rss      tw      fb
Keres

Orbán Viktor március 18-ai napirend előtti felszólalásának hamisságai



A miniszterelnök az új alkotmány tárgyalásának során, március 18-án beszédet mondott a parlamentben. Az alábbiakban sorra veszem ennek kiemelkedően irritáló megállapításait.

„Egy hosszú folyamat érte el csúcspontját. Egy, a mindennapi életből, az emberektől induló kezdeményezés küzdött ki polgárjogot magának Magyarországon a közélet legmagasabb szintjén is, és ezzel – meggyőződésem szerint – hozzájárult Magyarország megváltozásához.”

Nem igaz. Magyarországon az eltelt időszakban – egyébként sajnálatos módon – semmiféle, a mindennapi életből induló politikai kezdeményezés nem vált jelentős tényezővé, és nem ért el változásokat a társadalomban. Az ellenszenvessé váló előző kormány leváltása akkor sem tekinthető ilyennek, ha az érzelmi töltését tekintve valóban több volt (t.i. a közös harag és ellenszenv megnyilvánulása) egy politikusi csoport elkergetésénél.

„Új politikai kultúrát is teremtett [a kezdeményezés], amelyben az emberek akarata földrengésszerű változásokat képes véghezvinni.”

Ez kétségtelenül igaz, de annál nagyobb baj egy olyan országban, amely 1989-től egyértelműen a demokrácia és a felvilágosodás értékeit deklarálta. Ami újdonságot jelent a politikai kultúrában, az ugyanis egyértelműen a közbeszéd eldurvulása, az indulatok korlátlan kiélésének legitimálása, illetve kanalizálásuk szükségességének nyílt felfüggesztése a sajtóban és a parlamentben. Ha ez az, aminek jegyében „földrengésszerű változások” fognak bekövetkezni, akkor az végzetes politikai cunamival okozhat katasztrófát a Magyar Köztársaságban. Amelyik kormányfő ezt pozitív változásnak tekinti, az önmagáról állít ki bizonyítványt.

„Jóllehet az új alkotmány ügyében idén indítottunk országos konzultációt, maga a nemzeti konzultáció, mint mozgalom, nem most született, hanem hét esztendővel ezelőtt. Az első jelentős megmutatkozását 2004 tavaszán Nemzeti Petíciónak neveztük el. Petíció, azaz fölszólamlás. Felszólamlás alulról a fölül lévők, a hatalmat gyakorlók, a befolyással rendelkezők felé, s ha kell, ellenében.”

Nem igaz, a nemzeti konzultáció nem alulról jövő mozgalom volt, hanem egy jobboldali párt hatalmi törekvéseinek egyik, taktikai eleme (részletesebben lásd lejjebb).

„A korán kelők, a minden reggel munkába indulók, a tisztességgel gürcölők fölszólalása volt ez a spekuláns milliárdosokkal, a pénzarisztokratákkal és a hatalommal visszaélő politikusokkal szemben. Ebből a Nemzeti Petícióból nőtt ki a nemzeti konzultáció, amely mára a közéleti részvétel új formájává vált Magyarországon”.

Nem igaz, több okból.

Az egyik: a társadalom mai, munka alapú szerkezete nem két olyan tömbből áll, amelynek egyik oldalán korán kelő proletárok, a másikon pedig délig henyélő bankárok és politikusok állnak. Ez a kép már a tizenkilencedik század végén is csak a végletesen és infantilisan leegyszerűsítő interpretátorok fejében létezett, ma pedig azok állítják fel, akiket az eltelt évtizedek befagyasztott társadalmi közélete politikai analfabétává szocializált. Természetesen ma is vannak olyanok, akik sok munkával keveset keresnek, és egyúttal nélkülözik a kellő rálátást a társadalom működésére. Ők hajlamosak ugyanígy leegyszerűsíteni a képet, s kihagyni belőle azt, hogy helyzetük korrekciói elsősorban a munka világának igen bonyolult mechanizmusai közt keresendők, s nem a börtönökben, ahová elég bezárni néhány, náluk lopással és csalással többre jutó milliárdost vagy politikust. Az ilyenek embereknek azonban adekvát módon mindenki lehet a szószólója, csak éppen egy magát polgárinak nevező, s a keresztény felső-középosztály bázisára épülő, jobboldali párt nem. Így Orbán is hamisan hivatkozik rájuk. Ha mégis ezt teszi, az azt jelenti, hogy tudatosan az éretleneket, a politikai analfabétákat, a polgárosodásban lemaradtakat tekinti a bázisának, éspedig úgy, hogy nem a fölemelésükre, hanem éppen ellenkezőleg: a tudatlanságuk megtartására és kihasználására épít.

Másrészt a fentiekből következően egy ilyen nem létező tömb tagjai semmiféle petíciót nem nyújthattak be senkinek – de hát hiszen tudjuk is, hogy a szóban forgó petíció minden volt, csak nem népi kezdeményezés.

A petíció közismerten a Fidesz kezdeményezése volt, amelyhez most érdemes néhány bekezdés erejéig visszamenni, s megnézni, hogy ha már alulról semmiképp sem jött, akkor legalább találkozott-e, és úgy találkozott-e a tömegek akaratával, hogy azzal a Fidesz mai működésének egyértelmű, „népi-mozgalmi” hátterét adja.

A párt 2004-ben aláírási akciót indított az általa fontosnak tartott kérdésekről, amelyeket vágyálmok formájában tett közzé egy kérdőíven. Emlékeztetőül néhány közülük: a kormány mindenki számára biztosítsa a munkalehetőséget, 5 százalékban maximálja a gáz-és energia-áremelést, akadályozza meg az élelmiszerek árának emelkedését, állítsa le a privatizációt, azonnal oldja meg az egészségügy összes problémáját és biztosítsa a megfelelő nyugdíjakat, stb.

Nem sokkal a párt aláírási akcióját követően, 2004. április 15–18. között a Magyar Gallup Intézet közvélemény-kutatást végzett a petícióról. Ennek legalapvetőbb megállapításai cáfolják a miniszterelnök elsöprő nemzeti összhangról tett kijelentéseit. Íme, néhány az 1021 fős, országos reprezentatív mintán végzett felmérés eredményei közül:

Arról, hogy a Fidesz országos aláírásgyűjtési akciót indított március végén, a magyar felnőtteknek több mint kétharmada értesült (68%), ugyanakkor arról, hogy mit tartalmaz a petíció, az embereknek csak 13 százaléka tudott valamilyen konkrétumot említeni.

A legtöbben – 41 százalék – azt említették, hogy az alkotmány állítsa vissza az otthonteremtési támogatás rendszerét;
20 százalék azt, hogy az alkotmány módosítsa a költségvetést;
18 százalék a munkalehetőség biztosítására emlékezett;
13 százalék a gyógyszerárak tartós csökkentésére;
11 százalék arra, hogy általában feljavítják a gazdaságot.
A gáz-és energiaárak befagyasztását már csak 10 százalék említette, és ugyanennyi mondta azt, hogy a kérdőív készítői „általában jót akarnak”. 9 százalék beszélt az egészségügyről, 8 százalék a privatizáció leállításáról, és ettől kezdve már csak elenyésző számokat látunk.

Azok közül, akik tudtak konkrétumot felidézni a petícióval kapcsolatban, a legtöbben azt a követelést említették, hogy a kormány állítsa vissza az otthonteremtési támogatást (a valamit említő emberek 41 százaléka mondta ezt).

Ez volna tehát az a hivatkozási alap, amely a mai alkotmányozás népi-mozgalmi gyökereit tartalmazza.

Akkor tehát vessük össze mindezt azokkal az alapvető tézisekkel, amelyeket a mai Fidesz a mai alkotmányozással állít kapcsolatba:

legyen gyökeresen új alkotmányunk;
az új alkotmány tegyen úgy, mintha érvényes volna az „egy ország-egy hit”elve, és ezért legyen ez egy „nemzeti hitvallás”;
általában is mossuk össze az államot az egyházzal;
élesszük újjá és emeljük be érvényesként az összes archív és középkori szimbólumot;
töröljük történelmünknek a politikai elitre nézve kínos részeit (egyszersmind az országot tegyük azonossá a politikai elitjével);
súlytalanítsuk az alkotmánybíróságot és az adatvédelmi ombudsman posztját;
tegyük hozzáférhetetlenné az ÁSZ-jelentéseket;
szentesítsünk egypárti, voluntarista médiatörvényt.

Könnyen megállapíthatjuk, hogy a legitimációként emlegetett petíciónak a mai célkitűzésekhez az égvilágon semmi köze.

Ettől függetlenül, az érdekesség kedvéért, érdemes néhány további eredményt is fölidézni a felmérésből:

A vizsgálatban a szociológusok azt is megkérdezték, hogy a petíció egyes követelései közül melyikkel mennyire értenek egyet.

A legtöbben az energiaáremelés limitált mértékét helyeselték (92%).
A második, harmadik és negyedik legmagasabb egyetértéssel a gyógyszerárak tartós csökkentése (86%), a magyar gazdák támogatása (82%) és az otthonteremtési támogatások visszaállítása találkozott.
Kisebb arányban, de még így is meghatározó, abszolút többségben értenek egyet az emberek a kórházprivatizáció leállításával (64%), általában a privatizáció leállításával (60%) és a költségvetés módosításával (57%).

Arra a kérdésre, hogy ha megkérnék, aláírná-e a petíciót, az embereknek 45 százaléka azt mondta, hogy már alá is írta (ez utóbbi arány mintegy 360 000 aláírót jelentene 2004. április 18-ig bezárólag).

Ugyanakkor az emberek 43 százaléka kifejezetten azt mondta, hogy nem írná alá, 16 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni erre a kérdésre.

A megkérdezetteknek 46 százaléka szerint a Fideszt „csak a hatalom visszaszerzésének vágya vezérli” ebben az akcióban, 45 százaléka szerint csak azért gyűjt aláírásokat, hogy „listája legyen a támogatóiról”. Ötven százalék szerint a petíció „megvalósíthatatlan követeléseket tartalmaz”.

Ennyit arról, hogy miként hivatkozhat a Fidesz minderre mint az emberek elsöprő, nemzeti összefogásnak minősíthető kiállására. A tények azonban nem akadályozták meg a miniszterelnököt abban, hogy még annál is lángolóbb mozgalmat vizionáljon:

„Sok millió magyar vett részt 2004 óta ebben a mozgalomban: a Nemzeti Petícióban, a 2005-ös Nemzeti Konzultációban, a 2009-es Gazdasági Konzultációban, amely a változás programjának kidolgozását alapozta meg, és a mostani alkotmányozó konzultációban. Az eddigi és a mostani konzultációk során több millió kérdőívet, aláíróívet töltöttek ki az emberek, és akkor még nem beszéltünk a konzultációs rendezvényekről és személyes találkozásokról. Azt hiszem, hogy minden kockázat nélkül elmondhatjuk, hogy más, hasonló nagyságrendű mozgalom nem volt Magyarországon az elmúlt húsz évben”.

Nem, nem mondhatja el minden kockázat nélkül. A sok millió magyarból most, a jelenlegi akciózáshoz tartozó, 2011-es kérdőív címzettjeinek alig több mint 10 százaléka – egymillió alatt – küldte vissza a válaszát. És ezen információ fényében a gondolat akkor is kockázatos, ha ezt a tömeget azonban a miniszterelnök konzekvensen úgy emlegette „a válaszadók 91 százaléka”-ként, mintha ez az arány a sok milliót jelentené.

A továbbiakban megtudtuk, hogy ennek a népi mozgalomnak láttatott, pártpolitikai cselekvésnek köszönhető minden, „amit mi, magyarok közösen elértünk – a pénzügyi függetlenségünk visszaszerzésétől a politikai osztály megfelezésén át az új adórendszerig. Ez a hit erőt és eszközöket adott a magyaroknak ahhoz, hogy az országnak 62 év után végre erős és magyar alkotmánya lehessen. Olyan alkotmánya, amely a nemzeti konzultáció által teremtett, új politikai kultúrának a szellemében születik”.


Catwing Masks (Jens Galschiot) – flickr/hanerla

Ezek szerint alulról jövő népi kezdeményezés következménye, hogy visszanyertük azt a pénzügyi függetlenségünket, amelyet el sem veszítettünk, vagy amennyiben mégis, abban a vonatkozásban most sem nyertük vissza. Hogy – horrorisztikus kép következik, csak felnőttek felügyelete mellett olvasandó! – meg fogják felezni a politikai osztályt (értsd: jövőre kisebb parlament lesz, mert – ha valaki nem tudná – a „politikai osztály” fogalma Orbánnál azonos a parlamenti képviselők csoportjával). Népi mozgalom eredménye továbbá, hogy az eddigi, a gyakorlatban egyértelműen jól működő 89-es alkotmányt a Fidesz hatalomra kerülésének pillanatától kommunista diktátumnak kell látni, és azonnal egy jobboldali diktátummal kell fölcserélni.

Arra is érdemes emlékeznünk, hogy az eddigi átmeneti alkotmány is úgy született meg 1989-ben, hogy abba az embereknek lényegében semmilyen beleszólásuk nem volt, és demokratikusan választott parlament sem állt mögötte” – mondta még Orbán, törölve ezzel az alkotmány történetéből azt a demokráciában eltöltött húsz évet is, amely a gyakorlatban és az Alkotmánybíróság folyamatos munkája révén akkor is legitimálta és érvényesítette a 89-es alkotmányt, ha eközben elfelejtették ezt a tényt egy mondattal rögzíteni benne. (A mondat a 89-es alkotmánynak azt a közbeékelt szövegét korrigálhatta volna, amely azt mondta ki, hogy jelen alkotmány „az ország új alkotmányának életbe lépéséig” érvényes.)

Ugyanígy ezek szerint a szegényebbeket sújtó és a gazdagabbakat továbbgazdagító adótörvényt is a szóban forgó népakarat hozta létre – egyedül a kormány nem felelős. Általában véve a mozgalom lényege, hogy az energiaárak és élelmiszerárak rögzítésének, a gazdák támogatásának, az otthonteremtési feltételek biztosításának, a kórházi és általában vett privatizáció leállításának, valamint a költségvetés módosításának igényét azonosnak kell tekinteni a magyar alkotmány fenekestől való felforgatása és minden szakmai és társadalmi normának ellentmondó újraírása igenlésével.

Ha ez így van, két eset lehetséges, de csak az egyiket írom le, a másikat mindenki tegye hozzá maga, ha akarja:

Nálunk vagy a nép az, aki nagyon hülye, képtelen a realitások felismerésére, a gázáremelés és az alkotmánybíróság megkülönböztetésére, valamint arra, hogy emlékezzen a saját, jogállamban eltöltött életének tapasztalataira.

Vagy – .



Lévai Júlia                   


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!