Kovácsy Tibor
- Részletek
- 2011. március 21. hétfő, 04:56
- Kovácsy Tibor
Érvek ereje
„Oly távol, messze van hazám,
Csak még egyszer láthatnám!
Az égbolt, a felhő, a vén hold, szellő,
Mind róla mond mesét csupán.
Holdfényes májusok,
Muskátlis ablakok
Hozzátok száll minden álmom.
Ott, ahol élt anyám,
Ott van az én hazám,
Ott lennék boldog csupán.
A sorsom jó, vagy rossz nekem,
Itt minden, minden idegen.
Más föld, más ég, más táj, más nép...
Bárcsak otthon lehetnék!”
1956 végén, valószínűleg hivatalos megrendelésre született ez a meglehetősen nyálas, dallamában pedig bánatos és szívet tépő sláger. Szándéka szerint a forradalom leverése után külföldre menekült tízezrek hazacsábításának az eszköze volt – így tartotta legalábbis az össznépi szóbeszéd. Nyilván lehetetlen megállapítani, hogy a falvédő-felirat formájában is terjedő szöveg elérte-e, s ha igen, mekkora hatékonysággal a kívánt hatást, mindenesetre látnivaló, hogy észérveket nem tartalmazott, csak az egyszerű lélek húrjait keservesen pengető hívószavakat: muskátli, anya, más, idegen stb.
antikva.hu
Most megint hazavárja elbitangolt ifjait az ország – és máris leszögezem, hogy nem óhajtom tovább erőltetni ezt a felszíni párhuzamot. Nincs elnyomás, nincs vérbíróság, a határok nyitva, az információs nyilvánosságot pedig legfeljebb korlátozni lehet, de felszámolni úgysem. És természetesen más a helyzet azért is, mert akkor kényszer volt a távozás, most pedig lehetőség. Adott esetben súlyos következményekkel járó, visszavonhatatlan döntés volt a hazatérés, most pedig újra elindulhat az, akit nagyon kínoz az emigráns-álom. (Ennek sok megegyező rendszerváltás előtti tapasztalat szerint az volt a lényege, hogy az ember hazajött, aztán újból ment volna el, de nem tudott, nem engedték. És nagy megkönnyebbülés volt „más tájon” felébredni.)
A matyóhímzéses, dunakanyaros honlap külföldön tanuló, dolgozó fiatalokat a hazatérésre ösztökélő érveit nem idézem, hiszen tegnap óta mindenki rajtuk röhög vagy háborog, vérmérséklete szerint. A csalárd („Versenyképes, egykulcsos adó”), gyermekdeden giccses („Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval”) és elképesztően bunkó („Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele”) felsorolás kétségkívül árnyaltabb, mint a muskátlis ablakos érvelés. De felháborítóbb is, mert az legalább nem állított semmi valótlant – pontosabban semmit –, csak alattomosan csalogatott, ez viszont álságosságával sértegeti, hülyének nézi az olvasóját. És akkor most pontról pontra lehetne haladni a tíz hazahívó érv szétverésével, de sokkal szórakoztatóbb elolvasni a hozzájuk fűzött észrevételek sokaságát. (Kétségtelen erénye a weboldalnak, hogy nyilvánossá teszi a sokszor meglehetősen ingerült kommentárokat is.) Vannak, akik részletesen, tapasztalataikra hivatkozva cáfolják a cáfolatra egyáltalán érdemes pontokat, vannak, akik általánosságban bírálják a manapság uralkodó viszonyokat. Megdöbbentő ugyanakkor az egymással keveredő és önellentmondó érvkészleteknek a zűrzavara, amely a feltételezhetően viszonylag iskolázott véleménynyilvánítók némelyikének gondolatait jellemzi. Jóléti szempontok keverednek ködös honfibúval, politikusozás cigányozással. Jó, tudom, aki kommenteket olvas, készüljön fel a vad kalandra. A normális vitának pedig nem ez a helye: hazug, rossz érveket nem lehet jól képviselni. De minek is vitatkozni: magunknak, magunk miatt megyünk ki vagy jövünk megint vissza, ha itt vagy ott „minden, minden idegen”.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
- << Előző
- Következő