A „politikai nemzetről” – válasz Lendvai L. Ferencnek*


A „politikai nemzet” fogalmával mindig is szemben állt a nemzet kulturális fogalma. Nem arról van szó, hogy azoknak igazuk van, akik az elsőt vallják, és azoknak nem, akik a másodikat, hanem arról, hogy szemléletbeli (ha tetszik világnézeti) különbség van a két nézet vallói között. Ahogy a „politikai nemzet” alapító atyái (pl. Renan) felsorolhatók, ugyanúgy felsorolhatók a nemzet kulturális felfogását megfogalmazó alapító atyák (pl. Humboldt), és ők sem kisebb valakik, mint az előbbiek.

A „kultúrnemzet” fogalmát vallók között ugyan sokan voltak, akik ezt misztikus vagy soviniszta tartalommal töltötték meg, de ahogy a „szocialista jogegyenlőség” (népi demokratikus) nem hitelteleníti a jogegyenlőség fogalmát, úgy a soviniszta „kultúrnemzet-felfogás” sem hitelteleníti a nemzetről mint kulturális jelenségről vallott felfogást.

A nacionalista tanítás szerint nemzetek csak saját kormányaik vezette saját államban fejlődhetnek ki vagy létezhetnek. Ilyen alapon természetesen se a baszkok, se a kurdok, se az örmények nem nemzetek. Például 1918 előtt a Magyarországon élő románok nem voltak a román nemzet részei, és 1918 után a határon túli magyarok nem a magyar nemzet részei… Akkor minek a részei? Mert nem etnikai összetartozásról van szó, hiszen akkor például egyetlen „svábokból jött magyar” se lenne magyar...

A nacionalista tanítás szerint a politikai hatalom forrása is a nemzet. A többnemzetiségű államokban melyik a nemzet? Törökországban a kurdok törökök? Izraelben az arabok zsidók? Nincs abban semmi erőszak, kitalálni rájuk a „politikai nemzet” fogalmát, és azt mondani, hogy a kurdok a török, az izraeli arabok a zsidó „politikai nemzet” tagjai? Vajon mit mondanak erről a törökországi kurdok, meg az izraeli arabok?

És a történelmi Magyarországon a magyar „politikai nemzet” tagjai valának a németek, szlovákok, románok, szerbek, rutének, horvátok?

Ennyit arról, hogy a határon túli magyarok „magyar állampolgárok ugyan lehetnek, még szavazati jogot is kaphatnak, de egy nemzetet a magyarországi magyarokkal csak akkor alkothatnának, ha ténylegesen együtt élnének velük”. Tehát azok a kurdok, akik a török határon túl élnek, nem alkotnak nemzetet a török államban élő kurdokkal?

(A fentiekből nem következik, hogy a határon túli magyarok kapjanak állampolgárságot vagy szavazati jogot.)

Lendvai ettől kezdve úgy mond mindent a nemzetről, ahogy azt a „politikai nemzet” létezését vallók állítják, de ezt úgy teszi, mintha a nemzet más, mint „politikai” eleve nem is lehetne. Mintha a „politikai nemzet” a maga természetességével reprezentálná azt, ami a nemzet. Azt írja: „A ’politikai nemzet’ fogalma nem megtévesztő, mint Ungváry mondja, hanem tulajdonképpen pleonazmus: nincs ugyanis másfajta nemzet, mint politikai.” Ez a jellegzetes a világnézetileg alapozott meggyőződésekben, ha monizmus az alapjuk: csak egy helyes világnézet van, az persze objektív, és a tényeken alapszik.

A nemzeti érzés modern formája ezért az, amit Németországban a fölszabadulás óta – mert ők így nevezik és annak is érzik a nácizmus bukását – a Verfassungspatriotismus (kb. „az alkotmány patriotizmusa”) névvel illetnek.

Egyrészt: a) a nyugat-németeket a nyugatiak szabadították föl, ezért az tényleg felszabadulás volt, mert euroatlanti demokráciához vezetett (ez is nyilván világnézet kérdése, ha már szóba hozta); b) az említett alkotmányos hazafiság nem a nemzeti érzés eo ipso modern formája, hanem csak az egyik lehetséges összetevője a nemzeti érzésnek. Másrészt ebből miért pont az következnék, hogy csak a politikai nemzetfogalom az igazi? Nyilván akkor következnék, ha a nemzeti érzés azonos lenne a nemzettel. Márpedig érzés nem azonos összességgel.

„…az időnként fölbukkanó téveszme, hogy ott Nyugaton effajta típusú államnemzetek léteznek, míg itt Keleten másfajta típusú kultúrnemzetek”. Ilyesmit nem írtam.

Hiába alkottuk meg a ’kutya’ vagy az ’ember’ elvont fogalmát úgy, hogy az minden kutyára és emberre érvényes legyen, tiszta elvont formában egyetlen kutyára vagy emberre sem lesz alkalmazható,” írja Lendvai. Azaz: az általam használt nemzetfogalom elvont, nem létezik olyan terjedelmi elem (konkrét dolog), amelyet reprezentálhatna. Ezt már Wittgenstein kitalálta a családi hasonlóságával. Például az első játék hasonlít a másodikra, a második a harmadikra, de az első egyáltalán nem hasonlít a harmadikra – az aprópénzre váltott következtetés: olyan, hogy játék, nem létezik, nincsenek is fogalmak. Az absztrakt fogalmak hiábavalóságára, netán „nemlétére” hivatkozni azonban tőrül metszett extenzionális logikai szemlélet, melynek „történelmi hajtóereje” Quine óta lassan kimerülni látszik. Ő már 1948-ban elismerte, hogy analitikus nézőpontból mégis csak létezők a nem csak szigorúan azonosítható terjedelmű (azaz extenzionálisan megadható) dolgok, így a fogalmak is. Nos hát, akkor most Wittgensteinnek van igaza, vagy Quine-nak? Csak azért, hogy mi is az egyetlen igazság…


Deficient Lighting – flickr/makelessnoise

Különösen, hogy ugyan a mi középvilágunkban ez a terjedelmi, a tárgyiasítást minden határon túl kiterjesztő szemlélet néhány száz gyönyörű évvel és műszaki-politikai fejlődéssel ajándékozott meg, de a lassan kiderülő mikrovilág és az univerzum makrovilágának értelmezési kérdéseiben egyre több ellentmondást okoz.

Az a baj az „elvont fogalmakkal”, hogy nincs olyan fogalom, amely ne volna elvont. Mennyivel nem absztraktabb fogalom az „utcán a kocsikerékre dühösen ugató kutya”, mint a „kutya” fogalma? Tiszta formájában az előbbi sem alkalmazható egyetlen kutyára sem, amely az utcán a kocsikerékre dühösen ugat. Lévén, hogy végtelen nagy különbségek vannak utcák, ugatások, düh és kutyákok között is…

Tökéletes, absztrakt nemzet sehol sem létezik, Svájcban és Amerikában sem. Ez azonban nem teszi kérdésessé a nemzet fogalmának értelmességét…” Nem mondtam sehol, hogy a nemzet fogalma nem értelmes. A „politikai nemzet” fogalmáról írtam ezt. Ha valaki a pulikat szapulja, akkor nem a kutyákat szapulja. Lehet, hogy az uszkárokat szereti! Hogy mennyire létező és értelmes fogalom a nemzet, azt éppen én mondom, amikor a törökökről, kurdokról, Izraelben élő arabokról és zsidókról beszélek – hogy a különböző államokban élő magyarokat ne is említsem. Az olyan nép- vagy nemzetnevek pedig, mint például a svájci vagy az amerikai, azért elfogadhatók minden ott élő népcsoportnak, mert a nemzeti hovatartozás szempontjából semlegesek. Nincs ebben semmi absztrakció… Egy olyan Törökország, melyet teszem azt Kis-Ázsiai Köztársaságnak hívnak, nyilván nem okozna problémát sem a nem nacionalista törököknek, sem a nem nacionalista kurdoknak. Az ilyen államban ugyanis nem létezhetnék egyetlen államnyelv, egyetlen hivatalos nemzeti étosz stb. által rejtetten megvalósítható asszimilációs kényszer.

Végül: „A tudomány azonban nem tud minden kivétellel és minden egyes esettel külön foglalkozni.” Eszerint ahol vágnak, ott hullik a forgács is… A kurdok, az izraeli arabok és úgy általában azok, akik kilógnak a „politikai nemzet” fogalmából, magukra vessenek?

A határon túli magyarokat azért nem említem, mert nem merem gondolni, hogy Lendvai egyetért azzal a kényszerasszimilációs nyomással, amelyet a határon túli magyarokra fejtenek ki azáltal, hogy ők a román, a szlovák, a szerb „politikai nemzet” tagjai. Azaz: Markó Béla ugyan azt állítja, hogy magyar, de ez Lendvai szerint nem nemzetállítás, hanem valami egyéb, viszont politikai értelemben Markó Lendvai szerint román? Markó is ezt mondja? Vagy nem számít, mit mond? Vajda Sándor román politikus 1918–19-ig a magyar, utána meg Alexandru Voievod a román „politikai nemzet” tagja volt? Ilyen egyszerű ez? De akkor hogy a patvarba lehetett csak román? Mert hogy magyarnak soha nem vallotta magát.

A „politikai nemzetet” közös akaraton alapuló politikai közösségként („Willensnation”) tételezik hirdetői. A fasiszta, kommunista, jobbikos, fideszes magyarok ugyan a magyar nemzethez tartoznak, akárcsak én, de miféle politikai közösségem lehetne nekem az effélékkel? Az identitáson alapuló elkülönülés ugyanolyan univerzális érték, akár a közösséghez tartozásé. A „politikai nemzet” eszméje a nacionalista elnyomás folytatása más (rejtett) eszközökkel.


Ungváry Rudolf                   


* Lásd Lendvai L. Ferenc: Ködképek – Ungváry Rudolf írásához


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!