rss      tw      fb
Keres

Folyamatosan készítik fel Békés megye lakosságát az árvízi védekezésre

MTI 2011. március 30., szerda 14:15

Az elmúlt két évben Békésben a polgári védelemhez beosztott csaknem 2.750 ember közül mintegy 800 lakos vett részt a megyei katasztrófavédelem által szervezett felkészítésen - közölte az igazgatóság vezetője szerdán az MTI-vel.

Takács Árpád ezredes elmondta: a hatékony védekezés érdekében az igazgatóság prioritásként kezeli a polgári védelmi szervek és azok munkatársainak felkészítését, hiszen a megyét kiemelten veszélyezteti az árvíz és a belvíz, de az utóbbi időszakban komoly gondokat okoztak a viharkárok is.

Az idén tavasszal például Gyomaendrődön, Szarvason és Sarkadon, valamint a városok környékének hat településén tartottak az igazgatóság munkatársai elméleti és gyakorlati képzéseket a polgári védelmi szakemberek és közreműködők számára.

Az elméleti képzés kiterjedt az önkormányzatokat érintő feladatokra, az általános polgári védelmi ismeretekre, a védekező szervezetekre vonatkozó irányítási, riasztási szabályokra és a vízkárelhárítási ismeretek helyi sajátosságaira is. Emellett a résztvevők gyakorolták az árvíz elleni védekezés feladatait, így a homokzsáktöltést, a hullámverés elleni védekezést, a jászolgát építését, a bordás megtámasztást és a buzgár elleni teendőket.

Takács Árpád hangsúlyozta: az elméleti képzések és a gyakorlatok megteremtik annak feltételeit, hogy a szervezetek hatékonyan ellássák feladataikat, megóvják a veszélyeztetett lakosság életét és anyagi javait.