rss      tw      fb
Keres

Alkotmányozás - Daul: jövőbe mutató és európai szellemiségű a tervezet

MTI 2011. március 30., szerda 19:11

A magyar alkotmánytervezet a közös európai hagyományokon és értékeken, az emberi méltóság és szabadságjogok tiszteletén, a demokrácia és jogállamiság elvein alapul - állapította meg szerdai közleményében Joseph Daul, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának elnöke.

A Fidesz pártcsaládjának EP-frakcióvezetője szerint a tervezet választ ad a XXI. századi kihívásokra, és különös hangsúlyt fektet a jövő nemzedékekért való felelősség és a fenntartható fejődés szempontjaira.

"A tervezet alapjogi katalógusa a XXI. század legfrissebb emberi jogi dokumentumára, az Európai Unió alapjogi chartájára épül. Ugyanakkor egyes jogok még a chartában előírtaknál is erősebb védelemben részesülnek. A magyar alkotmányozók azzal, hogy az EU alapjogi chartáját belefoglalják az alkotmányba, elősegítik az uniós integráció mélyítését, és irányt mutatnak Európának" - hangsúlyozta Daul.

A francia politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a tervezetben többször említik az európai egység gondolatát. A dokumentum szerint Magyarország az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében.

"Ez világos és egyértelmű kiállás az európai integráció erősítése mellett" - emelte ki a néppárti frakcióvezető.

Joseph Daul azt is fontosnak tartja, hogy az alkotmány új kezdetet jelent a "gazdasági alkotmányosság" kérdésében, korlátot szab az állami eladósodás mértékének, valamint megteremti a garanciális feltételeit annak, hogy a mindenkori kormányzat ne léphessen át bizonyos eladósodási határokat, és ne élhessen fel egyes forrásokat.

"Ez valódi elkötelezettség a jövő nemzedékei, illetve felelősségvállalás az ország és Európa gazdasági stabilitásának megerősítése iránt" - állapította meg a politikus.