rss      tw      fb
Keres

Tüntetés Heller Ágnes ellen – ugyanaz a hír kétféleképpen



Az MTI is, a Magyar Nemzet (és a Fidesz honlapja) is beszámolt április 9-én arról a tüntetésről, amelyet Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós ellen rendezett egy három héttel ezelőtt alakult berlini csoport.

Az MTI híre
Tízfős tüntetés volt Heller Ágnes ellen Berlinben

A Szövetség a Német-Magyar Párbeszédért elnevezésű szervezet mintegy tíz tagja tüntetett szombaton délután Berlinben annak kapcsán, hogy Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós filozófusok meghívott vendégként pódiumbeszélgetésen vettek részt a Die Tageszeitung című baloldali napilap által rendezett médiakongresszusán.

A tüntetők – a magyar média élénk érdeklődése közepette – mindenekelőtt Heller Ágnest és az MSZP-t bírálták. A három héttel ezelőtt alakult csoport, amelynek németországi magyar és német tagjai egyaránt vannak, transzparensein a magyar demokrácia, illetve az emberi jogok védelme mellett a gyűlölet ellen, a párbeszédért emelt szót. A többi között „Heller, nem lőttek”, „Tiszteletet Magyarországnak is” transzparensek voltak láthatók.

A tüntetés kapcsán a csoport vezetője magyar újságírók előtt azt hangoztatta: „Az emberi jogok megcsúfolásának tartják azt, hogy azok az emberek, akik tagadják a 2006 októberi rendőri atrocitásokat, most féltik a demokráciát.” „Az ő bajuk azonban nem a demokrácia, hanem az, hogy most számon kérik az akkori hatalomtól, hogy mit tettek az emberi jogokkal” – állította a tüntetők vezetője, utalva Heller Ágnesnek egy korábbi kijelentésére, amely szerint a 2006-os magyarországi tüntetések során senkit nem kínoztak meg.*

A mintegy 80 ezres példányszámú berlini napilap „A forradalmat másként képzeltük” mottójú kongresszusának keretében Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós azon a beszélgetésen vett részt, amelynek témája a magyar belpolitika, a médiatörvény és az alkotmányozás volt.

Heller Ágnes a többi között kijelentette, hogy Orbán Viktor bonapartista politikát folytat, amit az tett lehetővé, hogy az elmúlt nyolc évben az ország rendkívül meggyengült. A filozófus szerint Orbán Viktor nem konzervatív, hanem „jobboldali radikális” politikus, akinek „retorikája populista, de a politikája nem”. A magyar miniszterelnököt azzal vádolta, hogy „a hatalom koncentrációjára” törekszik, elfojtva minden „ellenhatalmat”. Szavai szerint ez vonatkozik a médiára is.

A médiatörvényt bírálta Tamás Gáspár Miklós is, a többi között azt állítva, hogy a közszolgálati médiumok nem objektívek, az embereket félrevezetik, nem tájékoztatják, ezért ők valójában nem tudják, mi történik az országban. Bírálta a készülő új alkotmányt, amely szerinte nem az alapvető jogokat hangsúlyozza.


A Magyar Nemzet beszámolója
Heller és Tamás Gáspár Miklós ellen tiltakoztak Berlinben

Tiltakozunk az ellen, hogy hamis vádakkal támadják Magyarországot külföldön, és tiltakozunk az ellen, hogy egyesek tagadják az emberi jogok brutális megsértését, kigúnyolják az emberi jogokat – ezekkel a szavakkal magyarázta Vida Péter, hogy az általa alapított Szövetség a Német-Magyar Párbeszédért egyesület miért szervezett tüntetést szombaton Berlinben a Világkultúrák háza elé.

Vida Péter a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta, a tüntetés apropóját az adta, hogy Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós szombaton pódiumbeszélgetésen vett részt a baloldali német napilap, a Tageszeitung által rendezett médiakongresszus keretében. A beszélgetés címe: Cenzúra Magyarországon – Veszély Európa számára? – Orbán médiatörvénye és az európai sajtószabadság. A beszélgetés harmadik résztvevője Gergely Márton, a Népszabadság lapszerkesztője volt.
„Az a Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós lép fel, akik az állítólagos magyarországi cenzúráról beszélnek. Bánt bennünket, magyarokat és németeket egyaránt, hogy azok az emberek féltik a demokráciát, az emberi jogokat, azok uszítanak Magyarország ellen, akik saját maguk tagadták az emberi jogok megsértését” – emlékeztetett Vida Péter Heller Ágnes egy brüsszeli fórumon elhangzott kijelentéseire, miszerint a 2006-os magyarországi tüntetések után senkit sem kínoztak meg, a békés megemlékezőkre nem lőttek rá gumilövedékekkel.*
Heller Ágnest szombaton magasba emelt transzparensekkel – „Utasítsuk el az erőszakot, éljünk demokráciában!”, „Heller: Nem lőttek!”, „Tiszteletet Magyarországnak is!” – fogadta a tüntetők kis csoportja a berlini Világkultúrák háza előtt. Mint Vida Péter elmondta, szervezete – amelynek német tagjai is vannak – mindössze néhány hete alakult, „főleg azért, mert az utóbbi hetekben, hónapokban láttuk a magyar nép szabad akarata ellen zajló támadásokat. Szeretnénk jelét mutatni annak, hogy a német és a magyar népet barátság köti össze, ezt szeretnénk ápolni, illetve hangot adni annak, hogy mindenki tartsa tiszteletben a magyar nép szabad akaratát”.

___________________

* A HírTv hamis fordításáról szóló hírösszefoglalónkat lásd itt

A hírhez kapcsolódó hírösszefoglalónk: Bolgár György Svédországban, az MTV híradójában és a Klubrádióban


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!