A tüntetés és háttere


Május hatodikán már másodszor vonultak az utcára a rendőrök, tűzoltók, börtönőrök, katonák és mások. Ez a tüntetés az elsőhöz képest indulatosabb volt, jól látható, hogy a felháborodás és a kétségbeesés hozta össze ezt az igen vegyes szakmákból álló sokaságot. Már az első tüntetésen is a tűzoltók voltak a legelszántabbak, és elszántságuk egy cseppet sem csökkent. Úgy tűnik, nekik már nincs mit veszíteniük, de a többieknek sincsen már sok. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a rendszerváltás óta ez volt a legeltökéltebb, legdühösebb tüntetés. Ne számítsuk ide a 2006 őszi zavargásokat, mert azok teljesen más kategóriába tartoznak. Nem lehet megkerülni a kérdést, hogyan jutottak ilyen kilátástalan helyzetbe az államhatalom képviselői, a demokrácia hivatott védelmezői.

A rendőrök a rendszerváltás óta egyfolytában elégedetlenek, s nagyon valószínű, hogy a többiek is így vannak ezzel, bár más szakmákról nem állnak rendelkezésünkre kutatások. Az elégedetlenség oka szerintem az, hogy egyetlen kormány, egyetlen politikai párt, egyetlen politikus sem volt képes megfogalmazni, mi is a feladatuk a demokráciában ezeknek a szakmáknak. A kilencvenes évek elejétől ugyanazok az elavult, használhatatlan gondolatok és ötletek keringenek a politikusok között. Ennek az lett a következménye, hogy rendszeresen szétzilálták, értelmetlenül átszervezték, hatalmi szempontjaik alapján felforgatták az összes közhatalmi szervezetet, melyeknek az alkalmazottai most az utcára vonultak. Hol leépítették, hol felduzzasztották ezeket a szervezeteket. A rendőrség létszámát például folyamatosan szaporították, közben félrefordították a fejüket, és nem voltak hajlandók észrevenni a legfeszítőbb problémákat sem. Senki sem törődött az egyre elviselhetetlenebbé váló munkakörülményekkel, az eszközök hiányával. Senki, úgy értem a szakszervezetek sem! A szakszervezeti vezetők az elmúlt húsz évben leginkább arra figyeltek, hogy megőrizzék a saját pozíciójukat, hogy a szervezetek nagyhatalmú, politikailag megtámogatott urai és a szakszervezeti tagok között egyensúlyozhassanak. Azt gondolom, hogy a tüntetéseket most szervezők nagymértékben hozzájárultak a jelen helyzet kialakulásához, és most éppen előre menekülnek, mert a tüntetések valószínűleg nélkülük is meglettek volna.

A politikusok felelősségét viszonylag könnyű meghatározni. Az ő dolguk mindössze az lett volna, s most is az, hogy megértsék, egészen másként kell működniük a demokráciában a jogrend és a békesség megőrzéséért felelős szervezeteknek, mint a diktatúrában. Nem értették meg, így szinte mindannyian az erőszak és a kényszer követei maradtak. Prédikáltak a rendőröknek és a többieknek, hogy ők milyen fontosak nekik, hogy a hivatás meg az elkötelezettség mennyire fontos. Közben nem fizették ki a túlórákat, szétestek munka közben az autók, beáztak és dohosak lettek az irodák, a fizetéseket meg csak a tiszteknél emelték érezhetően. A tiszthelyettesek, a másodrangúak pedig a segédmunkások sorsában és „megbecsültségében” osztoztak. Ezért aztán egyre jobban utálták a hozzájuk hasonló sorsúakat, akiktől nagyon-nagyon akartak különbözni, és akiknek problémáit annál kevésbé akarták megérteni, minél inkább a közelükbe sodródtak. A politikusok, főleg a Boross Péterhez, Lázár Jánoshoz hasonló gondolkodásúak, mit se törődtek azzal, milyen elviselhetetlen viszonyokat teremtettek a beosztottak számára. Most ez volt az első alkalom, hogy szembe kellett nézniük a saját művükkel. Ezt a rendőrséget, ezt a büntetésvégrehajtást, ezt a katonaságot, tűzoltóságot ők csinálták. Ők engedték szabadjára benne a szélsőjobboldalt, az antiszemitizmust és főleg a cigányok gyűlöletét. Sose gondolták volna, hogy a művük ellenük fordul. Azt hitték, bármit megtehetnek ezzel a „birka népséggel”, ha itt-ott szabadjára engedik. Úgy tűnik, tévedtek. A bölcsesség nem számítást jelent és nem a direkt hasznot tartja szem előtt. A politikai bölcsesség nem sakkjátszmát játszik, nem átverni és legyőzni igyekszik a többieket. A politikai bölcsesség képes megérteni és együttérezni, képes lemondani, és képes adni is azért, hogy másokkal együtt nyerjen. A bölcsesség hiányát ostobaságnak nevezhetjük. Az elmúlt, immár huszonegy év, mondhatjuk, az ostobaság kora volt. Az elmúlt egy év pedig összegyűjtött ebből mindent. Az összes intézkedés és elképzelés, ami a rendvédelem területén történt, ennek bizonyítéka.


Anger – flickr/Nocturnales

A szakszervezetek felelőssége sem marad el a politikusokétól. Rengeteg szakszervezet van ezekben a szervezetekben, rengeteg szakszervezeti vezetővel, akik, elnézést a szóért, az orruknál nem hajlandóak tovább látni. Mégis stabilan ülnek a székükben. Nem találják ezt furcsának? A szakszervezeti vezetők orra igen rövid, semmi mást nem látnak hát, mint a pénzt, a sajátjukat és néha a tagokét is. Mintha ebből állna az egész, mintha csak a béreket kellene növelni és máris itt lenne a Kánaán. No de mi van a szellem napvilágával? 2008 novemberében például a mostani tüntetések főszervezője, Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének1 elnöke, amikor a gazdasági válság nyomása alatt a 13. havi bért elvonták a közszférától, azzal fenyegette meg az akkori kormányt, hogy nem lesznek vele lojálisak. Ez bizony nagyon úgy hangzik, mintha lázadással fenyegetett volna. Egy havi bérért képes lenne a hadsereg fellázadni? Vagy mást üzent Kónya úr? Vajon miért fogadta el most a neonácik jelentkezését a tüntetésre? Vajon miért voltak olyanok, akik együtt fényképezkedtek a militáns terrorizmus egyik jövendő vezérével, Eszes(z) Tamással, miért gyújthatta fel zavartalanul valaki  az izraeli zászlót? Hová vezetik a fegyvereseket Kónyáék?

A szakszervezetek most is csak a kedvezményes nyugdíjat, illetve annak elvesztését látják, vagy csak arról beszélnek. Pedig ez igen differenciáltan érinti a különböző szakmákat. A tűzoltóknak csak öt év kedvezményt ad, miközben a rendőrök huszonöt év szolgálat után mehettek nyugdíjba. Jól értsük meg: mindenki! Az irodában dolgozó tisztek is, akik egyébként is többszörösét keresik az közterületeken szolgálatot teljesítő tiszthelyetteseknek. Egyes szakszervezeti vezetők azt állították, hogy ez mindenütt így van Európában, pedig dehogy! Amennyire én tudom, Angliában van hasonló, ahol harminc év szolgálat után mehetnek nyugdíjba az utcákon dolgozó rendőrök, de az irodában ülők nem! Lássuk be, nem kis különbség van a két munkakör okozta stressz és fizikai terhelés között! A mi szakszervezeti vezetőink azonban összemossák ezeket. Soha nem is érdekelte őket a tisztek és a tiszthelyettesek bére között meglévő szakadék, soha, egyetlenegyszer sem szerveztek demonstrációt, terjesztettek elő javaslatot, fordultak a sajtóhoz emiatt. Most pedig felhasználják a kétségbeesett és felháborodott tiszthelyetteseket a tisztek érdekeinek védelmére. Soha nem olvastam egyetlen szakszervezettől sem javaslatot a rendőrség reformjára, nem álltak oda egyetlen kapitány mellé sem, aki erre tett kísérletet. Csak a kényszer hajtja őket, csak az egyre dühösebb tagság, amelynek már alig van vesztenivalója. Sokan közülük elhitték, amit a Fidesz ígért, nekik már nincs miben hinniük, hacsak nem a Jobbikban. A szakszervezetek dolga ebben a helyzetben az lenne például, hogy világossá tegyék, a szélsőjobb ígéretei üresek és hazugok. De Kónya Péter inkább együtt vonul velük, inkább befogadja őket. Vajon mit készít elő ezzel?

Még valamiről szólnom kell. A tüntetéssorozatot a kormány politikája váltotta ki, ez nem kétséges, és a kormány egy ember kivételével – hogy is mondta Orbán? – „reszketni méltóztatott.” A kormány politikájának vitathatatlanul részese és végrehajtója a belügyminiszter, mégis ő hajlandó volt kiállni a tüntetők elé. A többi miniszter, nem is szólva a kormányfőről, csak lelkesen tapsikoló hívei elé mer odaállni. Nem értek egyet Pintér Sándor elképzeléseivel és politikájával, de becsülöm őt azért, hogy elment Gyöngyöspatára és beszélt a roma áldozatokkal és, hogy kiállt a joggal dühös tüntetők elé és beszélt hozzájuk. Ahogy egy politikusnak tennie kell. Pedig ő nem is politikus.



Krémer Ferenc                   


1 - Tagjai közt büntetésvégrehajtási, polgári védelmi, katonai, nemzetbiztonsági, tűzoltó és vám- és pénzügyőr szakszervezetek.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!