rss      tw      fb
Keres

Quo vadis, MSZP? – I. rész


Az MSZP jól láthatóan nyugtalan, sőt forrong, amióta a Demokratikus Koalíció Platform (DKP) javaslatot tett a pártszavazásra, új erkölcsi, szervezeti szabályok megalkotására. A hangulatkeltésből a média is kiveszi a részét. A Népszabadságinduló MSZP-belharcot” vizionál, a hvg.hu az MSZP vezetéséért indított harcról tudósít. A javaslat nyilvánosságra kerülése óta az elnökség több tagja is megszólalt az ügyben. A nyilatkozók szinte egyhangúan azt mondták, a pártnak az emberek problémáival, és nem saját magával, nem belső ügyeivel kell foglalkoznia. A párt elnöke szerint „a választópolgárokat nagyon nem érdekli, hogy a párton belül milyen alapszabály készül, illetve van-e vagy nincs pártszavazás”. A párt elnökhelyettese úgy véli, „amikor kritikus időszakot és szociális válsághelyzetet él át az ország, a fontos kérdésekkel kellene foglalkozni, nem pedig a párt belső ügyeivel”. Majd kifejtette, hogy „a kezdeményezés egy egységbontó törekvés, amely gátat jelent a kibontakozás számára”. Az egyik korábbi pártelnök pedig azt mondta, hogy „a szocialista pártnak új szavazókat kell szereznie, ami csak úgy lehetséges, ha azokkal a problémákkal foglalkozik, amelyek az embereket foglalkoztatják … a pártszavazás nem ilyen”.

Jól tudjuk, hogy a politikai pártok – de általában minden szervezet – megújítása, átalakítása szükségszerűen együtt jár egyéni és csoportérdekek megsértésével, korábbi – írott vagy íratlan – privilégiumok felszámolásával, eddigi hatáskörök és kompetenciák megkérdőjelezésével, ami szükségszerűen összeütközésekhez, személyi csatározásokhoz vezet. Ezekben – az elvi elkötelezettségek mellett – természetszerűleg szerepet játszanak az egyéni szimpátiák, illetve ellenszenvek is. Az is nyilvánvaló, hogy az olyan nagy pártokban, mint az MSZP is, eleve különböző irányzatok, felfogások, csoportosulások léteznek, amelyek „békeidőben” kevéssé látszanak. Amikor azonban  valamely párt rossz választási eredményeket produkál, kiszorul a hatalomból, folyamatosan veszít támogatottságából, ezek az egyébként minden pártban meglévő vélemény- és nézetkülönbségek szükségszerűen felerősödnek.  S ugyan a pártok és vezetőik ilyenkor is igyekeznek a vitákat a „kapukon belül” tartani, mondván, hogy a nyilvánosság előtt folytatott viták ártanak a pártnak, ez valójában soha sehol nem sikerül(t). Az MSZP most pontosan ebben a cipőben jár. És ez nem véletlen. És ennek a helyzetnek nem is egyetlen „troll” az oka. Sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, ha csak erről lenne szó. De be kellene végre látni – mindenekelőtt a baloldali politika érdekében −, hogy a „gyurcsányozás” nem vezet sehova.

De miről is van szó tulajdonképpen? Az MSZP elnöke a közelmúltban joggal hangsúlyozta, hogy a párt elsőrendű célja hitelességének visszaszerzése, s ezért mindenki ezen dolgozik. Ugyanakkor a hitelességet nem lehet visszaszerezni anélkül, hogy ne lenne tiszta képünk elvesztésének okairól. Ebben a hosszú és összetett folyamatban nyilván szerepet játszik az elmúlt nyolc év kormányzása, az az Európa számos országából ismert körülmény, hogy két kormányzati periódus alatt egy párt szükségszerűen „elhasználódik”, politikailag és intellektuálisan is kimerül. Lényeges szerepet játszik a „2002 után elszabadult a pokol”, a jobboldali pártok irracionális és féktelen gyűlöletkeltése, a máig tartó folyamatos  és aljas gyalázkodás, s az a tény, hogy az MSZP a mindeddig nem találta meg az ellenstratégiát. S noha ezek fontos tényezők, mégis azt gondolom, a hitelesség elvesztésének egyik legfőbb oka pontosan az, aminek feloldására a DKP javaslata irányul. Ma a magyar társadalom jelentős része úgy tekint a szocialista pártra, mint a korrupció melegágyára, mint elvtelen összefonódásokon, megegyezéseken alapuló, személyes hatalmi célokat és meggazdagodást szolgáló átláthatatlan hálózatra. Tudjuk, vannak olyan szocialista politikusok, akik az elmúlt években vétettek a törvények ellen, korrupciós ügyekbe keveredtek. Ezek az emberek ma bíróság előtt állnak. Az MSZP-nek azonban már jóval korábban és nagyon kritikusan szembe kellett volna néznie azzal a ténnyel, hogy milyen súlyos morális és politikai károkat okoztak és okoznak ezek az esetek. Ez azonban nem történt meg, sőt, az egyértelmű állásfoglalás helyett, még ma is az értelmetlen visszafelé mutogatás folyik. Ugyanakkor persze az is igaz – mondjon bármit is a jobboldali sajtó −, hogy a korrupciós ügyekbe keveredett politikusok a párton belül a kisebbséget jelentik. Arról nem is szólva, hogy korrupciós ügyeket a Fidesz háza táján is találni (bár ez nyilván semmire sem mentség). Éppen ezért helytállóak a DKP-nak azok a megállapításai, amelyek szerint „az MSZP morális tekintetben ma nem rosszabb a Fidesznél”, hogy „a látszat rosszabb, mint a valóság”, hogy „ez a kép magától nem fog megváltozni”. Sőt, ezt a képet semmilyen szakpolitikai program, semmilyen elvi nyilatkozat, semmiféle politizálás sem fogja/tudja megváltoztatni. Itt magának az MSZP-nek kell lépnie, olyan szabályokat kell hoznia, olyan szervezeti környezetet kell teremtenie, amely nem engedi meg, csírájában fojtja el a hatalommal való visszaélés bármely formájának már a lehetőségét is. Pontosan látni, hogy a javaslat három olyan alapvető fontosságú kérdésre utal, amelyeket az MSZP-n belül, éppen a hitelesség visszanyerésének érdekében, alaposan meg kellene vitatni: az átláthatóság megteremtésére, az elvtelen személyi összefonódások lehetőségének kiiktatására, valamint a párton belüli közvetlen demokrácia szerepére. Nehéz megérteni, miért nem látható be, mennyire lényeges lenne ezeknek az elveknek a tisztázása.


Process – flickr/de3euk

A DKP javaslatával szembeni kritika visszatérő motívuma – erre már utaltam az előbb −, hogy az MSZP-nek nem önmagával kell foglalkoznia. A kívülálló szemlélőnek leesik az álla. Hogyan, miért nem lehet megérteni, hogy ez a „magunkkal való foglalkozás”, a tisztázatlan ügyek és viszonyok rendbetétele, a párt belső életének és szervezeti, működési rendjének újragondolása elengedhetetlen része a hitelesség visszaszerzésének. Hogy hiába bármilyen program, szakpolitikai koncepció, ha nincs mögötte a párt megkérdőjelezhetetlen morális autoritása. Hiába emlegetik az MSZP politikusai a munkavállalói jogokat, védelmük szükségességét, ha ehhez nem társul, ha ezt nem erősíti a párt vitathatatlan erkölcsi tartása, tisztasága, a megteremtésére irányuló egyértelmű igyekezet. S bárki bármit is gondol, a közemberek számára ma hiányzik az MSZP-ből ez az erkölcsi autoritás. Hogy ezt a párt vezetői másképpen látják és gondolják, azt megértem. De hogy ez mégis mennyire így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a sokat emlegetett tény: miközben folyamatosan és nagymértékben csökken a kormánypárt népszerűsége, lényegében nem nő az MSZP támogatottsága. Éppen ezért a morális autoritás megteremtése alapvető fontosságú feladat. Természetesen nem az egyedüli – a program, a jövőkép legalább ennyire fontos. Erről szól majd ennek az írásnak a következő része.



Niedermüller Péter                   


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!