Fukusima lehet-e a következő Csernobil?


              Az MTI elemzése

A japán Fukusima 1-es atomerőmű katasztrófáját kézenfekvő lehet összehasonlítani az 1986-ban, az ukrajnai Csernobil közelében található erőműben történtekkel. Azonban a „japán Csernobilként”, illetve a történelem második legsúlyosabb atomkatasztrófájaként emlegetett fukusimai szerencsétlenség következményei a szakértők túlnyomó többsége szerint az erőmű technikai adottságai, valamint a társadalmi-politikai tényezők miatt korántsem lesznek olyan súlyosak, mint a csernobili robbanáséi.

A két katasztrófa már csak kiváltó oka miatt is alapvetően különbözik. Míg a csernobili erőműnél egy emberi mulasztás miatt félresiklott kísérlet okozta a végzetes balesetet, a fukusimai 1-es létesítmény hűtőrendszere a múlt pénteki földrengést követő cunami miatt állt le. A körülményeket tekintve nagyon fontos különbség az is, hogy a csernobili atomerőmű katasztrófája a Szovjetunióban történt, ahol az információáramlás sajátos módja miatt a lakosság többsége a baleset után 36 órával megkezdett kitelepítésig szinte semmit nem tudott a történtekről. Emiatt nemcsak annak az esélye nőtt meg, hogy a környéken lakók sugárszennyezést szenvednek, de a szovjet vezetés az azonnali nemzetközi segítségtől is elesett a titkolózás következtében. A hiányos vagy éppen hamis információk később is jellemzőek voltak a szerencsétlenséggel kapcsolatos kommunikációban. „Az rázott meg a legjobban, hogy abból, amit a szovjetek állítottak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) elé terjesztett 1986. augusztusi jelentésükben, szinte semmi sem volt igaz”, mondta Alexander Sich, a steubenville-i egyetem professzora, aki az első nyugatiként 18 hónapig dolgozott Csernobilban, a Csernobili Komplexum Expedíció nevű, nagyrészt ukrán és orosz tudósokból álló munkacsoport tagjaként. „Például az emberek többsége emlékszik arra, hogy a helikopterek 520 tonnányi agyagból, dolomitból, homokból, ólomból és bórból álló keveréket öntöttek a reaktorra. Sohasem találtak célba. Ez volt a legmeglepőbb számomra. Másképp szólva, az erőmű körülbelül nyolc és fél, kilenc napon keresztül fedetlenül égett.”

Bár Tokiót is érte kritika az információk visszatartása miatt, a lakosság kitelepítését már pénteken, a földrengés után megkezdték, amikor a radioaktív sugárzásra még fény sem derült, s a nemzetközi közösség is rögtön a japán hatóságok segítségére tudott sietni. Szakértők szerint a japán kormány ügyelt arra, hogy a megfelelő tájékoztatással elkerüljék mind a „sugárzásfób hisztéria”, mind a probléma makacs tagadásának kialakulását, és racionális, megfontolt reakcióra ösztönözzék a lakosokat.

Lényeges különbségek vannak a csernobili és a fukusimai erőmű felépítésében és biztonsági rendszereiben is. A Tokiótól 270 kilométerre északra található japán létesítményben vastag szigetelő falakat alakítottak ki, ezért még ha meg is olvadna a nukleáris fűtőanyag, akkor sem valószínű, hogy egy nagyobb radioaktív felhő jutna az atmoszférába. Ezzel szemben a csernobili erőműnek nem volt ilyen szigetelő rendszere. „Amikor a robbanás történt, minden közvetlenül az atmoszférába jutott”, mondta az ukrajnai szerencsétlenségről Murray Jennex, a San Diegó-i egyetem professzora.

A csernobili katasztrófát az is súlyosbította, hogy a robbanás következtében tűz keletkezett, amit az erőműben a neutronok lelassításához használt mintegy 600 tonna grafit tovább táplált. „A csernobili sugárzás a grafit táplálta tűz miatt jutott el annyira messzire és volt olyan pusztító hatású. A füsttel a radioaktív anyagok az atmoszféra felsőbb rétegeibe kerültek, és így Európa nagy részébe eljutottak”, írja egy brit elemzés. A fukusimai reaktorokban nem grafitot használnak moderátorként, ezért még ha nagy mennyiségű radioaktív anyag szivárogna is ki az erőműből, az is csak a környéket érintené.

Sich szerint a japán erőműben történteket távolról sem lehet összehasonlítani a csernobili katasztrófával, inkább az amerikai Three Mile Island-i 1979-es eseményekkel lehet összefüggésbe hozni. Legfontosabb különbségként ő is a szigetelő falak hiányát hangsúlyozta az ukrán létesítményben: „A szovjetek kompromisszumot kötöttek a biztonságot illetően, mert azt gondolták, hogy megfelelően tudják irányítani a reaktort, és elkerülhetik a nagyobb baleseteket.”  „A másik fontos különbség, hogy mint minden nyugati könnyűvizes reaktor, a fukusimai is fémből készült, és a nukleáris fűtőanyagot egy nagyon erős, 15-20 centiméter vastag, nagynyomású tartályban tárolják. A csernobili atomerőműben nincs ilyen tartály, hanem helyette egy jóval vékonyabb fémkéreg veszi körül az 1700 magasnyomású hűtőcsatornát, amelyben a nukleáris üzemanyag található.”

Laurie Garrett, a Council on Foreign Relations (CFR) nevű amerikai non-profit agytröszt egészségügyi szakértője szerint valószínűleg sokkal több japán vesztette életét a március 11-ei földrengés és cunami következtében, mint ahányan a fukusimai nukleáris baleset miatt fognak meghalni. A csernobili katasztrófa hatásainak az ENSZ adatai szerint mintegy ötmillió ember volt kitéve Kelet-Európa-szerte, és körülbelül százezren ma is a határértéknél magasabb radioaktív háttérsugárzással élnek együtt a szerencsétlenség miatt. Amíg nem derül ki, hogy pontosan milyen radioaktív részecskék kerültek a levegőbe és mekkora mennyiségben, addig a katasztrófának a japán lakosság egészségére gyakorolt hatásairól szóló nyilatkozatok puszta spekulációk.

John Beddington, a brit kormány vezető tudományos tanácsadója ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy még a csernobili katasztrófa sem okozott sugárzással kapcsolatos közvetlen problémákat az erőmű 30 kilométeres körzetén kívül, amelyet egyébként a baleset után evakuáltak és lakhatatlannak nyilvánítottak. Ha feltesszük, hogy az időjárási körülmények Tokió felé szállítják a radioaktív anyagokat, abból sem származna semmilyen probléma a lakosok egészségére nézve. A csernobili katasztrófát követő legtöbb egészségügyi problémát a sugárszennyezett ételeket elfogyasztása, és nem pedig a közvetlen sugárzás okozta, mondta a tudós.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!