Hegedűs István
- Részletek
- 2011. április 25. hétfő, 05:32
- Hegedűs István
Tanácstalanul
Tanácstalanul olvastam Fodor Gábornak a miniszterelnökhöz írt nyílt levelét egy hete, amit a parlamenti alkotmányozás lezárása előtti utolsó pillanatban postázott a Facebookon: „Arra kérlek, hogy a mögötted állók erejében bízva olyan Alkotmány mellé állj, amely vagy bírja a józan gondolkodású ellenzéki pártok támogatását, vagy kiállja a népszavazás próbáját.”
Nem tudom, mit javasoltam volna, ha megkérdezi a véleményem. Mert érteni véltem a szándékát, hogy józanul és kulturáltan szóljon hozzá a párbeszédet régóta nélkülöző közéleti „vitához”. Csak hát nem őt árulózták és gerébezték le az orbánisták 1993-ban, hogy aztán tizenkét évre megszakadjon közte és a Fideszben győztes többségi tábor között minden beszélő viszony? Vajon helyes – nem is tudom, jó kifejezés-e: erkölcsi szempontból –, ha most a régi, közös és szép időket emlegeti, de nem utal a drámai, durva szakításra? Talán igen: a múlt úgynevezett kölcsönös sérelmein való felülemelkedés emberi és politikai lelkierőt sugall, ami taktikai megfontolásból sem elvetendő megoldás. Csakhogy Orbánt 2002-ben még a demokraták ellenfelei közé sorolta, hogy aztán SZDSZ-es pártelnökként, szerintem egyébként helyesen, tárgyaljon a Fidesz küldöttségével – ám mintha az a találkozó egy picit túlzottan barátira sikeredett volna. Az a benyomásom, hogy érzelmei erősen hullámzanak egykori harcostársával és ellenfelével szemben. Most még azt is írja, hogy egy éve áprilisban abban bízott, Orbán tetemes többségét nemes célok elérésére használja fel. Persze mára Fodor Gábor is rég túljutott az illúziókon. Akkor viszont van-e bármi értelme barátságos hangon levelezni a fülkeforradalom vezérével? Vagy nem is érdemes ennyit foglalkozni a kérdéssel, és megint a cinikus realistáknak van igazuk: Fodor Gábor is tudja, hogy nem vonulhat vissza teljesen, ha még politizálni szeretne, hanem „jelen kell lennie” – és ezt a pillanatot találta alkalmasnak a megszólaláshoz?
Vagy lehet, hogy két évtizednyi turbulens moralizálás után megtanulhatnám végre, hogy nincsen egyetlen helyes magatartás, nincsen hibátlan politikai cselekvés? Nem tudom, még mindig tanácstalan vagyok.
***
Aztán megjött Orbán Viktor válasza, ami korántsem volt magától értetődő: az emlegetett 1993-as esztendőben és egy év múlva sem reagált egyetlen pártellenzéki irományunkra sem (igaz, ezek nem nyílt levelek voltak, na meg az internetet sem ismertük). Nem az üresen kongó PR-szövegeken akadtam ki, vagy azon, hogy már megint a kétharmados többségi felhatalmazás a kizárólagos hivatkozási alap. Éppen ellenkezőleg: az egyetlen érdeminek tekinthető ellenérv zaklatott fel. Ezt írta a miniszterelnök: „Hogy lehet az, hogy az 1989-es alkotmányt, amelyet mi együtt utasítottunk el, amelyet Te is elutasítottál, amelyet a Fidesz mindig is elvetett, most ilyen erővel veszed a védelmed alá? Bizonyára emlékszel, hogy az alkotmány átmeneti szabályait lefektető ellenzéki kerekasztal és a kommunisták közötti paktumot sosem írtuk alá.” A meghökkenéstől még alig magamhoz térve hozzászóltam a hasonlóképpen meglepett Lakner Zoltán posztján – ő tette fel a hírt a Facebookra –, hogy én is trendi legyek. Idézem magam (utólag kicsit kiegészítem és némileg stilizálom a mondandóm, bár ronda szavakat eleve nem használtam): A szöveg tényleg megrázó. Orbán talán már hiszi is, hogy azért nem írtuk alá a megállapodást, mert egyáltalán nem értettünk egyet a „paktummal”. Vajon már nem is emlékszik, hogy a lényegi ellentét (kivel is? – leginkább az MDF-fel, Antall Józsefékkal, tehát az Ellenzéki Kerekasztalon belül) a köztársasági elnök megválasztása körül robbant ki, és éppen azért nem vétózott sem az SZDSZ, sem a Fidesz, mert nem akartuk az állampárttal megkötött, a békés demokratikus átalakuláshoz elengedhetetlen megállapodást és a szükséges alkotmánymódosításokat semmissé tenni? Huszonkét évvel ezelőtt az ellenzék radikálisabb része nem kívánt erős hatalommal felruházott, közvetlenül választott köztársasági elnököt, és nem örült volna Pozsgay Imre várható győzelmének – célját a négyigenes népszavazással 89 novemberében el is érte... Ennek az eseménytörténetnek benne kéne lennie a történelemkönyvekben! Persze ha tényleg csak 90-ben kezdődött minden, és nem is volt politikai átmenet előtte, akkor ne foglalkozzunk 89-cel, hiszen, ahogy Orbán állítja: „Az emberek nem kíváncsiak a régi vitákra.” Csak akkor minek elevenítette fel, mégpedig rosszul, a 89-es alá nem írásunkat? Egyébként is, nem 90-ben módosítottuk aztán újra a már szabadon választott parlamentben az alkotmányt, többek között új címert adva a nemzetnek? Vagy nem akkor fogadta el a tisztelt ház az ellenzéki Szájer József javaslatát, a Fidesz módosító indítványát, hogy ne négy-, hanem ötévente legyen köztársaságielnök-választás? Vagyis a 89-es alkotmány valójában 89–90-es keltezésű. Akkor meg hogy jön ide a keresztülpasszírozott új alaptörvényt igazolni akaró, bombasztikus orbáni visszakérdezés?
Egyre tanácstalanabb vagyok.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!