Hegedűs István
- Részletek
- 2011. április 25. hétfő, 05:32
- Hegedűs István
A párbeszéd nehézségei
Az egyik legbosszantóbb érv, amit a mindennapi diszkriminációval sújtott, a szélsőjobboldali paramilitáris csoportok provokációitól fenyegetett romákkal szolidáris értelmiségiek fejéhez szokás vágni, így hangzik: „Nektek onnan a belvárosi/rózsadombi lakásotokból könnyű szövegelnetek, élnétek csak abban a faluban/kerületben a cigányok közelében. Vagy mit szólnátok, ha a szomszédotokba költözne egy 'olyan' család? Nem sokáig lennétek Ti sem hóbortos, lila ködös, liberális jogvédők!”
Mit is lehetne erre a verbális támadásra válaszolni? Először is, ha messziről kezdjük, történetileg igaz, hogy a világon mindenütt leginkább a városias és polgári közegben erősödtek meg a humanizmus és a politikai liberalizmus eszméi, nem az elmaradottabb térségekben. Ennél fontosabb, hogy nem kell szégyellnie magát senkinek, akárhol él is, ha ezekhez a nemes hagyományokhoz ragaszkodva tiszteli az emberi méltóságot és elutasítja a rasszizmust. Másodszor is, sajnálatos módon, a (viszonylagos) jómód nem zárja ki a xenofób nézetekkel való azonosulást, még akkor sem, ha az illető szinte sohasem találkozott a megvetett csoport egyetlen tagjával sem, és fordítva, empatikusan, toleránsan és segítőkészen is viselkedhetnek elnyomottakkal és szegényekkel szemben a környéken lakók vagy Pestről lejáró kutatók, akik közelről, mélyrehatóan ismerik az etnikai kisebbséghez tartozók életkörülményeit. Harmadszor pedig a gyűlölködő radikálisoknak érdemes felhívni a figyelmét arra, hogy az általuk ajánlott mesterséges együttélés a társadalmi és kulturális különbségek eltüntetése érdekében leginkább a bolsevik korszak erőszakos társbérletesítésére emlékeztet. Egyébként meg mindegy, hogy a szomszédom bőrszíne milyen, ha verekedős alkoholista vagy egész nap félmeztelenül bömbölteti a táskarádióját, akkor pokollá teheti az életemet. És így tovább: lehet érvelni azzal, hogy a polgári forradalmak előtt a büdös parasztról beszéltek úgy az előkelőbb származásúak, ahogy ma nálunk a radikális jobboldalon a romákról, hogy Obama sem lenne amerikai elnök, ha mintegy fél évszázada nem szüntetik meg a szegregációt, és nem lépnek fel a feketék védelmében az emberi jogi mozgalmak az Egyesült Államokban. Félreértés, hogy nincsenek olyan politikailag hatásos intellektuális és szakmai érvek, amelyek segítségével szenvedélyesen és magabiztosan sarokba lehetne szorítani a szellemi kútmérgezőket és a hozzájuk csapódó populistákat.
*
Régóta böki a csőrömet, vagyis nyomja a bögyömet, hogyan kellene viszontválaszolni arra a tipikus reakcióra, ahogy a jelenlegi kormány bírálatát számos egykori fideszes ismerősöm kapásból visszaveri. Körülbelül ez a sztenderd szöveg: „Elég volt a kettős mércéből! Miért nem vállaljátok végre a felelősséget az előző nyolc évért, és tetszettetek volna felemelni a szavatokat a 2006-os szemkilövetések idején is!” Hát akkor próbáljunk meg néhány ellenérvet összeszedni. Először is, az a bizonyos két ciklusnyi szűk esztendő öt, nagyjából 2+2+2+1+1 évnyi kormányzati periódust jelent, részben különböző politikai vezetőkkel, lényegesen másfajta gazdaságpolitikai felfogással és reformaktivitással (vagy annak hiányával). Másodszor is, nem csupán az akkori radikális ellenzéki párt bírálta (ha bírálta) a legkülönbözőbb állami intézkedéseket (vagy azok hiányát), hanem Bokros Lajostól Tamás Gáspár Miklóson át számos civil szervezetig sokan, sokféle nézőpontból fejtették ki rendszeresen önálló véleményüket – nem beszélve a szocialisták és a szabad demokraták egymás közötti folyamatos és nyilvános ellentéteiről. (Emlékszünk még arra, amikor Kuncze Gábor a hatályos alkotmányt ajánlotta Medgyessy Péter figyelmébe, noha nincsenek benne képek?) Harmadszor is, a felelősség furcsa fogalom: még ha támogattak is értelmiségiek és más pártszimpatizánsok olyan döntéseket, amelyeket talán nem kellett volna, nem azt tanultuk korábban, elsősorban a jobboldalon divatos nézeteket hallgatva, hogy a kutya ugat, a karaván halad – vagyis a felelősség kizárólag a választott tisztségviselőké? Habár ez az állítás így megint erős túlzás, a baloldali és/vagy liberális gondolkodók (és egyszerű állampolgárok) kollektív megbélyegzése minden valós vagy állítólagos hibáért, amit az előző kormányok elkövettek, teljes képtelenség. Negyedszer is itt vannak a 2006-os rendőri atrocitások. Nyilvánvaló, hogy ez a legforróbb téma. Most csak egészen röviden: az események fideszes értelmezői mellett voltak és vannak olyan közéleti szereplők és politikai elemzők, akik egyaránt elítélték a TV-ostrom megtévedt hőseinek rombolását és a revánsvágytól hajtott állami erőszakszervezetek brutalitását. De a végső tromf a következő: miért kellene bárkinek újra meg újra a korábbi garnitúra bűneire hivatkozva megváltani a jelenlegi vezetés elfogadhatatlan hatalomgyakorlásának kemény bírálatához a jogot? Ha a Szovjetuniót kritizálom, mindig hozzá kell tennem, hogy a cári rendszer sem volt a demokrácia mintabirodalma? Vagy kevésbé diktatórikus rendszerekkel példálózva: Silvio Berlusconi politikájának anyázását mindig össze kell kötni Romano Prodi megelőző kormánynak ekézésével? Nem tagadva a történelmi események láncolatának mindenkori jelentőségét, miért ne lehetne bármely politikai kurzust önmagában minősíteni?
*
Érdemes-e egyáltalán válaszolni a Facebookon a jobboldalról érkező beszólásokra? Nemrég párbeszédet folytattam egy régi fideszessel, akivel 1994-ben barátságosan váltunk el egymástól (nem sokan voltak ilyenek). Heller Ágnesről vitatkoztunk, egyre rosszízűbben, végül megköszöntem az észrevételeit és kiszálltam. Később meghallgattam egy számomra ismeretlen zenekartól egy számot, amit ő tett fel az internetre. Elhűltem, amikor kiderült, hogy a refrén így hangzik: nem, nem, soha – és közben a visszacsatolás dicsőséges képeit láttam a videoklipen. Miért is társalogtam egy irredentával? És hová is jutott tizenvalahány év alatt?
Más: tabáni kutyasétáltatás közben mellém csapódott egy másik kutyás, akit addig még nem láttam. A srác hamarosan arról kezdett beszélni, hogy a napokban nem fejthette ki nézeteit egy társaságban, mert azonnal antiszemitának bélyegezték. Miért, mit mondtál, kérdeztem. Hát csak azt hozta szóba, hogy a zsidók kezében mekkora gazdasági hatalom gyűlt össze, ami ugye közismert tény. Nem voltam népnevelői hangulatomban, gyorsan faképnél hagytam és dobálni kezdtem Mustár kutyának a labdát.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
- << Előző
- Következő