Az európai melegházasság és az új magyar alkotmány
- Részletek
- 2011. március 13. vasárnap, 05:25
- Uszkiewicz Erik
Uszkiewicz Erik
Hazánkban javában zajlik az új alaptörvény előkészítése, amely szövegszerűen rögzítené, hogy házasság kizárólag férfi és nő között jöhet létre. Ez a rövid írás arra tesz kísérletet, hogy bemutassa azt az ellentétet, amely Nyugat-Európa egyes államai és Magyarország között feszül. Amíg ugyanis számos, tőlünk nyugatabbra fekvő országban a hagyományosnak mondott, különnemű személyek között köttetett házasság intézményének megóvása mellett eljutottak az azonos neműek házasságának igenléséhez és intézményi megteremtéséhez, addig Magyarországon az Alkotmánybíróság alkotmányi rangra emelt jogértelmezésével ezt következetesen megakadályozta, az új alkotmány pedig végérvényesen ellehetetlenítené egy ilyen jogintézmény megteremtését.
Korábban mind az Emberi Jogok Európai Bizottsága, mind az azt felváltó Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) arra az álláspontra helyezkedett, hogy a házasság két, egymástól eltérő nemű személyt feltételez. Megállapította továbbá, hogy az Európai Emberi Jogi Egyezmény (Egyezmény) 12. cikkének (1) is a fő célja a házasságnak mint a család alapjának a védelme, következésképp a házasságkötés a nemek különbözőségét feltételezi. Napjainkra ez a joggyakorlat megváltozott. Felmerült ugyanis a kérdés, hogy az időközben bekövetkezett szemléletváltozásra tekintettel nem lenne-e szükséges a dinamikus értelmezés annak érdekében, hogy így tegyék lehetővé az azonos neműek közötti házasságot. (2) Az Emberi Jogok Európai Bírósága már korábban is késznek mutatkozott arra más esetekben, hogy szembehelyezkedjék a szó szerinti szöveggel, s nem volt ez másként a témánk szempontjából releváns ügyekben sem. A strasbourgi bíróság jogfejlesztő és jogkiterjesztő értelmezéssel eljutott ahhoz a legmesszebb lévő ponthoz, amelyhez a szöveg engedte. A grémium expressis verbis rögzítette, hogy a házasság manapság olyan átfogó életközösség, amelyet heteroszexuális és homoszexuális párok egyaránt vállalhatnak. A korábban a házasságot kizárólag férfi és nő kapcsolataként értelmező strasbourgi gyakorlat tehát ma már az együttélés e formáját nem kizárólag a különneműek számára fenntartott intézményként definiálja. Előremutató álláspont ez az LMBT-közösség jogegyenlőségének megteremtése érdekében.
A változó joggyakorlat igazolása céljából két ítélet felidézése mutatkozik szükségesnek. Az R. és F. versus Egyesült Királyság ügyben (3) az EJEB még úgy vélte, az Egyezmény 12. cikkéből nem következik a házasság megnyitása az azonos nemű párok előtt. A Bíróság szerint ugyanis, annak ellenére, hogy egyes államok elkötelezettek a melegházasság mellett, és ezt jogi szabályozás révén lehetővé is teszik – ez a döntés kizárólag az adott államnak a házasság társadalomban betöltött szerepéről vallott aktuális felfogását tükrözi –, korántsem jelenti azt, hogy az az Egyzmény által garantált jogok értelmezéséből levezethető kötelezettség gyakorlati megvalósítását jelentené, mivel abból ilyen kötelezettség nem eredeztethető. Míg a 2010. nyarán, a Schalk és Kopf kontra Ausztria ügyben (4) hozott ítéletben a Bíróság a meleg párokat már családként ismerte el, és kimondta „mesterséges lenne fenntartani azt az álláspontot, hogy a heteroszexuális párokkal ellentétben az Egyezmény 8. cikkében foglalt ’családi élet’ fogalma nem foglalja magában az azonos neműek közötti párkapcsolatokat”. Ugyan az Egyezmény 12. cikke által biztosított házasságkötéshez való joggal kapcsolatban az EJEB nem állapított meg egyezménysértést, de forradalmi lépést tett akkor, amikor megjegyezte, „a 12. cikkben megfogalmazott házasságkötéshez való jognak [nem] minden körülmények között a férfiak és nők közötti házasságra kell korlátozódnia.”
Jelenleg hét európai ország intézményesítette az azonos nemű párok házasságát, s a legutóbbi hírek szerint a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció is elkötelezett az azonos neműek teljes jogú házastársi kapcsolatának kialakítása kérdésében. Az európai melegházasság intézményi megteremtésével kapcsolatban érdekes sajátosságra figyelhetünk fel. A homoszexuálisok házasságával kapcsolatos pozitív és negatív attitűdöket vizsgáló 2003-as kutatás adatai szerint Európában hét olyan állam van (Dánia – 82%; Hollandia – 80%; Luxemburg – 71%; Svédország – 70%; Spanyolország – 68%; Belgium – 67%; Norvégia – 66%) (5), amelyben az azonos neműek házasságának társadalmi támogatottsága a teljes népesség körében meghaladja a kétharmadot. Ezen hét országból ötben – Dánia és Luxemburg kivételével (6) – törvényt alkottak az egyneműek házasságáról. Kimutatható tehát, hogy azokban az országokban, amelyekben megszületett a szabályozás iránti igény és megfelelő volt a társadalmi támogatottság, a parlamenti erők rákényszerültek a kérdés megnyugtató jogi rendezésére.
A melegházasság megteremtésének feladatát a „liberalizmus hazájaként” is emlegetett Hollandia vállalta magára, amely nemcsak Európában, hanem a világon elsőként fogadott el ilyen tartalmú szabályozást. 2000. december 19-én mind az alsóház, mind a szenátus nagy többséggel fogadta el azt a jogszabályt, amely rögzítette, hogy házasságot két személy köthet, legyenek akár különböző, akár azonos neműek. (7) A törvény 2001. április 1-jei hatályba lépését követően mintegy 4 százalékkal nőtt a házasságkötések száma Hollandiában, köszönhetően annak, hogy csak az első évben közel 2500 meleg és leszbikus pár állt oltár elé. És noha 2006-tól az országot vezető koalíció többségi résztvevői a kereszténydemokraták, a törvényt nem hogy nem helyezték hatályon kívül, de semmilyen változtatást sem hajtottak végre rajta.
A sorban következő ország a szintén Benelux-állam Belgium volt, amely 2003-ban a holland szabályozást alapul véve szintén rögzítette, hogy két személy házasságot köthet nemükre való tekintet nélkül. (8) A Beneluxok közötti lényeges különbség, hogy a holland jogalkotó szabad átmenetet biztosított a bejegyzett kapcsolat és a házasság között, lévén hogy e két jogintézmény oly mértékben hasonlít egymáshoz, hogy már szinte azonosak. A belga jogalkotó azonban ezt elutasította, mondván: a két struktúra nem hasonlíthat annyira egymáshoz, hogy az már sértse a házasság jogintézményét.(9)
Külön érdekességet jelent Spanyolország. Egy nemzedékkel ezelőtt a hagyományos család még szentnek számított az ibériai országban. Franco tábornok a nagy katolikus család híve volt, és bőségesen megjutalmazta a legtöbb utódot nevelő szülőket. A Franco-diktatúra alatt több mint 5000 spanyolt börtönöztek be, pusztán a homoszexualitása miatt. Az erős katolikus hagyományokkal rendelkező Spanyolországban például egészen 1975-ig (a Franco-diktatúra végéig) törvény tiltotta a homoszexualitást. A homoszexuálisok jogegyenlőségének megteremtésért folytatott küzdelmet aztán a baloldali kormány vállalta, amit José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök személyes ügyének tekintett, és a törvényi szintű szabályozásra még 2004-ben, a kormányprogram ismertetésekor ígéretet tett. A 2005. júniusában elfogadott új családjogi törvény a katolikus egyház heves ellenállásába ütközött, ám a madridi kormány ebben az ügyben számíthatott az egyre liberálisabb spanyol közvélemény támogatására. „E törvénnyel Spanyolország Európa és a világ élvonalába kerül a polgártársaink millióit évszázadok óta sújtó diszkrimináció elleni küzdelemben” – mondta María Teresa Fernandez de la Vega miniszterelnök-helyettes.(10) A közelmúltban készült felmérés szerint a spanyolok 66 százaléka támogatja a saját nemükhöz vonzódók jogát a házasságra.
2009-ben két skandináv ország csatlakozott a melegjogok szempontjából elkötelezett államok sorához. Hasonlóan az imént bemutatott ibériai országhoz, Norvégiában is a szocialisták voltak a törvényjavaslat előterjesztői, amelynek érdekessége, hogy a házasságban élő leszbikus párok számára még a mesterséges megtermékenyítés lehetőségét is biztosítja, s ez forradalmi újítás a kontinensen. A szomszédos Svédországban a szabály elfogadásának érdekessége, hogy a kereszténydemokraták kivételével valamennyi, a svéd parlamentben helyet foglaló parlamenti erő támogatta a 2009. április 1-jén elfogadott törvényt. A 299 voksát leadó képviselő közül 261 szavazott igennel, mindössze 22-en ellenezték a jogszabály elfogadását, a tartózkodók száma pedig csupán 16 volt.
2010. június 5-étől már a portugál homoszexuális párok is köthetnek házasságot. A törvény megszületésének előzményeként értékelhetjük, hogy a portugál alkotmánybíróság egy bírói ítélet elleni fellebbezés folytán 2009. július 31-én 3:2 arányban úgy határozott, hogy a hatályos portugál alaptörvény alapján nem határozható meg az azonos neműek házasságkötésének alkotmányossága vagy alkotmányellenessége. Annak mérlegelése, hogy a házasság jogintézményének lehetőségét a jogalkotó megnyitja-e a portugál homoszexuálisok előtt, a mindenkori törvényhozó kompetenciájába tartozik.
Az európai országok közül eleddig utolsóként Izland fogadott el törvényt az azonos neműek házasságáról. 2010. június 11-én a 63 képviselőből 49 szavazta meg a törvényt. A voksolás érdekessége, hogy az ellenzéki konzervatív erők ahelyett, hogy nemmel szavaztak volna, tartózkodtak, ami azt hivatott kifejezésre juttatni, hogy bár nem támogatják a szabályozás megteremtését, nem is állnak annak útjába.
Az azonos nemű párok kapcsolatára vonatkozó európai szabályozás típusai (11)
Engedélyezett melegházasság
A partnerkapcsolat más típusú szabályozása
Be nem jegyzett együttélés
Politikai egyeztetések tárgya
Nem elismert
Az alkotmány a házasságot férfi és nő kapcsolataként definiálja
Ezek után tekintsük át röviden a hazai helyzetet. A 22/1992. számú határozatban (12) az Alkotmánybíróság egy olyan törvényerejű rendelet alkotmányellenességét állapította meg, amely a fegyveres erők, fegyveres testületek és a tűzoltóság tagjainak házasságkötését parancsnoki engedélyhez kötötte. A bírák elvi éllel szögezték le: „A házasság intézményének alkotmányos védelme az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azt is jelenti, hogy az Alkotmány egyben garantálja a házasságkötés szabadságát. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jog alkotmányos értelmezése során már több határozatában rámutatott arra, hogy az emberi méltósághoz való jog, mint az általános személyiségi jog egyik megfogalmazása, magába foglalja az önrendelkezés szabadságához való jogot is [8/1990. (IV. 23.) AB és 57/1991. (XI. 8.) AB határozatok]. Márpedig az önrendelkezési jog része a házasságkötés szabadságához való jog, így ez a jog az Alkotmány 54. § (1) bekezdése alapján ugyancsak alkotmányos védelemben részesül. (ABH 1992, 122, 123.)”. A testület, következetesen képviselve korábban kialakított joggyakorlatát, egy évvel később hasonló tartalmú döntést hozott (13) a Magyar Köztársaság Rendőrségének Szolgálati Szabályzatáról szóló 1/1990. BM rendelet mellékletének alkotmányellenessége tárgyában, amely szintén az illetékes elöljáró engedélyéhez mint eljárási előfeltételhez kötötte a házasság vagy az élettársi közösség létesítését az állomány tagjai számára. Ebben a határozatban azonban nem csupán a házasságkötés szabadsága mellett tett hitet az Alkotmánybíróság, hanem az élettársi kapcsolat szabadsága mellett is felemelte szavát. A határozat kifejezetten utalt az élettársi kapcsolat létesítéséhez fűződő jogra is, amikor rögzítette, hogy: „Az indítvánnyal támadott szabályzat vonatkozó pontjai alapvető jogot korlátoznak akkor, amikor a szabályozott alanyi körben a házasságkötést (az élettársi kapcsolat létesítését) előzetes engedély, hozzájárulás megadásához kötik”.
A fentiekben elemzett határozatok értelmében megállapíthatjuk, hogy a taláros testület a házasságkötéshez való jogot olyan alapjognak tekintette, amely csak ésszerű indokok mellett korlátozható, valamint a házasságkötés szabadságát olyanként értelmezte, amely a személyiség kibontakoztatásának és az önrendelkezésnek elengedhetetlen, mintegy immanens területe.
Éppen ezért tekinthetjük visszásnak, hogy az Alkotmánybíróság az egyneműek közötti házasság alkotmányosságának megítélésekor ahelyett, hogy a hetero-, illetve a homoszexuális párok helyzetét hasonlította volna össze (ezzel következetesen érvényesítve a hátrányos megkülönböztetés tilalmának alkalmazását), a férfiak és a nők homogén csoportját vetette egybe, megerősítve ezzel a házasság hagyományos fogalmát és annak szükségszerű elemévé téve a különneműséget. Plurális értékrendszeren alapuló demokráciában nehezen védhető álláspontot tett magáévá a testület, amely egy hagyományosnak tekinthető jogintézmény védelme érdekében egy teljes kisebbség alapjogának korlátozásával reagált. (14)
A grémium, 1995 óta, a házasságot mint férfi és nő életközösségét meghatározó törvényi rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány elutasítása óta (15), következetesen azt vallja, hogy a házasság rendelkezik egy – a szociológiai változásoktól független – változtathatatlan, érinthetetlen „lényeges tartalommal”. Eszerint a házasság:
- férfi és nő kapcsolatán alapul,
- amelynek célja a közös gyermek felnevelése,
- ebben az értelemben a házasság a család alapja.
Az Alkotmánybíróság oly mértékben ragaszkodik ehhez az 1995-ben megalkotott házasságfogalmához, hogy azt már szinte alkotmányi rangra emelte. Ennek eklatáns bizonyítéka az a határozat, amelynek értelmében nem lehet az azonos neműek házasságának megteremtése kérdésében népszavazást tartani, mert az burkoltan az Alkotmány tartalmi módosítását jelentené.
Érdemes rögzíteni: attól, hogy azonos neműek számára is lehetőséget teremtünk a házasságkötésre, még nem üresedik ki a hatályos alkotmány által a jogintézménynek garantált kiemelt és különös védelmi kötelezettség. Az állam objektív intézményvédelmi kötelezettsége ugyanis abban áll, hogy a házasságot mint sui generis jogintézményt olyan szabályozási struktúrával alakítsa ki és részesítse védelemben, amely biztosítja a többi családjogi intézménytől való elkülönítését és privilegizált státuszát. Ez azonban nem áll ellentétben azzal, hogy azonos neműek számára is megnyitja a jogalkotó a lehetőséget házasságkötésre.
A házasság kiemelt alkotmányi védelmével kapcsolatosan ugyanerre az álláspontra helyezkedett Bragyova András alkotmánybíró a 154/2008. számú alkotmánybírósági határozathoz fűzött különvéleményében. (16). Álláspontja szerint a házasság védelmének három különböző szintje különíthető el:
- a házasság intézménye nem szüntethető meg;
- a házasság preferálása: a házassághoz hasonló együttélési formák nem tekinthetők egyenértékűnek a házassággal;
- és végül a házasság kizárólagossága.
Érvelése szerint: „Ezt [ti. a második szintet] nem tudom elfogadni, mert azt gondolom, hogy a házasság alkotmányos védelmének ez a változata (a harmadikról nem is beszélve) nem egyeztethető össze az alkotmányos demokrácia alapvető értékével: a társadalomban élő emberek szabadságával és egyenlőségével – egyenlő szabadságával és/vagy szabad egyenlőségével”. Bragyova amellett érvel, hogy a konvencionális morál szempontjából elfogadott házasságfogalom az idők folyamán folytonosan változott, és jelenleg is változik.
A jogegyenlősítés irányába mutató tendenciákat végérvényesen zárná le az új alaptörvény, amennyiben az alkotmányozó valóban a fent ismertetett normaszöveget teszi magáévá. Ez jó időre képes lenne megakasztani a diszkrimináció e vetületének felszámolása érdekében tett erőfeszítéseket, sőt intézményes formát öltve utasítaná el a felszámolását, ezzel Magyarországot is „a piros zónába” degradálva.
(1) „Men and women of marriageable age have the right to marry and found a family, according to the national laws governing the exercise of this right.” A házasságkötési korhatárt elért férfiaknak és nőknek joguk van a házasságkötésre és a családalapításra, az e jog gyakorlását szabályozó hazai törvények szerint.
(2) „…mivel az Egyezmény elsősorban és leginkább egy emberi jogokat védő rendszer, a Bíróság figyelemmel kell hogy legyen a megváltozott körülményekre mind az alperes államban, mind általában a tagállamokban, és tekintetbe kell például vennie minden olyan kialakulóban lévő megegyezést, amely az elérendő védelmi szintre vonatkozik”. Idézi a testület álláspontját Halmai G.–Polgári E.–Sólyom P.– Uitz R. –Verman M.: Távol Európától. Kiemelt védelem alacsony színvonalon. Fundamentum, 2009. 1. szám, 99. oldal.
(3) R. and F. v. The United Kingdom 35748/05, Decision of 28 November 2006.
(4) Schalk and Kopf v. Austria 30141/04, Judgement of 24 June 2010.
(5) A kutatás eredményeit ismerteti Takács Judit. Takács J.: Az egyenlő bánásmód gyakorlatai. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2007., 19. oldal.
(6) Dánia és Luxemburg a bejegyzett élettársi kapcsolat szabályozásában látta biztosítottnak a kérdés megnyugtató rendezését. Dánia a világon elsőként teremtette meg az azonos nemű párok kapcsolatának regisztrációs lehetőségét az 1989. június 7-én elfogadott és 1989. október 1-jén hatályba lépett 1989. évi 372. sz. törvénnyel, amely kimondja, hogy a minden egyéb jogszabályban szereplő „házasság” és „házastárs” kifejezések alatt a továbbiakban a bejegyzett élettársi kapcsolatban lévőket és kapcsolatukat is érteni kell. Luxembourgban, pedig 2004. május 12-én fogadták el a 2004. évi 4946. sz. törvényt, amely létrehozta a bejegyzett párkapcsolatot.
(7) „Een huwelijk kan worden aangegaan door twee personen van verschillend of van gelijk geslacht.” „A marriage can be contracted by two people of different or the same sex.” A törvény 1:30 szakaszának idézete eredeti holland és hiteles angol fordításban.
(8) A belga Civil Code 143. szakasza eredeti holland és francia nyelven, valamint hiteles angol fordításban: „Een huwelijk kan worden aangegaan door twee personen van verschillend of van hetzelfde geslacht”; „Deux personnes de sexe différent ou de même sexe peuvent contracter mariage”. „Two persons of different sexes or of the same sex may contract marriage.”
(9) Gyöngyösi Z.: Változások az élettársi jogviszony szabályozásában, 11. oldal. A tanulmány elektronikus formában hozzáférhető itt.
(10) Spanyolország engedélyezi az egyneműek házasságát.
(11) Az ábra a 2010. augusztus 31-i állapotot rögzíti. Forrás: Same sex marriage map Europe – Wikipedia.
(12) Közzétéve a Magyar Közlöny 1992. évi 38. számában.
(13) 23/1993. (IV. 15.) AB határozat. Közzétéve a Magyar Közlöny 1993. évi 43. számában.
(14) Halmai G.–Polgári E.–Sólyom P.–Uitz R.–Verman M.: i.m. 98. oldal.
(15) 14/1995. (III. 13.) AB határozat. Közzétéve a Magyar Közlöny 1995. évi 20. számában.
(16) 154/2008. (XII. 17.) AB határozat Közzétéve a Magyar Közlöny 2008. évi 180. számában.
