Orbán vallomása
- Részletek
- 2011. március 30. szerda, 04:53
- Bauer Tamás
Mindig különös jelentősége van annak a válasznak, amelyeket napirend előtti beszédét követően az ellenzéki felszólalásokra ad a miniszterelnök. A polémiában mindig több derül ki az előadó gondolkodásáról, mint magából az indító beszédből. Így volt ez most hétfőn is. Orbán Viktor először szólalt meg az Országgyűlésben az alkotmányozás ügyében. (Bárándy Gergely MSZP-s képviselő azonnali kérdésére válaszolva azt ígérte korábban, hogy majd a vitában mondja el a véleményét, azután sem az alkotmánykoncepció vitájában, sem az alaptörvény tervezetének általános vitájában nem szólalt meg.) Fontos dolgokat mondott első felszólalásában is (ennek egyik pontjára még visszatérek), de a legfontosabb a válaszban hangzott el.
A válaszbeszéd végén a demokratikus pártok bírálatára a következő összefoglaló ellenvetést tette: „Én mindig élvezettel hallgatom azokat a vitákat, fontosnak is tartom, amelyeket a fékek, ellensúlyok rendszeréről szoktunk itt lefolytatni, de valahogy feltűnt nekem, hogy amikor Önök akár az alkotmányról, akár a demokráciáról beszélnek, akkor rendszeresen a hatalom kérdését állítják középpontba. Egy nagyon furcsa jelenség ez. Lehet, hogy Magyarországon általánossá vált és megszokott, de azért mégis csak furcsa. Hiszen valójában ez egy kommunista maradvány. Arról van szó, hogy amikor a közéletről gondolkodunk, akkor kizárólag be… a szavak is: bebetonoz, túlhatalomra jut … minden a hatalom kérdése körül forog. Barátaim, tisztelt hölgyeim és uraim, képviselőtársaim, a hatalom kérdését az alkotmányos szabályoknak megfelelően itt a parlamentben a pártok le fogják rendezni. A politika nem a hatalom kérdéséről szól, hanem az emberek életéről szól. Hogy milyen a jó élet. Van-e jövője a gyerekeiknek. Van-e közjó. Van-e lehetőség arra, hogy biztonságban élhessék a jövőjüket. Valahogyan amikor az alkotmányról meg a legfontosabb kérdésekről van szó, akkor Önök mindig csak a hatalmi kérdéseket vetik fel, de a jó élet, a közjó, az emberhez méltó élet kérdése sose kerül elő. Szeretném Önöket emlékeztetni arra, ez a kommunista gondolkodásmódbeli maradvány teszi azt, hogy Önök kielégítetlenek és elégedetlenek az alkotmány szövegével, és állandóan annak a részletkérdéseit forgatják, holott azt majd kétharmados törvények fogják szabályozni, és Önök nem tekintik értéknek, amit nagyon sajnálok, de nem tekintik értéknek azokat a kérdéseket, amelyek az emberi élet legfontosabb kérdései, és amellyel az alkotmánynak igazából foglalkozni kell. Hogy mik a magyar élet alapvető keretei. Mi az a sajátos magyar minőség, amit a kárpát-medencei magyarok élete hordoz. Hogy mi az a kulturális-természeti identitás. Hogy milyen az élet minősége. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, mi lesz a gyermekinkkel. Ezek sokkal fontosabb kérdések, mint ami Önök állandóan hatalmi harcok kérdéseként, még egyszer mondom, szerintem egy rossz politikai hagyományt követve, előtérbe helyeznek, és az igazán fontos, az embereket igazán érdeklő kérdésekkel szemben elsőbbséget adnak nekik. Szeretném jelezni: a politikai hatalom kérdéseit a parlamentarizmus szabályai szerint és a kialakult erőviszonyok szerint el fogjuk egymás között rendezni. Az alkotmány nem erről szól. Az alkotmány a magyar élet jövőjéről szól.”
Hosszan és szó szerint idéztem Orbánt, mert rendkívül fontos, amit itt kimondott. Néhány hónappal ezelőtt még olyan bolondos javaslatok is elhangzottak a magyar nyilvánosságban, hogy állítsák vissza a királyságot. A fideszes alkotmányozás apologétái most arra hivatkozhatnak, hogy lám-lám, szóba se kerül a királyság, nem lesz kétkamarás parlament sem, marad a demokratikus államszerkezet. Ez a hivatkozás súlyosan félrevezető. A monarchiára visszatérve: történelemből azt tanultuk, hogy volt abszolút monarchia, meg alkotmányos monarchia. A kettő között az a különbség, hogy az előbbiben az uralkodó azt tesz, amit kedve tartja, míg az utóbbiban a hatalmát az alkotmány korlátozza. A demokratikus jogállamok alkotmányai éppen erről, a főhatalom korlátozásáról, a nagy hatalmú állammal szemben erőtlen polgár védelméről szólnak. A fenti szövegben viszont Orbán két alapvető állítást szegez szembe a demokratikus jogállamokban szokásos állásponttal. Az egyik: azt kifogásolja, hogy az ellenzék a fékek és ellensúlyok visszaszorításával kapcsolatban állandóan a hatalomról beszél, amit ő kommunista gondolati maradványnak nevez. Valójában a jogállamiságot védő ellenzék nem a kommunisták, hanem a demokraták módjára a hatalom korlátairól beszél, és Orbánnak éppen ez nem tetszik. Nem véletlenül, hiszen az alkotmánytervezet – mint erre korábban másokkal együtt én is felhívtam a figyelmet – radikálisan gyengíti a fékek és ellensúlyok rendszerét: megbénítja az alkotmánybíróságot, megszünteti az adatvédelmi biztos tisztségét, újra a kormány alá rendeli a bíróságokat, és a fideszes többség kezébe adja minden független közjogi intézmény vezetőjének több ciklusra szóló kiválasztását.
Orbán másik állítása azt mondja, hogy ha nem a hatalom korlátozásáról, akkor miről szóljon az alkotmány. A válasz: „a magyar élet keretei”, a „sajátos magyar minőség”, „a kulturális-természeti identitás”, „az élet minősége”, „mi lesz a gyermekeinkkel”. Vagyis az alkotmánynak Orbán szerint államilag kell megszabnia azt az értékrendet, világképet, amelynek magyar társadalomban érvényesülnie kellene. Előír egyfajta történetszemléletet, normává teszi a vallásosságot és devianciává a vallástalanságot, elvár egyfajta viszonyt a munkához, a párkapcsolatokhoz és a családhoz. Erről szól az alkotmány élére került „Nemzeti Hitvallás”, az Alapvetésnek nevezett rész és a jogokról és kötelességekről szóló „Szabadság és felelősség” című rész számos rendelkezése. Orbán tehát nem ismeri el a magyar társadalom értékbeli sokféleségét, hanem az alkotmányban államilag kívánja előírni, hogy mit gondoljunk a világról, miként éljünk, miért lelkesedjünk és mi miatt aggódjunk. Hétfői első, napirend előtti megszólalásában azt állította, hogy az alkotmánytervezetben szereplő értékrend mögött „a magyarok egyetértése” húzódik meg, amely a nemzeti konzultációban megmutatkozott. „Olyan összhang alakult ki a legfontosabb és alapvető ügyekben, ami a magyarságra korábban nemigen volt jellemző”. Ehhez csak megfelelően kellett feltenni a kérdőívben szereplő kérdéseket, és ami a még fontosabb: nem feltenni azokat a kérdéseket, amelyekben – mint számos közvéleménykutatásból tudjuk – mást gondol a társadalom jelentős része, olykor többsége, mint amit Orbán helyesnek tart és beleír az alkotmányba. Ezért mondhatja: „Sokkal több bennünk a közös, sokkal több köt össze bennünket, mint ami szétválaszt. Szembetűnő, hogy az elmúlt húsz év hányattatásai során letisztultak a mi közös értékeink, jól látszik, hogy mi magyarok meg akarunk végre állapodni, le akarunk horgonyozni saját közös értékeink mellett. Olyan igazi közösségben szeretnénk élni, amely egységesen és határozottan kiáll a közös értékeiért…” Ennek az országra ráerőltetni kívánt értékbeli homogenitásnak felel meg Orbán ábrázolásában az a politikai homogenitás is, amelyet a tavalyi választások második fordulója óta a választási eredményekből minden alkalommal levezet.
Catwing masks (Jens Galschiot) – flickr/hanerla
A válaszbeszédben előadott két orbáni állítás, amelyeket megalapoz az is, amit az indító beszédben mondott, azt jelenti: Orbán 1989 előttre, a plurális helyett monolit államszervezethez, a semleges államtól a polgárok számára értékeket előíró államhoz akar visszatérni, vagyis új pártállam alkotmányát készül híveivel megszavaztatni. Az alkotmánytervezetet olvasva magunk is rájöhettünk erre, hétfői beszédében azonban minden korábbinál nyíltabban kifejti ezt a szándékát. Árulkodó tehát a vallomás, amelyet tőle az Országgyűlésben hallottunk.
Korábban a Galamusban:
A nemzeti kérdés két évtized magyar politikájában (előadás)
Bauer Tamás beszéde (a Körcsarnokban)
„Hiába itt Cicero, Diderot…”
G-7
Mi folyik itt kormányzás gyanánt?
„Nyaltam. Szar ember vagyok”
A hazudozás apológiája
Mit tegyünk nyugdíj-ügyben?
A magyar szellem
Köztársaság
A köztársaság lebontása
Távol maradva
Lásd még:
Alkotmánybírósági beadványok tára
