rss      tw      fb
Keres

Szócska: az egészségügyi intézmények vezetői örülnek, hogy van rendszerstratégia

MTI 2011. március 1., kedd 14:48

Az egészségügyi intézmények vezetői országszerte üdvözölték azt, hogy végre van rendszerstratégia - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, összegezve a kedden Budapesten záruló országjáró körútját.

Sajtótájékoztatóján az államtitkár azt mondta, hogy a progresszív ellátórendszer alapjaival és a munkamegosztás gondolatával az intézmények vezetői országszerte egyetértettek.

A nagytérségi igazgatóságok szerepét nem mindenki értette - tette hozzá Szócska Miklós, de hangsúlyozta: ezt nem is várja el. Az állami menedzsment kialakításában ugyanis segítségükre lesz egy olyan szakember, aki a helyi sajátságok mellett az egész rendszerrel is tisztában van.

Szócska Miklós közölte: most az intenzív elemző munka fázisánál tartanak, ennek részeként megkezdődött az intézmények állapotfelmérése is. Az intézmények már megkapták a felmérő kérdőíveket, továbbá hamarosan egy szakértői csoport is országjárásra indul, az összes fekvőbeteg-ellátó intézményben gyűjtik össze, majd elemzik tapasztalataikat.

Szócska Miklós január végén indult el országjáró körútjára, az összes megyébe ellátogatott, és valamennyi egészségügyi intézmény vezetőjével találkozott. Az államtitkár elmondta: számos helyen szembesült a rendszer "törésvonalaival"; általános problémának nevezte az intézmények fenntarthatóságát, illetve az intézményi finanszírozás igazságtalanságait.

Az államtitkár szerint gyors, tulajdonosokat is érintő beavatkozásra van szükség. Szócska Miklós szerint az intézményvezetőkkel sikerült konszenzusra jutniuk a jövőbeni munkát illetően, már meg is kezdődött a közös munka.

Szócska Miklós a sajtótájékoztatón Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes keddi bejelentésére is reagált, miszerint a kormány 2011. április elsejével kezdi meg a konzultációkat egy új gyógyszer-finanszírozási rendszer kialakításáról, és július elsején életbe lép az új rendszer. Emellett 298 milliárd forintot kívánnak fordítani az egészségügy korszerűsítésére az Új Széchenyi Terv keretében.

Az egészségügyért felelős államtitkár üdvözölte ezt a kormányzati bejelentést. Hangsúlyozta: ezzel komoly előkészítői munka kezdődött egy új gyógyszer-támogatási rendszer felállítására.

Elmondta, hogy ettől függetlenül még az idén szükség lesz "egy kis kiigazításra” (többletforrásra) a gyógyszerkasszában.

Arra a kérdésre, hogy milyen módon szednék be ezt az összeget, azt mondta: a tervezői munka már megkezdődött, konkrét intézkedésekről, illetve számokról viszont még nem tud beszámolni. Azt viszont hangsúlyozta: mindenképpen úgy kívánják ezt kezelni, hogy a betegterhek ne növekedjenek.