rss      tw      fb
Keres

Hegedűs István









Civil romantika



Komoly hagyománya van nálunk is a civil társadalom dicséretének, nem csak a távoli Nyugaton, ahol az ifjúság mozgalmai 1968 körül megújították a politikai rendszert, vagy a messzi dél-keleten, ahol éppen diktatúrák dőlnek meg az interneten szerveződő közösségek és tüntetéseik nyomása alatt. Itthon (és Közép-Európában) a közelmúltban, a hetvenes-nyolcvanas években az államtól függetlenedő magán- és társasági tevékenységet, kulturális és gazdasági magatartásmintákat a kommunista rendszerrel szembeni önállósodásként, sőt, ellenállásként fogta fel számos ellenzéki értelmiségi. A rendszerváltás hajnalán nem csupán óvatosságból nevezték magukat fórumnak, hálózatnak, szövetségnek az új szerveződések: a politikai párttá alakulástól, a szervezeti hierarchiától számosan viszolyogtak, és nem akartak „elszakadni” a szélesebb tömegektől sem. A romantikusabb aktivisták már 1989-ben lemaradoztak, elutasítva a pártpolitizálás olyan követelményeit, mint a döntéshozatal belső professzionalizálása, hierarchizálódása vagy éppen a szavazatszerzés pragmatikus szempontjai.

Félreértés ne essék: nem gúnyolódom. Sőt: két évtizeden át Magyarországon szinte kizárólag a pártok küzdelme befolyásolta az életünket, az elitek és a választók többségének szemében a párthovatartozás vált a legfontosabb mércévé, vízválasztóvá – és nem a szakpolitikai kérdésekben elfoglalt eltérő álláspontok. Sokat veszítettünk azzal, hogy ez a kizárólagos játszma (the only game in town) elviselhetetlenül polarizálta a közéletet, illetve a verseny provincializmusa végül is a populizmus előretörését és a társadalom radikalizálódását segítette elő. Meg a protesztpártok bekerülését az országgyűlésbe 2010 tavaszán – persze nem tagadom, hogy micsoda különbség van a két társaság, a két pártfrakció között.

Csakhogy egyrészt az LMP tevékenységének leglátványosabb kritikáját éppen az elmúlt hónapokban megszerveződött light community, a Facebookon toborzott Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) csoport megjelenése adja. Ez a csapat nagyobb közönséget megmozgató tüntetéséket hozott össze, mint a nemrég még az utcai performance területén jeleskedő fiatal pártalakulat. A mostani újszülöttek szemében a civil múltjukat mindinkább maguk mögött hagyó magyar zöldek már-már az establishment részének és megfáradt politikusoknak látszanak, akik a parlamenti munka mellett képtelenek voltak a történelmi pillanat megragadására, a Fidesz kormányzását egyre kiábrándultabban-felháborodottabban figyelő csoportok és rétegek megnyerésére, fellelkesítésére.

Másrészt viszont az öntudatra ébredt Milla informális vezetői ugyanazokkal a dilemmákkal szembesülnek, mint a korábbi civil mozgolódások. A pártellenes retorika, amelynek vadhajtásaként válogatás nélkül igyekeztek minden korábbi és jelenlegi politikai szereplőt távol tartani rendezvényeiktől (és ami ennyiből és csak ennyiből a jelenlegi hatalom kampányszerű húszévezésére emlékeztetett), mintha enyhülne. Ha csak azért gondolták így, mert akkor a (lejáratódott) hírességeket mutatják a híradóban – melyikben is? –, akkor ez elég közepes (és nem annyira elvi, inkább taktikai) érv volt: azok a szerkesztők, akik a szónokok helyett csak a tömegből szúrnak ki arcokat elrettentésül, amúgy is mindenféle manipulációkra képesek. (Mellesleg, amikor Londonban az iraki háború elleni hatalmas és sokszínű tüntetésen megkérdeztem egy liberális demokratát, nem zavarja-e, hogy a trockisták Bush = Hitler feliratot lobogtatnak, csak annyit válaszolt: nem értek velük egyet. Nem biztos, hogy ez a szemlélet azonnal honosítható, de így is tanulságos.)

Ráadásul az új civil szerveződés zászlajára a sajtószabadság ügye mellé felkerültek a magyar politikai élet további megkerülhetetlen és sürgető ügyei: az új alkotmány és a romák helyzete. Az utóbbi issue felkarolása őrjöngő felháborodást váltott ki a csoporthoz – szervezetten? – csatlakozott szélsőjobboldaliak körében, de lehet, hogy másoknál is, akiknek az egyik érvük – túl a rasszista szövegeken – éppen az volt, hogy ennek a kérdésnek nincs köze az eredeti megalakuláshoz. Márpedig csak az vált világossá a Milla-mainstream számára, hogy nem érdemes elszigetelten egyetlen témakörrel foglalkozni, és úgy tenni, mintha a kormánypárt nyilvánossághoz való viszonya nem általános autoriter szemléletéből fakadna. Vagyis ha a médiaszabályozás az összetett problémának szinte csak a tünete, akkor nem elég az összeurópai és világbotrányt kiváltó törvény paragrafusai ellen tiltakozni. (Ezért vásárolhattam a legutóbbi demonstráción új alkotmányellenes pólót, amit éppen ma, az aláírási ceremónia alatt és egész nap büszkén viseltem a komputer előtt ülve.)

Persze vannak egészen kiváló NGO-k. Nem gondolnám, hogy üdvözlendő lenne, ha a Társaság a Szabadságjogokért a nagyobb politikai befolyás elérése érdekében párttá alakulna. Rendkívül fontos, kiegyensúlyozott szerepet játszottak (más jogvédőkkel együtt) 2006-ban, amikor a rendőri atrocitásokat vizsgálták, és elítélték a túlkapásokat (anélkül, hogy a jobboldal összeesküvés-elméleteit és nyelvezetét elfogadták volna), illetve most is, az Orbán-korszak kezdetén. De miért ne lehetne a Milla-gyűlések messze legkitűnőbb szónoka, a TASZ elnöke, Dénes Balázs a (párt)politikai megújulás egyik fő figurája? Vagyis legyen továbbra is átjárás a civil „szféra” és a politikai pártok között (ahogy egyébként az értelmiségi és a politikai pálya között is van, minden ellenkező híresztelés dacára)! Ha hiszünk a pártok versenyén alapuló demokratikus választásokban, akkor a tartós pártellenesség ugyanolyan félreértésen alapul, mint a grass root szerveződések lebecsülése. Egymással ideig-órákig taktikai okokból szembeállítható a pártpolitizálás és a civil mozgalmárkodás, ám bármelyik fensőbbségében hinni egyszerű önbecsapás.

Tudtommal míg a szervezők egyik fele továbbra sem akar pártosodni, addig mások elkerülhetetlennek látják, hogy a Facebook-csoport (vagy egy része) előbb-utóbb politikai szervezetté nője ki magát. Nincs új a Nap alatt. Világos: ha egyszer politikai párt lenne a Millából, akkor jönne csak igazán a munka dandárja a programalkotástól a szervezetépítésig. Nekünk pedig már így is fel van adva a lecke: kire, mire szavazzunk legközelebb?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!