rss      tw      fb
Keres

Magyarország: részvénytársaság vagy kft?


Magyarország nem részvénytársaság – szólt alig két éve a megsemmisítőnek szánt ítélet a szocialista-szabaddemokrata kormányok regnálásáról. S tényleg nem: az elmúlt egy évben csalhatatlan jelek mutatják, hogy Pannónia különösebb hírverés nélkül kft-vé alakult. Olyannyira, hogy húsvétkor még a cégbíróság pecsétje is rákerült az alapító okiratra.

Pedig a részvénytársaságnak vannak előnyei. Értékét a piac méri, a részvények forgalma, ha korlátozottan is, de szabad, vannak jól-rosszul megszervezett közgyűlések és talán még az érdekegyeztetés mechanizmusai is jobban működnek, mint a zárt cégformákban. Tagadhatatlan a tény, hogy Magyarország Rt alaposan megroggyant 2006–2010 között; a hitelezők egyre türelmetlenebbé váltak, az adósság nőtt, a kisrészvényesek hangosan ágáltak az egyre kaotikusabbá váló közgyűléseken, a képzettebb alkalmazottak meg egyre csak az utakat keresték a fizetésüket megfelező adók miatt. Mindennek tetejébe még a fő részvényesek sem voltak elégedettek: a részvénytársaság tőzsdei bevezetésének eufóriája régen elmúlt, fejük felett a csőd és az ellenséges kivásárlás Damoklész-kardja lebegett.

A régi igazgatóság a zsigereiben érezte, hogy az rt-ben szinte mindenki változást akar. Az alkalmazottak réges-rég elköltötték a kurzus elején kapott – akkor nagynak tűnő – fizetésemelésüket és titokban egyébként is olyan vállalatot szerettek volna, ahol egyáltalán nincsenek is tulajdonosok. A régi igazgatóság élesebb szemű tagjai azt is észrevették, hogy a menedzsment sem egységes: sokan közülük saját cégeiket pátyolgatták, amelyek mintha a beszállítók között is egyre gyakrabban tünedeztek volna föl.

A döntő fordulatot azonban a világon hurrikán módjára keresztülsöprő válság hozta: tovább már nem lehetett titkolni a részvénytársaság megrendülését, az árfolyam katasztrofális zuhanását. Ekkor a régi igazgatóság és a fő részvényesek között egyetértés alakult ki, hogy nincs más megoldás: a céget ki kell vezetni a tőzsdéről, és teljesen új alapokra kell helyezni. A nélkülözhetetlen alkalmazottakat jobban meg kell fizetni, a többieket meg ki kell rúgni, a lehető legkisebb ceremóniával és persze költséggel. S hogy ki ne hagyjuk a legfontosabbat: az arculattervezést szakemberekre kell bízni, nem szüntelenül választósdit játszó amatőr színkörökre.


Fraternity – flickr/kcolwell

Nem volt vita abban sem, hogy a vállalati nyugdíjpénztárt fel kell számolni: ennél olcsóbb hitelforrást nem  lehet találni. Arra az aggodalmaskodó kérdésre, hogy mit fog ehhez szólni a cégbíróság, a prezentációt készítők csak elmosolyodtak, mondván: az uraknak már megint sikerült fordítva felülni a lóra. Mert nem az a kérdés, hogy mi lesz a pénztárral, hanem az, hogy mi lesz a bírósággal. Egyébként a desszert és a kávé között arra is kitérünk majd. Szükségtelen kapkodni: folynak még perek a cári államkötvények ügyében is, pedig az aztán igazán nem tegnap volt.

Láss csodát: megnyíltak az addig csak csepegő pénzcsapok is. Nincs is annál szebb, amikor a főrészvényesek pénzén működtetett televíziókban napi 24 órában temetik a világkapitalizmust vagy amikor az ősmagyarnak éppen nem mondható Delaware államban bejegyzett lapok rántják le a leplet ciprusi offshore kollégáikról. Az ütemterv szerint a régi igazgatóság meg ultimátumot kap: vagy szabott áron átadja a részvényeit, vagy megnézheti magát. A hitelesség kedvéért barátaink mindjárt be is mutatnak egy kis előzetest, mi történhet azzal, aki nem paríroz. Ha valamiben, ebben évszázados gyakorlatunk van.

Ilyen előzmények után került sor az átalakulást levezénylő közgyűlésre. Minden a jó előre kidolgozott forgatókönyv szerint történt. A kft. mégiscsak más. Nem kell állandóan vacakolni a sok okostojással, üzemi tanácsokba vagy micsodákba járkálni, alkudozni évekig pofonegyszerű dolgokról. Egyszerűen összeülünk baráti körben, s mire a lányok behozzák a rétest, minden megoldódott. Az alkalmazottakkal majd levélben egyeztetünk, a postavezérigazgató meg érezze megtisztelve magát, ha megengedjük neki, hogy befizessen a pártkasszába. A székház homlokzatán új felirat virított, bár ahogy a portás megjegyezte, a hátsó traktusban maradt minden a régiben, a naponta kilyukadó csövekkel együtt. Vadonatúj logó, levélpapír és boríték hirdette, hogy gyökeresen átalakult a cég.

Aztán egy év elteltével egyre gyakrabban lehetett hallani a folyosókon, hogy mindez gyönyörű, csak épp a gyártócsarnok, a termékek meg a vevők maradtak ugyanazok. Az iparvágányról ugyan ki-kigördült egy exportra szánt vagon, de a cég mintaboltjában, ahol az alkalmazottak szoktak vásárolni, még az eddiginél is nagyobb csend honolt. Az ügyvezetés számára fenntartott mélygarázsban már átfestették az összes rendszámot, viszont a szomszédos utcában, ahol a pórnép parkolt, vagy felével megemelték a díjakat. Erre a cég szóvivője csak annyit mondott, hogy az utca nem az ő dolguk.

Idővel némi koherenciazavart lehetett észlelni az ügyvezetés és az újdonsült nagytulajdonosok között is. Egyikük egyenesen úgy nyilatkozott, hogy a nagyszerű új hungarikum, a világhódító útjára indult magyar bankadó éppen tizenhétszerese az európai átlagnak, és Zimbabwét kivéve nincs rá érdeklődő. Mások megkockáztatták, talán elérkezett az ideje, hogy a forradalom, amely egy szempillantás alatt újraírta a magyar helyesírás szabályait, kiküszöbölje a tizedesvesszőt is, mint a tétovázás korszakából ránk maradt csökevényt. Azt azonban a cég szóvivője a leghatározottabban cáfolta, hogy a közterek mintájára átkeresztelik a hónapokat; bár ha később a rossz emlékeket ébresztő október vagy november esetleg a lomtárba kerül is, a győzedelmes augusztus biztosan megmarad. Mit lehet tenni, ha ezt követelik a dolgozók.

Egyébként megnyugtatott mindenkit: az állások nagy része nincs közvetlen veszélyben. Hogy kik fogják betölteni és mi lesz a többiekkel, arról majd a következő taggyűlés határoz. Arra a kérdésre, hogy a taggyűlés hol, mikor, kikkel ül össze, sőt, hogy egyáltalán taggyűlés lesz-e, nem tudott válaszolni. De lesz, az biztos.



Endrődi Gábor közgazdász, cégvezető

Írásai a Galamusban



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!