Der Standard: A romák félelme a szebb jövőtől



Magyarország, az EU soros elnöke akciótervet követel az európai romák számára. A magyar romák azonban félnek a „szebb jövőtől”. Ez ugyanis egy polgárőrségnek a neve – írja Kathrin Lauer a Der Standard című osztrák lapban kedden megjelent írásában.


Csemer Emma gyógyszeres dobozt vesz elő a kredencből. „Látja? Ezeket a nyugtatókat szedem most minden nap, amióta itt voltak. Bennem van a félelem” – mondja a 47 éves asszony. A Szebb Jövőért elnevezésű polgárőrség fekete egyenruhás tagjairól beszél.

Közel három héten át „járőröztek” a településen, és gyöngyöspatai jelenlétüket egy éjszakai fáklyásmenettel koronázták meg. „Gyertek ki, büdös cigányok” – üvöltötték, többek között Csemer Emma háza előtt is. A roma asszony férjével és hat gyermekével él itt. Ijedtében családjával sok más romához hasonlóan a szomszéd faluban élő rokonokhoz menekült.


Hagyományos náci köszönés

A „Szebb Jövő” a magyar nácik hagyományos köszönése. Ez a csoport március elején kereste ki ezt a falut, amely a Mátra lábánál terül el. Állítólag elszaporodó lopások miatt Juhász Oszkár, a közel egy éve a magyar parlamentben helyet foglaló, jobboldali radikális Jobbik helyi vezetője hívta őket. Ezzel Gyöngyöspata – ahol 2800 ember, s köztük mintegy 450 roma él –  konfliktusövezetté vált, és további hasonló övezetek alakulhatnak ki. A Szebb Jövőért csapat ugyanis a jövőben máshol is menetelni akar, legközelebb a Debrecen melletti Hajdúhadháza faluban.

Gyöngyöspatán ezen a szombaton a feszültség szinte tapintható. Csemer Emma háza előtt vagy 200 roma gyűlt össze béketüntetésre a jobboldali radikálisok ellen. A legtöbben nem a faluból valók, az EKE roma jogi szövetség hívta őket. Több tucat rendőr van jelen harci felszerelésben, hogy megelőzzék az erőszakot, amelytől tartanak. Vélhetően ugyanezen aggodalom miatt a többi roma szervezet felszólította szimpatizánsait, hagy maradjanak távol a tüntetéstől. Még Farkas János helyi Vajda is elutazott ezen a napon, feltehetőleg tüntetően. Családja nem akar a sajtó képviselőivel beszélni.

Néhány száz méternyire, egy ápolt előkertekkel díszített utcában lakik Juhász, a jobbik helyi elnöke. Bemutat egy névtelen levelet, amelyben megfenyegetik, hogy megölik, és amelyet állítólag a levélszekrényében talált. „Magyarországon ők majd minden nap megölnek valakit” – mondja. Az „ők” a romák. A Jobbik az ellenük folytatott gyűlöletpropagandával jutott be a parlamentbe. Mivel a Fidesz, a jobboldali nemzeti kormánypárt kétharmados többségével azt tesz Magyarországon, amit akar, a Jobbik most a jelek szerint újra erősebben az előtérbe akar kerülni, olyan akciókkal, mint Gyöngyöspatán.

A Jobbik követői közé tartozik sok fiatal, jól képzett ember, mint Juhász. Az ékesszóló, 35 éves családapa vinni akarja valamire. Éppen letörlesztette a háza utáni adósságát, és hogy ezt megtegye, három állásban dolgozott. „Hét éve nem voltam szabadságok, de ők – mármint a romák – munkanélküli segélyből élnek.” Szerinte a Szebb Jövőért csapat nem tett mást, mint minden más, Magyarországon állami támogatással működő polgárőrség. „Járőröztek”, és a gyanús eseteket jelentették a rendőrségnek. „Nem vagyunk rasszisták” – állítja Juhász.

Azóta tiltakozott a fasisztoid polgárőrség ellen számos polgárjogi szervezet, köztük a romák mellett különösen elkötelezett TASZ és az Amnesty International. A kormány közölte, hogy feltett szándéka az erőszak monopóliumát állami kézben tartani. Végtére is a jelenlegi magyar EU-elnökség a 10–12 millió európai roma történelmileg kialakult hátrányos helyzetének felszámolását célzó akciótervet írt zászlajára. A unió állam- és kormányfői a tervek szerint júniusban hagyják jóvá a tervet.


Gazdasági potenciál

A tervezetet Járóka Lívia, a Fidesz Európai Parlamentben helyet foglaló képviselője dolgozta ki, s az Európai Parlament nagy többséggel jóváhagyta. A legfontosabb emelők a romák jobb képzése és a különböző uniós kalapokban már régen kihasználatlanul heverő pénzek jobb felhasználása lenne. Járóka hangsúlyozza, hogy mindenkinek gazdasági érdeke fűződik a romák integrálásához.

A romák jelenleg Magyarország lakosságának 6–8 százalékát teszik ki. Tekintettel magas születési arányszámaikra és a nem roma lakosság fokozódó elöregedésére, világos, hogy 2050-ben a munkaképes magyarok fele roma lesz. Integrációjuk a munkába akár 6 százalékkal is növelhetné a GDP-t.

Gyöngyöspatán éppen beesteledett. Hamarosan indul az utolsó busz Gyöngyösre. A romák felvonulása békésen véget ért. A tüntetők imádkoztak és énekeltek, elénekelték a magyar nemzeti himnuszt is. A béke azonban törékeny.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!