rss      tw      fb
Keres

Iránymutató energetikai szerepre tör a Mol a régióban

MTI 2011. április 28., csütörtök 15:18

A Mol Nyrt. eljutott a csúcsra, s ma már nem az a cél, hogy itt maradjon, hanem az, hogy az egész régió számára úttörő módon irányt mutasson az energetikai szegmensben - fejtette ki Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója a cég közgyűlését követő sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

"Higgyék el, az igazgatóságnak nem könnyű előállni azzal a javaslattal, hogy a társaság ne fizessen osztalékot, főleg nem három egymást követő évben" - mondta az elnök-vezérigazgató.

Hozzátette, a részvényesek a közgyűlésen most is elfogadták ezt, s ezzel azt is, hogy a Mol organikusan fejlődjön tovább, folytassa konzervatív pénzügyi politikáját, s megvalósítsa a kutatás-kitermelés területén ambiciózus terveit.

Hernádi Zsolt elmondta: a részvényesek felelősen gondolkodnak a Mol jövőjéről, mert tudják, hogy olyan stratégiai vállalatban érdekeltek, amelyik a régió több országban mindig stabil, pénzügyileg mindig megbízható vállalatként akar működni.

Úgy vélte, a csoportban még mindig sok szinergia-lehetőség van, így például az öt finomító tevékenységének összehangolása, a kutatás-kitermelés, illetve a mezőfejlesztések nemzetközi kiterjesztése és összehangolása, valamint a szállítási útvonalak összehangolása.

A csütörtöki közgyűlés minden határozati javaslatot jóváhagyott, ami azt is jelenti, hogy a társaság menjen tovább azon az úton, amit megkezdett - mondta. A Mol pénzügyileg tovább erősödött, amit az is mutat, hogy 2010-ben minden beruházását folytatni tudta, s minden üzletága megfelelően teljesített. A Mol vezető regionális cégként azon a pályán maradt, amit a korábban az igazgatóság felvázolt, s amit a részvényesek is elfogadtak.

"Mára a Mol csoport a régió eminensévé vált, mi vagyunk a bezzeg gyerek, amit nem mi mondunk ki, hanem rólunk mondják" - fogalmazott Hernádi Zsolt.

Hozzátette, hogy az elmúlt évben a horvát INA pénzügyi rendbetételére koncentráltak.

A rijekai finomító modernizációs programjáról elhangzott: az első ütem megvalósítása mintegy félmilliárd dollárba került, s fő célja a minőség biztosítása volt, kisebb mértékben a termékkihozatal javítása. A második ütem 450 millió dollárba kerül, s ennek megvalósítása során már radikálisan javítják a termékkihozatalt, s így a rijekai finomító is eléri a pozsonyi, illetve százhalombattai színvonalát.

Hernád Zsolt az újabb, horvát kisbefektetőktől történt INA-részvényvásárlásról és a horvát pénzügyi felügyelet INA-részvények horvát tőzsdei forgalmazásának felfüggesztéséről az MTI érdeklődésére lemondta: igen, vásároltak direkt és indirekt módon újabb részvényeket, de ezzel kapcsolatban eleget tettek minden jogszabályi és bejelentési kötelezettségüknek. A vásárlást nem tiltotta és tiltja semmilyen jogszabály vagy megegyezés - tette hozzá.

"Hogy mennyiért vettük, kitől és milyen körülmények között, az üzleti titok, amit sem eddig, sem ezután nem mondunk el" - mondta. Megjegyezte, hogy a vásárlásokkal még nem értek el egy olyan határra, nem szereztek akkora tulajdoni hányadot, amit be kellene jelenteniük nyilvánosan.

Elmondta: értesültek a felfüggesztésről, amit hivatalosan azzal is indokoltak, hogy ez a részvényesek érdekében történt. Hozzátette, hogy mindenben együttműködnek a horvát felügyelettel és minden olyan választ megadtak eddig is, és megadnak ezután is, ami "annak rendje és módja" szerint érkezik hozzájuk. A Mol a rá vonatkozó jogszabályoknak megfelelően jár el - húzta alá.

Kifejtette: az INA az elmúlt években nagyon sokat fejlődött, s olyan cég lesz, amire Horvátország büszke lesz. Természetes, hogy a változásoknak vannak vesztesei, mivel átalakítják az üzleti modellt, költségeket csökkentenek, s a munkatársak egy része is kicserélődik.