rss      tw      fb
Keres

Németh Gábor









Tantalosz-reciprok



Május elseje van.

Orbán Viktor leül egy padra a Szabadság-téren, néha hajába borzol a szél, ma reggel arra ébredt, hogy „útjára indítja”, igen, így, egyszemélyben, a „szociális konzultációt”.

Talán emlékszem rá, beindította az alkotmányozó konzultációit is, és az is milyen sikeres volt, meg is ragadja az alkalmat, megköszöni azt is szépen.

Belenéz a szemembe, és megkérdezi, szerintem mi legyen a rezsivel.

Az legyen, Viktor, hogy ne legyen, ez a remek ötletem támadt, ne legyen rezsi, és segély se legyen, ne kapjanak ingyen pénzt a cigányok. Legyen örök élet, túró rudi bérletre, négy kerék, három gyerek. Nyerjen a Videoton BL-t, vagy nem is, ne nyerjen eleve, hanem igazolja le az állam az egész Mencseszter Junájtidet az új debreceni stadionba, oszt’ játssza ez a kettő a döntőt, és nyerjen a jobbik, demokratikusan.

Az a helyzet, Rózsa, angyalom, kéne még egy kis pénz, foltozni befele a lukas büdzsénket. Drága Viktor, édes ‘elnököm, már vonom  is össze az egyetemeket, tényleg, a francnak kell annyifelé járkálni, magamtól is eszembe juthatott volna. Az is csak viszi ész nélkül a pénzt.  Sőt, jobbat mondok, legyen az, hogy a Corvinus meg ne is legyen egyáltalán, úgyis állítólag – te állítod –  baloldali fészek. Meg azt figyelem meg, hogy művészpalánták is nagyon szét vannak ám esve, kaparjuk hát össze szépen őket a Gezamtkunszt Művekbe, kivéve a zenészeket,  mer’ azok úgyis folyton össze vannak stimmelve.

Ha aranyhoz nyúlnak, az is sárrá változik.

Hát még, ha nem ahhoz.

És nem múlik el nap ecsetvonás nélkül, mindenre akad ész, erő, elszánt akarat. Tegnapelőtt a filmgyártás, tegnap a felsőoktatás, és még mennyi jó ötletük volna. Mint a viccben az egyszeri rabbinak. Milyen kár, hogy a libák száma véges.

A döntéseket nem hatástanulmány, döntéselőkészítés, érdekegyeztetés és szakmai vita, hanem nyolcszázmilliós kérdőívek szétküldése előzi meg.

Ülünk a Színművészeti Egyetemen, kitalálunk ezt-azt, spórolunk, hogy majd ne érje szó a ház elejit. Igyekszünk megfelelni. Igazi paradoxon: ha akár az oktatás minőségének veszélyeztetése árán, a legképtelenebb módszerekkel, de mégis valahogy összespóroljuk a ránk mért penitenciát, azt bizonyítjuk, hogy az ukáz teljesíthető volt. Ha nem, akkor meg az egyetem létét veszélyeztetjük. Tegnapig úgy tudtuk, hogy idén nyolcvanvalahány milliót kéne lecsípni, mindenre van megoldás, három héttel korábban kezdünk, aztán télen bezárunk majd egy hónapra, este bezárjuk az iskolát, fejvesztés terhe mellett betiltjuk a fénymásolást, mindenki maga hozza otthonról a budiba a papírt.

Inkább az anyagcserét kéne betiltani, lehet, hogy be is adom újításnak.

Egy évig dolgoztunk az oktatás reformján, párhuzamos szakindítás, integrált gyakorlatok, epochális rendszer, szinergia. Valamivel több pénz kéne, nem pedig kevesebb, hiszen mindenki jóval nagyobb terhelést kap, több technikára, nyersanyagra volna szükség, a fizetések pedig úgy hat éve változatlanok. Az óraadó tanárokat megrostáljuk, egyszerre csökkentjük drasztikusan az összóraszámot és növeljük az egyéni terheléseket. A vizsgafilmekre annyi pénz se lesz, mint eddig, cserébe viszont többé nem  lesz hová pályázni velük. Vajna bejelenti, hogy a forgatókönyvírás tanításának fejlesztéséről az  ELTE filmszakával tárgyal, ott ugyan eddig nem volt ilyesmi, nálunk tíz éve van, ezért aztán velünk nem áll szóba, a mi hallgatóinkat majd koprodukciós forgatásra küldi tapasztalatokat szerezni. Ahogy elnézem, rá is szorulnak, mert saját filmeket nem nagyon készíthetnek majd.

A megkérdezett producerek szinte mindegyike üdvözli a strukturális változást. Muhi András (Dealer, Womb) szerint a Vajnáék által felvázolt szisztéma egy ’tiszta és világos, az amerikai stúdiórendszert idéző, piacszerű rendszer’, Csáky Attila (Papírrepülők, Kolorádó Kid) pedig ’átlátható, ellenőrizhető’ modellnek tartja a filmalap felvázolt működését. Angelusz Iván (Fehér tenyér, Bibliotheque Pascal) elmondta, hogy ugyan hozzá nem áll olyan közel az a finanszírozási rendszer, amelyben ’egy állami filmközpont van, nagyjából egyszemélyi vezetéssel és felelősséggel’, de úgy véli, az eddigi, szakmai önkormányzaton alapuló finanszírozás ’nálunk megbukott’. Emellett neki ’tetszik a bürokrácia csökkentése’, valamint ’a demokratizmust növeli, hogy a pályázatok az új rendszerben folyamatosak és nincsenek pályázati díjak’.”

A nevek mellett elkészült filmek címei, valamennyit a megszüntetett MMKA „szakmai önkormányzaton alapuló, megbukott finanszírozásának” segítségével, az MMKA alkalmatlannak bizonyult szakkollégiumai által megítélt támogatások felhasználásával készítették. Megértem őket, piacról él az ember, mégis szomorú látni, hogy egyetlen ember akadt közöttük, Kovács Gábor, aki a magyar film jövőjét az ízlés túlzott központosításától félti. És nincs egy se, aki legalább megemlítené, hogy a támogatásokra ajánlatot tevő szakkollégiumok tagjait eddig a szakmai szervezetek jelölték, demokratikusan. Ehhez képest mégiscsak visszaesés, hogy egy messziről jött ember számolja ki az ujján, ki legyen az az öt bölcs, aki dönteni fog a nemzeti filmkultúra jövőjéről.  A rossznyelvek szerint, brrrrr, ki hinne nekik, azért pont ő, mert egykor, még az Óperencián is túl enkezével mutatta be a Terminátornak a Legkisebb Királyfit.

Itt a vége, fuss el véle.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!