rss      tw      fb
Keres

Welt Online interjú Fischer Ádámmal: Mennyire válik intoleránssá Európa?



„A Hamburgban vendégszereplő Fischer Ádám magyar karmester idegenellenes áramlatoktól óv – nemcsak a saját hazájában” ezzel az alcímmel tette közzé vasárnap a Welt Online Katja Engler Fischer Ádámmal készült interjúját.

„Orbán Viktor jobboldali nemzeti miniszterelnök 2010. májusi hivatalba lépése óta azon van, hogy Magyarországot a saját elképzelései szerint reformálja meg. A hatalom sok pontján lecserélte az eddigi eliteket, és hozott egy erősen vitatott médiatörvényt, amelyet az EU nyomására minimálisan korrigáltak. Schiff András, világhírű magyar zongoraművész ellen Bayer Zsolt publicista, a most kormányzó párt alapító tagja és Orbán barátja vezetésével rasszista, antiszemita uszító kampány tört ki, mert a The Washington Post című lapnak küldött olvasói levélben feltette a kérdést, hogy alkalmas-e Magyarország az EU soros elnöki tisztségének átvételére. Honfitársa, Fischer Ádám karmester erre nemzetközi petícióban ítélte el élesen az országában zajló történéseket. Fischer, akinek második lakhelye Hamburgban van, nagyon világosan látja, hogy művészként kötelessége a kritikus éberség.”

Welt am Sonntag: – Fischer úr, hazája helyzetében jelenleg miben lát leginkább okot az aggodalomra?

Fischer Ádám: – Több problémában, amelyek kapcsolatban állnak egymással. Tény, hogy Magyarországon több kormány maga előtt tolta a problémákat. Most, amikor a gazdasági helyzet kiéleződik, és a kormány sok mindent megváltoztat, az emberek elbizonytalanodnak, és ebben a szegényebbeket és gyengébbeket látják bűnösnek. Így nő a magyar lakosságban az intolerancia. És ez összefügg azzal, hogy nem tudnak változni a globalizálódás korában.

– Ön a budapesti operaház főzeneigazgatója volt, de tiltakozásból lemondott. Miért?

– A fő ok az volt, hogy a kormány egyik komisszárja hirtelen mindent felborított, amit terveztünk az operában. Ez az operaház még úgy működik, mint az ötvenes években, és az ízlés szélsőségesen konzervatív. Sok mindent tudtam volna változtatni, de az volt az érzésem, hogy ezt nem akarják, nem akarnak még egy valamennyire érdekes rendezést sem.

– Ön petíciót tett közzé, amelyben pellengérre állítja a magyarországi rasszista, antiszemita és melegellenes tendenciákat, s ezt már 40 más művész írta alá, köztük olyan neves művészek, mint Daniel Barenboim, Aki Kaurismäki, vagy Jim Jarmusch. Folytatódik a tiltakozás?

– Igen. Felhívást készítünk elő az Európai Unió művészeihez. Nemzetközivé szeretném tenni a tiltakozást. Ez az európai társadalmak ügye, és ezek kevésbé toleránssá váltak. Idealistán hangzik, de meg kell gyógyulnunk. És ezt nekünk, művészeknek kell képviselnünk. Magyarországon ugyanis a kritikus hangok csak olyan újságokban szólalnak meg, amelyeket túl kevesen olvasnak, vidéken pedig nem is látnak.

– El tudja képzelni, hogy művészként ne gondolkozzon politikusan?

– Igen is, meg nem is. Karmesterként 95 százalékban olyan művekkel foglalkozom, amelyek letűnt századokban keletkeztek. Tehát egy párhuzamos világban élek. A művészet és a zene azonban olyan érzelmeket fejez ki, amelyeket évezredek óta átérzünk. Ezek az érzések mindig a szabadságvágyban végződnek. Ettől a művészet mindig politikus lesz, a muzeális művészet is.

– A politikai elkötelezettségét néha beviszi a koncertterembe is?

– Nem, de 2011-ben be akartuk mutatni Luigi Nono Intoleranza című operáját Budapesten és Brüsszelben, közösen Christoph Schlingensieffel, ám ő aztán megbetegedett. Néhányszor beszélgettem vele a művész feladatáról. Mély benyomást tett rám, ahogyan mindenbe beavatkozott. Az elkötelezettségemet szeretném hommage-nak tekinteni. Mert a társadalom bírálatáról van szó, és meggyőződésem, hogy Európának szüksége van ilyen produkciókra. A meghatározatlan bűnbakok keresése a lehető legveszélyesebb. Ez ellen fel kell lépnünk nekünk, művészeknek.

– Példakép szeretne lenni?

– Igen is, és nem is. Azt szeretném, hogy a társadalom, amelyet most formálunk, lássa, hoz az valamit, ha teszünk az igazságtalanság ellen. Ez most még annyival erősödött, hogy nagyapa lettem. Ettől sokkal reálisabb lett számomra annak a kérdésnek a jelentősége, hogy milyen lesz a világ 2080-ban. Nem a hírnév a célom.

– Hamburgban a Bécsi Szimfonikusokkal lép fel. Ausztriában másként értékelik a helyzetet, mint Németországban?

– Szerintem igen. A nagyon konzervatív osztrákoknál valamiféle titkos öröm látszik, mintha a magyarok, akik a függetlenséget akarták, maguk tehetnének a nyomorúságról. Az osztrákok jobban feldolgozzák a problémáikat. Miközben mi olyanoknak számítunk, akik a fészekbe piszkítanak, ott büszkék az olyan kritikus művészekre, mint Elfriede Jellinek vagy Thomas Bernhard.

– Schiff András zongoraművész a magyarországi antiszemita támadások után nemkívánatos személynek érzi magát, és soha többet nem akar ott fellépni. Hogyan van ezzel Ön?

– Andrásnak igaza van. Mindez mérhetetlenül megrázott, és a nyílt antiszemitizmus botrány. Nem értem, Bayer Zsoltot miért nem zárják ki a pártból. De velem más a helyzet, mint Andrással, és Magyarországon sok művész fél attól, hogy elvesznek tőle pénzt, ha kritikus nézeteket hangoztat. Én továbbra is vezényelek Magyarországon, de bejelentem, hogy a gázsim egy részét egy emberi jogi szervezetnek utalom át.

– Mennyire élő a globalizálódás korában az egységes, szabad Európa eszméje, ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat?

– Az európai eszme veszélyben van. Ez szörnyű. Túl gyorsan ment végbe az EU bővítése, és a kelet-európaiaknak idealizált elképzeléseik voltak arról, hogy mit hoz az EU. Mindez nem volt reális, különösen a jogok és kötelességek arányait illetően.

– Ön mit vár au Európai Uniótól?

– A jövő nagy veszélyeket rejt. Az arab térségben végbemenő változások oda vezetnek, hogy onnan egyre több ember áramlik majd Európába, ott pedig ettől ugyanaz az intolerancia erősödik majd. Az Európai Uniónak gondoskodnia kell arról, hogy ez ne történjen meg. Olyan politikai struktúrákat kell teremteni, amelyekben nem kifizetődő az idegengyűlölet szítása.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!