Leckék kezdő demokratáknak IV. – Az elmaradt leckék



Az előző részekben a demokrácia, jogállam és alkotmányosság néhány aktuális és alapvető sajátosságairól volt szó. Sokszor a trivialitások, rég ismert összefüggések ismétlése vezet el a helyzet megértéséhez. Többnyire ez jellemző ezekre az írásokra. Most azt szeretném elmagyarázni, hogy szerintem miért állt elő olyan helyzet, amely ilyen sorsot szánt a gondolatoknak.

A tudás és a tudás átadásának különös jelentősége van a modern társadalmakban: a gazdaság, az élet minősége, a társadalom jóléte egyre inkább az oktatás színvonalától, tartalmától szerkezetétől függ. A tudástársadalom nem pusztán a szakismeretek átadásának kiemelt kezelését igényli, hanem az érték és normaátadás általános folyamatainak komolyan vételét. Ebben az írásban csak a demokrácia, jogállam, alkotmányosság életképessége szempontjából vetem fel az oktatás, értékátadás általános problémáit. Világos azonban, hogy a társadalmi integrációnak és jólétnek nincs olyan eleme, amely független lenne ettől.

A társadalom működésének szociológiai értelmezéseiben a kezdetektől lényeges érvnek számított a pedagógia, amely képes a modernitásnak megfelelő tudás, értékek és világértelmezés átadására. Ha ma már nem is tartjuk érvényesnek a rációba vetett felhőtlen hit és haladás mítoszai által sugallt valóságot, a tág értelemben vett pedagógia megőrizte jelentőségét. Az oktatás állapota a jogi, politikai és mindennapi viselkedéskultúránkat befolyásoló tényező, és különösen igaz ez olyan államokban, amelyek utolérő, a lemaradást behozó permanens forradalmaik legújabb szakaszát immár két évtizede élik. Emile Durkheim, aki a szociológia intézményesüléséhez vezető munkáját a pedagógia területén kezdte ugyanazt észlelte, amit kortársai és utódai közül is számosan: a nevelési rendszer nincs összhangban a társadalom szükségleteivel és eszméivel. A nagy átalakulásokat és kihívásokat hozó modernitás megköveteli a rendi különbségek fenntartására épülő, vallási eszmék által vezérelt oktatás átalakítását. Az iskolák államosításának progresszív követelése és az ebből fakadó kultúrharc ezt a lemaradást akarta orvosolni: az egyetemek reformja, a tudomány státuszának biztosítása a modern társadalmi környezethez kívánta igazítani a tudástermelés helyeit. Az állandó alkalmazkodási kényszerek ellenére tartósak maradtak a diszkrepanciák, Karl Mannheim kifejezésével a diszproporcionális (aránytalan) fejlődés. Vagyis az emberi szellem fejlődése nem tudta követni a kapitalizmus gazdasági dinamizmusa által felpörgetett technikai haladást, pontosabban nem alakult ki e technikai szféra normatív kezelésének hatékony módja. Az emberi társadalmak előbb kapták a kezükbe a tömeges pusztítás eszközeit, mint hogy a békés együttélés morálját megerősítették volna. Az irracionalitás, a hangulati demokrácia, a tömegértelem alacsony színvonala veszélyezteti a demokratikus intézményekre épülő fejlődést. Egy végletesen irracionális korszak értelmezése nem vesztette érvényét: a politikai populizmusokkal, hisztériákkal kapcsolatos tapasztalataink azt erősítik, hogy nem sikerült lényegesen csökkenteni a materiális és szellemi állapotok aránytalanságait. A modern demokrácia intézményi világa olyan bonyolult gépezet, amely az emberi szellem fejlesztését igényli.

Jelenlegi közállapotainkból jól látszik, hogy a sok véletlen tényező és némi tudatos intézményépítés eredményeként előálló demokrácia fenntartása erőfeszítést igényel. Kicsit élesebben, de nem minden alap nélkül: a véletlenül létrejött demokrácia csak tudatos fejlesztéssel tartható életben, léte nem természetes. Ennek a fejlesztésnek nemcsak a demokratikus akaratképzés intézményeit és az ehhez szervesen hozzátartozó jogállami korlátait kell célozniuk, hanem ennek az akaratnak a tartalmát meghatározó társadalmi viszonyokat is. A demokrácia tömeges szellemi feltételeinek fontossága hangsúlyosan jelent meg az amerikai pragmatikus gondolkodásban. John Dewey szerint a válság fő oka, hogy megváltozott a társadalmi élet hagyományos kerete, a személyes részvételre épülő, sűrű kölcsönös kommunikációval rendelkező közösségek világa átadta a helyét a hatalmas személytelen erőknek és az arctalan tömegnek. Ezt a szokásos válságértelmezést azonban Dewey a tudatos nevelés eszközével látta orvosolhatónak. A tartós emberi magatartásformák, szokások akkor alakultak ki, amikor még nem volt demokrácia, olyan intézmények hatása alatt, amelyekben nem volt nyoma a demokratikus elveknek. A demokráciáért vívandó küzdelem elsősorban kulturális természetű, belül zajlik, olyan eszközökkel, amelyek azonosak a kívánt céllal. Vagyis az emberi érintkezés, tárgyalás, megegyezés, értelmes együttműködés módszereivel kell működtetni a gazdaságot, politikát, oktatást, hogy ezek a demokratikus eszmék terjedését szolgálják. „A demokráciáért annyi fronton kell harcolni, ahány megjelenési formája van a kultúrának: politikai, gazdasági, nemzetközi, oktatási, tudományos és művészi, valamint vallási téren is meg kell küzdeni érte. Most szilárd elhatározással kell elvégeznünk azt, ami egy korábbi időszakban többé-kevésbé kegyes ajándék volt; ez a problémát erkölcsi jellegűvé teszi, s megoldanunk is erkölcsi alapokon kell.”1 Az emberiség történetének mérhetetlenül hosszú nem demokratikus előzménye miatt tudatos, kitartó és elkötelezett programok szükségesek, amelyek átírják az emberek cselekvési rutinjait, szokásos reflexeit. Különben ki vagyunk téve a demagógok és diktátorok hamis közösség-ígéreteinek, hazug szolidaritás szimulációinak. Az ilyen politikus abból meríti hatalmát, hogy „képes a közvetlen egység és a közösségi szolidaritás hamis érzetét kelteni, még ha csak a közös türelmetlenség és gyűlölet felkorbácsolásával is”.2 A demokratikus érzelmeket fejleszteni lehetetlen monisztikus, centralizált, abszolutisztikus eljárásokkal. Csak a szabadságra alapozva elképzelhető, hogy a demokrácia fenntartásához szükséges mentális szoftver vírusként terjed, és ellenállóvá teszi a demokratikus berendezkedést. Ez sajnos komoly paradoxon: olyan eljárásokat, elveket, fejlesztéseket igényel, amelyek természetükben azonosak az elérendő céllal.


The sky above us – flickr/Adal

Tudatos „pedagógiai” beavatkozás nélkül tehát e folyamat nem indulhat be, a tehetetlenség, az inercia és a megszokások lezárják a változások csatornáit. A pragmatikus filozófus a szabadság filozófiáját ajánlja e tudatos fejlesztéshez. A szabadsághoz azonban nem elegendő a szabadság akadályainak eltávolítása, a szabad választás csak akkor nem vezet tragédiához, ha biztosítottak a választás mentális feltételei, elegendő az információ és szabad a feldolgozásuk. Ez azonban a gondolat szabadsága nélkül elképzelhetetlen. A gondolatszabadság tehát nem egyszerűen negatív szabadság, nem pusztán az akadályok lerombolása, hanem a gondolkodás feltételeinek tudatos építése. A gondolkodás nem velünk született képesség, hanem bonyolult emberi teljesítmény, amelyet a szabadság jegyében tudatosan fejleszteni szükséges. Semmi sem igazolja, hogy a társadalmi körülmények a megalapozott ítélet (Mannheim kifejezésével a szubsztantív racionalitás, az ítélőerő) kibontakozását előmozdítanák.

Azt hiszem a több korszakkal korábban megfogalmazódott gondolatok nem voltak elég hatásosak; nem láttuk be, hogy a szabadság nem azonos a szabadság akadályainak hiányával; „...éppen ez a helyzet felelős azért a széles körű közömbösségért, amely a valóságos szabadság igazi lényegével szemben – a gondolatszabadsággal szemben – megnyilvánul. Úgy hiszik, elég, ha bizonyos törvényi garanciáink vannak a lehetőségre, s úgy tűnik, hogy még a névleges törvényes garanciákkal szembeni túlkapások is egyre kevesebb ellenérzést váltanak ki. És tényleg, minthogy a törvényes korlátozások puszta hiánya csak azt a hatást válthatja ki, hogy sületlen és bolond eszmék kifejezését segíti elő, és minthogy ezek kifejezésre jutása elkedvetlenítő és ártalmas lehet, a közhangulat, úgy tűnik, egyre kevésbé ellenséges még a nyílt cenzúra gyakorlásával szemben is.”3

A demokrácia önpusztító hanyagsága Magyarországon látványos szakaszába lépett. Nem a politikai elit végtelenül alacsony kulturális színvonala aggasztó, hanem ennek tudatos használata, a közbeszéd olyan átalakítása, amely kihasználja a két évtized pedagógiai felelőtlenségét: a demokrácia tanulásának elhanyagolását, a demokratikus értékek elfogadtatását célzó programok hiányát. Martha Nussbaum, az amerikai pragmatikus filozófia modern folytatója a humanitás fejlesztésének eszközeiről szólva (Cultivating Humanity) azt hangsúlyozza, hogy a racionalizmus, a kritikus szemlélet, a vitatkozó demokrácia és a vak konformizmustól való megszabadulás néhány emberi képesség kialakításával lehetséges. Ezek az emberi képességek a demokrácia működéséhez elengedhetetlenek, létük azonban nem eleve adott. A kritikus önértékelés képességét, a saját kultúrának a többi egyenrangú kultúra között való elhelyezését meg kell tanulni. Bizonyosan ellentmond ennek a kultúrfölény felmelegített nacionalista hagyománya, az alkotmány preambulumába való beszivárgása. Tudatos nevelési eszközökkel kell elősegíteni olyan önkép kialakítását, amely a többi emberhez való viszonyban értelmezi a valóságot. Az empatikus készség, a másik helyzetébe való beleélés képessége, a narratív képzelőerő sem alakul ki spontán módon. Ha van feladata a közoktatásnak, az egyetemeknek és az értékterjesztés egyéb intézményeinek, akkor az a demokrácia mentális feltételeinek megteremtése lenne, e képességek módszeres kialakításával. Ezek a folyamatok alig kezdődtek meg, a feltételei éppen most számolódnak fel. A demokrácia válsága az alkotmányozási folyamatban, a politikusok viselkedésében, a szabadságok és autonómiák akadálytalan felszámolásában, a jogi racionalitás megcsúfolásában jól látszik. Aminek most tanúi vagyunk, sokkal inkább egy hosszú felelőtlenség beérett eredménye: civilizációs válság. Hiszen mellet verve lehet megkérdőjelezni a hatalommegosztást, gátlás nélkül dicsérni a kormányzati centralizációt, vállalni a legdurvább demagógiát és építeni a legalantasabb érzelmekre.

Minden arra mutat, hogy a hatalommegosztás és demokráciaelmélet éppen megint nem divatos klasszikusának, Montesquieu-nek igaza lehet: „Maga a szabadság is elviselhetetlennek tűnt olyan népek előtt, amelyek nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy éljenek vele. Megtörténik, hogy a tiszta levegő olykor megárt azoknak, akik mocsaras vidéken élnek.”4



Fleck Zoltán                   

1 - John Dewey: A demokrácia és Amerika, Pragmatizmus, Gondolat 1981, 107.
2 - John Dewey: Amerika történeti hagyományai, Pragmatizmus, Gondolat, 1981, 95.
3 - John Dewey: A szabadság filozófiája, Pragmatizmus, Gondolat, 1981. 514-515.
4 - Montesquieu: A törvények szelleméről, Osiris-Attraktor, 2000, 447.

_____________

Előző részek:

I. – A demokrácia stabilitása
II. – A jogállam értelméről
III. – Az alkotmányozásról


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!