Ungváry Rudolf
- Részletek
- G-7
- 2011. március 28. hétfő, 04:18
Irodalomrul
A Helyi Téma címlapja 2011. március 30-án: „Csukás: Magyar gyerekeknek magyar mesét! Beleírná az alkotmányba. Interjúja: „Mi a véleménye a külföldi mesék áradatáról? – Szükség van arra, hogy a magyar gyerekek magyar műveket olvassanak. Ebben… nincs semmilyen nacionalizmus. A hajam mindig égnek áll a Dagobert bácsitól… Ha lehetne, éppen ezért be is venném az alkotmányba, hogy minden pénz felét, amit kultúrára, filmgyártásra szánunk, gyermekműsorokra kellene fordítani.”
A meseíró ugyan nem pontosan azt mondta, amit a cím sugall, de aki korpa közé keveredik, azt megeszi a kormányközeli sajtótermék. Így is hajmeresztő elképzelni, mennyiféle kirekesztést kellene egy alkotmánynak tartalmaznia, ha a netán a bázisdemokrácia révén a dolgozó nép okos gyülekezetének többi tagja is közvetlenül beleszólhatna az alkotmányozásba. Ahogy az írva vagyon: „…egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül, jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.”
Kétségtelenül sok a vacak termék, magyar és külföldi egyaránt. Az is kétségtelen, hogy a többségi magyar politikai kultúra tagjai teljesen értelmes dolognak tartják, ha a vacakot is törvényben tiltják, netán alkotmányba foglalják. Nyilván azért, mert végre a Jó került uralomra a Gonosszal szemben; mostantól egyértelműen tudható, mi helyes és mi helytelen. E kulturális elvárásnak a zseniális mesék szerzője korábban is hangot adott: „A gyerek azért gyerek, mert mindent elhisz. Nekik minden óriás. Csak olyat szabad látniuk, amit fel tudnak fogni. Mint mindent, az agressziót is csak mértékkel szabad használni. Bevezetném a cenzúrát, hogy ne lássák a tévében a borzalmakat a gyerekek. Odafigyelés kérdése az egész.”
Így keveredhet egy felfogásban igaz és hamis. Hiszen igaz, hogy a gyerekek mindent elhisznek, és az agressziót is csak mértékkel szabad élvezniük. De ha a gyerekeknek magyar műveket kell olvasniuk, és ezt adminisztratív rendszabályokkal is elő kell segíteni (amit a megnyilatkozás sugall), akkor mi legyen Grimm, Andersen vagy Saint-Exupéry meséivel? Mi legyen azzal csodálatos kötettel, melyben Szabó Árpád az ókori görög mondákat költötte újra gyermekeknek? Aki ismeri a meseirodalmat, tudja, hogy a dolog természetéből fakadóan a jó magyar mesékből kevesebb van, mint a jó nem magyar mesékből. Ki dönti el, hogy mi legyen az arány magyar és nem magyar között? Hát nem a szülő dolga értékítéletet alkotni? Az államé?
Milyen természetesen használja a Süsü szerzője azt a szót, hogy „cenzúra”! Netán fekszik és kel is vele?
E megnyilatkozás mögött a személyes (állampolgári) mérlegelési jogot, s vele a személyiség autonómiáját semmibe vevő vad vicsorít.
Szép ez a természeti jelenség: ahogy jól megfér egymás mellett a tehetség és a borzalom a boncasztalon.
***
Kukorelly Endre LMP-s képviselő arra vár választ Réthelyi Miklóstól és az illetékes tárcától, hogy „kicsoda, mivel és miért piszkált bele a szépirodalmi szakmai szervezetek döntésével József Attila-díjra felterjesztettek névsorába”… „Miféle reflexszerű folyamatok foglya a kultúrpolitikusnak állt költő. … Miféle hübrisz mozgatja azt, aki a (politikai és poétikai értelemben véve is) legszélesebb szakmai konszenzust söpri le egyetlen mozdulattal, nem törődve azzal, hogy döntésével belegázol mások életébe”.(Lásd: Népszabadság, Népszava.)
Szőcs Géza már 2010. augusztus 5-én leküzdötte magát a magyar politikai kultúra mélypontjára, amikor friss sütetű kultúráért felelős államtitkárként azt nyilatkozta a Magyar Narancsnak: „Szívesebben függök egy embertől, mint sokaktól.”. Főleg a jobboldali jellegű totalitárius államok alapvető jellemvonása, hogy elsősorban nem az intézményi, hanem a személyi függések rendszere működteti.
„Sokan rohadnak el húsz és harminc között” – írta volt Lászlóffy Aladár. Az időhatárokban tévedett: elrohadni 50 és 60 között is lehet (de akár 90 évesen is, ha az ember nem vigyázz eléggé).
Lásd Széchenyi: Lovakrul
