rss      tw      fb
Keres

Matolcsy: Magyarország pénzügyi szabadság- és élet-halál harcot vív


Matolcsy György szerint Magyarország pénzügyi függetlenségi és gazdasági szabadságharcot folytat, amelynek első lépése az IMF „kipaterolása” volt, a második a Széll Kálmán Terv, amellyel az ország méltósága állhat helyre a világban. Ezt segíti az államadósság csökkentése érdekében indult civil összefogást is, amely szintén szabadságharcos mozgalom.


A nemzetgazdasági miniszter a Széchenyi Klub keddi budapesti ülésén úgy vélte, hogy Magyarország legnehezebb, legkockázatosabb hadjáratát vívta meg, kevesen vélték ugyanis úgy, hogy van élet az IMF nélkül. „Mi itt egy pénzügyi függetlenségi harcot folytatunk, mi itt egy gazdasági szabadságharcot folytatunk. Kezdtük azzal, hogy a Nemzetközi Valutaalapot kipateroltuk Magyarországról. Talán most már bevallhatjuk, hogy a magyar gazdaságtörténet egyik legveszélyesebb, legnehezebb, legkockázatosabb hadjáratát, csatáját vívtuk meg, hiszen nagyon kevesen voltak olyanok, akik azt mondták, hogy van élet az IMF nélkül.” „Megtettük és jól jártunk, saját utunkon, saját ütemezésünkben tudjuk csökkenteni az államadósságot.” Élet-halál harcnak nevezte az IMF-fel folytatott küzdelmet; szerinte a Nemzetközi Valutaalappal nem lehetett volna bevezetni a bankadót, a válságadókat, „nem tudtuk volna folytatni a nyugdíjrendszer reformját”, azaz 3000 milliárdot forintnyi megtakarítást átterelni az állami rendszerbe. A Nemzetközi Valutaalap egyetlen olyan eszközt sem engedett volna használni, melyet a magyar kormány alkalmazott az elmúlt közel egy évben, melyek a jövő veszélyeztetése nélkül segítenek a szakadékból való kijutásban.

Az államadósság csökkentése érdekében indult civil összefogást is szabadságharcos mozgalomnak nevezte a miniszter. Magyarország legsúlyosabb terhét, az államadósság okozta terhet csakis személyes áldozatok vállalásával lehet csökkenteni, és csak akkor, ha mindenki mindenkivel összefog az országban. Ezért a kormány most arra kérte az országgyűlést, hogy törvénnyel emelje az Összefogás az államadósság ellen mozgalmat jogszabályi szintre. (A személyijövedelemadó-alapot csökkenti, a társasági adónál pedig költség lesz az az összeg, amelyet az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba fizet be a magánszemély, illetve a cég. Az erről szóló törvényjavaslatot Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken nyújtotta be a parlamentnek.)

Matolcsy megismételte: Magyarország optimista, méltósággal vállalható Széll Kálmán Tervének végrehajtásával 2014 végéig az államadósság szintje a GDP 65-70, 2018-ra pedig 50 százalékára csökkenhet. Szerinte az, hogy az 50 százalékos szintet az alaptörvény is rögzíti, hatalmas erőt ad, ez „a gazdasági szabadság, a pénzügyi függetlenség garanciája”, amely mögött erkölcsi megfontolás áll.

Az elmúlt tíz évben mindössze 40 ország tudta csökkenteni az államadósság szintjét, Magyarország nemhogy nem tartozott közéjük, de a 20 leggyorsabban eladósodó ország csoportjába tartozott. A következő tíz évben 30 ország tudja majd mérsékelni az államadósságot. Ha sikerül a Széll Kálmán terv céljainak megvalósítása Magyarország az első tíz ország között lesz, mondta a miniszter. Ma még azonban az ország a gazdasági fordulat legelején áll, még nem történt meg a beruházási, a foglalkoztatási és a növekedési fordulat. Az ipari export és a beruházások nőnek, az építőipar azonban még a trendforduló előtt áll. Matolcsy szerint ugyanakkor az első biztató jelek már lehet láthatók, ám sikereket csak összefogással lehet elérni, ezért a kormány nevében köszönetet mondott az államadósságot csökkentő civil felajánlóknak.

*

A rendezvény vendége Rédly Elemér Győr-Szabadhegy plébánosa, a Győri Hittudományi Főiskola tanszékvezető tanára, az államadósság csökkentő alap ötletgazdája és elindítója. Elmondta: „Egyáltalán nem a kormány, az ellenzék negatív hozzáállása késztetett arra, hogy igenis valamit csinálni kell.” Szerinte a kisemberek önkéntes adományozása erkölcsi megújulást indíthat el az országban, erkölcs nélkül pedig gazdasági megújulás sincs. Ő már befizette az általa felajánlott 1 millió forintot.

*

Akár tíz százalékkal is csökkenne az államadósság mértéke, ha a Magyarországon élő 3-400 ezer tehetős ember befizetne családtagonként kétmillió forintot az Összefogás az államadósság ellen elnevezésű alapba – ez Horváth Tihamér véleménye, a Széchenyi Gazdaságfejlesztő társaság elnöke, aki korábban az MR1 Kossuth Rádiónak elmondta: kifizetik az államadósság rájuk eső részét a nagyobb hazai vállalkozókat tömörítő Széchenyi Gazdaságfejlesztő Társaság tagjai.

_____________

Forrás: MTI, Inforádió, portfolio.hu, Privátbankár
Az fn.hu írása: Matolcsy, a pap, meg az államadósság


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!