Harmadik tornyaink

Stein Á. Dániel


Szerb Antal 1936-ban Spanyolországba szeretett volna utazni, de mint ő írja, „történelmének legszörnyűbb nyarán nem mutatkozott vendégszerető országnak”. Olaszországba utazott hát, „amíg Olaszország még a helyén van, és ameddig Olaszországba mehetek”.

Jó olyan embernek Olaszországot járni, mint Szerb Antal. Épületek és emberek között ő volt a Tanár, aki a formákban kereste a múlt szellemét, és a tömegbe vegyülve rejtegette sziget voltát. Olaszország akkor a nép állama volt, ahol minden a népért történt. Az újságokat „angyalok írták”, csupa „sztereotip” lelkesedés, boldogság.  Itt vált nagyon ismerőssé Szerb Antal Olaszországa.

Szerb Antal, már az út végén, megmászta San Marino szirtjét. Meleg volt, azt hitte, rajta kívül senki nem vág neki a tornyoknak. Tévedett, hatalmas tömeg mászott fel a meredélyen, izzadtan és lelkesen. Szerencséjére azonban kiizzadtak és lelkesedésük megcsappant, amikor a harmadik toronyhoz vezető út kapujához értek. Innen a tömeg visszafordult „a kilátás és a moscato” felé, és Szerb Antal egyedül marad San Marino szirtjén, amely így az övé lesz egyedül, amint a lába alatt elterülő Olaszországot is megszerzi magának Mussolinitól. Itt értette meg, mi zavarta a kollektívan boldog Olaszországban. „A magányomat féltettem tőlük és az európai jövőtől, amit a számomra szimbolizáltak. A magányos boldogságomat féltettem az ő csordai boldogságuktól, mert ők az erősebbek.”

Körútja végére érve Triesztben már megérezte a haza levegőjét. Elfáradt és megnyugodott. „Majd csak lesz valahogy, bátorság. Csak a magányodat ne add fel, semmiért, semmilyen körülmények között. …Akármi is lesz Európában, bízzál magáncsillagaidban. Mindig lesz számodra valahol egy Harmadik Torony. És ez elég.”

Most, hogy hallgatom Orbán Viktor győzelmi beszédét, megtudom, hogy nem a Fidesz nyerte a választás első fordulóját, hanem a magyarok. Úgy látja, ez a győzelem (Magyarország lakosságának majdnem 40 százaléka egyáltalán nem szavazott, de a 60 százaléknak valóban több mint a fele a Fideszt választotta) bevonul a magyar történelem nagy eseményei közé. Büszkék lesznek a magyarok, és győztesek, ha bele is gebednek. Nem tudja, hogy vannak azért harmadik tornyaink, ahol akár bánkódhatunk is. Magunkban.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!