rss      tw      fb
Keres

Árvíz sújtotta települések pályázhattak támogatásra

MTI 2011. március 31., csütörtök 16:54

Árvíz sújtotta, illetve árvízzel fenyegetett települések pályázhattak március 31-ig helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciójára az észak-magyarországi régió megyéiben, a 3 milliárd forintos keretösszegből maximálisan 100 millió forintot kaphatnak a települési önkormányzatok - mondta Kormány Krisztián, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség operatív igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján, Miskolcon.

A pályázat az elmúlt év tavaszi, kora nyári árvízi veszélyhelyzettel érintett települések környezetbiztonságának növelését, környezeti állapotának javítását, az ár és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentését, a felszíni vizek minőségének biztosítását, a további környezeti káresemények megelőzését célozta meg - emlékeztetett Kormány Krisztián.

Elmondta: erre a célra összességében 3 milliárd forint állt rendelkezésükre, március 31-ig 70-80 pályázat érkezett be, számításaik szerint ez a támogatható pályázatok mintegy kétszerese.

Jelezte, hogy április végéig az Új Széchenyi Terv zöldgazdaság-fejlesztési programjában a helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek fejlesztése címmel újabb pályázatot írnak ki, amelynek célja a települések környezetbiztonságának növelése, környezeti állapotának javítása, az ár- belvíz- és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentése, a felszíni vizeink minőségének javítása, a további környezeti káresemények megelőzése.

Ugyanakkor új feladatként célozták meg a belterületi vízrendezési fejlesztéseket, a csapadékvizek rendezett és kártétel nélküli elvezetését, a belterületi vízfolyások és belvízcsatornák, belvíz elvezető rendszerek rendezését. Erre a célra várhatóan 3,1 milliárd forintot fordíthat a fejlesztési ügynökség.

Kormány Krisztián azt is közölte: a 2010 május-júniusi árvízi károk enyhítését, helyreállítását a "Településrekonstrukció az árvíz sújtotta településeken" című pályázat is segíti, ezt április elején írják ki, ennek keretösszege 4 milliárd forint.

A konstrukció alapvető célja, hogy hozzájáruljon az árvizek által érintett településeken olyan fejlesztések megvalósulásához, melyek egyaránt szolgálják a károk felszámolását, az infrastruktúra megújítását, a fejlesztések pedig segítsék a vonzó és élhető települési környezet kialakítását.