A pécsi püspökség esete



Az alábbiakban, nagy vonalakban, összefoglaljuk azt az évek óta tartó, de csak 2010 végén kirobbant ügyet, amely a pécsi egyházmegyében rendőrségi (és vatikáni?) vizsgálathoz, a pécsi megyéspüspök lemondásához és a püspökség több munkatársának leváltásához vezetett.

2007. április 3.
Az Egyházfórum Alapítvány közleménye: Ternyák érseket vádolja az Egyházfórum


Az elmúlt hónapokban gazdasági visszaélések gyanújába keveredett a katolikus Pécsi Egyházmegye vezetése. Az Egyházfórum című közéleti-kulturális folyóirat legutóbbi száma szerint a kétes ügyeket dr. Ternyák Csaba érsek, az újonnan kinevezett egri érsek is igyekezett eltussolni.

2006. december 8-án Mayer Mihály pécsi püspök azonnali hatállyal megvonta a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont gazdasági önállóságát, mert előtte lévő nap a szolgáltató a kifizetetlen számlák miatt kikapcsolta az áramot, írja az Egyházfórum. Az intézkedésre az oktatás biztosításának, továbbá az intézmény teljes eladósodásának megakadályozása érdekében volt szükség, hangsúlyozza a püspök közleménye. Az iskola igazgatója, Uzsalyné dr. Pécsi Rita visszautasította az eladósodás vádját és közölte, az iskola a számlákat azért nem tudta kifizetni, mert az egyházi fenntartó nem utalta át időben az állami támogatások jelentős részét.

A sikertelen egyeztetési próbálkozások után az igazgatónő előre menekült, és független szakértőt kér fel az iskola pénzügyeinek átvizsgálására. A vizsgálati jelentés szerint az iskola gazdálkodását pénzügyi szempontból megfelelően végezte , viszont súlyos hiányosságokat állapított meg a fenntartó részéről, így például az állami támogatások késedelmes átutalását, aminek következtében az iskola többek között a béreket és a köztartozásokat sem tudta időben kifizetni.

A püspökség nem ismeri el a vádakat és kifogásolja, hogy az iskola vezetősége az intézményre vonatkozó adatokat kiszolgáltatta egy illetéktelen személynek, aki sem a Fenntartót, sem a Hatóságot, sem az intézményt nem képviseli , az iskola gazdasági vezetőjének és az igazgatónőnek pedig felmondott.

Az Egyházfórum szerint Róma is tudott a pécsi egyházmegye vezetésében valószínűsíthető súlyos anyagi és bővebben nem részletezett állítólagos szexuális visszaélésekről. Az elmúlt év nyarán ugyanis dr. Ternyák Csaba, a Papi Kongregáció titkára, újonnan kinevezett egri érsek tájékoztatást kapott a pécsi helyzetről, de ahelyett, hogy vizsgálatot indított volna, Wolf Gyulának, a pécsi egyházmegye gazdasági vezetőjének a tudomására hozta nemcsak a jelentés tényét és tartalmát, hanem tájékoztatta őt annak szerzőiről is.

***

2007. június 26.
Az Egyházfórum Alapítvány közleménye: Megnevezi a pécsi püspökség elleni vádakat az Egyházfórum

Az Egyházfórum legfrissebb száma kivonatosan közli azt a levelet, amelyet a lap főszerkesztője tavaly nyáron küldött Rómába Ternyák Csaba címzetes érseknek, a Papi Kongregáció titkárának, a pécsi egyházmegye vezetésével szemben felmerült kétes esetekkel kapcsolatban. A jelek arra utalnak, hogy Ternyák érsek az ügyeket nem vizsgáltatta ki, hanem inkább azok eltussolására tett kísérletet.

A 2006. június 14-éről datált levélben Wildmann János, az Egyházfórum főszerkesztője azt írta Ternyák Csaba érseknek, hogy már a korábbi apostoli nuncius, Dr. Karl Josef Rauber is tudott a pécsi egyházmegye vezetésének kétes híréről, sőt ezek némelyikéről néhány érintettel tárgyalt is. 2006 tavaszán a főszerkesztő felkereste Mayer Mihály pécsi megyéspüspököt, és figyelmeztette őt, hogy időzített bombán ül . A megyéspüspök először lesöpörte Wildmann utalásait az asztalról, de a konkrét esetek említése látszólag megdöbbentette.

A Ternyák érseknek küldött levél ezután az egyházmegye vezetésében tapasztalható súlyos anyagi visszaéléseket , a püspökségen pedofil képek letöltése miatt folytatott rendőrségi vizsgálatot, valamint egy a pedofilia gyanújába keveredett pap ügyét említi, akit a pécsi püspöknek sikerült megmenteni a bíróság elé állítástól.

A lap a személyes és kényes adatokra való tekintettel neveket nem közöl, de úgy tudja, hogy Ternyák érsek a kért kivizsgálás helyett tájékoztatta Wolf Gyulát, a pécsi egyházmegye gazdasági irányítóját, a levél tartalmáról.

Az elmúlt hónapokban a pécsi egyházmegye vezetése a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont körül kirobbant viták miatt került a figyelem előterébe. Mint ismeretes, a Mayer Mihály még az elmúlt év decemberében arra hivatkozva vonta meg az intézmény gazdasági önállóságát, hogy megakadályozza annak teljes eladósodását. Az iskola gazdálkodását elemző szakember azonban felmentette az intézményt, de súlyosan elmarasztalta a fenntartó püspökséget, mivel az visszatartotta az állami támogatások egy részét, így az iskola fizetésképtelenné vált. A pécsi püspök nem fogadta el ezt a jelentést és a Püspökkari Konferencia alá tartozó Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézettől újabb vizsgálatot kért. Az Egyházfórum szerint ez beszámoló is elkészült, amely szintén az előző ellenőrzés eredményére jutott. Valószínűleg ez lehet az oka annak, hogy a püspök még az iskola vezetésének sem mutatta meg a jelentést. Ehelyett egy újabb elemzés megírására kért fel valakit, aki azonban az Egyházfórum információja szerint megfelelő könyvvizsgálói képesítéssel sem rendelkezik. Ez a beszámoló már a püspök elképzelései szerint készült, minek nyomán Mayer Mihály azonnal kinyilvánította szándékát, hogy le kívánja váltani az iskola kellemetlenné vált igazgatónőjét, Uzsalyné dr. Pécsi Ritát.

***

AZ ÜGY FOLYTATÁSA 2010-BEN

2010. március 27.
Ternyák Csaba egri érsek közleménye a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia honlapján
Tekintettel egyes tömegtájékoztatási eszközökben az utóbbi időben megjelent közleményekre, az MKPK Titkársága közreadja dr. Ternyák Csaba egri érsek úr e témában írt nyilatkozatát.

Különböző sajtóorgánumokban ismételten bűnpártolással vádoltak meg amiatt, hogy Wildmann János, az Egyházfórum c. folyóirat főszerkesztője szerint nem rendeltem el vizsgálatot egy hozzám még 2006-ban intézett e-mail üzenet ügyében. Az üzenetből azt a részletet emelem ki, amely az interneten is olvasható: „Kedves Csaba! ... egy kényes és bizalmas ügyben kereslek. Bizonyára hozzád is eljutott a pécsi egyházmegye vezetésének kétes híre. (Már a korábbi nuncius, Karl Josef Rauber is tárgyalt ezek némelyikéről néhány érintettel, magam is ott voltam.) Két-három hónapja felkerestem Mayer Mihályt és elmondtam neki, hogy időzített bombán ül. Eleinte lesöpörte utalásaimat az asztalról, de néhány konkrét eset említése után – úgy tűnt – megdöbbent.”

Az e-mailben foglaltakat, azok jóhiszeműségét és segítő szándékát nem kívánom minősíteni, de ezúton kijelentem, hogy az ilyen stílusú üzenetekre, ahogy a múltban nem válaszoltam, úgy a jövőben sem fogok. Szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy a kimondott és leírt szó hitelének és értékének gyengülését az ilyen jellegű, vádaskodó, bizonyítékokat be nem mutató, pletykálkodó, először bizalmaskodóan fülbesúgó, majd a médiát a nyomásgyakorlás és hitelrontás eszközévé alacsonyító, de közben vizsgálatokat követelő írások terjedése és azoknak mint az ügyek elintézési módjának elfogadása is okozzák. A fentiek miatt kérek minden, a főszerkesztő úrhoz hasonló érzületű üzenetküldőt, hogy az esetleg papságunkat is érintő, törvénysértést vagy bűncselekményt megfogalmazó vádakkal legyen szíves közvetlenül a nyomozó hatóságokhoz fordulni.

Eger, 2010. március 27.

Dr. Ternyák Csaba
egri érsek

***

2010. május 5.
Wildmann János válasza Ternyák Csaba egri érsek közleményére

Ternyák Csaba egri érsek többek között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia honlapján 2010. március 27. dátummal egy közleményt jelentetett meg, mivel szerinte különböző sajtóorgánumok ismételten bűnpárolással vádolták meg őt amiatt, hogy nem rendelt el vizsgálatot egy általam még 2006-ban neki írt e-mail üzenet ügyében. Mivel az elmúlt országgyűlési választásokon egy párt képviselőjelöltje voltam [LMP – a szerk.], és el akartam kerülni, hogy az ügy politikai színezetet kaphasson, a választások befejezéséig nem kívántam reagálni az érsek úr közleményére. Most azonban szükségesnek tartom, hogy válaszoljak az érseki nyilatkozatra.

1. Ternyák érsek úr azzal védekezik, hogy „hogy az ilyen stílusú üzenetekre, ahogy a múltban nem válaszoltam, úgy a jövőben sem” fog, mert az „vádaskodó, bizonyítékokat be nem mutató, pletykálkodó, először bizalmaskodóan fülbesúgó, majd a médiát a nyomásgyakorlás és hitelrontás eszközévé” alacsonyítja.
Levelem valóban nem felelt meg a hivatali etikett szabályinak, hanem tegező és baráti hangnemben íródott, mivelhogy Ternyák Csabát harminc éve ismerem. Ez azonban eddig nem okozott problémát levelezésünkben, sőt volt idő, amikor ő hívott engem, és barátian „fülbe súgott” bizonyos információkat.

Ha azonban a levelemben felvetett problémák súlya nem engedte meg a közvetlen stílust, kérhetett volna egy hivatalosabb változatot is. Ehelyett az érintetteket figyelmeztette a pécsi püspökségen. Ezzel nemcsak engem tett ki bizonyos egyházi retorzióknak, amivel egyébként is számolnom kellett, hiszen én már korábban személyesen kerestem fel Mayer Mihály megyés püspököt, és tettem szóvá neki a levélben is említett botrányos ügyeket. Sokkal inkább azon informátorokat sodorta veszélybe, akik egzisztenciálisan függtek vagy még ma is függnek a püspökségtől. Levelem részleges közlése még 2007-ben az Egyházfórumban az ő védelmükben történt. Nyomásgyakorlásra folyóiratunk – sajnos – nem alkalmas.

Ami pedig a bizonyítékokat illeti, ezek beszerzése vagy továbbítása nem az én feladatom. Annál inkább kötelessége lett volna ezeket beszerezni vagy bekérni a felettes egyházi szervnek, jelen esetben éppen Ternyák érseknek, aki ez időben a Papi Kongregáció titkára volt. A levél nyilvánosságra nem hozott része ehhez ugyanis elég konkrétumot (eseteket és neveket) tartalmazott.

A bűnpártolás gyanúja nemcsak azért áll fenn, mert az érsek úr nem kezdeményezett vizsgálatot, hanem mindenekelőtt azért, mert figyelmeztette a gyanúsítottakat az üzenet tartalmáról és a küldő személyéről, lehetővé téve ezáltal bizonyítékok megsemmisítését és a tanúk megfélemlítést és befolyásolását.

2. Ternyák érsek úr azt javasolja, hogy a hozzám hasonló üzenetküldő „az esetleg papságunkat is érintő, törvénysértést vagy bűncselekményt megfogalmazó vádakkal legyen szíves közvetlenül a nyomozó hatóságokhoz fordulni”.

Az érsek úr nálam jobban tudja, hogy az iránymutató egyházi dokumentumok és az egyházi gyakorlat az olyan jellegű kérdéseket, mint amelyeket üzenetem tartalmazott, elsősorban az egyház belügyének tekinti, nem egy esetben szigorúan tiltva az állami hatóságok bekapcsolását.

(a) Példaként említem a Szent Officium (a Hittani Kongregáció elődje) által 1962-ben kiadott „Crimen sollicitationis” (Az elcsábítás vádja) dokumentumot, amely az egyházból való automatikus kiközösítés terhe mellett abszolút titoktartásra kötelezi mindazokat, akik az egyházban ilyen ügyekkel foglalkoznak. II. János Pál pápa 2001. április 30-án keltezett „Muto proprio”-ja pedig arra figyelmeztet, hogy továbbra is közvetlenül a Hittani Kongregáció hatáskörébe tartozik az egyházi személyek által elkövetett bizonyos hit és erkölcs elleni súlyos bűntettek kivizsgálása. A Hittani Kongregáció feladata az egyházi büntetés kiszabása is. Röviddel később, 2001. május 18-án Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció akkori prefektusa minden püspöknek megküldte „De delictis gravioribus” (A súlyos bűnökről) iratát, amely tételesen felsorolja, hogy mely esetekben illetékes kizárólag a Hittani Kongregáció, és mely esetekben az egyes püspökségek.

(b) Az egyházi gyakorlatból Hoyos bíborosnak, a Papi Kongregáció prefektusának, vagyis Ternyák érsek korábbi főnökének, 2001. szeptember 8-án kelt levelét emelem ki, amelyben nagyrabecsülését fejezte ki egy francia püspöknek, amiért az nem értesítette a rendőrséget, amikor tudomására jutott, hogy egy papja szexuálisan zaklatott gyerekeket. Mulasztása miatt a püspököt egy francia bíróság három hónap felfüggesztett börtönre ítélte. Sőt maga XVI. Benedek pápa is csak megfosztotta hivatalától Marcial Maciel Degolladot, a mexikói „Legio Christi” rend alapítóját is, mert szexuálisan bántalmazta a rábízottakat, de nem jelentette fel a hatóságoknál, amiért most számos kritika éri a Szentatyát.

(c) Ezen túlmenően még számos oka lehet annak, hogy valaki nem fordul a nyomozó hatóságokhoz. Lehet, hogy valaki csak információval rendelkezik bizonyos gyanús ügyekről, de nem ő az elszenvedő fél, és a bizonyítékok sem az ő birtokában vannak. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy bizonyos cselekedetek a civil jog szerint nem, de az egyházi jog szerint büntetendő cselekedetek (például papok homoszexuális gyakorlata). Ez esetben csak egyházi hatóság járhat el. Végül épp az egyházunk hitelét napjainkban megrendítő pedofília-botránysorozat bizonyítja, hogy az áldozatok sokszor csak évek vagy évtizedek múltán mernek a hatóságokhoz fordulni, mert nem akarják magukat kitenni újabb megaláztatásnak vagy egyházi támadásoknak. A napvilágra kerülő beszámolók ugyanis bizonyítják, hogy gyakran épp az egyházi szervek próbálták meg elhallgattatni az áldozatokat, nem egyszer hazugnak vagy az egyház ellenségeinek állítva be őket.

Épp ezért Ternyák érseknek a nyomozó hatóságokkal kapcsolatos javaslatát a saját felelőssége és mulasztásának beismerése előli menekülésnek tartom. Olyan cinikus megjegyzésnek, amely adott esetben semmibe veszi a sértettek érzékenységét és méltóságát. Közleménye „scandalum pusillorum”, az egyszerű hívek megbotránkoztatása, mert alkalmas arra, hogy az egyházba vetett bizalmat megingassa.

Pécs, 2010. május 5.

Dr. Wildmann János
az Egyházfórum főszerkesztője

***

ESEMÉNYTÖRTÉNET

2010. szeptember 17.
Index: Vatikáni vizsgálat miatt menthették fel a Pécsi Egyházmegye gazdasági vezetőjét

Egy keresztény folyóirat főszerkesztője szerint gazdasági visszaélések és egy pedofílügy miatt indított vizsgálatot a Vatikán a Pécsi Egyházmegye vezetői ellen, az egri püspök pedig segédkezett a történtek eltussolásában. A napokban felmentették a gazdasági igazgatót. A Pécsi Egyházmegye cáfolta, hogy Wolf Gyula távozása összefüggésben állna a vatikáni vizsgálattal.

Mayer Mihály, a Pécsi Egyházmegye megyés püspöke felmentette hivatalából a püspökség két vezető beosztású alkalmazottját, a gazdasági igazgatót és a püspöki iroda vezetőjét.

Az ügy egyik előzménye lehet az a levélrészlet, ami az Egyházfórum keresztény folyóirat 2007/2. számában jelent meg, súlyos anyagi visszaélésekkel gyanúsítva az egyházmegye vezetőit. A levélben említés esett egy pedofil képek letöltése miatt tartott püspökségi házkutatásról, a „homoszexuális barátoknak” juttatott egyházmegyei javadalmakról, illetve egy külföldön pedofil ügybe keveredett papról, akit Mayer Mihály püspök menekített haza a felelősségre vonás elől. A levelet a folyóirat főszerkesztője, Wildmann János egy évvel korábban elküldte Ternyák Csabának, aki akkor a vatikáni Papi Kongregáció titkára volt. Ternyák azonban nem kezdeményezett eljárást, inkább tájékoztatta a Pécsi Egyházmegye vezetőit a levél tartalmáról és küldőjéről.

Ezt követően fordultak Wildmannék különböző vatikáni hivatalokhoz és magyar egyházi vezetőkhöz. Rómában másként ítélték meg a helyzetet, mint az időközben az egri egyházmegye élére kinevezett érsek, és vizsgálatot indítottak.

Wildmann az Indexnek elmondta: több forrásból is úgy értesült, hogy pár napja menesztették az ügyben érintett papot, a Pécsi Egyházmegye gazdasági igazgatóját, Wolf Gyulát. A főszerkesztő már hónapokkal ezelőtt úgy értesült, hogy a vatikáni vizsgálat szeptemberre hoz eredményt, így a helyzet szerinte magáért beszél: Wolfot vétkesnek találták.

A Független Hírügynökség más, neve elhallgatását kérő forrásból úgy értesült, hogy az egyházmegyének utalt állami támogatások felhasználásával és a különböző egyházmegyei beruházások, illetve felújítások gazdasági ügyeivel kapcsolatban merültek fel elszámolási problémák, míg voltak olyan egyházmegyei alkalmazottak, akik homoszexuális zaklatás áldozataivá váltak. Közülük néhányan más egyházmegyébe kérték át magukat, de voltak olyanok is, akik a papi hivatást hagyták el a zaklatások miatt.

A Pécsi Egyházmegye közleményében elismerte Wolf távozását, de cáfolta annak állítólagos okát. Szerintük annyi történt, hogy lejárt az egyházmegye gazdasági tanácsának megbízatása, és a vagyonkezelő (Wolf Gyula) mellett az irodaigazgató személyében is változás történt.

Hangsúlyozták: a hivatalát 20 éven át betöltő korábbi gazdasági vezető megromlott egészségi állapotára hivatkozva kérte felmentését a megyéspüspöknél, aki ezt elfogadta és az egyházmegye érdekében végzett lelkiismeretes, szakszerű munkáját megköszönve 2010. szeptember 30-al felmentette őt.

„A Wildmann János által tévesen közölt állítással szemben a szentszék nem folytat és nem folytatott vizsgálatot az egyházmegye vezetése ellen, így a felmentés sem lehetett a vizsgálat következménye. Püspök úr az egyházmegyei vagyonkezelőt az egészségi állapota miatt mentette fel és nem menesztette”, olvasható az egyházmegyei hatóság közleményében.

***

2010. október 26.

Index: Negyvenrendbeli feljelentés a pécsi püspök ellen
Gazdasági bűncselekmények, zsarolás és egyéb törvénysértések miatt feljelentették Mayer Mihály pécsi püspököt és Wolf Gyula katolikus papot, az egyházmegye korábbi gazdasági igazgatóját a Nemzeti Nyomozó Irodánál. A beadványhoz egy homoszexuális zaklatásról szóló tanúvallomást is csatoltak. Szexuális visszaélések miatt Wolf ellen korábban már megpróbált egyházi vizsgálatot kezdeményezni egy katolikus folyóirat, ám házon belül eddig nem vették komolyan a jelzéseket. Információink szerint a püspökség és a vagyonát kezelő kft. az elmúlt években milliárdos tartozásokat halmozott fel.

Hosszú lajstromba foglalt bűncselekményekkel gyanúsítja a pécsi egyházmegye püspökét, Mayer Mihályt és az egyházmegye tulajdonába tartózó cég, a Fény Kft. ügyvezetőjét, Wolf Gyulát egy ismeretlen. A Nemzeti Nyomozó Irodához és a megyei főügyészséghez hétfőn eljuttatott feljelentés legalább negyven különböző visszaélést sorol fel, pénzügyi, ingatlanos, okirat-hamisítási és szexuális ügyekkel hozva összefüggésbe a két egyházi embert.

Egy neve elhallgatását kérő pécsi egyházmegyés katolikus pap az Indexnek azt mondta, a feljelentés szerint Mayer és Wolf két évtizede sorozatosan követnek el gazdasági és egyéb bűncselekményeket, amelyekről számos szóbeszéd keringett a megyében, de a hatóság még nem járt a végére az ügyeknek. A feljelentésben tanúvallomásokkal és írásos bizonyítékokkal is alátámasztották a gyanúsításokat.

Mayer püspök és Wolf Gyula neve szeptember közepén már felbukkant a hírekben. A szeptemberi cikk megjelenése után a püspökség cáfolta, hogy a Vatikán időközben kutakodni kezdett volna Pécsen, és azt közölte, hogy Wolf felmentése egészségügyi problémák miatt történt, annak nincs köze a szexuális visszaélések vádjához. Tény viszont, hogy az egyházmegyei vezetésből kivont Wolf az eset után megőrizte ügyvezetői székét az egyházmegyével gazdasági szimbiózisban működő Fény Kft.-ben, ahol Mayer támogatásával tavaly tavasszal erősítették meg pozícióját 2013-ig.

A pécsi püspökségen Mayer Mihály gyakorolja a munkáltatói jogokat, és bár egyházi rangja is Wolf fölé helyezi, a bennfentesek szerint a gazdasági és pénzügyi kérdésekre utóbbinak van igazi befolyása.

A magyar katolikus egyház hagyományosan elzárkózik attól, hogy betekintést engedjen pénzügyeibe. Az önállóan gazdálkodó egyházmegyék könyvelése sem publikus, jóllehet a működési költségek túlnyomó többségét az állam finanszírozza.

Az átláthatatlan rendszerben a pécsi püspökség egy külön vállalkozásba, a Fény Kft.-be szervezte ki gazdasági tevékenységeit. A manőver után az egyházmegye csak áttételesen jelent meg a cégben, a kft. főtulajdonosa ugyanis (96 százalék) a Gaudium Nostrum Alapítvány lett. Az alapítványt Mayer püspök 1992-ben hozta létre, így kuratóriumi elnökként is ő hitelesíti a céges iratokat, az ügyeket pedig közel egy évtizede Wolf Gyula tartja kézben. Neki kisebbségi tulajdonrésze van a kft.-ben.

Az Index által összegyűjtött információk szerint Fény Kft. reszortjába tartozik többek között az egyházi ingatlanok kezelése, karbantartása, a nyugdíjasotthonok irányítása és a püspökségi borpincészet vezetése. [Cikkében Spirk József részletesen beszámol az egyes gyanús ügyekről – a szerk.]

A pécsi egyházmegye az Index írásának megjelenése után közleményt adott ki: „Hatályos jogrendünk bárki számára lehetővé teszi, hogy feljelentéssel forduljon a hatóságokhoz. Jogrendünk azonban szabályozza azt is, hogy az alaptalan feljelentőkkel szemben hamis vád, hatóságok félrevezetése, továbbá hamis tanúzás miatt folytatódjék a bűnvádi eljárás. A Pécsi Egyházmegye vezetése bűncselekményt nem követett el, ezért már most bejelentjük, hogy az esetleges bűntető eljárás természetszerű megszüntetése esetén a bejelentőkkel szemben – amennyiben végre ismertté válik személyük – a büntetőjog eszközeivel fel fogunk lépni.”

***

2010. október 27.
Nyomozást rendel el az ügyészség a Pécsi Egyházmegyét érintő feljelentés miatt

Nyomozást rendel el az ügyészség ismeretlen tettes ellen a Pécsi Egyházmegyét érintő, kedden nyilvánosságra került feljelentéssel összefüggésben. „Az ügyészség szerint szükséges a feljelentésben foglaltak tisztázása és ez csak nyomozás keretében lehetséges” – indokolta a döntést a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője szerdán az MTI-nek. Petréteiné Malomsoki Csilla elmondta: az ismeretlen személytől származó feljelentés kedden érkezett a főügyészségre, és a pécsi püspökséget, illetve egyházmegyét érintő pénzügyi, gazdasági, s egyéb visszaélésekkel kapcsolatos. Ezek felvethetik a csalás, a hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúját. „Szexuális indíttatású magatartásokról is szó van a feljelentésben, de azt, hogy ez bűncselekmény vagy sem, a nyomozás hivatott eldönteni, melyet várhatóan a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság folytat le.”

Petréteiné Malomsoki Csilla megjegyezte, hogy a feljelentő konkrétumokat is említ, ezekre azonban nem kívánt kitérni. Ahogy arra sem, hogy a névtelen feljelentő a bűncselekmények lehetséges felelőseként említi-e Mayer Mihály pécsi püspököt és Wolf Gyulát, az egyházmegye volt gazdasági igazgatóját.

***

2010. november 4.
Index: A magyar püspöki kar nem vizsgálhatja Mayerék ügyeit

Kizárólag a Vatikán folytathat eljárást a pécsi püspökkel szemben. Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerint helytelen a testületet a hívek bizonytalanodását növelő hallgatással vádolni, a püspöki kar ugyanis nem illetékes intézkedni. A Mayer Mihály vezette pécsi püspökség elleni negyven rendbeli feljelentés nyomán a múlt héten rendelt el nyomozást a baranyai ügyészség.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága közleménye szerint a püspökök személyi ügyeiben sem az adott egyháztartomány érseke, sem a Püspöki Konferencia mint testület, vagy annak elnöke nem illetékes sem intézkedni. A hivatalos informatív eljárás, vizsgálat lefolytatására egyedül csak az Apostoli Szentszék jogosult.

A közlemény azt is leszögezi, hogy a Püspöki Konferenciát vagy annak tagjait hallgatással vádolni teljesen helytelen.

A püspöki kar azért jelentette meg csütörtökön az illetékességi köröket tisztázó közleményét, mert az ismert szívsebész, Papp Lajos néhány napja nyílt levélben kért magyarázatot, miért nem kapnak a hívek útmutatást a pécsi püspökség ügyeit érintő rendőrségi vizsgálat elrendelése után.

Papp Lajos az egyházi ünnep, a mindenszentek előtt fordult az MKPK-hoz azzal, hogy az egyházi méltóságok, a magyar katolikus püspökök hallgatása napról-napra növeli a kételkedők, az elbizonytalanodók, az egyháztól eltávolodó hívek táborát. A Püspöki Konferencia válaszában leszögezi, felesleges a testületet nyilatkozatra szólítani ilyen ügyekben, mert az esetleges egyházi eljárás részleteiről sem rendelkezik megfelelő információkkal, hiszen a folyamatban lévő büntető ügyekről a világi hatóságok sem szoktak a jogerős ítélet előtt széleskörű információkkal szolgálni.

***

2010. november 9.
Kizárását kérte a baranyai rendőrség a Pécsi Egyházmegyét érintő nyomozásból

Kizárását kérte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Pécsi Egyházmegyét érintő nyomozásból. A baranyai rendőrség a püspökséggel ápolt jó kapcsolatára hivatkozva kérte az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK), hogy ne neki kelljen lefolytatnia az eljárást. Az ORFK még nem döntött, de valószínű, hogy hamarosan egy másik megyei rendőr-főkapitányságot jelöl ki a feladatra. Az MTI úgy tudja, hogy az ügyben még nem történtek nyomozati cselekmények, azaz sem házkutatásra, sem iratok lefoglalására nem került sor.

A nyomozást október végén rendelte el az ügyészség, miután egy névtelen feljelentő bűncselekményekkel, köztük pénzügyi, okirat-hamisítási és szexuális ügyekkel hozta összefüggésbe Mayer Mihály pécsi püspököt, valamint az egyházmegye tulajdonában lévő Fény Kft. ügyvezetőjét, Wolf Gyulát.

Wildmann János az Új Dunántúli Naplónak azt nyilatkozta, hogy nincs köze a mostani ügyészségi feljelentéshez, annak tartalmát nem ismeri.

***

2010. november 24.
Index: Két újabb feljelentés – Pedofilügyekben frissítik a püspök emlékezetét

A pécsi püspök tudott arról, hogy az egyházmegyei fő vagyonkezelője homoszexuális partnereinek az egyház vagyonából juttat nagy értékű ajándékokat – állítja egy katolikus pap, aki nyílt levélben sorolta fel azokat a szexuális bűntényeket, amelyekről Mayer Mihály is kapott információkat, de mégsem intézkedett. A pécsi egyházmegye ügyeiben egy – több mint negyven rendbeli – feljelentés alapján már októberben elrendelték a nyomozást, a napokban azonban egy ötszázmillió forintot érő ingatlanegyüttes megszerzése és az állami pénzek visszatartása miatt egyházon belülről is feljelentették a pécsi püspökséget.

Két újabb feljelentés érkezett az elmúlt napokban a pécsi püspökség ellen – erősítette meg az Index információit a Baranya megyei főügyész. Varga-Koritár György elmondta, hogy az egyházmegye pénzügyeit érintő feljelentést egyesítették a korábbi, októberben érkezett feljelentéssel, amelyben már elrendelték a nyomozást. A másik feljelentés Paksról érkezett, ezért azt továbbították a Tolna megyei ügyészségre.

Az Index információi szerint a pécsi egyházközség által beadott dokumentumban az áll: a püspökség rendszeresen visszatartja, és késve fizeti ki az állami támogatásokat. A másik bejelentés szerint pedig egy paksi egyházi iskolát szerzett meg úgy a püspökség és a Wolf Gyula egyházi vagyonkezelő által vezetett Fény Kft., hogy rábeszélték a helyi egyházközség vezetőit egy ajándékozási szerződés jogellenes aláírására, és cserébe egy tornaterem megépítését ígérték. A tornaterem az 500 milliót érő ingatlanegyüttes átruházása ellenére sem épült meg, sőt a beruházáshoz gyűjtött adományoknak is nyoma veszett.

„Lehet, hogy a megyés püspök idős kora miatt nem emlékszik már azokra a visszaélésekre, amelyek őt is kellemetlen helyzetbe hozták, de pécsi papoknak, sőt a katolikus társadalomnak is mély szégyent jelentettek?” Ezt a kérdést intézték az Egyházfórum nevű folyóiratban közölt nyílt levélben Mayer Mihály püspökhöz. Az írás, amely „egy katolikus pap” aláírással jelent meg, keményen kritizálja az egyházmegye vezetőjét: vagy vak, vagy teljesen eltávolodott a valóságtól, különben hogy adna ki a püspökséget érintő vizsgálatokkal kapcsolatban „egy olyan közleményt kiadni, amelynek egy szava sem igaz”.

A püspököt hosszú ideje támadó, Wildmann János által főszerkesztett folyóirat szerint a püspök a megindult nyomozás és a megyében közismert történetek ellenére úgy nyilatkozik a visszaélésekről, köztük szexuális tartalmú ügyekről, mintha azok nem is léteztek volna.

A levél szerzője azt állítja, néhány éve maga a püspök „zavarta el” a hozzá segítségért forduló szülőket, amikor azok egy hittanórán zaklató papot panaszoltak be nála. A levél szerint az ügyben rendőrségi feljelentés is született, ám „fura módon” a nyomozati szakaszban minden tanú visszavonta vallomását.

Az írás két másik esetet is felidéz. Néhány éve házkutatást tartott a rendőrség a püspökség irodáiban, mert az egyházmegye szerveréről valaki gyerekpornó oldalakat látogatott. A rajtaütés sikertelen volt, mert nem találták meg a letöltött képeket tartalmazó laptopot.

A levélíró szerint a püspök arról is kapott jelzéseket, hogy az eltűnt laptop tulajdonosa, az egyházmegye fővagyonkezelője több püspökség több férfi alkalmazottját zaklatta szexuálisan, azokat pedig, akik nem álltak kötélnek, zsarolta. „Az is a püspök úr tudomására jutott, hogy munkatársának több partnere van az országban, sőt még Rómában is, akiknek az egyház vagyonából juttat a szolgáltatásaikért.”

Wildmann János az Index kérdésére azt mondta, a levél írójának nevét azért nem tették közzé, mert tartottak a püspökség retorziójától. Az írást jegyző pap elérhetőségét, ha szükség lesz rá, átadják a nyomozást végző hatóságoknak.

***

2011. január 7.
Index: Saját volt könyvelője is feljelentette a pécsi püspökséget

A Somogy Megyei Főügyészség október óta újabb gazdasági jellegű feljelentés alapján rendelt el nyomozást a pécsi egyházmegye ellen. A Mayer Mihály által vezetett püspökség régi alkalmazottja százmilliós nagyságrendű sikkasztás és számviteli fegyelem megsértése miatt fordult a hatóságokhoz.

Az ügyészség névtelen feljelentés alapján október végén rendelte el a nyomozást. Úgy tudjuk, az ügyben újabb, immár névvel vállalt feljelentést a püspökség korábbi könyvelője tette. A volt alkalmazott gyanúja szerint az egyházmegyénél százmilliós sikkasztások történtek.

A most bejelentett vizsgálat már nem az első püspökséget érintő nyomozás.

***

2011. január 7.
A Somogy megyei főügyészséghez került a Pécsi Egyházmegye ügye

Somogy megye folytatja a nyomozást a Pécsi Egyházmegyét érintő, különösen nagy értékre elkövetett csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt indított ügyben - tájékoztatta a Legfőbb Ügyészség döntéséről Fekete Róbert, a Somogy Megyei Főügyészség ügyésze pénteken az MTI-t.

***

2011. január 19.
Lemondott a pécsi püspök – a pápa elfogadta a lemondást

Lemondott tisztségéről Mayer Mihály pécsi megyés püspök; XVI. Benedek pápa elfogadta a lemondást - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.

A katolikus egyházfő az egyházi törvénykönyv 401. kánonjának 2. paragrafusa értelmében fogadta el Mayer Mihály lemondását a Pécsi Egyházmegye lelkipásztori kormányzásáról - írta rövid közleményében az MKPK.

A pápa arra az időre, amíg a tisztség betöltetlen, Veres András szombathelyi megyés püspököt a Pécsi Egyházmegye apostoli kormányzójává nevezte ki.

Az egyházi törvénykönyv említett paragrafusa a személyes indítékból benyújtott hivatali lemondásról szól. E szerint az a megyés püspök, „aki betegség vagy más súlyos ok miatt már kevésbé alkalmas hivatalának betöltésére, nyomatékosan fel van kérve, hogy nyújtsa be hivataláról való lemondását”.

Mayer Mihály 1941-ben született, 1964-ben szentelték pappá. 1988-ban segédpüspökké, 1989 februárjában püspökké, majd ugyanazon év novemberében megyés püspökké nevezték ki – olvasható az egyházmegye honlapján.

***

2011. február 23.
Index: A püspökségnek volt feketekasszája is

Gőzerővel folynak a pécsi egyházmegye gazdasági ügyeivel kapcsolatos rendőrségi kihallgatások. Mayer Mihály bukása óta kiderült, hogy a püspökség csak 2010-ben több mint 200 milliós hiányt halmozott fel, de közben a hivatalos elszámoláson kívül is forgatta a pénzeket.

Legalább nyolcmillióért akarják dobra verni Mayer Mihály egykori szolgálati BMW 740-esét Pécsen. A jó karban lévő luxusautótól és több, más püspökségi ingó- és ingatlan vagyontárgytól kényszerből kell megválnia a püspökségnek: a bevételt a januárban lemondott püspök működése alatt keletkezett költségvetési lyuk befoltozására kell fordítani.

Tavaly mintegy 203 milliós hiány keletkezett a pécsi egyházmegye gazdálkodásában. Az szám azonban nem végleges, mert kiderült, a költségvetési pénzek elosztásáért felelős püspökség számos egyházközségnek maradt adósa. A püspökség új vagyonkezelője egy február elején kiadott körlevélben kérte a plébánosokat, hogy gyűjtsék össze, mennyivel tartozik a püspökség az egyházközségeknek. Az Index információi szerint eddig hatmillió forintos igénylés érkezett be, de az elmaradások végösszege százmillióra is rúghat majd.

Úgy tudjuk, hogy a kaposvári nyomozók számára, akik legalább ötven ember kihallgatását tervezik, az már kiderült, hogy az éveken át Wolf Gyula által irányított püspökségi gazdálkodás könyvelése nem a valós pénzforgalmat tükrözte. A korábbi gazdasági igazgató idején ugyanis feketekasszában, papírozás nélkül is folytak a pénzek. A könyvelés fontos része a pécsi egyházi vezetőkkel szembeni vizsgálatnak. A milliárdokat forgató egyházmegye ellen a püspökség saját korábbi könyvelője is részletes feljelentést tett.

A hatósági vizsgálattal egy időben a katolikus egyházon belül is zajlik a Mayer-Wolf-ügy menedzselése, ám ennek a folyamatnak a részletei nem nyilvánosak. A korábbi gazdasági igazgató, Wolf Gyula, akivel kapcsolatban szexuális jellegű visszaélések gyanúja is felmerült, a botrány kirobbanása után eltűnt az egyházmegye papjainak listájáról.

A névsorból való kikerülés elvileg azt jelenti, hogy vele kapcsolatban valamilyen szankció lépett életbe. Erről azonban hivatalos körlevélben kellett volna értesíteni a híveket. Februárban Wolf neve azonban újra felkerült a papok listájára, azzal a megjegyzéssel, hogy rendelkezési állományba helyezték.

***

2011. február 21.
Veres András szerint nem mindig érték alaptalanul a vádak a Pécsi Egyházmegyét

Veres András, a Pécsi Egyházmegye apostoli kormányzója szerint a sajtóban is tárgyalt esetek nem mindegyikében érte alaptalanul vád az egyházmegyét – adta hírül az Új Dunántúli Napló hétfőn. A lap a püspök hívekhez intézett és a vasárnapi baranyai miséken felolvasott körleveléből idézett. Ebben Veres András azt írta: az, hogy a püspökséggel kapcsolatosan a sajtóban megjelent botrányok ellenére tele vannak a templomok hívőkkel, jelzi: az egyházmegye tagjai nagykorúan élik meg hitüket, amelyben közvetlenül istennel állnak kapcsolatban. Megjegyezte, hogy egyes híradások nélkülözték az ártatlanság vélelmét.

Veres András körlevelében kitért arra is, hogy az egyházmegye anyagi helyzete megrendült, ezért költségcsökkentő intézkedéseket tett.


Dokumentum:
Veres András apostoli kormányzó körlevele a Pécsi Egyházmegye híveihez, amelyet 2011. február 20-án, vasárnap minden baranyai templomban felolvastak.

***

2011. március 4.
Mayer Mihály szerint médialincselés folyik, egyházmegyei visszaélésekről nem tud

Mayer Mihály, a Pécsi Egyházmegye volt vezetője nem tud arról, hogy a püspökségnél gazdasági visszaélések és szexuális bűncselekmények történtek volna. A főpásztor a Hír TV Célpont című pénteki műsorának nyilatkozva úgy vélte: médiaháború folyik ellene.

„Én semmit nem akarok sejteni, senkit nem akarok rágalmazni, ezért ehhez nem is szólok hozzá. Tessék bizonyítani!” – felelte Mayer Mihály arra a kérdésre, mi állhat az állítólagos szexuális zaklatási ügy hátterében, illetve arra a riporteri felvetésre, hogy azt mondják, Wolf Gyula, volt egyházmegyei vagyonkezelő olyanoknak tett kedvezményeket, akik „közeli kapcsolatban” álltak vele.

Arról, hogy konkrétumok jelentek meg a médiában a szociális otthonok gazdálkodásáról, európai uniós támogatások felhasználásáról és az egyházmegye autóflottájáról, Mayer Mihály azt mondta: eddig nem hallotta, hogy otthonaik ne működtek volna megfelelően, iskoláikat pedig rendszeresen ellenőrizték, s nem találtak hibát. „Az, hogy milyen autóink voltak... Azt lehet mondani, hogy német segítséggel vettem egy BMW-t. Hány emberek van még BMW-je? Cserháti püspök úrtól egy Mercedest örököltem, de eddig senki nem kifogásolta, csak most kifogásolják egyesek.”

A riporter utalt arra, hogy a gyanú szerint százhúsz autóból álló flottája volt az egyházmegyének, miközben csak nyolcvan pap szolgált az egyházmegye területén. A nyomozóhatóság vizsgálja, hogy a püspök munkatársai – kihasználva az egyházmegye adó-, illetve áfamentességét – külföldről hozott kocsikkal üzleteltek. Mayer Mihály azt mondta: ezt bizonyítani kellene, ő nem tud erről: „Nem zárom ki, hogy kaphatott az egyházban a papságon kívül más is autót, aki nem papként, de a püspökségen dolgozott. De miért nem várják meg, amíg ez lerendeződik és kiderül, hol volt a hiba, vagy hol volt a bűn? A média az ártatlanság vélelmét nekünk nem adta meg.”

A Pécsi Egyházmegye volt vezetője elmondta: soha nem vette észre, hogy Wolf Gyula az egyházmegye pénzét saját célra használta volna fel, eltette vagy elrakta volna: „Ha a gazdálkodásban voltak problémák, a vizsgálatok során majd kiderül.” Az olyan, uniós forrásokból is finanszírozott nagyberuházásokról, mint a püspökszentlászlói arborétum, az iskolakomplexum felújítása vagy az „Ezeréves múlt” projekthez köthető vizsgálatról (a támogatást a gyanú szerint nem arra költötték, amire szánták) közölte: egyetlen pályázati elszámolásban sem volt hiba és „mindenütt elszámoltak”.

A püspök a távozásának körülményeiről azt mondta, felmentése már tavaly decemberben, sőt az előtt is szóba került, de januárban nyújtotta be ez irányú kérelmét. „Úgy gondoltam, ha olyan óriási kihívásoknak és médiakihívásoknak van az ember kitéve, akkor nem hadakozhat egyedül, mert úgyis alulmarad.” Szerinte ugyanis amikor a médiaháború egy személy ellen irányul, akkor „médialincselésről” lehet beszélni.

Mayer Mihály feltette a kérdést, van-e egy püspöknek személyiségi joga, méltósága, vagy bármivel lehet vádolni, bármivel lehet rágalmazni. „Ezt a személyi méltóságot becsülik-e? Vagy valaki valamit bedob a köztudatba, azzal, hogy bizonyítékaim nincsenek, de információim vannak, ez elég alap-e, hogy valaki ellen eljárjanak?” A püspök elmondta: olyan érzése van, mint az ötvenes években vagy a hitleri időkben, amikor ha valakit félre akartak állítani, sohasem a valós okokkal magyarázták, hanem „kerestek hozzá gazdasági hátterű negatív dolgokat”.

Arról, hogy egyes információk szerint alkalmazottai „bepoloskáztatták” a szobáját, valamint lehallgatták, megfigyelték és nyomás alatt tartották őt, azt válaszolta, ezt is bizonyítani kellene, de ő ilyet nem tapasztalt.

A püspököt arról is kérdezték, igaz-e, hogy a Szent Sír Lovagrend tagjaként diplomáciai mentességet élvez, és ezért nem vonták még eljárás alá. Azt válaszolta: valóban tagja a rendnek, de nem tud arról, hogy diplomáciai mentessége lenne. Erről a médiában hallott, és csodálkozott rajta.

Arról, hogy „a pécsi egyházmegyei ügyek” mennyiben árthatnak a katolikus egyháznak, illetve befolyásolhatják a megítélését, Mayer azt mondta: „Minden, amivel rágalmazzák az egyházat, egyháziakat, papokat, azok mind-mind abban körben ártanak, ahol ezek elhangzanak és tovább tupírozzák őket.”

***

LÁSD MÉG:

Fazekas Csaba írása a Galamusban
Az ártatlanság vélelme és a médiatörvény – A pécsi püspökség esete

Bolgár György interjúi Wildmann Jánossal a Galamusban
A Pécsi Egyházmegye viselt dolgairól
A pécsi püspök lemondásáról

A Magyar Narancs írása
A pécsi püspök lemondásának háttere – Róma messze van

A Heti Világgazdaság írása
Mesél a pécsi erdő

A Heti Válasz írása
Tékozló fiú


Forrás: Egyházfórum, Index, MTI, Galamus, MKPK, k-monitor.hu



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!