Még egyszer a kórházakról
- Részletek
- 2011. február 12. szombat, 07:17
- Weltner János
Weltner János
Mihályi Péter megtisztelt azzal, hogy felhívta figyelmemet a Galamusban megjelent cikkére, ámde ezzel hozzászólásra is serkentett.
Mihályi Péter némiképp hízelgően nagy értékűnek nevezi a kórházakat. Sajnos azok a 100-150 éves, sok telephelyes, látszólag összevont, telephelyenként is több tíz épületből álló kórházak, amelyek a fővárosi fekvőbeteg-szakellátás zömének megtestesítői, teljesen alkalmatlanok a korszerű és költséghatékony gyógyításra, ezért piaci értékük csak a telkeiknek van.
Mihályi Péter egyetemi oktatóként az egyetemi klinikák ügyét a „gyorsan elintézhetjük” kategóriába sorolja. Abban ugyan igaza van, hogy „minimum duplájára kellene emelni az orvosegyetemi oktatók bérét”, de nem magyarázza meg, hogy ennek mi köze van a tulajdonosi szerkezethez. Az orvosegyetemi oktatók bére ugyan az egyéb szellemi foglalkozásúakhoz képest szánalmasan alacsony, és érdemben nem különbözik a kórházakban dolgozókétól, különösen, mivel egyre nagyobb hányaduk közalkalmazotti szabályok szerinti, nem pedig felsőoktatási bért kap. Az elit önvédelmi képességére vonatkozó kitétel ugyan igaz, de ne feledjük, klinikai oktatás nem lehetséges klinika és a klinikán fekvő betegek nélkül. A klinikai tárgyak oktatása elvben közkórházakban is lehetséges, de semmivel sem olcsóbb, sőt, a mai fővárosi helyzetben a klinikák nagyobb szakmánkénti ágyszámuknál fogva alacsonyabb fajlagos költségűek, a nagyobb betegszám következtében nagyobb gyakorlatot biztosítanak, ami különösen a ritkább betegségek tekintetében fontos.
Csak remélni merem, hogy Mihályi Péternek igaza van, amikor a polgármesterek egészségügyhöz való viszonyát a választásokat befolyásoló szempontnak tekinti. A fővárosi önkormányzat jelentős összegeket költött kórházaira, de ezt mintha nem igazolták volna vissza a választási eredmények. Sem a rendelőintézetek jelentős részét tulajdonló kerületekben, sem a kórházakat birtokló fővárosban.
A járulékok tekintetében érdemes (lett volna) emlékeztetni arra, hogy az egészségügyi járulékot érthetetlenül nagy mértékben csökkentette a kormány az elmúlt években, így nem csoda, ha a fehér gazdaságból a teljes jövedelmüket bevalló munkavállalók jogán befolyó járulékok nem fedezik a kiadásokat.
Szót érdemel a többcsatornás finanszírozás szelleme is. Emlékezhetünk még arra, hogy kezdetben az OEP csak a működési költségek fedezésére utalhatott pénzt a klinikáknak és kórházaknak, az avulás pótlását, a fejlesztéseket és egyéb tőkeköltségeket a tulajdonosoknak és némi pályázatok formájában az minisztériumoknak kellett állniuk. Annak a nagyjából 120 önkormányzatnak, néhány minisztériumnak, egy-két egyháznak, amelyek tulajdonosok voltak. A többi 3000 önkormányzat pedig vidáman, de útravaló nélkül küldte polgárait a szomszédba.
Facade of reality – flickr/ledbug
Lehet persze, hogy itt van az eb elhantolva. Ha az adóbevételeket az állam központosítja, és a települési önkormányzatoknál járdára való is alig marad, akkor a lakosság ellátásának anyagi terheit is át kell vennie, és ez még akár tisztességes lépésként is értékelhető lenne, ha ezzel nem bukna a szubszidiaritás elve, amit viszont európai értéknek tekintünk. Ehhez képest érdektelen, hogy a mesterségesen létrehozott adósságot ismét kifizetik-e az adósoknak, illetve hitelezőiknek. Hogy bezárják-e azokat a kórházakat, amelyek a mérethatékonyság szintje alatt biztosan eladósodnak, és/vagy kénytelenek az ellátás szakmai minőségét a hazánkban még elfogadható szint alá csökkenteni, az valóban kérdés. Kérdés, hogy működhet-e kórház intenzív osztály nélkül? kórboncnok nélkül? minden művelt szakma szakorvosát felvonultató ügyeletes csapat nélkül? MRI, CT, UH, érfestés, szívkatéterezés lehetőségének folyamatos biztosítása nélkül? Elfogadható-e, hogy egy-egy kórházban összesen egy ügyeletes orvos legyen, aki mondjuk nőgyógyászként ügyel a belosztály, a sebészet és a gyermekosztály betegeire (vagy fordítva), és még abban is joga van tévedni, hogy kellett volna-e szólni egy szakmailag illetékes szakorvosnak? Lehet, hogy ha az ilyen kórházakhoz tartozó lakosok megismerkednének a részletekkel, kíváncsiak lennének a nemlétező minőségmutatókra, akkor akár a választások során is véleményt nyilvánítanának.
Weltner János
sebész, Semmelweis Egyetem, I. Számú Sebészeti Klinika
