Átállás
- Részletek
- Napi apró
- 2011. március 26. szombat, 04:57
- Bauer Tamás
Folyik az Országházban az orbáni alkotmánytervezet vitája. Az üléstermet körüllengi az áhítat, a fideszes képviselők sorra adnak hálát a Mindenhatónak, hogy részesei lehetnek ennek az alkotmányozásnak. Közben a fideszes főpolgármester arról beszél, hogy a Roosevelt-teret Széchenyi-térre kell átnevezni, a Szabadság-térről pedig el kell távolítani a szovjet hősi emlékművet. Ne csodálkozzunk: a két dolog összefügg.
Mi a baja a Fidesznek a Roosevelt-térrel és a szovjet hősi emlékművel? Az, hogy a Lánchíd pesti hídfőjének reprezentatív terét Roosevelt elnökről nevezték el, ugyanazt fejezi ki, mint a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű: azt, hogy az 1945 utáni Magyarország önmagát a náci Németországgal szembeforduló antifasiszta koalíció oldalára helyezte. Rooseveltről mint ennek a koalíciónak egyik vezetőjéről nevezték el a teret, s a közelében mint a náci hadsereg – és a vele szövetséges Horthy-hadsereg – legyőzőinek állítottak emlékművet az elesett szovjet katonáknak. Ugyanúgy áll ez az emlékmű Budapest szívében, mint a hasonló emlékművek Bécsben és Berlinben.
Orbánnak az volt az elsőként említett kifogása az 1989-es rendszerváltó alkotmánnyal szemben, hogy nincs preambuluma, nem fogalmazza meg a magyar népet összekötő értékeket. Írtak is az új alaptörvény elé „Nemzeti Hitvallást”, amely tartalmaz egyfajta történelemfelfogást, egyfajta viszonyt a huszadik századi magyar múlthoz. Amikor 1990-ben megalakult az új magyar Országgyűlés, az 1944-es Ideiglenes Nemzetgyűlés még élő képviselője nyitotta meg, jelezve, hogy a demokratikus Magyarország az 1944-45-ös történelmi fordulat Magyarországával, az antifasiszta koalíció oldalára állt demokratikus Magyarországgal vállal folytonosságot.
A „Nemzeti Hitvallás” változtat ezen. „Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét. Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését.” Majd később: „Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk.” Minthogy – noha azzal az igénnyel lép fel, hogy megfogalmazza alkotóinak viszonyát a magyar történelemhez, s ez az egész magyar nemzet viszonya legyen saját történelméhez – mást nem mond a magyar történelemről, mint hogy az önrendelkezés időszakán és a „történelmi alkotmány” hatályán túl nincs más szempont, amelynek alapján a történelmet megítéli, nem gondolhatunk mást: az alaptörvény folytonosságot vállal mindazzal, ami a német megszállás előtt történt, és nem vállal folytonosságot azzal, ami utána, egészen 1990-ig. Folytonosságot vállal Magyarország részvételével a szomszéd országok feldarabolásában, a zsidótörvényekkel, a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozással, a Szovjetunió megtámadásával. Abból, ami 1945 után történt, nemcsak a kommunista hatalomátvétellel, az államosításokkal, a kitelepítésekkel, az internálótáborokkal, a téeszesítéssel nem vállal folytonosságot, de az Ideiglenes Nemzetgyűléssel, a földosztással, a köztársaság kikiáltásával, a párizsi békeszerződés megkötésével sem.
Ne csodálkozzunk, ha a fideszes főpolgármester szabadulni akar a szovjet hősi emlékműtől is, és a Roosevelt elnökről elnevezett tértől is. Fidesz-Magyarország utólag hátat fordít az egykori antifasiszta koalíciónak, és gesztusok sorával újra a tengelyhatalmak oldalára áll.
(Bauer Tamás)