rss      tw      fb
Keres

Megjavulásom elmaradásának története



Magamba néztem, ahogyan azt már ötven-hatvan éve igen rendszeresen teszem.

Mint mindig, most is megállapítottam, hogy hát bizony, volna mit rajtam javítani.

Nem mondom, hogy amit úgy ötéves korom táján, egy ellen-harmadik richardi fordulattal nagyon határozottan eldöntöttem – hogy ugyanis jó ember leszek –, nagyjában-egészében nem sikerült megtartanom (bizonyíték erre néhány, bizalmas és őszinte emberi viszony), de hát hol vagyok én még attól, hogy biztosan tudhassam: jóságom a világegyetem felől nézve is jóság?

Kérdés persze, hogy mi a fene dolga van az én jóságomnak vagy rosszaságomnak a világegyetemmel.

Van egy olyan elképzelés, amely szerint létezik a világban valamiféle magasabb rendű entitás, az univerzális törvényszerűségeknek egy olyan szövevénye, amit nevezhetünk szellemnek, istennek, eszmének vagy eszménynek, ahogyan tetszik; a lényeg, hogy egyéb konkrétumok híján ebben az ember megtalálhatja az élete legfőbb igazodási pontjait. Tekintheti úgy, hogy ha ezzel sikerül harmóniát kialakítania, akkor lesz „értelme” az életének, és elmondhatja, hogy ő „jó volt”.

Na mármost, erre a meglehetősen egyszerű döntésre – hogy ugyanis amit így kitaláltunk magunknak, azt attól kezdve tényezőnek tekintjük – vallások tucatja épült, és némelyik olykor valóban el is tudja érni, hogy emberek jobbá váljanak tőle. És akárhogy is nézzük, a vallások még mindig hatékonyan tudnak keretet adni ahhoz, hogy az emberek közösen éljenek át mentális megtisztulásokat. Különösen mostanában, amikor a katarzisra épülő művészeteknek átmenetileg befellegzett, mert a középszert és a hétköznapiságot felmagasztosító popművészet egy időre az ő szerepükben is akar tetszelegni. Amíg ez nem változik, nagyon is lesz súlyuk a katarzist ígérő egyházi akcióknak. Mint amilyennek most a II. János Pál pápa boldoggá avatási szertartása is mutatkozott.

Nosza, gondoltam én, ha nem is vagyok katolikus, de van némi fogalmam a kereszténységről, közöm is van hozzá, itt a kiváló alkalom. Ráadásul ha létezik ember, akit a maga helyén feltétel nélkül a leghitelesebbnek, legigazabbnak tartottam, az Karol Wojtyla volt. Küszködöm én itt a magam tökéletlenségeivel, képtelenségeivel, hánykolódom szeretet és harag, megbocsátás és bosszúvágy között. Kínlódom a „boldogság” fogalmának értelmezésével; éppen ideje egy kis frissítésnek. Szívesen „meglopnám” én most ezt a Wojtylát, lecsípnék egy kicsit abból, amit az ő „boldog” mivolta jelent. És már indulok is az ehhez vezető úton.

Amelyen Orbán Viktor megy előttem, éppen. Mondja, hogy ő is „valamivel jobb emberként szeretne visszajönni”.

Halljuk ám, Orbán meg én, mitől is fogja boldoggá avatni a katolikus egyház II. János Pál pápát.

Hát attól, hogy egy francia apáca, Marie Simon-Pierre bizonyosságot szolgáltatott Wojtyla érdemességéhez. Nála mutatkozott meg a boldoggá avatás feltétele, a „csoda”. Marie Simon-Pierre ugyanis azon az estén, amikor Wojtyla meghalt, nagy erőkkel imádkozott azért, hogy a mennyek felé irányuló pápai lélek járjon közbe Istennél az ő gyógyulásáért. Vigye magával a kérést, miszerint ő gyógyuljon ki a Parkinson-kórból. Aztán lefeküdt aludni, és reggelre gyógyultan ébredt.


In God we trust – flickr/beginasyouare

II. János Pál lelke odaért, beterjesztette a kérést.

Isten éppen szolgálatban volt.

– Hogy mit? És éppen Parkinson-kór? Amibe te is belehaltál? – Kissé feltolta a szemüvegét, hitetlenkedve nézett. – Ezt most komolyan mondod? Csak azért vegyem előre, mert ez így egybeesik? Nézd meg a várólistámat! Több millió szív- és érrendszeris, majdnem ugyanannyi rákos, egy rakás AIDS-es…

II. János Pál szintén értetlenkedett.

– De hiszen én kérdezhetném, hogy ezt most komolyan mondod-e. Hogy Te, aki mindent értesz, hiszen a magad képére formáltál minket, tényleg nem tudod, mit jelentenek az egybeesések? Ez a nő azonosult velem, végigkísérte a haldoklásomat. Egész életében a szeme előtt voltam, mint a Te földi helytartód. Mit nem értesz ezen? Azonosak voltunk a szenvedésben és a hitben, csak ő fiatalabb, így nagyobb benne az életerő. Ami nálam a halál fordulata volt, az nála a gyógyulásé lehet. Rászolgált, hogy előre vedd. Különben is, mi neked az az egy pillanat az időben, amikor egy embert előre veszel? Ott van a zsoltárban is: „Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapnak ő elmúlása. És egy éjnek rövid vigyázása”.

Isten most már nem csupán nagyon furcsán nézett, hanem föl is csattant:

– Megbolondultál?! Hiszen ez a dal a reformátusoké! A szövegét valami Kecskeméti Vég Mihály írta!

– Jaj édes istenem, hát nem mindegy az most már? A végén úgyis mind ide kerülünk, és, mint láthatod, én is csupán egy postás vagyok. Az maradt nekem, hogy elhozzam ennek a szegény apácának az üzenetét. Legalábbis a katolikus egyház szerint… A fene tudja, nem jártam volna-e jobban a reformátusokkal!

– De igen! – hallatszott ekkor egy hang, innen a Földről.

Orbán Viktor volt az. – Sokkal jobban jártál volna velünk! Ezt én, mint református, ezennel tanúsítom. Itt a bizonyíték, hogy nálunk jóval megbecsültebb közvetítő lehettél volna! És lehetsz, még most is! Egykulcsos adózás, könnyített munkakörülmények. Amire én kérlek, az ügyben nem kell látványos csodára várnod, annak nincs semmi rizikója. A végeredményére mindenki azt mond, amit akar. Én ugyanis nem meggyógyulni, csupán jobbá válni akarok, azt sem egészen, hanem csak valamennyire, ahogy azt nyilatkoztam. Úgyhogy ennyi az egész! Nem kell cipekedned. Mondd meg Istennek, légy szíves…

– Oké, akkor volna itt még egy kérés – mondta megadóan II. János Pál, aki sosem sajnálta az időt egy kis jó szolgálatra.

A Jóisten pedig belátta, hogy ezen a kis sorrendváltoztatáson már tényleg nem múlik semmi. És, köztünk legyen szólva, hízelgett is neki, amit ez az ember itt az ő idők fölötti uralmáról mondott. Úgyhogy teljesítette mindkét kérést: előre vette az apácát, azután Orbán Viktort.

Így esett, hogy nekem, nem lévén közbenjáróm, maradt ismét az önerős megjavulás. De nem bánom, mert Woytilát egy percig sem szeretném praktikus kérések kijárós postásának látni, ahogyan azt a bizonyos felsőbb erőt sem egy égi esztéká ügyintézőjének.

Azt meg, hogy mit érnek a kívülről szerzett megigazulások, az ország úgyis meg fogja látni.



Lévai Júlia                   


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!