rss      tw      fb
Keres

Tisza-völgyi Műhely alakult Szolnokon

MTI 2011. március 30., szerda 16:32

A Tisza és vidéke fenntartható fejlődésének támogatására megalakult a Tisza-völgyi Műhely szerdán Szolnokon. Az ernyőszervezet létrejöttét a Tisza Részvízgyűjtő Vízgazdálkodási Tanács kezdeményezte, hogy ezáltal fórumot teremtsen a Tisza-völgyért tenni akarók számára - jelentette be Lovas Attila, a térségi vízügyi igazgatóság vezetője a megalakulást követő sajtótájékoztatón.

Az alapító konferencián a résztvevők elfogadták a célokat és feladatokat tartalmazó nyilatkozatot, amelyet 65 szervezet képviselői írtak alá.

Barsiné Pataky Etelka, a Duna Stratégia kormánybiztosa elmondta, hogy a Tisza vízgyűjtő integrált vízgazdálkodásával kiemelt jelentősége miatt a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottságon belül egy csoport foglalkozik, és a Duna-medence Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervében is önálló egységként jelenik meg. Ennek kapcsán hangsúlyozta, a Tisza problémái az országhatáron belül nem oldhatók meg, ehhez makroregionális összefogás kell az érintett öt országgal.

Kovács Sándor, a Szolnok megyei közgyűlés fideszes elnöke arról beszélt, hogy a Tisza által 1100 éve érintett megyében összegyűlt annyi szakmai tudás és tapasztalat, amelyik alapja lehet a kezdeményezés sikeres folytatásának. Kitért rá, az alapítók bíznak a kormányzati támogatásban és a társországok együttműködésében.

Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere arra mutatott rá, hogy a Tisza és Szolnok kapcsolata szorosan összefonódik. Itt hirdették meg a Vásárhelyi-tervet, és a vízügyesek itt hajtottak végre bravúros műszaki beavatkozást, hogy megóvják a városnak vizet adó felszíni vízművet a Romániából érkezett cianid-szennyezéstől. Kifejezte reményét, hogy a most Szolnok központtal megalakult Tisza-völgyi Műhely alapja lehet egy későbbi Tisza Vízgyűjtő Bizottságnak.

Túróczi Imre, az alapító konferenciának helyet adó Szolnoki Főiskola rektora azt a céljukat emelte ki, hogy az intézmény a Tisza melletti vízügyi képzés központjává váljon.