rss      tw      fb
Keres

Felvállalt korszerűtlenség, avagy a kormány új ruhája

                 Mezei János


Még a választási kampányban mondta Bokros Lajos, hogy nem erős kormány kell nekünk, hanem okos kormány. Már nem tudom, hogy ő fűzte-e tovább a gondolatot, vagy valaki más arról, hogy az erős hatalom szinte előírja az irányítók és az irányítottak közötti alá-fölérendeltségi viszony kialakulását. Ami oda vezet, hogy az állam életének nem jogalanyai leszünk, hanem alattvalókká válunk.

Az ember azt gondolná, hogy az erő ahhoz kell, hogy a demokrácia környezetében a megfelelő hatalmi fékek és ellensúlyok, valamint határozott és jól működő ellenzék jelenlétében is a kormány tegye azt, amit az ország érdekében jónak gondol, amire vállalkozott. A többségadta parlamenti erőt persze másképp is lehet használni: a hatalmi célok szerint átformálni jogviszonyokat és megkurtítani – ha éppen nem felszámolni – a demokratikus fékeket és ellensúlyokat, hogy a hatalom bármit megtehessen. De ez nem is annyira a kormány erejét mutatja, inkább a hatalom arroganciáját.

Az „erő” jelentése különböző értelmezésekben vizsgálható: nyers erő, őserő, elemi erő, belső erő, lelkierő, meg a kitartás, a szívósság különböző szinonimái.

A nyers erőhöz tömegbázis kell. A felmérések szerint a Fidesznek megvan a hatalmi terveihez szükséges parlamenten kívüli tömegbázisa. Kérdés, hogy mennyire megbízhatóak a felmérések. Másik kérdés: van a jól látható hatalmi törekvés mögött megfelelő értelmiségi támogatás? Tudjuk, nagyon sok értelmiségi kitart a Fidesz mellett-mögött. De ez az értelmiségi réteg mennyire fejezi ki vajon a társadalmi korszerűséget? És, ami a legfontosabb: a magyarországi emberek mennyire igénylik a közgondolkodás korszerűséget? Annak fényében elgondolkodtató ez, hogy hazánk lakosságának több mint nyolc százaléka szavazott egy kirekesztő, megkülönböztető, holokauszt-tagadó pártra. Nem tudom, hogy az ordaseszmék terjedése megrekedt-e itt, vagy tovább növekszik. Ami leszűrődik számomra ebből a nyolc százalékból, az az, hogy a közgondolkodás korszerűségével baj van; hogy itt él közöttünk egy csomó ember – bizonyára nem mind a nyolcszázezer –, akik nem a történések megismerésére és megértésre törekszenek, hanem gyűlölni akarnak valamit, valakiket.

A kormány bizonyíthatná az erejét, ha fellépne a megkülönböztetés ellen, de még csak el sem ítéli a nyilvánvaló provokációkat. Ugyanakkor „szabadságharcot” vív – a hazai demokrácia rovására – az IMF, a nemzetközi nagytőke, meg szinte az egész demokratikus Nyugat ellenében. És mindezt, az EU soros elnökeként! A sebtiben-alkotmányozásról már nem is beszélve: arccal a feudalizmus felé! Ez volna a kormány ereje? Így akar meggyőzni bennünket arról, hogy erős? Persze, akik hisznek benne, azokat nem is kell meggyőzni.

A kirekesztő gondolkodás ellen nagyon nehéz eredményesen fellépni, de valamikor el kéne kezdeni, úgy intézményesen: az iskolában és a kommunikációban. Például fogalmakat értelmezni: demokrata, liberális, konzervatív, tulajdon, piacgazdaság, jogállamiság, jogrend, parlamentarizmus – úgymint közvetett és közvetlen –, egypártrendszer, többpártrendszer, nacionalizmus, sovinizmus, és még lehetne sorolni; mindezt pedig nem minősítve, elmagyarázva. Az érthető és objektív magyarázat mellé nem kell semmilyen minősítés. Majd mindenki minősíti magának. Tudni kéne értelmezni, hogy minden vélemény azonos értékű; hogy tudomásul venni egy véleményt nem jelent egyetértést, mindössze elismerjük a létjogosultságát; hogy megismerni és megérteni egy másik véleményt – még ha nem is fogadjuk el –, sokkal jobb, mint gyűlölni.

Ekkora parlamenti többséggel a kormány megtehetné, hogy figyelmének és energiáinak egy részét a kirekesztés ellen fordítja. Ezzel egyértelműen bizonyítaná az intelligenciáját, a demokratikus mivoltát, az erejét…. de nem ezt teszi. Azért nem teszi, mert hatalmi céljaihoz éppen a gondolkodásbeli korszerűtlenség adja a bázist. Konzervatívnak sejtetik magukat, pedig a maradiság, a feudalizmusbanézés nem azonos a konzervativizmussal. Nézetem szerint a liberális ellentétpárja sem igazán a konzervatív, legalábbis a demokratikus gondolkodásban nem az. Az egészséges demokráciában jól megfér egymás mellett a konzervatív liberális és a baloldali liberális, bár nem gondolom, hogy szeretnék egymást. De ezt nem is várjuk. Viszont tudomásul veszi egyik a másikat, nem kérdőjelezik meg egymás létjogosultságát, elismerik, hogy a cél azonos, csak más úton járnak, más módszerekkel dolgoznak. A közös cél pedig máris oldja a teljes kibékíthetetlenséget. Mindketten tudják: a demokrácia nem létezhet e két pólus nélkül. Nos, ezt tekintem és korszerű gondolkodásnak és ezt hiányolom én a hazai közgondolkodásból, valamint a Fidesz és kormánya viselkedéséből.

A választást megelőzően két baloldali és liberális kormányzatunk is volt, amelyek kisebbségben működtek. Nem is tudták volna átformálni a demokratikus kontextust, még ha akarták volna sem. De nem is akarták, és itt ez a lényeg! Mindenki tudta, hogy a baloldali-liberális kormány, bármekkora hatalma legyen is, ilyen lépéseket nem tesz, hiszen ez ellent mondana a liberalizmus lényegének! A kisebbségi Gyurcsány- és Bajnai-kormány ebben az értelemben erős volt: bírták az alkotmányos fékek ellensúlyát, és elviselték az ellenzék által gerjesztett közhangulatot. Valószínűnek tartom, hogy egy konzervatív demokrata kormány sem viselkedne másképp, demokrata mivoltából adódóan.

A mostani Orbán-kormány valóban elsöprő parlamenti többségét arra használta eddig, hogy eltakarítsa az útjából a demokráciának azokat a tényezőit, amelyek akadályt jelenthetnének számára. De kérdéses, hogy ez a többség egyúttal valóban erő is-e. Ha valóban erősek lennének, miért volna szükség ezen tényezők felszámolására? Talán, mert a többség mégsem jelent feltétlenül erőt is? Netán azt érzik, hogy az adminisztratív (parlamenti) többségük nem biztos, hogy társadalmi méretekben is megjelenik, hogy tartós tömegbázisként később is rendelkezésükre álljon?

A történeti tárgyszerűség okából ide kívánkozik, hogy az első Orbán-kormány is kisebbségbe kényszerült az utolsó kb. egy évükben, amikor a kisgazdák kiléptek a koalícióból. Csak az akkori ellenzék baloldali és liberális ellenzék volt, természetéből adódóan toleráns. Ez lehet az oka annak, hogy a kisebbségi Fidesz-kormányzás nem volt különösebben hírértékű.

Az az erő, amit az említett baloldali és liberális kormányok kisebbségben megjelenítettek, nyilván nem a nyers erővel azonos. A Fidesz viszont büszkén hirdetve, nyers erőt akar felmutatni, és ezt hangoztatta már ellenzéki éveiben is. Kordonbontás és demokráciabontás egyremegy? Márpedig a demokratikus rendszer felszámolása nem korszerű törekvés. Szinte biztos vagyok benne, hogy mindezt ők is tudják. Tudják, hogy szembemennek a demokráciával, hogy idejétmúlt ideológiákat követnek. Viszont arra alapoznak, hogy ennek az idejétmúltságnak van itthon tömegbázisa, amire építve hosszú távú hatalmi terveket szőhetnek; hogy a demokrácia nem is annyira fontos a magyar embereknek.

Azt látom, hogy a kormány, hatalmi érdekei által megkívánt-felvállalt maradiságát leplezendő, az erő ruháját akarja magára ölteni. Míg valaki azt nem kiáltja a tömegből: de hiszen nincs is rajta semmi!


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!