rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. április 13.

Sarkadi Balázs kutatóbiológus, őssejtkutató, akadémikus


Bolgár György:
- Azt hallottam, hogy annyira elkeseredett a ki nem fizetett pályázati összegek és a kutatásai ellehetetlenülése miatt, hogy még az országból való távozás gondolatával is kacérkodik.

Sarkadi Balázs: - Nem, ahhoz én már öreg vagyok. és ha már kalandvágyból itthon vagyok, akkor itt is maradok. De valóban fantasztikusan nehéz a helyzetünk. Azért, mert elhatároztuk, hogy nagyon innovatív területeken dolgozunk, például az őssejtkutatás egy ilyen terület, és ez nagyrészt kutatási grantokból él, az tartja fenn az ilyen típusú kutatást. Ha ez egy jó időre leáll, mint most körülbelül egy éve gyakorlatilag nem fizetik ki ezeket a grantokat, azzal a mi munkánkat ellehetetlenítik.

- Érdekes egybeesés, hogy a Magyar Nemzet mai számában megjelent egy egyoldalas interjú Závodszky Péterrel, az Innovációs Alapítvány kuratóriumának elnökével, aki a minap drámai hangon ecsetelte a kutatás és fejlesztés helyzetét, és sürgette a pályázati pénzek kifizetését. Azt is nyilatkozta, hogy tudományos és műszaki körökben a mostani helyzet értékelése politikai hovatartozástól függetlenül egységes. Hogy lehet az, hogy jobb és baloldali, valamint semleges politikai érzelmű tudósok és kutatók képtelenek rávenni a kormányzatot, hogy fizesse ki a tavaly nyár óta befagyasztott legalább ötven milliárd értékű pályázati pénzeket? Miért ilyen tehetetlenek?

- Pontosan nem tudjuk, hogy mi is a baj. Először is átszervezték azt a hivatalt, amely a hazai grantokkal foglalkozott, és ezt tudni kell, hogy körülbelül ötvenmilliárd forint évente. Ez nagy pénz, amely nagyrészt innovatív kutatásokat, kis cégeket, kutatóhelyeket támogat abban a reményben, hogy azok komoly gazdasági teljesítményt eredményező kutatási eredményeket hoznak létre. És egyszer csak ezt a pénzt nem fizetik tovább. Kiderült, hogy a hivatalt átszervezik, azután az átszervezéssel kapcsolatosan valahogy a minisztériumok sem tudták pontosan megmondani, nem derült ki, hogy hol is van a pénz, és ki is felelős ezért a kiosztásért. Tudom, hogy az akadémia elnöke vagy Závodszky Péter, a biológiai osztály elnöke és az Innovációs Szövetség vezetője milyen komolyan lobbizott. Ennek ellenére egyelőre semmi sincs ezen a téren, ami nemcsak azért veszélyes, mert most már lassan egy éve nem jutnak el ezek a pénzek a kutatóhelyekre, hanem olyan új pályázat sincs kiírva, amely a következő évekre majd a pénzt biztosítaná.

- Pedig most már megtalálták a hivatal új elnökét is néhány héttel ezelőtt. Vele nem sikerült valamilyen kapcsolatba lépni?

- Dehogynem, de az a probléma, hogy a pénz nem nála van. Az új hivatal valóban felállt, de úgy tűnik, hogy nekik a szervezésben lesz feladatuk, valójában nem ők a pénz kezelői és elosztói. És ahogy tudjuk, ott továbbra is vizsgálatok folynak a régebbi pályázatok ügyében, de pontosan nem tudjuk, mi történt.

- Lehet, hogy egy új akadémiai kutatócsoportot kellene felállítani arra, hogy kiderítsék hol a pénz.

- Igen. De most képzelje el, hogy feláll néhány év alatt egy nagyon komoly kutatócsoport, nemzetközi kapcsolatokkal, jó képességű hazai kutatókkal, és elindul egy projektben – mi például az úgynevezett indukált pluripotens sejteket kutatjuk, ami új lehetőség arra, hogy mindenkinek a saját őssejtjét elő lehessen állítani. Ebbe minden erőt beletettünk, és most egyszer csak szétesik az egész projekt. Hiába dolgoztunk Debrecennel, Torontóval, a világ különböző laboratóriumaival, nem tudjuk finanszírozni, elveszítjük az embereket.

- Magyarázza el hozzám hasonló laikusoknak, hogy miért nem lehet tovább kutatni? Ön tudja, amit tud, bejár a munkahelyére, végzi a kutatásokat, ám nem kapják meg a plusz pályázati pénzt. De ettől nem lehet elvégezni bizonyos dolgokat? Miért áll meg az egész folyamat? Miért esik szét?

- Akinek nincs fizetése, az nem biztos, hogy be fog járni továbbra is. Valószínűleg el kell tartani a családját, a gyerekeit, és ezek olyan projektek, ahol sok ember dolgozik, viszonylag magas költséggel.

- És nem mindenki állásban.

- Hát persze. Pontosan az innovatív területeken kevésbé vannak stabil állásban az emberek, hiszen kockáztatnak, vállalják azt a rizikót, hogy vagy valami fantasztikusan nagyot nyernek, vagy esetleg nem sikerül tudományos eredményt elérniük. De arra a kockázatra nem vállalkoztak, hogy elveszítsék a saját egzisztenciáikat, a lehetőségeiket. Ha nincs pénz a beszerzésekre, konkrét kutatási anyagokra, eszközökre, a drága műszerekre, akkor abba lehet hagyni az egészet.

- Mert ugye nemcsak arról van szó, hogy Ön a fejét töri, hanem arról is, hogy bizonyos kísérleteket el kell végezni, ahhoz pénz kell, anyagok kellenek, berendezések kellenek, és ha nem jön a pénz, akkor azt nem lehet finanszírozni.

- Igen. Egy barátom ezt úgy írta le, mint amikor valaki a nagy esküvőre készül, minden élelmiszert beraktároz nagy hűtőszekrényekbe, majd elfogy a pénz, és két hétre lekapcsolja a hűtőket. Utána megnézheti, mi maradt belőle. Körülbelül ez történik most: a viszonylag jól felépült intenzív kutatási rendszerből egyszer csak kihúzták az áramot. De újra mondom, hogy ez egyáltalán nem politikai, nem pártkérdés.

- Ezért is idéztem ezt a mai Magyar Nemzet interjút, ahol ezt külön hangsúlyozza is az interjúalany, hogy pártállástól függetlenül ez a vélemény, de érthető is, azt hiszem, mindenki számára, hiszen ezek a pályázati pénzek nyilván nem pártállás szerint lettek kiosztva.

- Egyáltalán nem.

- Mint ahogy a különböző kutatócsoportok sem a szerint alakultak, hogy ki milyen párthoz tartozik. De mi történik akkor, ha például szélnek kell ereszteni a kutatócsoportok tagjait, ha le kell állni a kutatással? Nem lehet folytatni, mondjuk jövőre, ha elnyernek egy újabb pénzt?

- Sajnos nem, a jégszekrény-hasonlat a magyarázat. Mindaz tönkremegy, ami felépült folyamatos, több éves munkával. Egy-egy ilyen nagy kutatócsoport évtizedekre visszamenőleg építkezik, de az új projektekhez is évek kellenek. Amíg beleilleszkedünk a világ valamilyen, ha nem is a legélenjáróbb élvonalába, de oda, ahova nemzetközi szinten kapcsolatokat tudunk teremteni, publikálni, új módszereket hozni, ez évekbe telik, és komoly erőt és pénzt kíván. Ha ez megszakad, akkor újra lehet kezdeni az egész építkezést, el lehet felejteni a már felépített rendszert.

- Amit most leírt, ez jövő idő, jelen idő vagy részben már múlt idő?

- Nagyon rezeg a léc. Most még mindig hónapról hónapra azt mondjuk, hogy ezt még valahogy kibírjuk, de már nem bírjuk ki, mert már vannak állások, amelyek lejárnak, és a pályázatok lejártakor az emberek elveszítik a munkahelyüket. Érdekes módon úgy volt kiírva a legtöbb innovatív pályázat, hogy azokra embereket kell felvenni. Hiszen ez volt a dolog lényege, hogy hazajöjjenek külföldről, hogy nagy tehetségű embereket itthon alkalmazzunk. Most ők is elvesztik az állásukat, és még egyszer nem fognak beugrani ebbe a buliba. Elmennek külföldre, elhelyezkednek az iparban, újra kell majd építeni mindent.

- Mivel a mostani kormány programjában kitüntetett helyet kap a magyar tudomány.

- Minden kormányéban. Állandóan projekt volt ez, de egyik sem teljesítette soha. Arra sem lehet hivatkozni, hogy valamikor sokkal jobb volt. Igyekeztünk.

- De legalább amit megnyertek, azt kifizették.

- Többnyire igen. De voltak már olyan periódusok, amikor hónapokig nem. Mondjuk ilyen hosszú és ilyen kemény időszakra nem emlékszem az elmúlt öt-tíz évben.

- Azért tudjuk, hogy a tudósok is viszonylag jó érdekérvényesítők tudnak lenni, hiszen tekintélyes, megbecsült és sokféle körben elismert emberek. Nem tudnának összeállni néhányan akadémikusok, professzorok, hogy elmenjenek a legfőbb döntéshozóhoz?

- Ez megtörtént.

- Elmentek a miniszterelnökhöz?

- Az akadémia elnöke elment a miniszterelnökhöz.

- Az eredmény pedig az, amit eddig látunk? Vagyis semmi?

- Nem, újabb ígéretek születtek, és én nagyon remélem, hogy akár heteken belül megoldódhat ez. De ezt hónapok óta reméljük.

- De miért heteken belül? Egy nap alatt megoldódhat, csak engedélyt kell adni rá, hogy a pénzeket kifizessék, nem?

- Nem hiszem, hogy olyan egyszerű, mert a pénzek átkerültek az egyik hivatalból a másikba, ezeket be kellett csomagolni, most újra ki kell csomagolni őket, át kell tekinteni. Ennek lehet időigénye, de az eddig elvesztegetett idő után már sokáig nem fogjuk kibírni.

- Mekkora – nem tudom, anyagilag kifejezhető-e a veszteség – veszteséget okozhat ez akár forintban? Nagyságrendileg szeretném csak, hogy érzékeltesse, hogy mondjuk ötven milliárdot nem fizetnek ki. Milyen kumulatív hatása van ennek a magyar tudományra, a gazdaságra?

- Az a baj, hogy ezek lassan jelentkeznek. Nem holnap nem lehet majd disznóhúst kapni, hanem egy idő múlva egyszer csak eltűnik az az innovációs képességpotenciál, ami most azért elég jól kiépült Magyarországon. Főleg az orvosbiológia területén születtek élvonalbeli eredmények, jól mutatják ezt az idegkutatók eredményei. De más szinten, más területeken is benne vagyunk a világ valamilyen szintű élvonalában. Ami azért nagyon ritka Magyarországon. Nagy kár lenne ezért a kutatásért.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Izsák Jenő karikatúrái