falubeliek nagyon sajnálják, de ugyanakkor nem értik a sorsát. Nem tudják, hogyan tud télen a házban lenni úgy, hogy nincs villany, a fűtés nyomai nem tűnnek fel a kéményen. Napokig ki sem mozdul, esténként teljesen sötétek az ablakai. Elképzelni sem tudják, mit csinálhat a hosszú téli estéken. Egyet tudnak, hogy sokat olvas, a könyvtárból rendszeresen hordja ki a könyveket. Sajnálkoznak, de nem tudják felfogni, hogy fiatal létére hogyan tudott így egyedül maradni. Társa nem volt, szülei halála után mindig egyedül élt. Az, hogy nem iszik, megértőbbé teszi a falubelieket, de sohasem felejtik el alkoholista apját emlegetni. Nem reagál semmilyen sértésre, nem vesz tudomást sem pozitív, sem negatív megjegyzésekről. A járdán mindenki elől lehúzódik, szemét lesütve köszön mindenkinek. Ha hívják dolgozni, akkor csöndesen megjelenik, a rábízott feladatot elvégzi, az érte kapott bármilyen honoráriumot elfogadja, soha nem kevesli, nem reklamál, bármit kapjon.
Nincsenek barátai, családja, magányosan él, teljes visszavonultságban. Nem valószínű, hogy életében a közeljövőben valami is változna. Telnek az évek, s csak a vályog tűnik elő egyre nagyobb foltokban a vakolat és a mész alól, csak a berogyott tető hajlata egyre mélyebb. Bár még áll a ház, s a férfi is néha feltűnik.
Igaz, az ő életét már nem érinti a munkanélküli járandóság idejének csökkentése, a közmunkaprogram felezése. Ő már rég kihullott minden rendszerből, nyilvántartásból, számon tartott létből. Még csak 45 éves.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!