rss      tw      fb
Keres

Újabb jobbikos megfélemlítési akció – ezúttal egy dóci tanyán



Harci indulókat énekelve vonultak vasárnap idegenek egy dóci tanya elé, ahol egy férfi három gyermekével lakik. Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő baráti társaságával, mintegy harminc emberrel jelent meg, szerinte nem felvonultak, hanem sétáltak egyet, s ha eljárás indul ellene, lemond mentelmi jogáról – írta csütörtökön a Délmagyarország. A rendőrség szerint – ismét – csak garázdaság történt.


A napilapnak a gyermekeit egyedül nevelő férfi – a 49 éves Sipos Sándor, aki három éve veszítette el cigány feleségét – elmondta: „Vasárnap este fél 9 felé a gyerekek számolni kezdték a tanyánktól mintegy ötszáz méterre megálló autókat. Tizenkilencet számolt össze a 6, 12 és 13 éves gyermekem. Rossz érzésem volt, mondtam nekik, bármi történjék is, ne jöjjenek ki a házból. Annyit láttam és hallottam, hogy katonai alakzatba rendeződve, harci indulókat énekelve, kancsikát csattogtatva vonul mintegy harminc ember a házunk felé – idézte fel a vasárnap este történteket a dóci Sipos Sándor. – Én egy szál gatyában, mezítláb, papucsban vártam őket az udvaron. Nem éreztem, hogy fázok, valószínűleg az ideg miatt. Amikor megérkeztek, valamelyikük elkiáltotta magát: ’F.szszopó cigányok, gyertek ki!’ Majd egy nagy teljesítményű lámpával a szemembe világítottak. Teljesen elvakított a fénye. Valamit felém dobtak, de nem találtak el. Mint később kiderült, egy korsó volt, amelyet később lefoglalt a rendőrség.”

Ezután megjelent egy busznyi rendőr, és elkezdték kifelé, az autók felé tolni a jobbikosokat. „A gyerekeket még aznap este elvitték a rokonok. Magamra maradtam. Rendőri védelmet kértem, és feljelentést tettem”, mesélte Sipos Sándor.

A falubeliek a lapnak elmondták, hogy vasárnap Sándorfalván is sok volt a rendőr. Egyikük szerint „úgy kergették egymást a jobbikosok és a rendőrök meg a polgárőrök, mint kutya a macskát”. Szerintük egy cigány családot kerestek a jobbikosok, de nem találták, így jutottak el Sipos Sándorhoz.

Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő a Délmagyarországnak elismerte: vasárnap Dócon volt, egy tanyán meghívták őket egy teára. Majd szerinte a baráti társaságával, több mint harminc emberrel nem felvonultak, hanem sétáltak egyet. Zagyva szerint a rendőri intézkedés volt szabálytalan. Kijelentette: lemond mentelmi jogáról, ha eljárás indul ellene.

A rendőrség tájékoztatása szerint „…garázdaság látszik megvalósulni. A történtek részleteinek tisztázására további intézkedések szükségesek. A megkeresésben hivatkozott 'demonstráció' eddig nem igazolható. A csongrádi kistérségben korábban tett kezdeményezéseink mintájára a sándorfalvi kistérségben az elkövetkezendő időben több rendőr fog szolgálatot teljesíteni az emberek biztonságérzetének erősítése céljából" – tájékoztatta a Délmagyarországot Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!