Fölmerülők

Nyíri András


„Alámerülök és kibekkelem őket” – mondta Antall József a forradalom után. „Belső emigráció” – mondta Konrád György a minap Orosz Józsefnek.

Csak az ismétlést volt módomban meghallgatni. Félálomban kapcsoltam be a rádiót, de teljesen fölébredtem, mire véget ért a beszélgetés. Az interjú végkicsengése számomra: akinek nem szívügye a következő kormány, nem rá szavazott, annak az a lehetősége maradt, hogy élje a maga belső életét, olvasson sokat, járjon kirándulni, foglalkozzon a családjával, beszélgessen a barátaival. Hoppá! Miről is beszélgessenek? A családról, az olvasott művekről, a látott színdarabokról vagy filmekről? Esetleg lehet majd még keseregni a kialakult helyzetről, a háttérbe szorulásról?

Biztos, hogy ez az egyetlen út, amelyre léphetnek a kívül rekedtek, a magunkfajta demokraták? Vagy esetleg támogassák a főnixeket? A poraikból föléledő, újjá nem születő, korábbi rendszerváltó pártokat? Vagy mégis higgyük el, hogy forradalmi a helyzet az országban, fogadjuk el mi is a karantént, és ennek megfelelően merüljünk alá? Reméljük, hogy majd 15–20 év múlva csak kialakul valami, aminek segedelmével újra fölmerülhetünk? És mi a teendő akkor, ha a halandók nagy részének nincs annyi ideje?!


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!