rss      tw      fb
Keres

Kósa nem kezel adatot, Betlen történelmet hamisít, Orbán megússza

Haladjunk időrendben, kezdjük a harmadik állítással. Április 7-én délután tették fel a YouTube-ra az első Kubatov-hangfelvételt a „komcsikról”. Április 8-án a másodikat a pécsi választási csalásról. Április 9-én, a kampánycsend előtti utolsó nap a Fidesz elnöke interjút adott a Ma Reggelnek. Süveges Gergő megkérdezi tőle, hányféle kezdőmondattal készül vasárnap estére. Azt is, hogy ő is kapott-e önmagától levelet. Elfogadja, hogy a 75 százalékos költségvetési hiány „felelőtlen gazdálkodás”, és hogy „ócska trükk” azt állítani, hogy a költségvetés bevételei és költekezései az éven belül nem arányosak (pedig Süveges úgy hallotta, hogy ez így szokott lenni), majd a naiv kislány rácsodálkozásával veszi tudomásul az Elnök úr állítását, hogy ez bizony májusra már 100 százalék lesz (tényleg „ilyen exponenciálisan emelkedik?”). Hosszan időzik a törvénytelenül kifizetett végkielégítések problémájánál („Visszaszerezhetők?”, „Mennyi idő az?”, „Feláll a kormány, és egy hónap múlva visszaszerzik a végkielégítéseket?”). Feltesz egy bátor kérdést: „De, ugye, azt nem mondja Elnök úr, hogy 2002-ig minden rendben ment, és az elmúlt nyolc évben romlott el minden az oktatásban, az egészségügyben, a szociális rendszerben?Megfogalmaz egy olyan állítást – „Az Önök támogatói, ahogy olvasom a sajtót, aggodalommal tekintenek a Jobbik erősödésére, az Önök ellenfelei meg kárörömmel tekintenek a Jobbik erősödésére” –, amelynek a bizonyítására szívesen felkérném: nézzen utána, hogy a Fidesz támogatói hány hónapja (talán pontosabb így: hány hete) aggódnak a Jobbik erősödése miatt, és mutassa meg, hogy a Fidesz ellenfelei mikor és hol kárörvendtek a Jobbik erősödésén. Aztán még érint néhány obligát közhelyet csúcsminisztériumokról, miniszterekről, reformokról.

Két kérdést nem tesz fel: hogy a választás alkotmányos rendjét súlyosan sértő módszerhez hogy mert folyamodni a Fidesz, és hogy mert olyan módszert használni, amelyet Pécsen használt, hogy Szili Katalint megrágalmazza.

Viszont incselkedett kettőt a nézővel és az Elnök úrral. A szó, amelyet használok, pontos. Vidáman és könnyedén elindított két kérdést, amelytől az Elnök úr nyilván úgy érezhette, a Magyar Televízió most fogja felrúgni a megállapodást, hogy Kubatovról nem beszélünk (nem tudom, volt-e ilyen megállapodás, ha nem, az önkéntes szájkosár botrányával, ha igen, a politikusi diktátum elfogadásának botrányával állunk szemben), a néző meg, hogy végre most válaszadásra késztetik a Fidesz-vezetőt – csakhogy Süveges egy-egy rafinált kanyarral kiengedte a szorításból Orbánt, és hülyét csinált a nézőből.

Az első trükk:

„- Arra vagyok kíváncsi, hogyha a szívére teszi a kezét, akkor azt tudja-e mondani, hogy a Fidesz törvényesen, őszintén és a jogszabályokat minden tekintetben betartva kampányolt?”
Orbán válaszol, majd jön a kanyar, a kérdés indoklása:
- Csak, mert tudja, hogy van egy portál az interneten, a kepmutatas.hu – talán ez a neve ennek a portálnak, és ez – lajstromozza a pártok vélt vagy valós kiadásait. Egészen tételesen lebontva, és ez a portál azt találta, vagy azt kalkulálja, hogy a Fidesz – kiírtam magamnak, mert nem tudom megjegyezni a számokat – 475 millió forintos költésnél tart eddig. Ugye, 386-ot lenne szabad.”

A második trükk, ama bizonyos levél kapcsán, amelyet a Fidesz-elnök is megkapott önmagától:

„- Merthogy, ugye, nem is a posta hozta ezt a levelet, hanem valaki becsöngetett, és a kezembe nyomta. Na, van ebben a levélben egy… nyilván a megvásárolható törvényes adatbázisból nyerték az adataimat, gondolom én…
- Hát, csak hogy világos legyen, a választói névjegyzéket…
- Ez az, amit meg lehet vásárolni.
- Tehát minden magyar választópolgár adatait a mindenkori kormányzat, illetve a mindenkori állam a választások előtt nyilvánosságra hozza, és azt meg lehet vásárolni. És innentől kezdve az abban szereplő emberek címei, nevei elérhetők, és velük lehet kommunikálni.
- Na, szóval van ebben a levélben egy érdekes mondat, amire szeretnék rákérdezni. Minden más, ugye… Csak a Fidesz! – ez a szlogenje a levélnek. Minden más szavazat azoknak segít, akik meg akarják úszni a felelősségre vonást. Az LMP milyen felelősségre vonást akar megúszni?”

Siralmas. Beszéltek is róla, meg nem is. Eleget is tettek a sajtó hatalmat ellenőrző funkciójának, meg nem is. Lényeg, hogy az Elnök úr ne kerüljön kényes helyzetbe a nyilvánosság előtt.

Siralmas és szégyenletes.


fideszfigyelő.blog.hu


Ugyanez a téma, most már Betlen János műsorvezető és Kósa Lajos Fidesz-elnökségi tag előadásában, ugyancsak a közszolgálat nagyobb dicsőségére.

Másutt már elmondtam, miért nem lehet a mondatok rendbetétele nélkül közzétenni interjúszövegeket. Az alábbi részletben azonban a kérdező és az interjúalany nem egyszerűen azért töri a magyart, mert nem tud beszélni (tehát a szakma alapszabálya szerint közlés előtt rendbe kell tenni a mondataikat), hanem azért, mert felváltva sumákolnak és kenik el a lényeget (tehát a forma itt tökéletes kifejezője a tartalomnak). Épületes olvasmány:

„– Van-e lista azokról, akik másról szavaznak, meg mit tudom én
– De a helyzet az az, hogy, hogy ezt is világosan és sokszor elmondtuk, a Fidesz kizárólag olyan választók adatait kezeli, akik ehhez hozzájárultak. Tehát van egy csomó ember, aki ehhez hozzájárult. Tehát ez most lehet…
- De hogyha igaz az, hogy más pártokra szavazókét, azok hogy járulhattak hozzá? Az nem valószínű.
- De azoknak az adatait nem kezeli a Fidesz, az egy másik történet. Nézze Betlen úr, Ön hány embert ismer úgy közvetlen személyes kapcsolatban?
- Nem sokat.
- Mondjuk legyen ötven. Abból nagyjából meg tudja mondani, hogy ki az, aki szocialista szavazó, mert elmondta. Tehát én is tudom, más is tudja, de nem kezeljük ezeket az adatokat, de hát ezt lehet látni. Különben akkor, amikor becsengetek valakihez és azt mondom, hogy jó napot kívánok, országgyűlési választás lesz, a Fidesznek gyűjtök kopogtatócédulát. Hogyha az illető azt mondja, hogy jó napot kívánok, na én meg MSZP-s vagyok, oda fogom adni.
- Normális, normális országban még vezethetnek is erről adatot, de minálunk
- Akkor most töröljem ki a fejemből. De nem kezelem az adatát. Egyáltalán nem. És egyébként sem mennék vele semmire. Tehát ez a, ez egy olyan fikció volt, mint a köteles beszéd, amikor valamit az utolsó pillanatban a szocialisták mindig előállítanak.
- De ott olyat adtak, de ott olyat adtak Kövér László szájába, amit ő nem mondott.
- Igen.
- Itt most azért ez nem volt. Itt ha mond, itt azt mondták, akik, itt azt hallottuk amit mondott, és lehet, hogy rosszul fejezte ki magát és nem gyűjtenek ilyen adatot, de ő azt mondta, a pártigazgató.
- Hát nézze, ez úgy, igen, a pártigazgató az nem azt mondta, hogy törvénytelenül, mert..
- Azt nem.
- Igen. Ugyanis például a választói névjegyzéket mindenki megveheti. Mindenki megveheti. Az egy adathalmaz.”

Stb., stb.

Komcsikról, 15 ezerről, nyuggerekről, Szili-szórólapozásról szó sem esik. Alkotmányos rendről, állampolgári jogokról, a szavazás titkosságáról, választási csalásról még kevésbé. Nem szembesül Kósa sem Kubatov mondataival szó szerint. „Általában” tárgyalják a problémát, és „általában”, persze, a Fidesz törvényes adatkezelő.


2002-es kampányplakát – a békéscsabai szöveggel

De legalább a múltat, legalább azt nem kéne megmásítani, ha már egyszer a Magyar Televízió reggeli műsorra arra szakosodott, hogy a jelenben a Fidesz-vezetőket hímestojásként kezeli (bár, ha jól meggondoljuk, ezzel is csak a saját nemes hagyományát – a múltat – folytatja). Olyat adtak, olyat adtak Kövér szájába, mondja Betlen János, amit ő nem mondott.

Mondott. Több helyen is mondott 2002 márciusában, nyilván a nagy sikerre tekintettel. A békéscsabai mondásról nem készült hangfelvétel. Ott csak két állítás állt egymással szemben, egy fideszesé és egy MSZP-sé, illetve Pokorni Zoltán felháborodott kirohanása arról, hogy „ilyenfajta hamisításra’, amit az MSZP most elkövetett, ’még nem vetemedtek’ a választási kampány során. Sőt, szerinte ehhez fogható skandalum még nem fordult elő a magyar demokrácia 12 éves történetében.’Az MSZP hirdetésekben tulajdonít egy olyan állítást Kövér Lászlónak, amely Tóth Károly szocialista politikustól származik’, szögezte le Pokorni Zoltán.” És mondhatta, hiszen a Csaba Televízió készített ugyan videofelvételt a békéscsabai eseményről, de a főszerkesztő azt mondta: senkinek nem adja oda a kazettát, talán majd húsz év múlva lejátssza az érdeklődőknek.

Csakhogy a szombathelyi mondásról készült felvétel. A nyugat.hu című szombathelyi újság szerezte meg a lakossági fórum hanganyagát, és tette fel a saját honlapjára. A nyugat.hu még létezik, de a felvétel már nem szerepel rajta. Az én gépemben viszont megvan.

Úgyhogy itt legfeljebb azzal a gyatra kísérlettel lehet próbálkozni, amivel először a Kubatov-felvételnél is próbálkoztak a Fidesz-mentegetők: hogy összevágták, összehamisították a szöveget. De ez olyan gyatrának bizonyult, hogy le is álltak vele gyorsan. Maradt az agyonhallgatás, az „általában törvényesség”, a közszolgálati televízió hatékony asszisztálásával.

Egyszer, valamikor, a Fidesz-politikusok, a Betlen Jánosok és Süveges Gergők eltűnése után újra kell majd írni a közelmúlt egész történetét. De legalább a Kövér-fejezetet zárjuk most le!

Meg ne halljam még egyszer, hogy kötelesbeszéd nem volt!


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!