Bevégeztetett

Gulyás András


Magyarország polgárai közül kb. 3,5 millióan úgy döntöttek, hogy egy antidemokratikus, populista pártot, annak teljhatalmú vezérét, illetve egy nyíltan neonáci, fasiszta alakulatot segítenek a Parlamentbe. Tőlük várják tehát, a megoldást az ország összes nyomorúságára, a gazdaság fellendítését, a gazdagodás lehetőségét, helyünk végleges stabilizálását az európai nemzetek soraiban.

Felelőssé tehető-e ez a nem kevés magyar ember, amiért így találta helyesnek? Hiszen igazán nem titkolták, sem a Fidesz, sem a Jobbik, hogy kifélék, mifélék is ők valójában. Előbbit volt szerencsénk megismerni négy éven át kormányzati, később „konstruktív” ellenzéki pozícióban. Utóbbi meg olyan plasztikusan jeleníti meg magát mint nyilas eszméket hirdető rohamosztag, hogy alig hihető, hogy ez ne tűnt volna föl választóinak. Igaz, a köztársaság elnökének vagy a jogalkalmazóknak is csak a legutóbbi időkben kezdte szúrni a szemét a nyilas feeling, amikor már nyíltan szembe mertek szállni a kreálóikkal. A konzervatív értelmiségiek is csak néhány hete voltak olyan bátrak, a jobbikos terminológiát már évtizede használó Makovecz Imrével együtt, hogy szót emeljenek e rémséges erő láttán.

Orbán Viktor és hű alattvalói 2002 óta szisztematikusan utáltatták meg a magyar nép többségével a demokráciát. Elég népszerű volt ekkorra már a Fidesz elnöke, elég nagy klientúrát épített maga köré, meg elég kiterjedt sajtóbirodalmat, hogy hatékonyan vezényelhesse le népe végletes megbolondítását, megrontását. Minden lehetséges, sőt lehetetlennek tűnő eszközt bedobtak. 2006-ra még nem érett be a munka gyümölcse, részben mert ellenfeleik is megpengették a populizmus húrjait, és minden jót ígértek a választóknak. Amikor aztán kipukkadt a jóléti rendszerváltás lufija, ráadásul jött Őszöd meg a világválság, akkor az ellenfeleknek nem volt többé menekvés. Talán ha nem ragaszkodnak olyan görcsösen a hatalomhoz, amikor már a napnál világosabban látszott, hogy abból a részben maguk okozta helyzetből már nem lehet jól kijönni… Az igazi felelősség azért még így sem az övék, még akkor sem, ha a korrupcióra való fogékonyságukat is ide számítjuk.

A felelősség mindenekelőtt és -fölött Orbán Viktoré. Az ő beteges hataloméhsége, cezaromániája meg az ezeket tartalommal megtöltő karizmája, és persze a kétségbevonhatatlan tehetsége. Lehet hogy mégiscsak a hősök, alkalmasint a negatív hősök formálják a történelmet? Vajon Hitler nélkül is lett volna nácizmus, háború és holokauszt? Vagy Sztálin nélkül is pusztultak volna milliók a Gulágon? Ezekre a kérdésekre biztos válaszokat nem tud adni senki, legyen az történész, politológus, vagy a kettő egyszerre. Mint ahogyan egyelőre arra sem, hogy mit kezd ez a kétségkívül személyiségzavarral küzdő vagy inkább terhelt figura, akiben immár a bosszúvágy is munkál, a néptől kapott kvázi teljhatalommal. Meg tudja-e őt és pártját majd regulázni Európa és a nagyvilág – mert itthon nincs az az ember –, vagy konok elszántsággal megy a maga útján, nem törődve senkivel és semmivel, és szörnyű katasztrófába vezeti oly nagyon szeretett hazáját és annak népét?

Reménykedhetünk-e legalább abban, hogy mielőbb eljön a nyilvánvalóan bekövetkező bukása? Mert bizony voltak és vannak diktatúrák, autoriter rendszerek, amelyek a vezér haláláig fönnmaradtak, illetve ma is léteznek. Az a rettenetes baj, hogy a látványos és viszonylag gyors, bár így is tragikusan kései bukáshoz (lásd Hitler, Mussolini vagy akár Rákosi), mindig egy kataklizma kellett.

Megúszhatjuk-e most mi ezt a 21. század Európájában, ebben a geopolitikai kontextusban, „baráti” nemzetekkel körülölelve, a világ vigyázó szeme előtt, ahogyan például Jugoszlávia népei nem úszták meg? Hogy csak a legközelebbi példát említsük, még ha ott más okok motiválták is a katasztrófát.

Reménykedjünk! És közben ne fogjuk be „pörös szánkat”! Ha már a Költő születésnapján hoztuk magunkra a bajt.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!