rss      tw      fb
Keres

Március 15. - Médiatörvény - Szervezők: 1989 óta a legnagyobb civil tüntetés

MTI 2011. március 15., kedd 19:24

Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél kedden több tízezren demonstráltak a médiatörvény ellen. A tüntetés főszervezője szerint a rendszerváltás óta a legnagyobb civil tüntetés volt az, amelyet a Facebookon szerveztek a szólásszabadságért.

Vámos Anna a követeléseiket ismertetve elmondta: nem elégszenek meg a médiatörvény módosításával, véleményük szerint a jogszabály továbbra sem felel meg az európai normáknak, ezért annak - szakmai és jogvédő szervezetek bevonásával történő - átdolgozását sürgetik. A médiatanácsról úgy vélekedett: a testület önkényesen szabhat ki büntetéseket, ami öncenzúrához vezet, és így végső soron azt veszélyezteti, hogy az állampolgárok felelős döntést hozzanak az ország ügyeiről.

A tüntetésen az Erzsébet híd pesti hídfőjénél felállított színpadtól a Ferenciek teréig ért a tömeg, a sűrű sorokban álló emberek az út teljes szélességében kitöltötték a teret. Sokan táblákkal tiltakoztak az új médiaszabályozás ellen, közülük több a leragasztott szájú Petőfi Sándort ábrázolta. A rendőrség közlése szerint rendbontás nem volt.

A felszólalók nemcsak a médiatörvényt, hanem az alkotmányozási folyamatot is élesen bírálták. Kulka János színész - aki Csákányi Eszter színművésszel együtt a rendezvény moderátora volt - azt mondta: az elmúlt hónapokban tapasztalt méretű támadás a köztársaság intézményrendszere ellen az utóbbi húsz évben nem volt.

Schilling Árpád rendező kifejtette: az a politika, amely nagyobb hangsúlyt fektet a tiltásra, mint az ösztönzésre, szükségképpen növeli a polgárok szabadságvágyát, ahol pedig a szabadság iránti vágy növekszik a munkakedv helyett, ott csődbe megy a rendszer. Sürgette, hogy a törvényalkotásba olyan szakmai és civil szervezeteket vonjanak be, amelyek véleménye eltér a kormányétól.

Lángh Júlia újságíró a Heves megyei Gyöngyöspatán történtekre utalva tűrhetetlennek nevezte, hogy egy "szélsőséges párt milíciája" romákat fenyeget, a rendőrség pedig tétlenül nézi.

Istvánffy András, a 4K! - Negyedik Köztársaság mozgalom koordinátora azt mondta: új alkotmányt csak széles társadalmi egyetértéssel lehet elfogadni, és megengedhetetlen, hogy azok, akik nemrég még népszavazást kezdeményeztek a vizitdíjról, most feleslegesnek tartják az új alaptörvényről szóló népszavazást. Szavait nagy taps fogadta.

Adam Michnik lengyel újságíró, a médiatörvény elfogadásakor címlapján tiltakozó Gazeta Wyborcza főszerkesztője azt mondta: nem lehet szabadságról beszélni olyan országban, ahol az alkotói szabadság veszélyben van. Szólt arról is, hogy a demokrácia nem recept mindenre, de ha valaki megsemmisíti a sajtószabadságot, megsemmisíti a demokráciát is. Orbán Viktornak, akit régi ismerősének nevezett, azt üzente: gondoljon bele, hány egykori harcostársa figyeli nyugtalanul kormánya intézkedéseit.

A több mint 82 ezer tagú Egymillióan a magyar sajtószabadságért elnevezésű Facebook-csoport március 15-re harmadik alkalommal hirdetett tüntetést a médiatörvénnyel szemben. Január 14-én a jogszabály módosítását, a médiahatóság politikai függetlenségének biztosítását, "az önkényesen kiszabható és aránytalan büntetések" eltörlését és a közszolgálati hírszerkesztőségek függetlenségének helyreállítását követelték a Parlament előtti demonstráció résztvevői. Azon a rendezvényen a szervezők - rendőrségi becslésre alapozott - közlése szerint nagyjából tízezren voltak. Január 27-én a budapesti Kossuth téren kívül Szegeden, Debrecenben, Pécsen és Gyulán is demonstráltak a sajtószabadságért.