rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. március 30.



Bolgár György kérdései a 2010. március 30-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy kimaradt az önkormányzás joga az új alkotmány tervezetéből. Mi következik ebből, milyen ország?

Ugyancsak az alkotmányozásnál maradva, az Európa Tanács szakértői testülete, az úgynevezett Velencei Bizottság is kritizálta az alaptörvény tervezetét és magát a túlságosan sietős és átláthatatlan procedúrát. Szaladunk bele a következő nemzetközi botrányba? Egyébként a jobboldali Magyar Nemzet mai vezető cikke így kezdődik: összehangolt támadást indított uniós szinten hazánk ellen az ellenzéki MSZP.

Mi a véleményük, még mindig az alkotmánynál maradva, arról, hogy Orbán Viktor szerint az alkotmánynak az emberek jó életéről kell szólnia, és nem a hatalomról. Beleírják, hogy jól élünk, vagy hogy a Fidesz szerint hogy kellene jól élnünk, és ezzel kész?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy továbbra is a kormány által meghúzott kétmillió forintos határ fölött keres Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő és Budai Gyula elszámoltatási biztos. Mert a jövedelem csökkentéséről szóló törvényjavaslattal úgy látszik, nem sietnek. Nem olyan fontos?

Mit gondolnak aztán arról, hogy az oktatási államtitkár szerint akár egymillió forint is lehet az egyetemi tandíj. Pardon, a költségtérítés.

És végül beszéljük meg, hogy Schmitt Pál ismét nyelvet újított. Ezúttal az innováció helyett az újítmányozást ajánlotta a figyelmünkbe. Közben az államfő egy másik vendégkönyvi bejegyzéséről derült, ki, hogy abban is volt egy kisebb nyelvtani hiba. Nem kéne abbahagyni az elnöki nyelvvédelmet?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!