Bán Zsófia
- Részletek
- G-7
- 2011. február 28. hétfő, 05:28
Böribiz
Na jó, elég a kultúrából, beszéljünk most már, így a hét vége felé, valami komoly dologról is. Ha szerencsések vagyunk az életben (és van türelmünk kivárni), eljő a pillanat, amikor hirtelen világossá válik, miként is lehetne a plezsör és a biznisz szárbaszökkenésének egyenlő esélyeket biztosítani életünk pampáján. Mert szép az, ha az embernek akad szívbéli hobbitevékenysége, ám csak a legkiváltságosabbak mondhatják, hogy az egyúttal a megélhetésüket is jelenti. Idestova negyedszázada múlatom az időt egy ilyen hobbi-félével (mert élni, azt tudok), ám hogy az egyúttal a megélhetésemet is biztosítaná, azt csak valami távoli, egzotikus ország lakói gondolhatják végtelen ignoranciájuknak s beszűkült tudatállapotuknak köszönhetően. Mit szépítsük: tanítok, na, mással is előfordult már.
A minap azonban, a Nagy Kalef-Terv egyes elemeit mazsolázgatva, hirtelen megvilágosodott, hogy miként is tudnám financiális helyzetemet szilárd alapokra helyezni, mégpedig úgy, hogy organikus egységben álljon eddigi hobbitevékenységemmel. Az egyik úgy viszonyulna a másikhoz, mint gyümölcs a fához vagy mint kisgyermek anyja ringó kebeléhez vagy folytasd saját szavaiddal. Mit mondjak, erőst izgalomba jöttem tőle. Mert az egész életem teljesedne ki hirtelen általa, kerekké válna az, ami eddig fájóan csonka volt. Hát tegye mindenki szívére a kezét, hányszor fordul elő ilyesmi az ember életében? Na ugye.
Egyszóval, hogy ne feszítsem tovább senki amúgy is gyenge idegzetét, arról van szó, hogy amikor azt olvastam, hogy a jövő év szeptemberében életbe lépő közoktatási törvény szerint 18-ról 15-re csökkentik az iskolakötelezettség felső korhatárát, s egyúttal kilátásba helyezik a büntethetőség korhatárának 14 év alá szállítását, hirtelen megoldottnak láttam az életemet. Mert nem kell sakknagymesternek lenni, hogy az ember gyorsan végiggondoljon néhány logikus lépést, amelyekből azonmód kiviláglik, miként is lehetne ezt a jó kis hullámot meglovagolni (még nem említettem, de szörfözni is szeretek). Minthogy tizenöt évre terjedő iskolarendszerünk nincs, világos, hogy a nem továbbtanuló (bónuszpontért: vajon melyik társadalmi réteghez tartozó? érvelj mellette vagy ellene!) gyerekek a nyolc általános elvégzése után, már 14 évesen fognak kihullani a rendszerből, s szakképzettségük nem lévén, szerintetek fognak-e munkához jutni?, mely tényállásból az következik (ánégyzet plusz bénégyzet = cénégyzet), hogy saját és családjuk megélhetését biztosítandó, olyan elfoglaltságot keresnek majd maguknak, na milyet? amellyel csak párat kell aludniuk, s máris a legközelebbi csinos börtönben találják magukat, ahol Oz, a csodák csodája, pillanatnyilag nem lesz kapcsolható. Tovább szőve e gondolatmenetet, az is nyilvánvaló, hogy a csinos állami börtönök, amelyek már most sincsenek éppen csúcsformában, egy szempillantás alatt fognak megtelni és túlcsordulni. Na és vajon mit szoktak ilyenkor csinálni modernül gondolkodó társadalmakban? Mit tanultatok angolórán? Outsourcing, yes! ez a helyes kifejezés, azaz kiszervezik. És itt jövök be végre én a képbe, mert ekkor, édesapám hét szilvafáját és kubai szivargyűjteményét eladva, magánbörit alapítok, lehetőleg itt a kerületben, hogy ne kelljen túl korán kelni. Mert hát nem úgy szól-e a mondás, hogy iskola, börtön, kórház egykutya? Aki járatos az egyikben, úgy tud átcsusszanni a másikba, mint csontból a rezgő csontvelő a tányérra. Lehet, hogy nem lesz annyira eredeti ez a tőkefelhalmozás, de hogy én Mallorcára költözök belőle, az sicher. Mert gondom lesz rá, hogy a legkeresettebb magánböri legyen az országban. Minden korcsoport ki lesz szolgálva, lesz óvodás részleg (kis-, nagy- és középsőcsoport), alsós és felsős részleg, és mindegyiket a megfelelő korcsoporthoz értő szakemberek fogják kiszolgálni (gondolok itt például általános iskolai fizikatanárnőmre, aki, gyanítom, másodállásban már akkor is egy böriben dolgozhatott), akiket az iskolalátogatási korhatár leszállítása nyomán leépített állományból nem lesz nehéz összetoborozni. Egyszóval, munkalehetőséget teremtek, beruházok a kerületbe (a gyerekek által felásott és virágokkal beültetett börtönudvar, valamint az étkezőhelyiség nagyobb állami ünnepeken vagy szavazáskor piaci áron kibérelhető lenne), nemzetközi tervpályázatot írok ki az épületre, a foglyok egyenruhájára neves divattervezőket versenyeztetek, a közös helyiségekbe pedig modern, formabontó képzőművészeti munkákat rendelek büntetéssúlyosbító tételként. Mondjam még? A dolog, azt hiszem, önmagáért beszél. Csak azt sajnálom, hogy nem már idéntől vezetik be. Mert jövő szeptemberig akár még vissza is vonhatják. És akkor nekem coki.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
- << Előző
- Következő