Gyöngyöspata: tényfeltáró bizottság, kormánymegbízotti figyelmeztetés, Jobbik-feljelentés
- Részletek
- Szemle
- 2011. április 30. szombat, 05:23
- Galamus-csoport
Tényfeltáró bizottság létrehozását javasolja a Fidesz
Tényfeltáró bizottság létrehozását kezdeményezi a Fidesz a Gyöngyöspatán történtek miatt, illetve a településen zajló események tisztázására, jelentette be a parlament rendészeti bizottságának fideszes elnöke. Kocsis Máté később az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy a tényfeltáró bizottságra a házszabály szerinti eseti bizottságra vonatkozó szabályok vonatkoznak, így az nem paritásos, de a testület létszámáról a Fidesz-frakció egyeztetni fog az ellenzékkel.
Kocsis Máté csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a testületnek egyebek mellett ki kell vizsgálnia a gyöngyöspatai romák múlt heti utaztatásának körülményeit, választ kell kapnia arra, kik és milyen céllal vettek részt ennek az akciónak a szervezésében, végrehajtásában, „ki és miért hazudta azt, hogy evakuálás történik”, és miért keltett pánikot, miközben a vöröskereszt világossá tette, hogy egy régóta szervezett utazási programról van szó. Kérdés az is, milyen szerepet játszott az ügyben, kinek a megbízása alapján járt el, és „hazudott evakuálást” az LMP kampányát finanszírozó amerikai üzletember. Vizsgálni kell azt is, kik állnak a magukat rendfenntartóknak álcázó „egyenruhás bűnözők” mögött, kik és miből finanszírozzák az ő működésüket.
A politikus hozzáfűzte, azt is szükséges tisztázni, hogy milyen szándék vezérli, milyen politikai felelősség terheli az ellenzéki pártokat „jól összehangoltan” közreműködve az ország feldúlásában. „Szeretnénk az ügyben is tiszta vizet önteni a pohárba, hogy kinek áll érdekében – hasonlóképpen az új alkotmány és a médiatörvény esetéhez –, hogy elszaladjon a külföldi sajtóhoz, és azt a látszatot keltesse, mintha Magyarországon valamiféle polgárháborús helyzet lenne, (...) és lejárassa külföldön az országot.”
Az országgyűlési képviselőkből álló vizsgálóbizottság május közepén alakulhat meg. A testület tagjainak számáról a képviselő egyelőre nem tudott pontos adatot mondani, de azt mondta, elvárják minden parlamenti párttól, hogy képviseltesse magát benne. Ha az ellenzék nem venne részt a bizottság munkájában, azt egyenlőnek tartanák egy beismerő vallomással. Az ügy politikai felelőseit mindenképpen meg kell találni, közölte a kormánypárti politikus, mert azokkal ellentétben, akik Gyöngyöspatán vagy bárhol az országban káoszt és rendetlenséget akarnak, a kormány és a Fidesz-frakció rendet szeretne. „Úgy néz ki, hogy amit (...) mondunk, vagyis hogy nem tartjuk szerencsésnek az etnikai vagy bármilyen indulatok gerjesztését az ország bármely pontján, nem talált halló fülekre az ellenzéki pártoknál.” De senki nem úszhatja meg következmények nélkül, aki törvénysértést követ el az országban, „legyen az cigány származású elkövető, legyen az a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagja, legyen az országgyűlési képviselő akár”.
Kocsis Máté szerint a Gyöngyöspatán és más településeken történtekkel kapcsolatban világosan látni, hogy a Jobbik „beleégett az úgynevezett rendfenntartási szerepébe”, az LMP pedig szintén „beleégett múlt hét pénteken az egyik pártmecénása, egy amerikai üzletember, Richard Field szerepvállalásába”. Utóbbi „homályos körülményeire” is választ keresnek majd. Az MSZP-ről azt mondta, a legnagyobb ellenzéki párt is „beleégett” az ügybe, hiszen Gyurcsány Ferenc volt kormányfő a Facebookon pénzt ajánlott fel „evakuálásra”, ami megint csak nem a közbiztonság érdekét szolgálja.
A rendészeti bizottság fideszes elnöke csütörtök délután az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a tényfeltáró bizottságra a házszabály szerinti eseti bizottságra vonatkozó szabályok vonatkoznak, így az nem paritásos. (A paritásos azt jelenti, hogy mind a kormánypárti képviselőcsoportok, mind az ellenzéki képviselőcsoportok együttesen ugyanannyi képviselőt delegálnak a testületbe.) Ám a tényfeltáró bizottság létszámáról a Fidesz-frakció egyeztetni fog az ellenzékkel. „Nem az a lényeg, hogy hány tagú a bizottság, és milyen formában működik, hanem az ügy, amely miatt létrejött, valamint az, hogy az ellenzéki pártok is részt vegyenek benne”, mondta Kocsis Máté.
***
Dorosz Dávid: Az LMP örömmel vesz részt a tényfeltáró bizottság munkájában
Az LMP örömmel részt vesz a fideszes Kocsis Máté által javasolt, a gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló, tényfeltáró bizottság munkájában, közölte csütörtökön az MTI-vel Dorosz Dávid. Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja szerint a testületnek ki kellene derítenie, hogy „a kormány miért hagyta magára a vidéki Magyarországot”.
Annak okait is fel kell tárni, hogyan fordulhatott elő, hogy a kabinet a gyöngyöspatai helyzetet „először távcsővel figyelte, aztán elment nyaralni”. A bizottság munkájának a „kormány tehetetlenségéről és a kialakult helyzetben játszott szerepéről” kell szólnia.
Véleményük szerint azért is születhetett meg az ellenzék felelősségét is vizsgáló bizottság ötlete, mert a „kormány piár-boszorkánykonyhájában” azt találták ki, hogy „a saját hibáikat és tehetetlenségüket rákenjék az ellenzék pártjaira”. Parlamenti pártként viszont kötelességüknek tartják, hogy minden vizsgálóbizottság munkájában részt vegyenek, és azt is el akarják érni, hogy a testületben a valódi problémákról és a valódi megoldásokról legyen szó.
A képviselő szerint a kabinetnek egy év kormányzás után rendet és biztonságot kellett volna hoznia a vidéken élők számára, de ez nem sikerült. Ezért is meg kell tudni, hogy miért folyhatott vér Gyöngyöspatán és hogyan lehet elejét venni a hasonló eseményeknek.
Dorosz Dávid azt mondta: a kormány nem tűrheti el az erőszakot és a hatalmon lévőknek minden állampolgárt meg kell védeniük. „Azokat is, akiknek a kertjéből egy egész élet munkájának az eredményét lopják el, és azokat is, akiket különböző akciókkal tartanak rettegésben.”
***
Az MSZP paritásos bizottság létrehozását támogatja
Az MSZP támogatja, hogy azonos számú kormánypárti és ellenzéki képviselőből álló parlamenti vizsgálóbizottság kutassa a Heves megyei Gyöngyöspatán történteket, és ha ilyen létrejön, részt vesz a paritásos testület munkájában, mondta Nyakó István országgyűlési képviselő az MTI-nek.
álcázó "egyenruhás bűnözők" mögött, kik és miből finanszírozzák az ő működésüket.
Nyakó István úgy látja, hogy a fideszes bizottsági elnök a Gyöngyöspatán történtek politikai felelőseit keresi, noha azok kiléte világos. Kontrát Károly belügyi államtitkár kedden a parlamentben azt mondta, Gyöngyöspatán rend van, majd még aznap tömegverekedés tört ki a településen. „Ki a politikai felelős? Csak nem azok, akik korábban arról beszéltek, hogy nincs Gyöngyöspatán semmi gond?” – tette fel a kérdést Nyakó. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormánypárti képviselők csütörtökön bojkottálták a honvédelmi és rendészeti bizottság ellenőrző albizottságának ülését. Ahogy Kocsis Máté elvárja az ellenzéktől, hogy vegyen részt a gyöngyöspatai történéseket vizsgáló bizottság munkájában, úgy ők is elvárják a fideszes politikustól, biztosítsa, hogy párttársai eljárjanak az ellenőrző albizottság üléseire, ahol csütörtökön a többi között a hivatásos és kormánytisztviselői állomány titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyelését is lehetővé tévő jogszabály lett volna napirenden.
***
A Jobbik részt vesz a vizsgálóbizottság munkájában
A Jobbik részt vesz a fideszes Kocsis Máté által javasolt, a gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló tényfeltáró bizottság munkájában, közölte csütörtökön az MTI-vel Volner János, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának jobbikos tagja.
A Jobbik szerint ugyanakkor a bizottság munkájának arra is ki kellene terjednie, hogy „a rendőrség miért nem tudja alapvető feladatait ellátni: miért nem képes rendet tartani egy olyan apró településen, mint Gyöngyöspata?” Volner szerint a Jobbik arra is kíváncsi, hogy „kik azok, akik a zavarkeltésben úgy vették ki a részüket, hogy a cigány közösséget pánikban tartották, felpénzelték, táboroztatták és erőszakos cselekményekre bírták őket?”
***
Richard Field: Koncepciós tárgyalást tervez a Fidesz
Richard Field pénteken az Indexnek azt mondta, nem vesz részt a tényfeltáró bizottságban. Field szerint a bizottságban koncepciós tárgyalás lenne. Az egy héttel ezelőtti evakuációt szervező amerikai szerint ezt csak a Fideszhez közel álló üzletemberek által működtetett politikai propagandagépezet nem akarja elfogadni. A gyöngyöspatai tények jól dokumentáltak, és magukért beszélnek – állítja a Kocsis Mátéhoz, a parlament rendészeti bizottságának elnökéhez címzett nyílt levelében Richard Field.
A múlt pénteki gyöngyöspatai buszos akciót szervező amerikai üzletember a Fidesz új vizsgálóbizottsági javaslatára reagálva azt írta: ami a tervezett koncepciós tárgyalást illeti, nincsen szándékomban részt venni benne.
***
Kormánymegbízott: hagyják békén Gyöngyöspatát, Gyurcsány ne dobálózzon a milliókkal
A Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott arra szólít fel minden politikai pártot, civil szervezetet és roma polgárjogi aktivistát, hogy hagyják békén Gyöngyöspatát.
Horváth László erről pénteki, Gyöngyöspatán megtartott sajtótájékoztatóján beszélt annak kapcsán, hogy értesülései szerint a Jobbikhoz, a Véderőhöz és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülethez köthető személyek szombaton Gyöngyöspatán akarják megrendezni az I. országos bátor magyar család találkozót.
Arról is értesült, hogy az Egri Főegyházmegye által szombatra Egerbe szervezett roma pasztorációt roma polgárjogi aktivisták demonstrációra kívánják felhasználni. Horváth László szerint az elmúlt két éjszaka nyugodtan telt ugyan a településen, de egyes személyek és csoportosulások nem adták fel, hogy a feszült helyzetben folytassák a hisztériakeltést.
Ezzel összefüggésben mondta, hogy tudomása szerint már megérkezett a községi cigány kisebbségi önkormányzat számlájára a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök által felajánlott egymillió forint, és ebből félmillió már a roma lakossághoz került. „Erről a helyről is arra kérem Gyurcsány Ferencet nagyon határozottan, hogy ne dobálózzon a milliókkal. Az emberek közé dobott egymillió forint tovább növeli a feszültséget, csak elmélyíti a bajt, semmiképpen sem része a megoldásnak”
Horváth azt is elmondta: az I. országos bátor magyar család találkozót a Facebookon szervezik a Jobbikhoz, a Véderőhöz és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülethez köthető személyek, „kalákában”. Szombatra koncertet hirdetett Gyöngyöspatára a Farkasok elnevezésű nemzeti rock zenekar, amelynek vezetője szintén jobbikos politikus. Ideje lenne, hogy a politikai erők végre törődjenek a gyöngyöspataiak nyugalmával is.
***
A Jobbik rémhírterjesztéssel vádolja Richard Fieldet és Gyurcsány Ferencet
A Jobbik rémhírterjesztés és közveszéllyel való fenyegetés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a legfőbb ügyészségen, jelentette be pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a párt szóvivője. Mirkóczki Ádám azt mondta, bár ismeretlen tettes ellen tesznek feljelentést, Richard Field és Gyurcsány Ferenc megnyilvánulásait konkrétan is kiemelik az ügyben.
Két esetet konkrétan leírnak a feljelentésben: az egyik, hogy Richard Field amerikai üzletember „romamentő akciót és evakuálást” szervezett, azt a látszatot keltve, mintha valami nagyon különös, életveszélyes helyzet alakult volna ki a gyöngyöspatai romákat illetően. A másik eset Gyurcsány Ferenc azon blogbejegyzése, amelyben a volt kormányfő úgy fogalmaz, hogy a településen „nem cigánykérdés van, hanem nácikérdés, és egyre inkább így van és így lesz az egész országban”.
Mirkóczki Ádám úgy ítéli meg, hogy mindkét érintett nyilatkozatai kimerítik a Btk-nak a közveszéllyel fenyegetéssel, illetve a rémhírterjesztéssel kapcsolatos fejezeteit.
Az MTI kérdésére, hogy miért ismeretlen tettes ellen tesznek feljelentést, azt felelte, nem ismerik az összes szereplőt, ezért azt szeretnék, hogy az ügy minden érintettjének kilétét derítsék fel. Azt a két esetet viszont nevesítették, amelyet bizonyítani tudnak. A képviselő kijelentette, a Jobbik szeretne megnyugtató válaszokat kapni arra, hogy kinek vagy kiknek állhatott érdekében az, hogy „pénzeljék, utaztassák, segélyekkel, csomagokkal lássák el a romákat, miközben abszolúte félrevezetik őket”.
A szóvivő, üdvözölte azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a polgári és a katonai titkosszolgálatok is vizsgálódnak az ügyben. Szavai szerint pártjuk arra is választ akar kapni, hogy a Nemzetbiztonsági Szolgálat megvizsgálta-e Richard Fieldet „és a köreihez tartozó” csoportokat, illetve személyeket. Arra is kíváncsiak, hogy külföldi szolgálatok vagy egyéb körök játszhattak-e szerepet az ügyben.
A képviselő az ügyben felelősnek tartja a Fideszt, amiért „nemhogy két hét alatt nem tudott rendet tenni (…), hanem nyugodtan mondhatjuk, hogy sokkal rosszabb lett a közbiztonság, mint volt mondjuk egy évvel ezelőtt”. Gyöngyöspata nem egyedi eset, mert más településeken is „ugyanilyen brutális bűncselekményeket követnek el nap, mint nap”.
Elszomorítónak nevezte, hogy a Fidesz azok ellen lép fel, „akik a rendteremtésben szeretnének a törvény adta keretek között segíteni”. Az egyenruhás bűnözéssel kapcsolatos kormányzati bejelentésekre válaszul megjegyezte, hogy valóban volt Magyarországon egyenruhás bűnözés, de „2006 őszén”.
Az MSZP és az SZDSZ felelősségének tartja, hogy az elmúlt két kormányzati ciklusban „katasztrofális szociális romapolitikát folytattak”, az LMP pedig a „hisztériakeltésben, a pánik- és rémhírkeltésben érdekelt”. Mint fogalmazott: folyamatosan „az LMP köreihez kapcsolódó” jogvédő szervezeteket küldenek a „cigányok oktatására, hergelésére”. A Jobbik viszont abban érdekelt, hogy folytassák le a vizsgálatokat, és valóban nevezzék meg a felelősöket.
Az MTI kérdésre, hogy ha egyelőre még csak várják, hogy kiderüljön a felelősség kérdése, miért neveztek meg máris más pártokat, azt mondta: „a Jobbiknak ez a véleménye”.
Az MTI kérdésére válaszolva elutasította, hogy a Jobbiknak felelőssége lenne az ügyben. Véleménye szerint ez akkor következne be, ha a tavaly bejelentett és nyilvánosságra hozott választási programjukkal ellenkezően cselekednének, ők viszont azt teszik, amit akkor meghirdettek. „Azt gondolom, hogy nem a Jobbik hibája vagy bűne, hogy ilyen események történnek, és nem mi tehetünk arról, hogy a cigányságot ilyen könnyű még mindig manipulálni.” A Jobbik tagjai, például a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülethez tartozók vagy más szimpatizánsaik „nem követtek el soha bűncselekményeket, nem mentek át a törvény adta keretek között, egészen addig, amíg mondjuk a gárda esetében nem hoztak olyan törvényt, hogy egy bizonyos ruhadarab viselete már szabálysértésnek minősül”.
Arra a kérdésre, hogy a Jobbik nyújt-e anyagi támogatást a Véderőnek vagy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületnek, azt felelte, hogy az előbbihez nincsen közük, az utóbbi pedig tudomásuk szerint tagdíjakból és adományokból tartja fent magát.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!