Hírhamisítás nem akadály



Nem tudom, kell-e kommentárt fűzni mai hírösszefoglalónkhoz. Ha valaki szükségét érezné, íme:

„…még ha egyetértenénk is azzal, hogy a tudósítással baj volt, akkor sem egy riport alapján kellene megítélnünk, milyen a munkája”, mondta az Indexnek Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója Papp Dánielről, akit egy nappal az után neveztek ki az MTVA hír- és hírháttér műsorok főszerkesztősége élére, hogy az Index feketén-fehéren bebizonyította, gátlástalanul meghamisítva tudósította a közszolgálati híradó nézőit arról, ami Daniel Cohn-Bendit budapesti sajtótájékoztatóján történt és elhangzott.

Úgy gondolom, egy olyan országban, ahol a sajtó és a média nem napi politikai kampánygyártásra szolgál, egyetlen ilyen „riport” is elég volna, nemcsak a közszolgálatban, hanem az egész sajtóban ahhoz, hogy valakit örökre eltanácsoljanak a szakmából.

Ha a szakmai etikán (és az elemi tisztességen) ilyen magától éretetődő könnyedséggel átlépő embert ezek után hírfőszerkesztővé nevezik ki, azaz megbízzák azzal, hogy elvileg irányítsa, gyakorlatilag megszabja, befolyásolja, ellenőrizze valamennyi magyar közszolgálati műsorközlő hírszerkesztőinek munkáját (sőt, azt is, hogy ki lehet hírszerkesztő, azt meg végképp, hogy mi lehet hír), nem kell sokat találgatnunk ahhoz, hogy milyen lesz „a kis magyar BBC-modell”. Ugyanolyan, mint a megrendelője, Orbán és a Fidesz: őket az utóbbi tizenöt évben soha, semmiben nem befolyásolták a tények.

Ráadásul Papp Dániel nem egy megtévedt kezdő. Jobbikos, Echo tévés múltja konzekvens életútról tanúskodik: ő a szélsőjobboldali és jobboldali politikai front szolgálatába szegődött, azon a ponton, ahol a kettő már akkor is összeért, amikor 2003-ban Orbán Viktor (vagy politológus-kancelláriaminiszter-alkotmánybíró jobbkeze, Stumpf István) „bátorító szeretettel” beszélt az éppen magalakult Jobbikról, összeért 2006 őszén, és összeér ma nap mint nap a parlamentben. Ennek a szolgálatnak pedig, ezt a Fidesz-médiabirodalom kiépülése óta tudjuk, ez a tartalma és ilyenek az eszközei. Meghamisítani a valóságot, lejáratni-ellehetetleníteni az ellenfeleket, kritikamentessé tenni a jobboldali hatalomhoz és politikai alakulatokhoz való viszonyt. Magyarán: lépten-nyomon félretájékoztatni, hazudni, elhallgatni, átverni, becsapni, megtéveszteni, manipulálni – végső soron racionálisan leépíteni, indulatilag felfűteni, érzelmileg rabszolgává tenni a magyart, hogy aztán könnyen idomítható harci gépezetként lehessen bevetni az éppen aktuális frontokon.

Papp Dániel kinevezésétől a közmédia átalakításáig, a médiatörvényig és médiahatóságokig, erről szól ma a magyar nyilvánosság átszabása. És ez nemcsak a Fidesz számára tét, számunkra is az.

(Mihancsik Zsófia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!