Hogy mik lesznek! – 2010.04.07.
- Részletek
- 2010. április 07. szerda, 05:42
- Kelemen László
Űrszemétgyűjtő kocka
A brit Surrey Space Center szakemberei által tervezett CubeSail (kockavitorla) nevű, zseniálisan egyszerű szerkezetű és működésű eszközt arra szánják, hogy az űrben keringő drága berendezéseket megvédjék az űrszeméttől. A CubeSail mérete alapján nano-műholdnak minősül, mivel a 10x10x30 centiméteres doboznak mindössze 3kg a tömege. Az eszközt egy mesterséges holdhoz, rakétafokozathoz vagy más űrberendezéshez csatlakoztatva lehet feljuttatni az űrbe. Ott a doboz kinyílik, és magától kibújik belőle egy vékony polimerlemez, amelyet az addig meghajlított állapotban levő négy vékony fémcsík feszít ki teljes, 25 négyzetméteres nagyságúra.
A CubeSail ezután leválik a hordozójáról, és elkezd önállóan keringeni. A keringése közben véletlenszerűen begyűjt egy-egy jókora adagot a Föld körül keringő űrhulladékból – erre egyébként jó esélye van, mert a becslések szerint mintegy 5500 tonna űrszemét nehezíti meg a Föld körül a szakemberek és az űrhajósok dolgát (Hogy mik lesznek! – 2010.03.04.). A felgyülemlő űrhulladékot mindaddig magával vonszolja, amíg annyira le nem lassul, hogy belép a légkörbe, ahol egyszerűen elég.
A készítők reményei szerint jövőre elkezdhetik az első éles, orbitális pályán zajló kísérleteket vele. A továbbiakban, esetleg már 2013-tól, megkezdődhetne a sorozatgyártás is.
Háromdimenziós sötétanyag-térképet készít a Hubble
A világűrben levő sötétanyagot nem lehet szemmel észrevenni, mert nem lép kölcsönhatásba az elektromágneses sugárzással – így a fénnyel sem –, illetve nem bocsát ki és nem ver vissza elektromágneses hullámokat. Ám a sötétanyag is rendelkezik gravitációs tulajdonságokkal, és emiatt képes "meghajlítani" a normálisan egyenes irányban haladó fény pályáját. Ezt az egyébként meglehetősen gyenge "lencsehatást" egy bonyolult módszer segítségével már elemezni lehet a Hubble által készített felvételeken, és a földi űrobszervatóriumok hasonló képeinek analízisével kombinálva el lehet készíteni a sötétanyag-térképet is.
NASA, ESA, R. Massey (California Institute of Technology)
Az ábrán megfigyelhető a sötétanyag szálak laza hálózata. Később készülő hasonló térképeken azt látnánk, hogy a sötétanyag felhője egyre kisebb és egyre tömörebb lesz a gravitáció hatására, a szerkezete pedig egyre markánsabban összecsomósodik.
Új csillagtípus – papíron
A Discovery News írása szerint a Case Western Reserve University tudósai egy új csillagtípus vagy csillagfázis létezését és majdani felfedezését valószínűsítik. Az általuk "elektrogyenge csillagoknak" nevezett objektumok olyan halott csillagok, amelyek már az összeroskadás fázisában vannak, és már túl sűrűek ahhoz, hogy kvarkcsillagok legyenek, ugyanakkor a tömörségük még nem érte el a fekete lyukakét. Az összeroskadó csillag folyamatosan zsugorodik, a belsejében kvarkokat emészt fel ("éget el"), és kifelé olyan elektromágneses sugárzást gerjeszt, amely a gravitáció ellenében hat.
Biztosan nem tudhatjuk, de a Helix csillagködben is létezhetnek "elektrogyenge csillagok" (A Spitzer űrteleszkóp infravörös képe, NASA)
A jóslatok szerint ezeknek a csillagoknak a belseje valóságos "ősrobbanás-gyár". A halott csillagban az elektromágneses és a gyenge kölcsönhatások erői egyre kevésbé érvényesülnek (innen az "elektrogyenge" elnevezés), és ilyen viszonyok csak az ősrobbanás utáni pillanatokban létezhettek.
Hasonló csillagfázis létezését már korábban is valószínűsítették. A régebbi elméletek szerint ilyen csillagok legfeljebb néhány másodpercig létezhettek, ám a legújabb számítások szerint akár évmilliókig is elvegetálhatnak.
Nem erőszak a disznótor – avagy, ha nem a NASA, akkor majd az ESA
A NASA módosított terveiben már nem szerepel a Hold meghódítása (lásd: Holdfogyatkozás című írásunkat), ám az Európai Űrhivatal (ESA) illetékesei szerint az öreg földrész kutatóit igenis érdekli a Hold. Olyannyira, hogy már 2017-ben automata űrhajót küldenek égi kísérőnkre – azzal a cseppet sem titkolt hátsógondolattal, hogy feltérképezze a terepet a későbbi, emberekkel végrehajtandó Hold-küldetések számára.
(Esa)
Az ESA már várja is az ajánlatokat annak a leszállóegységnek a terveire, amely a Hold déli pólusa közelében landol majd. A leszállás vélhetően nem lesz egyszerű, ugyanis egy kráterekkel sűrűn szabdalt területről van szó, de a régióban nagymennyiségű vizet feltételeznek a felszín alatt. A terület emellett napfényben is gazdag, ezért energiában sem lesz hiány.
Tudományos magyarázat a mennyországra?
A Newsweekben megjelent írás szerint a mennyország nem valós hely, folyamat vagy természetfeletti entitás, hanem olyan állapot, amelybe az agyunk kerül akkor, amikor meghalunk.
A tézis természetesen azoknak a halálközeli élményeknek a leírásaiban gyökerezik, amelyeket a klinikai halálból visszatért betegek mesélnek el. Közismert, hogy ezekben az elbeszélésekben sok közös elem ismétlődik, úgymint: alagút, fény, kapu vagy ajtó, a testből kilépés és felemelkedés érzése, korábbi – leggyakrabban már meghalt – ismerősökkel való találkozás, egy felsőbbrendű lény közelségének az érzése.
A tudósok új elméletei szerint mindez egy olyan biokémiai önvédő mechanizmusnak lehet a pszichológiai érzetekben megnyilvánuló eredménye, amelyben a további károsodásoktól védő, ugyanakkor intenzív hallucinációkat előidéző vegyületek termelődnek az agyban. A kutatóknak elég nagy valószínűséggel igazuk lehet, ugyanis brit tudósok régebbi eredményei szerint a halálközeli élmények nagy része reprodukálható egy régóta ismert vegyülettel, a ketaminnal. Ezt a rövid hatásidejű altatószert a humán anesztéziában is használják, de régóta ismertek hallucinogén hatásai is.